Autó, 1928 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1928-09-01 / 17. szám
17. szám — 19 - A géphiba varázsa Irta: Walter Julius Bloem Nagyon nehéznek éppen nem mondható valamely barátunk autójának, oldalkocsijának vagy motorkerékpárjának vendégülésére felkapaszkodni és azon ide-oda utazni ezen a szép világon. Aki maga is tud vezetni, el fog csodálkozni ezeken a kirándulásokon, melyeken maga is csak vendégként vett részt, azon a hősies és egészen nőies bátorságon, amely magát jóban-rosszban feltétlenül kiszolgáltatja egy másik ember tudásának. Aki maga is vezet, az az útitárs szerepében kissé kényelmetlenül érzi magát. Hiszen a saját vezetői tudományunkhoz képest, más rendszerint csak egy tudatlan laikus. Igaz? Kétségtelen, hogy a fejünk forog kockán, ha a vezető képességei a másodpercnek csak egy töredéke alatt is felmondják a szolgálatot. Mindegyikünk tucatszámra mesélhet ugyan olyan eseteket, amelyekben a lélekjelenlét diadalt ült — de tegyük kezünket a szívünkre, éppolyan gyakoriak azok az esetek, amelyekben titokzatos módon megbicsaklott a vezető tudománya és emberi számítás szerint igen rosszul végződhetett volna a dolog. Az a valaki, aki úrvezetőre bízza magát, legtöbbször nő, mert hála Istennek, a világ oly szépen van berendezve, hogy a képességek kiegészítik egymást. A sebesség mérése pedig az asszonyoknál igen elterjedt erény. Nemrégiben egy hetvenéves, de bámulatosan erőteljes öreg hölgy ült a kosaramban, aki még sosem ült oldalkocsiban, sőt autón is csak ritkán. Megható volt nézni, amint sugárzó szemmel húzódott meg a szélvédő mögött, mikor a sebességmérő a 90 kilométerre mászott s oldalt a világ nem kisebb sebességgel tört elő. Végül már sajátskezüleg letolta a szélvédőt és hunyorogva engedte ősz haját a menet őrjöngő, fenséges rohama által szétzilálni. Ha ilyen lelkesülés fog el egy öreg asszonyt, aki ifjúságát a sportok által annyira áthatott mai időktől távol élte le, nem adhat különös dicsekvésre okot a mai lányoknak sem az ő friss bátorságuk és az, hogy a gyorsaságot szeretik. A hölgyvendég értéke, mint embernek és mint útitársnak, a feleséggel ellentétben, nem azon mérhető meg, hogy miként viselkedik, ha minden simán megy, ha a motor megnyugtató szabályszerűséggel mormog, ha jó utak szép tájakat hoznak élénkbe, ha a távoli cél óráról-órára közelebb jő hozzánk. Ma estére Buxtehudében leszünk! Ha az útitársnő ekkor sem örvendező arccal száll le üléséről, akkor vigye ördög, nem is érdemli meg, hogy magunkkal vigyük. Hiszen vannak kivételek, elkényeztetett gyermekek, akik nem tudnak örülni a szépnek, de nem hiszem, hogy lesznek, akik ezeknek sok és tartós alkalmat adnak a szép túra élvezésére. Nem fontos, hogy útitársnőnk a túra után köszönetet mond-e, vagy sem. Az arcáról tükröződő Öröm a legteljesebb köszönet. Vidám jelenléte, bizakodó kedve, ujjongása a gyorsaság miatt, a szép táték miatt, derék kocsink miatt a mi legszebb jutalmunk. Egyszer egy szép, forró, sugárzó augusztusi délután túráztam egy hölggyel, aki a túra után megsimogatta a gépet köszönete jeléül. Elbájoló jele ez egy szeretetreméltó léleknek, ami a legnagyobb valószínűséggel sejteti, hogy jó utlpajtás lesz belőle. De éppen csak, hogy sejteti. Mert az igazi motoros szív csak géphiba esetén mutatkozik meg. Ilyenkor a lélek rögtönöz és hasonlíthatatlan világossággal és őszinteséggel nyilatkozik meg. Jó vezetőnél a sima lefolyású túra a szabály. Ez nem igényel szokatlanul nagy önfegyelmet, noha némi hősiesre színezett lovagiasság a sima túrán is jól áll nekünk. A defektusok azonban élő lények, amelyek csupán a nagy egyedülvalóságban, távol az emberi beszéd morajától (és a legközelebbi javítóműhelytől), öltenek tárgyi alakot. Természetesen nem az úgynevezett defektusokról beszélünk, amelyek tapasztalat szerint sokkal szeretetreméltóbbak akkor is, ha színhelyül előszeretettel a nagy egyedüllétet választják. A defektusok olyanok, mint az esernyő, vagy a rendőr: mindig ott vannak, ha nincs rájuk szükség. A lánc csak akkor szakad el, ha nem vittünk magunkkal tartalékot. Abroncshiba rendszerint akkor áll be, akkor azonban bizonyosan, ha a tartalékabroncs odahaza éppen betegen fekszik. A géphibák a nagy vizsgák: vezető és útitárs, mit érsz, mit tudsz, milyen motoros szíved van? Azonban nem mindig a defektus a hibás. Egyszer találkoztam az országúton egy fiúval, aki azzal bíbelődött, hogy motorát szétszedje. Elsírta nekem bánatát a fiú, mert a motor sértődötten hallgatott. Gazdája ugyanis egy nagy csavarkulcsot tartott a kezében s félős volt, hogy drágalátos kocsiját összekaszabolja. Nekem elég volt egy fogás, hogy az áramszedőn a hibát megtaláljam. (Ez nem akar öndicséret lenni, a laikus vezető rendszerint csak akkor vesz tudomást a mágnesről, ha ismételten baja van ezzel a türelmes és fáradhatatlan szerszámmal.) Na, gondoltam magamban, te is olyan motoros vagy ám, barátocskám, amilyennek nem kellene lenni! Egyetlenegyszer van a te jóravaló motorodnak valami ici-pici baja és rögtön össze szeretnéd kaszabolni a «drágalátást». Hiába, a defektus a jellem próbaköve. A motorvezetők rendszerint irigylésre méltóan egészségesek. A nap, a szél, az időjárás viszontagságai teszik ezt. Nagyon kevés érzékünk van kényeskedésekre, akármilyen neműek is ezek. Vannak makkegészséges gépek, amelyeket nyúzni és gyötörni lehet; vannak nehézkesebb, makrancos gépek, amelyekkel bánni kell tudni, mint a nemes lovakkal, akkor azonban feltétlenül rekordteljesítményt adnak! Vannak balszerencsés gépek, amelyeket leginkább úgy hirdetnek az újságokban, hogy «kiváló futó, pompás állapotban, kevéssé használt» .. . De ha egy pompás vaspajtás, amely a kilométerek tízezreit száguldotta be velünk, hirtelen némán mered ránk és nem tudja rögtön megmondani, hogy mi a baja, akkor a jó vezetőnek így kell hozzá beszélni: Pajtikám, már rég megszerezted a jogot rá, hogy egyszer makrancoskodj . . . Hiszen a vezetőnek rendszerint van valami halvány sejtelme motorának gyönge oldaláról s az úgynevezett halálos géphibák örvendetesen ritkák. A vezető egyszerűen felkapja az ő hordozható javítóműhelyét, felgyürkőzik és kulccsal, fogóval, dróttal bátran megtámadja a géphibák ördögét. Még a legfogósabb defektus is érti a tréfát, nehéz esetekben egy vagy két óra kint szerez nekünk s azután a «drágalátás» újra szalad, mint «kevéssé használt». Jó az öreg a háznál, aki mindig tud magán segíteni! Na de itt van a mi vendéghölgyünk! Ha a mi lelkünk megmutatkozik, az övé mutatkozik csak meg igazán! Mindenféle árnyalata van a pajtásnőknek, de azoknak is, akik nem azok és nem is lesznek sosem azok. Ez néha leül a fűbe és úgy nézi végig, hogy szedjük ki az istenverte abroncsot a pereméből, mert egy picike szegment a Felelősség mellett csak Viktória-autó Úrvezető iskola ajánlható, mely legmegbízhatóbb! Vörösmarty utca 53. Tel. automata 213-90 Auto