A Budapesti Labdarúgók Alszövetsége Értesítője, 1933 (8. évfolyam, 1-50. szám)

1933-01-13 / 2. szám

-2 Kivonat a budapesti labdarúgók alszövetsége tanácsának 1932. október *7* —i­­ jegyzőkönyvéből: Tóvárosi Fischer Gyula társelnök az ülést megnyitja, megállapítja a határo­zatképességet, üdvözli a megjelenteket, a múlt kilés jegyzőkönyvének felolvasását elrendeli, míg a jelen ülés jegyzőkönyvének hitelesíté­sével Somogyi Mihály és dr. Mészáros István tanácstagokat bízza meg. Napirend előtti felszólalásban Nagy Sándor vesz részt, aki a MIL-KALASZ óvásügyében szólal fel és ezen ügyben hozott határozatot sérelmesnek tartja. Bejelentések: Lénárt Ernő főtitkár bejelenti, hogy a székesfőváros polgár­­mestere az ismeretes PSC /Báder/ ügyben a VI. ker. FC óvásának helyt­­adott és ezért az elnökség gondoskodott a VI. ker. FC-nek az I. osz­tályba való beosztása iránt. Szövetségi kapitány jelentése az 1932. augusztus 26. és 21.-én Ungváron le­­játszott válogatott mérkőzésről. Juhász Rezső szövetségi kapitány beterjeszti az ungvári mérkőzésekkel kapcsolatban jelentését, mely szerint a válogatott csapat igen szép és lelkes játékkal ment a küzdelembe, az első napon 3:3, míg a második napon 1:1-es eredményt ért el. Az utóbbi mérkőzést meg kellett volna nyerni, azonban a bíró egy szabályosan elért gólt nem adott meg. A ta­nács a szöv.­kapitány jelentését tudomásul veszi azzal, hogy működéséért jegyzőkönyvi köszönetet szavaz. A tárgyhoz még Kovács László tanács­tag szól, aki a mérkőzéssel kapcsolatos elszámolást sürgeti. Nagy Marcell pénztáros válaszában közli, hogy ezen elszámolást a legközeleb­­bi tanácsülésen beterjeszti. Ezután Lénárt Ernő főtitkár a napirend végére kitűzött választás meg­­ejtésére egy jelölő bizottság megválasztását indítványozza, melynek tagjaivá Árki Nándor, Kanyár István és Pavlovics Mártont ajánlja. A tanács a jelölő bizottságot elfogadja. Szövetségi kapitány jelentése a Drehr serleg döntő mérkőzésről, 1952. szep­­tember­11.-én. Szegeden. Juhász Rezső szövetségi kapitány ismét előterjeszti jelentését a sze­gedi mérkőzésről, melynek kapcsán a válogatott csapat gyenge szereplé­sét azzal vádi, hogy a sok veszteség ami a válogatott csapatot utóbbi napokban érte, nem volt ilyen hamar pótolható. Többek közt megemlíti, hogy Nemes és Lévai is sérültek voltak, centerhall pedig megfelelő egy­általán nincsen. A tárgyhoz hozzá­szóltak: dr. Mészáros István, Kovács László tanács­tagok. Végül a tanács a szöv. kapitány jelentését elfogadja és Lénárt Ernő főtitkár javaslatára Juhász Rezső szöv. kapitánynak köszönetet szavaz. Ezek után Lénárt Ernő főtitkár bejelenti, hogy az alszövet­ség egyik igen szorgalmas tagja.Speiser Imre elhunyt, kéri, hogy emlékét a ta­nács foglalja jegyzőkönyvbe. A tanács a fentiekhez hozzájárul. A X. ker. FC rendes taggá felvétele tárgyában. ~~ A tanács Fáber Árpád javaslatára a X.ker. FC-t tekintettel, hogy a miniszerileg jóváhagyott alapszabályait bemutatta, az országos szövet­séghez a rendes taggá való felvételre javasolja. A CSTK­ kézilabda szakosztályának beszüntetése: ~ Lénárt Ernő­k főtitkár­­bejelenti, hogy a CSTK-tól értesítés érkezett, melyben bejelenti, hogy a kézilabda szakosztályát beszünteti. A tanács nevezett egyesület bejelentését tudomásul veszi. Ezután Tóvárosi Fischer Gyula társelnök elrendeli a szavazást, melynek tartamára az ülést felfüggeszti. Tóvárosi Fischer Gyula társelnök az ülést újból megnyitja, a leadott szavazatok eredményét kihirdeti: leadatott az országos tanácstagságra a következő arányú szavazat: Tóvárosi Fisch­er Gyula 37,­Lénárt Ernő 37, Steuer Imre 37, Malatinszky Gábor 37, Nagy Sándor 37, Gefaehl Henrik 37, Klein Aladár 37, dr. Gyurkovits Sándor 16, Führer László 14 és dr. Wittkovszky Tihamér 14 szavazat. . Ezek szerint megválasztottak országos tanácstagnak: Tóvárosi Fischer Gyula, Lénárt Ernő, Steuer Imre, Malatinszky Gábor, Nagy Sándor, Gefaehl Henrik, Klein Aladár. Miután Führer László és dr. Wittkovszky Tihamér 14-14 szavazatot kap­

Next