Alexander Bernát: Nagy emberek (Budapest, 1938)
Jókai Mór
liberális szellemét, Kossuth hazafiasságát követjük, s az irodalomban Vörösmarty, Arany, Petőfi, Jókai vezetnek bennünket. S ezzel még csak ki sem merítettük nagyjaink sorát. A nemzet egyfelől homályosan sejti, másfelől világosan látja, hogy múltjától meg akarják fosztani a végből, hogy a szellemi nagyság igazi mértékétől elüssék, hadd látszódjanak nagyobbaknak a törpék. Éppen ezért viharosan ünnepli nagyjait. Rövid időközben két hősének, Petőfinek és Madáchnak nagy lendületű, bensőséges, pompás ünnepet rendezett, s még ezeket is felül fogja múlni Jókai ünneplésében. A nemzet nem osztályoz, hálás minden nagy fiának. De a szükség s a veszély egyre nő. Petőfi és Madách ünneplésébe beleszólt a hollókárogás, de csak annál viharosabban ünnepeljük Jókait. A sors kegyes volt hozzá, ellenfeleit minden megerőltetés nélkül verte széjjel. Az enfant gotté A világ nagyjai mérhetetlenül sokfélék, mindegyik más, kettő sem akad, aki egymáshoz nagyon hasonló. Az egyik zárkózott, a másik nyílt. Az egyik ünnepélyes, súlyos, papos, a másik könnyűszárnyú, teljesen közvetlen. Az irodalom nagyjai közt vannak hallatlan termékenységűek, hosszú életkorúak, s vannak töprengő, nehézkes elmék, akik sohasem elégedettek önmagukkal, s végül is az értelmetlen halál életük kincsétől megfosztja őket. Míg mások könnyedek, nem adnak a ceremóniákra, ők idegenül elzárkóznak. Most csak az igazán nagyokról beszélünk; nincs szó azokról, akik nagyok szeretnének lenni, sőt van is bennük bizonyos nagyságra való képesség, de nem jutnak előre. Jókai az egész nemzet enfant gátéja, becegyereke volt. Lényében semmi törés, testileg-lelkileg egyaránt szép. Élete pályáján semmi számottevő oka