Ágoston Péter: A háború okozói (Budapest, 1919)

Előszó

ELŐSZÓ A történelmi materialista fölfogás szerint a tör­ténelmi fejlődés fázisaiért egyes embereket nem le­het felelőssé tenni, de felelőssé lehet tenni az egyes embereket a történelmi materialista fölfogás alapján is azért, hogy ők ezt­ a fejlődést előmozdították-e vagy akadályozták. Éppen úgy felelnek az egyesek azért is, hogy a saját helyükön a közjót vagy­ egyéni érde­keiket szolgálták-e. Ennek, a könyvnek csupán az a célja, hogy azt a kérdést tisztázza: menn­­ben felelős a múlt rend­szer és a­nnak képviselői azért, hogy a társadalom fejlődésének ezt a mai fázisát csak vértengeren keresztül értük­­el? Azokról az okokról, amelyek ide vezettek külön könyvben szándékozom foglalkozni. Ezért ez a könyv némileg egyoldalú s mindenesetre hiányos is. Ha mégis közzéteszem, teszem ezt a kérdés fontosságára s aktuális voltára való tekintettel. * Hogy a könyv­­főleg a központi hatalmaknak a háborúban való bűnrészességét fejtegeti és sok helyi ügyeimen kívül hagyja az antant államférfiainak sze­repét, annak oka nem csupán az a meggyőződésem.

Next