Ásványolaj, 1932 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1932-01-01 / 1. szám
II. évfolyam Budapest, 1932 január 11. szám A motalkó, mint a szesztermelés „fenntartója" Felemelték az ásványolajtermékek kincstári részesedését A motalkó mintegy 10 fillérrel, a kenőolajok pedig 22—24 fillérrel drágulnak Most, amikor a kényszerfúziós rendelettervezet körüli hullámok elültek, amikor az exisztenciájukat féltő kereskedők és kartelen kívüli benzincégek tiltakozó szava elhangzott és a kormánynak a szeszár és a kincstári árrészesedés felemeléséről szóló rendeletei megjelentek, most lehet csak tulajdonképpen a helyzetet igazi mivoltában felismerni. Ezek a rendeletek és az azokat megelőző akciók, amelyeket a szesztermelők a motorszesz árának felemelése érdekében a kormánynál, a 3 3-as bizottságban és az OMGE-ben lefolytattak és amelyeknél a mezőgazdasági szeszgyárak csak a faltörőkos szerepét játszották, világosan mutatják, hogy a kényszerfúzió terve csak epizód volt. Epizódja annak a törekvésnek, amely a motorszesz árának felemelésére irányult és amelynek végső konklúziója, a mozalkó áremelése, a fogyasztók kétségbeesett tiltakozása ellenére is bekövetkezett. A 33-as bizottság a kényszerfúziós tervet elvetette, a szeszár emeléséről szóló javaslatot pedig gróf Somsich Lászlóval az élen, mint parciális érdekeket szolgáló tervet, a parlament elé utalta. A Magyar Mezőgazdasági Szesztermelők Országos Egyesületében tömörült mezőgazdasági szeszgyárak azonban ebbe belenyugodni nem tudtak, mert hisz a pénzügyminisztérium ígéretére támaszkodva — amely szerint 240.000 abszolút hl. kontingens mellett 50 fillér lesz az átlagos szeszár - kezdték meg, szokatlanul későn és nem is teljes számban, az 1931—32-iki kampányt. Megindították tehát újabb akciójukat, amely az OMGE elnökének szilárd elvein ugyan semmit sem tudott változtatni, de amelynek végső eredménye mégis az volt, hogy a 33-as bizottság a másodízben eléje hozott javaslatot, állítólag egyetlen szótöbbséggel, megszavazta. Ugyanezen a napon gróf Somsich László kilépett a 33-as bizottságból. A mezőgazdasági szeszgyárak öröme nem volt teljes, mert hisz jól tudták, hogy akciójukkal, akarva, akaratlanul, az ipari szeszgyárak érdekeit szolgálták. Vizsgáljuk meg már most ezeknek az eseményeknek és tényeknek fényében egy kissé közelebbről a megjelent rendeleteket és azok következményeit. Bizonyos, hogy a legfőbb gazdavezért igen komoly okok késztették a lemondásra és a mezőgazdasági szeszgyárak sem tartják helyzetüket indokolatlanul hátrányosnak az ipari szeszgyárakkal szemben. Az ásványolajipar és kereskedelemnek pedig ma már elsőrendű érdeke, hogy a magyar szesztermeléssel összefüggő eseményeket figyelemmel kísérje, annál is inkább, mert a belföldön eladott összes szeszmennyiség tetemes részét (1930—31- ben körülbelül 30%-át) a motorszesz képezi. Ma a többi szeszkategória felhasználása az eddigi mértékben csökken, akkor ez a szám még növekedni fog. Az Országos Szeszértékesítő r.-t. néven szereplő szeszkartel 1930—31. évi bizományi zárszámadása szerint az 1930—31. termelési időszakban Magyarországon 254 mezőgazdasági és 9 ipari szeszfőzde volt üzemben, amelyek összesen 328.067 abszolút hektoliter szeszt termeltek. Éspedig: 218.072 absz. hektolitert, tehát kb. kétharmad részt a mezőgazdasági, 109.995 absz. hektolitert, azaz egyharmad részt az ipari szeszgyárak. Egy-egy mezőgazdasági szeszgyár átlagos évi termelése 700—900 hektoliter volt. Ezzel szemben az ipari szeszgyárakra jutott kontingens mintegy 80%-án (86883 hektoliter) két gyár osztozkodott és csupán a fennmaradó 20% volt a többi gyáré. Az ipari gyárak nyersanyaga kizárólag melasz (cukorgyári hulladék), amely rendkívül olcsó, métermázsánként körülbelül P. 4.— Minthogy 3 g melaszból 1 hl. szeszt gyártanak, az anyag ára P. 12.— Ehhez P. 10.— gyártási költ-