Auto-Traktor - Magyar Auto Touring, 1935 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1935-11-01 / 11-12. szám
Más kárán tanulj! A napilapok balesetrovata az utóbbi időben feltűnő gyakran számol be »fékhiba« következtében beállott, sokszor halálos, végű autóbalesetekről. Ezek között különösen súlyosak voltak a dömsödi és a cseszneki, több halálos és életveszélyes sérülésekkel járt szerencsétlenségek. A tudósítások természetesen a szerencsétlenség oka felett is igyekszenek az olvasó közönséget tájékoztatni, noha sok esetben csak a hatósági szakközegek általi kivizsgálás alapján derül ki a szerencsétlenség oka, így könynyen megtörténik, hogy az első riport hevében helyt nem álló beállításban tárul az olvasó elé a szerencsétlenség, sőt a baleseti egyik-másik szereplője ferde megvilágításban tűnik fel. Hogy legelső sorban a gépkocsi vezetője áll az érdeklődés központjában, az természetes, hiszen rendszerint tényleg őt terheli a legnagyobb felelősség, de számos esetben mindent látszat és laikus vélemény ellenére a szakközegek általi kivizsgálás alapján a vezető teljes ártatlansága bebizonyosodik. Ami viszont az előbb említett két súlyos tehergépkocsiszerencsétlenséget illeti, úgy az egyöntetű tudósítások alapján nem lehet semmi kétség, hogy e két esetben kit terhel a teljes felelősség, azaz kinek a vétkes mulasztása idézte elő a szárnyú katasztrófát. Ki a hibás, kinek a gondatlansága okozta a két szörnyű szerencsétlenséget ? Kizárólag és teljes mértékben a gépkocsivezetőt, aki elmulasztotta alkalmazni a lejtős utakon feltétlenül alkalmazandó fékezési módot, mely a legmeredekebb úton is teljes biztonságot nyújt, illetve a kocsi feletti uralmat mindenképen biztosítja: a motorral való fékezés! 19 MAGYAR AUTO TOURING A csendrendelet és az automobil , írta: Halmi Bódog bpesti központi kir. járásbíró. Az utolsó évtizedek alkalmi törvényhozása minden területen az élet tempóját követi. Igen sok esetben nem jogi dogmák érvényének és értékének megrendülése, hanem az életviszonyok parancsoló kényszere diktálja, a kodifikátornak a törvényt vagy rendeletreformot, mert az élet változásai annak a jogtételnek érvényét, amelyen a törvény vagy rendelet épült, bizonyos időszakokban hatálytalanítani kényszerítik. Például az esküdtszék intézménye a bűnvádi perrendtartás egy szerves része, azonban az esküdtszék működését az életviszonyok és a magyar társadalmi közéleti és világnézeti problémák és ellentétek még teljesen ki nem egyenlítettsége a legfőbb közérdek szempontjából jelenleg nem teszik kívánatossá. A gépjárművekre, motorokra, vaspályákra és az automobilra vonatkozólag megrendehetetlennek vélt dogmaként élt a jogrendszerben az 1874. évi XVIII. t.-c. életbeléptetése óta a veszélyes üzem megkülönböztetés és ennek folyományaként a tárgyi felelősségnek kíméletlen alkalmazása. Ezt a gépkocsi elterjedését szerintünk a leghátrányosabban befolyásoló és a leghatározottabban gyalogjáró lelkiségtől átjárt ultrakonzervatív bírói gyakorlatot hosszú sajtó agitáció eredményeképen, amelyben én magam is legalább kétszáz jogi és autószaklapokban írt cikk erejéig vettem részt, részben megdöntötte a 70. számú kúriai jogegységi döntvényt, amely igenis a felelősség megállapításánál megköveteli annak vizsgálatát, hogy a sértett a baleset megelőzése tekintetében a köteles gondosságot gyakorolta-e, mert ha a bizonyítás eredménye azt mutatná, hogy a balesetet nemcsak az autó vezetőjének, hanem a sértettnek magatartása is okozta, úgy a kármegosztás elvénél fogva a bíró mérlegelésétől függ az, hogy az autó üzemben tartója mily mérvben, vagy egyáltalában tartozik a bekövetkezett balesetért és kárért felelősséggel. A 70. számú jogegységi döntvénye kétségkívül osztatlan, lelkesedést keltett a motor rajongói és a gépkocsi érdekeltségek körében és annak hatása kétségkívül abban is megnyilatkozik, hogy mivel az a még ma mindenütt előforduló autókárokért való felelősség egész döntő súlya nem nehezedik feltétlenül a gépkocsitulajdonosra, hanem a gondos bírómérlegelés veszi bírálat alá a baleset összes körülményeit, vagyis úgy a sértettnek, mint a gépkocsivezetőnek a magatartását, ennélfogva az autótulajdonos kockázata kevesebb lesz és az autóvásárlási kedv és készség a mostoha gazdasági viszonyok ellenére is fejlődni fog. A belügyminiszter úr a csendrendelet kodifikálásával, ismét veszedelmes helyzetbe hozta szerintünk az automobilizmus ügyét. Ugyanis a csendrendelet, hogy a városi polgár agyonzaklatott idegeit óvja, eltiltja a kellemetlen hangot adó autójelzéseket, a kürt és dudaszólamokat, augusztus 1. óta még csak az éjjeli forgalomban, november 1 -től kezdve pedig a főútvonalakon a nappali közlekedésben is. Megértjük és méltányoljuk a belügyminiszter úr humanizmusát, azonban szerény véleményünk szerint ennek a rendeletnek kibocsátása előtt meg kellett volna hallgatni a polgári és büntető bíróságok véleményét, illetve megkérdezni az igazságügyminisztérium törvényszerkesztő bizottságát, hogy, a csendrendelet autó jelzést tiltó intézkedései mikép hozhatók összhangba a 70. számú jogegységi döntvény dacára még ma is érvényes jogot alkotó 1874. évi XVIII. t.-c. szabályaival. Ugyanis ma az automobil által bekövetkezett karambolok folytán támasztott perekben úgy a büntetőhatóságnál, amikor az autóvezetők ellen gondatlanságból okozott súlyos testi sértés, vagy tragikus, kimenetelű karamboloknál gondatlanságból okozott emberölés vétsége miatt vagy a polgári bíróságoknál, amikor a gépkocsi üzembentartója, illetve tulajdonosa az autókarambolok előidézte vagyoni kár miatt kerül a polgári bíró elé, az, az első kérdése, úgy a büntető mint a polgári bírónak vagy pedig kihágás esetén a rendőrbírónak, hogy az autóvezető a megkívánt autójelzést, a kellemetlenül hangzó kürtöt, dudát, vagy szirénát, érthető módon és pedig jó hangosan megadta-e, mert ennek elmulasztása, minden büntetőjogi és polgári felelősséget a tárgyi felelősségnek ma is érvényes jogelve alapján ráhárítja az autóvezetőre és az autó üzembentartójára. Megértjük a belügyminiszteri intenció nemességét?, azonban leghatározottabb meggyőződésünk, hogy ehhez a csendrendelethez, amely az autójelzést eltiltja, még nem fegyelmeződhetett hozzá a budapesti közönség, és különösen pedig a budapesti közönség, és különösen pedig a budapesti utcajárók jelentékeny százalékát adó vidékiek és falusiak, mert hiszen az utolsó esztendők gazdasági leromlása nem hogy fejlesztette volna az automobilizmust, hanem nálunk épen ellenkezőleg visszafejlesztette, a gazdasági csődök ugyanis az automobil állományt jelentékenyen csökkentették. Tehát kisebb lett az automobilforgalom, mint az előző években és úgy a gyalogjárók nem fonódtak még hozzá oly mértékben, ehhez a géphez, hogy a kürt jelzés feleslegessé vált volna. Nem hisszük, hogy a rendkívül bonyolult utcaközlekedési rendelet annyira beivódott volna az utcán haladó tömegek gondolkozásába, hogy a gépkocsi jelzés nélkül suhanhat végig a pesti utcákon. Meggyőződésünk, hogy a csendrendeletnek gépkocsijelzést tiltó intézkedései az autókatasztrófák számát jelentékenyen szaporítani fogják, márpedig szerény meggyőződésünk szerint a legfőbb humanizmus mégis csak az ember testi épségének fokozottabb védelme és ez mégis elsőbbrendű fontosságú, mint az egyáltalán nem a bel canto melódiákat zengő autókürt, duda és sziréna hangja, amely ha nem is kellemes, de az által, hogy a gyalogjáró ennek nyomán reszkető idegekkel kitér, mégis kevesebb gyötrelmet jelent, mintha némán suhanó autó a tétova járású és a filmiroda híradójában szerintünk ízléstelenül kikarrikirozott gyalogjáró állampolgár testét roncsolja össze, emberéleteket olt ki és családokat dönt a, családfontó elhunytával végső ínségbe. Szerény meggyőződésünk szerint, a csendrendeletnek autójelzést tiltó rendelkezései még hosszú esztendők gépkocsihoz való fegyelmező pedagógiája után lennének csak nálunk végrehajtandók az idegrontásnál sokkal súlyosabb cazusok kockázata nélkül.