Alexander Bernát: Nagy emberek (Budapest, 1938)

Jókai Mór

liberális szellemét, Kossuth hazafiasságát követjük, s az irodalomban Vörösmarty, Arany, Petőfi, Jó­kai vezetnek bennünket. S ezzel még csak ki sem merítettük nagyjaink sorát. A nemzet egyfelől ho­mályosan sejti, másfelől világosan látja, hogy múlt­jától meg akarják fosztani a végből, hogy a szel­lemi nagyság igazi mértékétől elüssék, hadd lát­­szódjanak nagyobbaknak a törpék. Éppen ezért vi­harosan ünnepli nagyjait. Rövid időközben két hő­sének, Petőfinek és Madáchnak nagy lendületű, bensőséges, pompás ünnepet rendezett, s még ezeket is felül fogja múlni Jókai ünneplésében. A nem­zet nem osztályoz, hálás minden nagy fiának. De a szükség s a veszély egyre nő. Petőfi és Madách ünneplésébe beleszólt a hollókárogás, de csak an­nál viharosabban ünnepeljük Jókait. A sors kegyes volt hozzá, ellenfeleit minden megerőltetés nélkül verte széjjel. Az enfant gotté A világ nagyjai mérhetetlenül sokfélék, mind­egyik más, kettő sem akad, aki egymáshoz nagyon hasonló. Az egyik zárkózott, a másik nyílt. Az egyik ünnepélyes, súlyos, papos, a másik könnyű­­szárnyú, teljesen közvetlen. Az irodalom nagyjai közt vannak hallatlan termékenységűek, hosszú életkorúak, s vannak töprengő, nehézkes elmék, akik sohasem elégedettek önmagukkal, s végül is az értelmetlen halál életük kincsétől megfosztja őket. Míg mások könnyedek, nem adnak a ceremó­niákra, ők idegenül elzárkóznak. Most csak az iga­zán nagyokról beszélünk; nincs szó azokról, akik nagyok szeretnének lenni, sőt van is bennük bizo­nyos nagyságra való képesség, de nem jutnak előre. Jókai az egész nemzet enfant gáté­ja, becegyereke volt. Lényében semmi törés, testileg-lelkileg egy­aránt szép. Élete pályáján semmi számottevő oka­

Next