Bányamunkás, 1970 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1970-01-01 / 1. szám
A bányászok munkájára a további években is számítunk Fock Jenő elvtárs látogatása szakszervezetünkben Kedves vendég látogatta meg szakszervezetünket az elmúlt hónapban. Fock Jenő elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, Timmer Józsefnek, a Szaktanács titkárának társaságában vett részt szakszervezetünk rendkívüli elnökségi ülésén. A Minisztertanács elnökét meleg szeretettel fogadták és köszöntötték az elnökség tagjai. Simon Antal elvtárs, szakszervezetünk főtitkára, külön is hangsúlyozta: örülünk, hogy időt szakított sok tennivalója közepette és meglátogatott bennünket. Simon elvtárs ezután beszámolt a bányászat helyzetéről. Részletesen ismertette azokat a nehézségeiket, amelyeket a szénbányászatnak az idén le kellett küzdenie, hogy kielégíthesse az év közben váratlanul jelentkezett 1—1,5 millió tonnás többletigényt. Az idei helyzet arra mutatt, hogy felül kell bírálni a készletgazdálkodásra vonatkozó előírásokat és az igények felmérésének jelenlegi módszereit. Bár az új gazdaságirányítási rendszer bevezetését követőárváltozások megdrágították a szén kitermelését, több mint 10 százalékkal sikerült csökkenteni az önköltséget, kedvezően alakult a szénbányászat gazdaságossága, a termelékenység pedig 1968—1969- ben 18 százalékkal nőtt. Ismertette a szénhidrogéntermeléssel kapcsolatos terveket is. Rámutatott, hogy az építőipari kapacitás hiánya itt is nehézségeket okoz. Sajnálattal említette meg, hogy az utóbbi években a bányászok jóval kevesebb elismerésben részesültek, mint a korábbi esztendőkben, pedig most is ugyanígy, vagy még jobban dolgoznak, mint az elmúlt években. A tájékoztatót a sajátságos teendőkkel kiegészítette: Monos János, Pothornik József, dr. Gaál István, Havrán István, Pálfi István és Zgyerka János. Különös nyomatékkal mutattak rá többek között, hogy a váratlanul megnőtt igények kielégítése kedvéért a bányák kénytelenek voltak az erőket a szénfalra csoportosítani, s emiatt kevesebb lehetőség jutott a feltárási, elővárási és fenntartási munkálatokra. Nehezen kapják meg a bányák a gépeket, s így még kisebb a lehetőségük az egyre növekvő munkaerőhiány ellensúlyozására. A közvélemény előtt ugyanis túlságosan nagy hangsúlyt kapott a szénbányászat visszafejlesztése, s közben az a különbség, amellyel a bányászok jövedelme korábban meghaladta az ipari átlagot, egyre nagyobb mértékben csökkent, így lassan előállt az a helyzet, hogy a java dolgozók elkívánkoznak a bányákból, utánpótlás pedig nem jelentkezik, s a bányászat fokozatosan elöregszik. A felszólalók álltalában helyeselték az energiastruktúra megváltoztatását, de a szénről a szénhidrogénekre való átmenet lassítását kérték, s ugyanakkor szükségesnek minősítették megfelelő irányú hitel nyújtását a szénbányák számára. Az elnökségi ülést szélesebb körű aktív külés követte, amelyen Fock elvtárs adott tájékoztatót. Mindenekelőtt szeretném megmondani, nagyon örülök, hogy alkalmam van a bányászok vezetőivel beszélgetni. Nem készültem kerek előadással. Két és fél órát voltunk együtt az elnökség tagjaival. Meghallgattam észrevételeiket, főleg a bányászat kérdéseiről és azokkal egy kicsit összefüggésben a népgazdasági kérdésekről is. Tegnapelőtt együtt voltam a Szaktanács vezetőivel és nem mondhatom, hogy nagyon csiszolt formában adták elő véleményüket. Kicsit ezt a beszélgetést kívánom folytatni. Ilyen felfogással jöttem ide a bányászszakszervezetbe az elnökség megbeszélésére. Ilyen értelemben hallgattam az elnökség tagjainak és Simon elvtársnak ismertetését, főleg a bányászattal kapcsolatos kérdésekről. Mondanivalóm abból áll, amit ma hallottam. Arról beszélnék, ami a jelenlévőket leginkább foglalkoztatja. Beszélgetésünk során szó esett arról, hogy jó néhány évvel ezelőtt a szénbányászat dominált, 31 és fél millió tonnás termeléssel és annak idején még nagyobb terveink is voltak. Azóta az ismert változások bekövetkeztek, ennek alapján energiastruktúránk átalakult és a szénbányászat termelése 27 millió tonna lett. Keserűséggel említették az elvtársak, hogy régebben a szénbányászatról, a széncsata hőseiről beszéltünk, a szénbányászok hőstetteiről és most már annak is örülnek, ha a szénbányászat terven felül termel és nem írnak róla, mert legalább rosszat nem írnak. Ez indokolatlan keserűség. Szeretném a párt és a kormány vezetői nevében őszintén kijelenteni, hogy mi a bányászokra, azon belül elsősorban a szénbányászokra mindig a legnagyobb megértéssel, tisztelettel, megbecsüléssel gondolunk és valljuk azt — számaink is ezt bizonyítják — hogy a bányászok munkájára, a szénbányászok munkájára a további években, évtizedekben is építünk. Vannak kellemetlen kísérő jelenségek, amit joggal tesznek szóvá. Egyetértek azokkal a véleményekkel, hogy az energiastruktúra változását beszédeink, de még inkább azok sajtótárgyalása helyesen tükrözze. Kicsit olyan megvilágításba került a kérdés, mintha a szénbányászatra már nem lenne szükség. Ennek következménye, hogy sokan időnek előtte elfordulnak a bányászattól. Ahogy néhány évvel ezelőtt probléma volt, hogy túl sok vájárt képezünk ki és ezt vissza kellett fogni, most az a gond, hogy kevesen jelentkeznek vájárnak, keveset tudnak beiskolázni bányásznak, így valóságossá válik, hogy a bányászat, mint szakma, elöregszik. Különösen a szénbányászatra vonatkozik ez. Ezért a problémával a kormányzati szerveknek, különösen a szakszervezetnek, behatóan foglalkozni kell. Simon elvtárs említette, hogy a szakszervezet megérti és örömmel üdvözli, hogy Magyarországon is van szénhidrogén, amelyet a Szovjetunióból is nagy mennyiségben tudunk beszerezni, 1975-ben 6 és félmillió tonna olajat és 1 milliárd köbméter gázt hozunk be. Ezenkívül a szénhidrogének területén az olajban továbbra is nagy reménységünk van. Földgázban több mint 100 milliárd köbméter feltárt, ami 4,5 milliárd köbméter évi földgázbányászását teszi lehetővé. Mindenkinek örülnie kell, hogy ilyen vagyonunk van és ilyen beszerzési lehetőségeink a Szovjetunióból. Említette Simon elvtárs, hogy a bányászok megértik azt is, hogy az atomenergia is előtérbe kerül. Előtérbe kerül az egész világon. Magyarországon is van már 3 éves határozat, hogy 800 megawattost importálunk a Szovjetunióból. Pakson az előkészületek már folynak. De vizsgálat tárgyát képezi, hogy az atomerőművet 1975—1977 táján indítsuk-e meg, vagy később. Újabb tanácskozások folynak, mert felül kell vizsgálni a gazdasági számításokat. Valószínűleg néhány évvel később fogjuk megindítani. A szénbányászat helyzete: a jelenlegi szint körülbelül 27 millió tonna, amit a bányászat teljesíteni fog. Arra reagálni szeretnék, amit itt hallottam, hogy a bányászszakszervezet és általaiban a bányászok, vezetők és állami vezetők, üzemi fronton a vezetők mérsékeltebb ütemet javasoltak a bányászat visszafogásánál. Ez lett volna a helyes, mondta Simon elvtárs. Az események azt bizonyítják, hogy reálisabb lett volna egy mérsékeltebb ütem, de helyes, kívánatos, gazdaságos most az lenne, hogy ezt az ütemet tartsuk. Elismerem, hogy a szakszervezeti elvtársaknak és öregebb bányász barátaimnak — akik figyelmeztettek erre, amikor annak idején beszélgetést folytattunk ezekről a kérdésekről — igazuk volt. Egy kicsit mérsékeltebb ütem reálisabb lett volna. Jó hallani itt a bányászszakszervezet vezetőitől, hogy a kormány, a párt megfogadta a bányászszakszervezet elnökségének javaslatait, tanácsait, kéréseit, elgondolásait, hogy ezt a jelentős energiastruktúra-változást hogyan hajtsuk végre, a bányászok megsértése nélkül. Ez nemcsak a humanizmust, hanem a helyes képviseletet is jelenti a bányászat részéről. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy egy a gondolatunk. Hogyan lehet a bányászokat leépíteni anélkül, hogy elfordulnának a bányászattól azok a bányászok, akik ezt a munkát szerették és megbecsülték. Az ez évi nehézségek l esz a kereken egymillió tonna, vagy annál nagyobb szénhiány. Bár régen voltam bányász központi vezetőségi ülésen, de mindig figyelemmel kísértem, hogy itt miről tanácskoztak. Visszaemlékszem arra — nem tudom, hogy a legutóbbi, vagy azt megelőző központi vezetőségi ülés — megállapította: továbbra is helyeslik és támogatják az elgondolást az energiastruktúra változására. Ezt nagyon józan álláspontnak tartom. Helyeseltem, hogy ebben a kritikus helyzetben — súlyos problémáik ellenére —, népgazdasági fejjel gondolkodva ezt a megállapítást tették. Kis ízelítőt én is kaptam a központi vezetőségi ülés vitájából. Mindent elmondtak és kevés jót a kormányzati munkáról. Ezzel igen komoly erkölcsi alapot teremtettek ahhoz, hogy minden kritikai észrevételüket elmondhassák amiket a kormány maga is nagy súllyal figyelembe vett. Mikor a központi vezetőségi ülés folyt, élénik vita tárgyát képezte, hogy ki a hibás az 1 millió tonna körüli szénhiányért? A gondot abban kell keresni, hogy nem volt megfelelő a terv felmérése, összefüggően a szénhidrogén-termeléssel. Hiába van elég olaj, ha nincs elég olajkályha, vagy hiába van elég gáz, ha a gázvezeték nem épül megfelelő ütemben. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor többet kellett volna tervezni. Amikor észrevettük, hogy hiány van, akkor meg hónapokat várt a belkereskedelem a rendelésével. Amikor rendelt, akkor is még alábecsülte az igényeket, abban reménykedett, hogy a tél gyengébb tesz és még akkor is rosszul rendelt. Ezért a kormány vezetésében kell keresni a hibát és nem rajtunk kívül álló okokban. Nagyon egyetértek azzal, hogy a legkevésbé hibáztathatók a bányászok azért, hogy szénhiány van. Azzal is egyetértettem, hogy a legtöbbet a hiány megszüntetésére a bányászok fognak tenni. Ebben bíztam! Örülök annak, és ez most a legfontosabb, hogy tulajdonképpen ezt a hiányt a nagyobb, keményebb tél beálltáig megszüntetjük. Van és lesz is szén! Ez is elhangzott. Most már az a probléma, hogy el kell vinni a bányától a szenet. Elmondták az elnökség tagjai, hogy milyen gondok foglalkoztatják a bányászat területén dolgozó elvtársakat. Első a munkaerőkérdés. Nem részletezem, igazat adok az elvtársaknak, biztos ismerik az elvtársak ezt a problémát. Úgy fogalmazható meg, hogy munkaerőgondok vannak, a bányászati szakma elöregedése, a fiatalok kérdése, stb. fennáll. Ezzel foglalkozni kell a kormánynak is. Bérezés kérdése: Gaál elvtárs említette, hogy továbbra is a bányászok vannak az élen — ezt helyes továbbra is fenntartani —, de arra fel kell figyelni, hogy ha az elmúlt esztendőkben még 40 százalék volt az átlaghoz képest, hogy lement 30 százalékra —, de arra is fel kellett figyelni, hogy az építőipar nagyon le volt maradva. — Nem kell ezt tragikusan felfogni, ennyi változás megengedhető, hisz a bányászati munkáira is kihat az építőipar helyzete. Harmadik kérdés: a gépesítés, amivel foglalkozni kell. Két szempontból is fontos. Az egyik, hogy a gépesítés összehangolt legyen, a hatékonyság minden területen javuljon. A másik, hogy a bányászati munkát emberségesebbé, könnyebbé tegyük. A gépesítés egy részét saját bányagépgyártásból tudjuk biztosítani, nagyobb részét tudjuk és kell beszerezni, szocialista országokból. Erre ténylegesen van lehetőség. A következő kérdés, amit megemlítettek a bányászati munkaerővel összefüggésben is, a lakásépítés. A kormányzatban kialakítottuk állásfoglásunkat. Állandóan figyelemmel kell kísérni a bányászok lakásellátását, építve arra, hogy akiknek lakást tudunk adni, az biztos letelepszik, míg az, akinek nincs lakása, elmegy máshová szerencsét próbálni. Említés történt a hitelellátásról, elsősorban is a beruházási hitelt illetően. Itt is van tennivalónk. Beleestünk abba a kialakult közhangulatba, hogy a szénbányászatban nem kell beruházási hitel a leépítés következtében. Ez merevebb álláspont volt az indokoltnál. A hitel szelektálásánál el kell járnunk a beruházási banknál, hogy ez a probléma is megoldást nyerjen. Ugyancsak megvizsgálja a kormány az amortizációval kapcsolatos kérdést is, hogy indokolt-e a 100 százalékot visszaadni, vagy valamivel nagyobb legyen ez a mai 60 százaléknál, ezt meg kel vizsgálni. A legnagyobb súllyal azt tették az elvtársak szóvá a jövőre gondolva, hogy ne legyen kapkodás, menetközbeni változtatás a szénigényekkel öszszefüggésben. Ez mint kívánság teljesen jogos. Mégis szeretném megmondani, annak ellenére, hogy minden kritikát jogosnak érzek az ez évi helyzettel összefüggésben, tragikusan felfogni ezt a kérdést nem szabad. Magát azt a kérdést, hogy egy ország életében az egész energiaellátást tekintve, körülbelül 1—0,2 százalékos nagyságrendű változás, a szénenergiát tekintve 3—4 százalékos változás következik be, azt hiszem, nem is ebben van a baj. Hanem abban, hogy nem idejében intézkedtünk. Változásra fel kell készülnünk, de a hogyanon van a hangsúly. Elsősorban úgy, hogy készleteink legyenek és sem a belkereskedelemnél, sem a többi nagy fogyasztóknál nem szabad, hogy olyan helyzet álljon elő, hogy az ő nyereségük elsősorban attól függjön, hogy a készlete hogyan alakul. Ezt a jövőre vonatkozólag teljes egészében megváltoztatjuk és a belkereskedelemnél az érdekeltség nem elsősorban, még harmadsorban sem attól függ, hogy a készlete hogyan alakul. Hanem attól, hogyan rendel, hogyan értékesít. A másik, amiben intézkedést hoztunk, gondolom helyes, hogy szénre, kokszra és még egynéhány anyagfajtára kötelező készletnormákat írtunk elő. Ezenkívül kell szabad kapacitásnak lenni, a szénbányászat területén is. Arra kérném az elvtársakat, ne azt követeljék meg, hogy ne legyen ilyen eltérés, hanem legyenek felkészülve az ilyen eltérésre. Fock elvtárs ezt követően több bel- és külpolitikai kérdésről tájékoztatta az aktíva résztvevőit, majd Simon elvtárs köszönte meg a kormány elnökének, hogy meglátogatta szakszervezetünket. Fock Jenő elvtárs az elnökségi ülésen