A MTA BIOLÓGIAI TUDOMÁNYOK OSZTÁLYÁNAK KÖZLEMÉNYEI 17. KÖTET (1974)
1974 / 1. szám - ERNST JENŐ: Subatomáris biológia: elektronbiológia, biofélvezetés
2 ERNST JENŐ 1907-ben „elektronenbedingte Ionisation"-ról írt a látási folyamattal kapcsolatban. I. 2. De tisztán fizikai adatok is irányt mutattak tudományos munkásságomban, amelyet kerek ötven esztendeje kezdtem el, mikor előtérben állt az izomkontrakciónak tejsav-duzzadási felfogása. E kérdés tisztázásához felhasználtam KATZnak (49) a duzzadásról az „Ergebnisse der exakten Naturwissenschaften"-be írt kitűnő értekezését, mellyel azonos kötetben jelent meg GUDDEN (33), „Elektrizitätsleitung in kristallisierten Stoffen unter Ausschuss der Metalle" c. cikke; ebben az anorganikus félvezetők ionos, ill. elektronos vezetéséről volt szó. Később ugyanazon szerzőnek ugyanabban az évkönyvsorozatban „Elektrische Leitfähigkeit elektronischer Halbleiter" c. munkájában (34), pl. már az áll, hogy a félvezető Ag2S-ot előbb ionvezetőnek, 2 évvel később viszont már általánosan elektronvezetőnek tartották. Másrészről az anorganikus félvezetőkkel kapcsolatban olyan jelenségeket állapítottak meg, amelyekhez hasonló folyamatokat már korábban leírtak biológiai rendszerekben, az Egyenirányítás. Számos, részben még a múlt században közölt adat és saját kísérletei alapján HOFFMANN (44) megállapította, hogy a szembetalálkozó ingerek kioltják egymást; ez szerinte azt bizonyítja (S. 34): „dass die refraktäre Phase die Ausbreitung der Erregung tatsächlich in der einen Richtung hundert". További egyidejű (DITTLER, 11) és későbbi cikkek (WISHART, 74; FISCHER, 31; DITTLER, 12) megerősítették ezt a kísérletes eredményt, b) Hőáram (hőelektromos hatás). Ugyancsak a múlt századba nyúlnak vissza BERNSTEIN (7) és VERZÁR (69) közleményei századunk elejéről, melyek szerint ha izomrost vagy ideg két helyén hőmérsékletkülönbség áll fenn, akkor a két hely között elektromos potenciáldifferencia lép fel, de csak élő szöveten.) Az elektromos vezetőképesség növekszik a hőmérséklettel (T1 , T2, R, RjJ. Ehhez hasonló a biológiai tankönyvi adat, hogy ti. a biológiai szövetek elektromos vezetőképessége nő a hőmérséklettel. d) Fényáram (fotoelektromosság.) Szintén korábbi adatok támasztják alá pl. AZUMA (2) és LIPPAY (53, 54) kísérleti eredményeit, melyek szerint a biológiai szöveteken hasonlóképpen fotodinámiás hatást lehet kiváltani. I. 3. E röviden említett néhány példa, amelyek működési analógiát jeleztek félvezetők és biológiai rendszerek között, alapot nyújtottak bizonyos elektronbiológiai szemléletre. Ugyancsak e szemlélet irányába mutattak az akciós áramról, ill. általában a biológiai elektromos impulzusról szóló megállapítások, amelyek egyik jelentős adata szerint a biológiai szövet nem követi szükségszerűen az ingerfrekvenciát (pl. FENG, 29, 30; SCHÄFER, GÖPFERT, 60). Ezt a tulajdonságot jelölte a fiziológia saját frekvencia, vagy természetes frekvencia néven, emlékeztetve a fizikában ismeretes hasonló nevű jelenségre az elektro Lásd Йоффе, (46). MTA Biol. Osz. Közl. 17, (1974)