Bányamunkás, 1949 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1949-10-15 / 22. szám

1949 október 15. A DEMOKRÁCIA KIBŐVÍTI AZ ISKOLÁKAT Komlón, egyik legnagyobb fejlődés előtt álló bányavidékünkön, ahol Ba­ranya megyet egyik legszebb iskolá­jával rendelkezünk, a szaporodó kom­lói ifjúság befogadására ez az iskola is szűknek bizonyult. A szép, ,de már túlzsúfolt iskolaépületet a terv kere­tében megnagyobbították s az új részt a napokban átadják a haszná­latnak. SZOVJET BÁNYÁSZOK, akik könyvet írnak Pjotr Uszov tizennyolc éve, a legala­­csonyabbrendű munkával kezdte el bá­nyászéletét .­ Ma, a szén­ipar egyik leg­ismertebb dolgozója, a szocialista mun­ka hőse, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának küldötte. Tapasztalatairól, rendkívüli eredmé­nyeinek fogásairól, újításairól, az Ál­lami Tudományos Műszaki Könyvkiadó most könyvet adott ki. A könyv az idei Bányásznap alkalmából augusztus 28-án látott napvilágot. Ugyanakkor adták ki kilenc cseljabinsz­ki bányász közös új könyvét ,,Szeretett hivatás” címmel. Az idei bányásznapon jelent meg bányászok és bányavezetők tollá­ból: ,,Karaganda ifjúkora”. A könyvet a híres szénmedence tizenhat legjobb szakembere írta. Megjelent továbbá G. Szosznov, szocialista munkahős köny­ve: „Szeretett Donyec-medencénk.” és a Moszkvagol kombinát vezetőjének, aki ugyancsak a szocialista munka hő­se: ,A moszkvai szénmedence dolgo­zói és emberei” című vaskos könyve. Íme, a szocializmus hogyan tűnteti el a­ fizikai és szellemi dolgozók közöt­­ti különbséget, milyen páratlan magas­ságba emeli a munkásokat, a bányá­szokat, s velük az egész társadalmat. A szocializmus a szovjet bányászt rövid három­­ évtized alatt nemcsak írni-ol­­vasni, a könyvet írni is megtanította. Szovjet képzőművészek kiállítása Sajnos, kevés bányász­társunknak volt, illetve lesz még alkalma meglátni a­­legszebb festménykiállítást, melyet hazánkban, valaha is rendeztek. Az Újító Kiállításon fenn járt elvtársak azok közé a szerencsések közé tartoznak, akiknek egyúttal alkalmuk volt ezt az elragadóan szép kiállítást is megtekin­­teni. Reméljük, itt szerzett élményeik­ről is beszámolnak majd az üzembeli elvtársaknak. A­ nagy szovjet festőművészek kiállí­tása bámulatba ejtette a látogatók tíz­ezreit, köztük a magyar művészeket ma­gukat is. A képzőművészet a szovjet mesterek keze nyomán végre értelmet kapott, kapcsolatot talált a való élettel, a teremtő, alkotó emberekkel, a néppel. A szovjet művészek alkotásai büszkén hirdetik, árasztják azt a verőfényes, egészséges életörömet, amit a történel­emben először a szocializmus hozott ■neg a dolgozó néptömegek, az egy­szerű emberek számára. A. J. Lak­ionov: Levél a frontról J. V. Prokofi­jovics: Sztálin és Molotov gyermekek között BÁNYAMUNKÁS Munkával ünnepelték a dolgozók a hároméves terv egyik legfontosabb létesítménye. Petőfi-bánya beindítását­ ­. Mit ér csak ekkép szólnis itt a bánya! Kéz is kell még, mely a földet kihányja. Amíg­­eltűnik az arany ere...'* (Petőfi: „A kiváltságosakhoz“.) Nem az ünneplés, a hatalmas eredmény feletti ön­elégültség, hanem a munka, az eredmények biztosításá­nak szelleme töltötte el október 3-án Petőfi-bánya minden dicséretet megérdemlő" fizikai és szellemi dolgozóit. A népi demokrácia odaadó hívei, a szocializmus lelkes építői a bányászok így, a munka izgalmában érezték igazán a nap rendkívüli ünnepi jelentőségét. Dózsa Viktor, Verbói Mihály, Harmos Imre, Antal An­tal, Baksa Vilmos s a hozzájuk hasonló vájárok, Dzsida László és a többi lelkes mérnökök munkáját dicséri min­den itt Petőfi-bányán. Valóban izgalmas volt a hároméves terv egyik leg­nagyobb jelentőségű létesítményének, Európa legmoder­nebb bányájának indulása. A 180 méteres front minden dolgozója, Trombitás István és Báli József elvtársak csapata meghatott, örömteli munkakedvvel várta munka­helyén a kora reggeli pillanatot, hogy sorra megindul­janak a kilométerhosszú szállítószalagok, aztán a ka­­­parólánc, s azután rajta! Egyszerre csaptak le a csá­kányok a szénfalra, s a lánc fogai és a görgő hevederek már vitték is dúsan megrakva Petőfi-bánya első szenét a pompás új osztályozó, az ötkilométeres függőpálya felé, hogy siessenek táplálni a Zagyva partján álló új erőközpontunkat, a büszke „Mátrát", Középeurópa leg­nagyobb erőművét Petőfi-bánya!? Egy éve még Pernyepusztának neveztük, két éve még csak lelkes és okos kommunisták terve volt. Négy és fél éve pedig? Hős szovjet katonák vére öntözte Pernyepuszta porát, ahol most zöld park közepén barát­ságos, nagyablakos házakban, dolgozók ezrei laknak. Dolgozók, akik építik maguknak a maguk új üzemét, a maguk szocialista életét. Sokat lehet és kell is még írni Petőfi-bányáról, erről a nagyszabású új üzemünkről. De ha a dolgozók novem­berre tartogatják az indulási ünnepélyt, nem zavarjuk ezzel lelkes munkájukat, készülődésüket. Szebb, kifejezőbb azonban a nyilvános ünnepély sem tehet majd, mint a harmad kai „házi" ünnepség volt. Mindenki tele őszinte izgalommal. Zúgás, nevetés, kiabá­­lás, néhány kerek káromkodás is hallatszik, ha a kaparó­­szalag rendetlenkedik. Csak Rákosi elvtárs képe moso­­lyog bölcs nyugalommal a csille homlokán, mely az első szenet viszi­­ a „Mátrába". Rákosi elvtárs nyugodt, mert a­szik a dolgozókban, a néphez hű szakemberekben. tud­ja, hogy a csille percek múlva meglelik. S valóban! A kapcsos boldogan kíséri a tele csille első „lépéseit“ és Sándor Pál elvtárs, a minisztérium Bányászati Főosz­tálya bányász vezetőjének néhány szavától és, a dol­gozók örömétől kísérve, a csille már száll, lebeg a vég­telen kötélen előre. Mintha csak az ötéves terv felé tartana. De hiszen oda is tart. A Mátravidéki Censtrálé fűtői, szerelői és mérnökei boldog őrörömmel, néhány perces ünnepélyen vették át Petőfibánya első csille­szenét. Az új üzem legjobb dolgozóinak egy csoportja az altáró előtt. Agg Pál, Verbói Mihály, Bíró Árpád, Baksa Vilmos, Veres Gergely és Harmos Imre vájár elvtársak közül már csak Baksa elvtárs melléről hiányzik az ezüst „Élmunkás”-jelvény Néhány perc és indul az első csille. Homlokán a virá­gok között a legszebb ősz, a mi szeretett Rákosi elvtársunk arcképe mosolyog A dolgozók ujjondásától kísérve gördül is már a tele csille a Mátravidéki Erőmű, a szocialista jövő felé Másképpel is t­zlésbsl­­tt volna... Mindez a nagy öröm, hároméves tervünk egyik legkimagaslóbb ered­ményének megünneplése könnyen el­maradhatott volna, gyászos tragé­diává válhatott volna. Az ottani elv­társak ugyanis — úgy látszik —­, hal­latlanná vették a Párt intelmeit, ame­lyekben szüntelenül a legfokozottabb éberségre figyelmezteti mindannyiun­kat. Petőfibányán az éberség a­ leg­kisebb mértékben sem nyilvánult meg, amint azt a közelmúltban megtörtént eset is bizonyítja. Történt pedig, hogy közvetlenül az üzem megnyitása előtt, szeptember 21-én Központi Titkárságunk tagja, Czéder Ferenc elvtárs hivatalos meg­bízatásában arrafelé járt. Munkája végeztével, gondolta, megtekinti Pe­­tőfibányát. Sorra végigjárta, az összes üzemrészeket, minden gépet megszem­lélt, közben a munkásoktól állandóan érdeklődött: mit építenek itt, mi ez és ez a gép és hogyan működik. Minden kérdésre pontos választ kapott, de egyetlen egy dolgozó se akadt, aki a felvilágosítást megtagadta volna, vagy éppen igazolásra szólította volna fel a sohase látott idegent. Már több mint egy órája járkált ide-oda. Akadály nélkül bejutott az altáróba is, végül azonban nem tudta tovább szó nélkül hagyni a dolgot és figyelmeztette a munkásokat, hogy talán mégis csak nagyobb súlyt kel­lene helyezni az éberség kérdésére. Ekkor és csak ekkor jutott eszébe az egyik szerelőnek, hogy leigazol­tassa. Eközben odaérkezett a Ganz Villamossági Vállalat Eigner nevű mérnöke is.­­Czéder elvtárs neki is megismételte észrevételeit és felfogá­sát az éberségről. A mérnök a követ­kezőket felelte: — Mi, uram, nem vagyunk rendé­szet. Az üzemnek a kötelessége, hogy ügyeljen az éberségre. Mi azon dol­gozunk, hogy eleget tehessünk­ vállalt kötelezettségünknek és elsején meg­indíthassuk az üzemet. Akik az éberséget így „gyakorol­ják", azoktól persze nem várhatunk többet az anyag megóvása tekinteté­­ben­ sem. Mert ezen a téren is súlyos nemtörődömséget tapasztalt Czéder ,elvtársunk Petőfibányán.. Például az akkor szerelés alatt álló gumiszalag a földön hevert és kődarabok, deszka­darabok, szakadt drótkötél, sőt, egy kisebb állvány volt rádobálva. Czéder elvtárs úgy látta, hogy a munkafegyelmet sem vették egyes dolgozók valami szigorúan. Né­gyes-ötös csoportokba verődve ta­nácskoztak és csak akkor fogtak újra munkához, amikor a mérnök vagy a felvigyázó feltűnt a láthatáron. Megtetézték bűnös felületességüket a petőfibányaiak a következővel is. Szemán elvtárs, ormospusztai üzem­lakatos újító újtípusú réselőgépet szerkesztett. (A pompás­ új gép pon­tos leírásával éppen lapunk más helyén foglalkozunk.) Az új réselőgépet Ormospusztán alaposan kipróbálták és nagyszerűen bevált. Dorogon is hasonló eredmény­nyel kísérleteztek vele. Ekkor elhatá­rozták, megvizsgálják, várjon a puha­szénben is jól működik-e. . A gépet leszállították Petőfibányára. Ott az üzemvezetőség, az OB és a termelési aktívák olyan gondatlanul kezelték a gépet, hogy súlyosan megrongálódott. Gondatlanságukkal a házilag 40.000 forintba került réselőgép megjavítá­sának költségein kívül természetesen kárt okoztak a termelésnek is. A gé­pet csak szerencsés kijavítás után szállíthatták fel az Újító kiállításra. Jogga­ kérdezhetjük: ha a Petőfi­­bánya dolgozói az éberséget így elha­nyagolták, rajtuk múlott-e, hogy Czéder elv­társ helyett nem az angolszász imperialisták egy kémje, rom­bolója tett látogatást Petőfibá­­nyán? Mi történt volna akkor, ha az illető aktatáskájában pokolgépet visz, és aka­dály nélkül levegőbe röpíti az egész üzemet és kárbavész a sok-sok millió forint értékű munka? Üzembehelyez­­hetjük most akkor Petőfibányát és biztosítva van a Mátravidéki Centrálé működése? Czéder elvtárstól ugyanis senki nem kérdezte, mit visz be és mit visz ki a táskájában. Íme az elrettentő példa: mire vezethet az, ha csak beszélünk az éberségről, de a gyakorlatban mit se valósítunk meg belőle. Vegyük már­­ végre tudomásul, és higgyük el, hogy amit a Párt kíván tőlünk, az sohasem felesleges, de na­gyon is fontos a mi szempontunkból, a dolgozók szempontjából, a szocia­lizmus építése szempontjából.­ ­ a világhírű szovjet orvosprofesszor em­lékének hódolt az elmúlt hetekben az egész haladó világ. A Magyar Szovjet Társaság és az Orvosegészségügyi Szak­­szervezet jóvoltából a mecsekszabolcsi bányászok is részt vettek az ünnepsé­gen A mecsekszabolcsi ünnepség bá­­nyászhallgatói nagy érdeklődéssel kísér­ték a nagy tudós jelentőségéről szóló előadást, s tekintették meg az életéről készült filmet. A BÉKEÜNNEPSÉGGEL egybekötve vájár- és segédvájáravatás, MDP zászló­avatás és öreg bányászok jutalmazási ünnepsége volt október 2-án Petőfi­­bányán. Az ünnepségen a SZIT-esek és­ a zenekar tagjai büszkén jelentek meg vadonatúj egyeruhájukban. A „DONYEC-MEDENCE” kiállítást a bányavidékeinken mindenütt megnyil­vánult sikerrel mutatták be Sajószent­ Péteren is. A kultúrteremben megren­dezett kiállítást csapatosan keresték fel a Szovjetunió tanításait váró, példáját követni kívánó bányászok. KERTÉSZ IGNÁC pécsi vájár elvtárs, aki 31 évig dolgozott a bánya mélyén, meghatott hangú nyilvános levélben bú­csúzott el bányászbajtársaitól, abból az alkalomból, hogy az Erdőgazdasági NV pécsi igazgatóságának vezetésével bíz­ták meg. Kertész elvtárs büszkén szá­mol be levelében arról, hogy a három­éves terv sikeréből becsülettel kivette részét, élmunkás lett és háromszor ka­pott jutalmat. Sok sikert kíván dolgozó­társainak az ötéves tervhez, melyet ő már új munkahelyén segít majd meg­­valósítani. A KAZARI ÜZEMBŐL eddig 15 ifjú jelentkezett néphadseregünk tiszti isko­lájára. A „MAGYAR JÖVŐ” című haladó ame­rikai napilap féloldalas estekben számol be Ormospuszta bányászainak lelkes munkájáról. Külön emlékezik meg a lap Burkus József SZIT-csapatának verseny­­eredményeiről. Ugyanez a lap közli Kónya Lajos elvtárs, ma már ismert atabányai költőnk „Petőfihez"­ című szép versét. AZ EGERCSEHI Szabadságharcos Szö­vetség csoport szépen erősödik. Az ön­tudatos dolgozók közül egyre többen válnak a szövetség tagjaivá. HALÁSZ LAJOSNÉ elvtársnő napszá­mos, jutalmazott újító a Diósgyőri NV- nél. Ő az első női újító üzemel­és, süt az egész vállalatnál. Az idomtégla-gyár­­tásra vonatkozó újítása a gyártási időt mintegy 40 százalékkal csökkenti. LENGYEL ÉS CSEHSZLOVÁK bánya­­üzemek szocialista versenyre keltek egymással. Most a két ország bányá­szaiból kijelölt küldöttség megállapí­totta, hogy a verseny első negyedében a lengyel bányászok győztek 67 száza­lékkal. EGY ALSÓSZILÉZIAI TARNÁBAN dol­­gozik Joachimowiez zsidó bányász, aki­ről széltében-hosszában beszélnek most a lengyel bányászok. Az illető két hó­nappal ezelőtt önként vállalta, hogy a lengyel szakszervezeti kongresszus ösz­­szeüléséig saját normáját háromszáz százalékkal túlteljesíti. Felajánlásának beváltását olyan lendülettel hajtotta végre, hogy saját célkitűzését is túl­szárnyalta, ugyanis 3 hónapon át 315 százalékos túlteljesítést ért el. A SZOVJETUNIÓ szénipari miniszté­riumába egy év alatt több mint 41 ezer újító és észszerűsítési javaslat érkezett. KÉT SZOVJET BÁNYAMÉRNÖK új, nagyjelentőségű módszert dolgozott ki a kőzet fúrására. Az eljárás lényege az, hogy olaj és oxigén keverékét nyomás alatt meggyújtják és a rakétaelv alap­ján használják fel fúrásra. A fúróberen­­dezés egy hernyótalpas traktoralvázra szerelt fúrótorony, süllyeszthető cső­­vezetékkel. Az új készülékkel nagy­szerű eredményeket értek el. A leg­keményebb kőzetekben. így a magnezit­­ban és hametitban a fúrási sebesség óránként 2—4 méter. A ROMÁNIAI BÁNYÁSZOK is a szo­cialista munka élén haladnak. Gazda­­sági tervük ez évi második negyedének előirányzatát a bányaipari dolgozók mindenütt túlteljesítették, mégpedig a következőképpen: A szénbányászatban 1034, a vasércbányászatban 104, az aranybányászatban 103.9, az ezüstbá­­nyászatban 120.2 a rézbányászatban 108.7, az ólombányászatban 101.4, a cimnbányászatban 119.5 százalékkal. Rádió-összeköttetés a bányában A Szovjetunióban napról-napra köny­­r­yebbé és tökéletesebbé teszik a bá­nyászok munkáját az újabb­ és újabb találmányokkal, újításokkal és észszerű­­sítésekkel. A közelmúltban például r­ádióhálózatot építettek az egyik bá­nyában. Két vájatban rádióleadó-készü­­léket helyeztek el melynek segítségé­vel az üzemvezető bármely percben összeköttetésbe léphet a munkaszakasz vezetőivel és tájékozódhat a munka­menetről. Kísérleteznek a villamos-vonatok­­rádió-felszerelésével is, hogy az üzem­vezető állandóan értesülhessen a vonat tartózkodási helyéről. Ezeket a kísérle­teket a szénbányák tudományos kutató­­intézete végzi.

Next