Bányamunkás, 1981 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1981-01-01 / 1. szám
Együtt cselekedni! Felszólalások a szekcióüléseken Fejlesztési célok és lehetőségek Dr. Bán Ákos, az OKGT vezérigazgatója: Gazdasági életünkben és a fejlett tőkés országok gazdasági életében jelentkező problémák forrása mindenekelőtt a kőolaj árrobbanásában keresendő, amely 1973-ban következett be. Nem kívánom idő hiánya miatt a tényezőket taglalni. Az árrobbanás 1979-ben megismétlődött, és a világ minden energiahordozóval foglalkozó és a prognózist készítő szakembergárdája, testülete , azt prognosztizálta, hogy ez a tendencia nem állt meg, tovább fokozódik, lökésszerűen, váratlanul fog megjelenni. A válság bekövetkezte után két kérdéssel kezdtek komolyan foglalkozni a fejlett országok. Az egyik kérdés: hogyan lehet kompenzálni a válság hatását? Ennek két útja volt. Az egyik: felértékelni a saját exporttermékeket — a másik pedig: takarékoskodni! Volt egy harmadik út is, amelyen intenzíven dolgoznak; mindazokon a területeken, ahol nem szükséges a kőolaj; más energiahordozóval kell helyettesíteni a kőolajat és a kőolajtermékeket. Erre az útra lépett kormányunk, és el kell mondanom, hogy eredményesen, mert az elmúlt ötéves tervidőszakban több mint 4 millió tonna kőolaj-feldolgozással maradtunk le az eredeti tervhez képest, és mindezek mellett azért az ipar fejlődése, a nemzeti jövedelem növekedése teljesült. Azért mondom, hogy „többé-kevésbé”, mert — sajnos — az utóbbi években nem így van. El kell mondanom, hogy az energiahordozó-árak növekedése kedvező fejlesztési lehetőségeket teremt a bányászati ágazatokban, úgy a kőolaj- és földgázbányászatban, mint a szénbányászatban, az uránbányászatban és, természetesen, a többi nyersanyagbányászatban. Fontos feladata minden ágazatnak az, hogy csökkentse az egységnyi nemzeti jövedelemnövekedéshez szükséges energiamennyiséget. Az energiahordozók továbbra is drágulni fognak, ezt mutatja a prognózis, és lehet, hogy ilyen válság, mint a mai, be fog következni több is. Feladatunk, mindent megtenni, hogy szénnel, gázzal és atomerőművekben termelt villamos energiával pótoljuk a kőolajat. Ez kedvező feltételeket teremt a hazai bányászat fejlesztéséhez. Miután a szénbányászat, az olajbányászat kérdései többé-kevésbé tisztázva vannak — meg kellene véglegesen fogalmazni a fejlesztés céljait, és a fejlesztési célok eléréséhez szükséges eszközök nagyságát. Hazai vonatkozásban a kormány intézkedései és a vállalatok intézkedései épp arra irányulnak, hogy legyen elég energiahordozó, és ne szenvedjen az ipar többszörös veszteséget egy energiahordozó ideiglenes hiánya miatt. A szakszervezeti szervekkel való kapcsolatunkról el kell mondanom, hogy eredményeink bázisa az volt, hogy jó együttműködés jött létre a szakszervezeti aktívahálózat között, tudtunk bért differenciálni saját erőnkből olyan területekre, ahol rendkívül nagy volt a munkaerő-fluktuáció, és ezzel megoldottunk olyan problémákat, amelyek leküzdése lehetővé tette ezeket a gazdasági eredményeket. Közösen kialakított szabályozórendszerünk helyes létszámgazdálkodáshoz vezetett, és lényeges termelékenységnövekedést tudtunk elérni az elmúlt időszakban. Közösen nagy jelentőséget tulajdonítottunk annak, hogy megjavítsuk a munkahelyi közérzetet. Nem sorolom fel mindazt, amit ezen a téren már megoldottunk a szociálpolitikai feladatok közül, most már elmondhatjuk, hogy kevesebb azoknak a problémáknak a száma, amelyeket még nem oldottunk meg. Nem oldottuk meg a vándorló munkahelyek fokozatos tennivalók a felnőttoktatásban üzemi orvosi ellátását, és bizonyos mértékben nem oldottuk meg a munkásszállás kérdését, nem azért, mert eszközöket nem bocsátottunk rendelkezésre, hanem is azért, mert az építőipar nem állt rendelkezésünkre. Külön szeretnék foglalkozni még egy kérdéssel, a hűségjutalommal. A Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének XXII. kongresszusa olyan döntéseket hozott — egyébként már a XXI. kong- Segíteni a bizalmiakat Bakó Imre, a Borsodi Szénbányák vszb-titkára. Jakab Sándor elvtárs vitaindítójában számos olyan kérdést felvetett, amely valamennyiünket foglalkoztat. Azzal kezdeném, hogy a szakszervezeti mozgalomnak hogyan kell igazodni a változó viszonyokhoz. A szakszervezeti kinikának megvannak a maga szabályai, szervezeti előírásai. Azt hiszem, hogy a belső tartalomra kell több figyelmet fordítanunk, a szükségletek kielégítésére, és arra kevesebbet, hogy akkor is tartsunk rendezvényeket, amikor nincs szükség rá. Nagyon fontosnak tartom a szakszervezeti munkában a vezetés és tömegkapcsolatot, legyen bizalom, bízzunk egymásban, és ne a jelentésekben. Ne jelentéseket küldözgessünk egymásnak, sokkal egyszerűbb együtt megoldani. Rendkívül fontosnak tartom a szervezeti struktúrában, bekövetkezett változásokat; a csoportRieger Rezső, a Közép-dunántúli Szénbányák Vszb-titkára: A bevezetőben szó esett az oktatás, ezen belül a felnőttoktatás helyzetéről, én ehhez szeretnék néhány szóval csatlakozni. Kizárólag a felnőttoktatás problémakörével szeretnék foglalkozni. A felszabadulást megelőzően a bányászkolóniák akkori színvonalának megfelelően újratermelték azt a szükséges munkaerőt, ami akkor szükséges volt. A felszabadulást követően az ipar kenyerének minősített bányászati munkának fokozott munkaerőszükséglete volt, és ebben a történelmi helyzetben a munkásosztály ezen osztagának nagyon sok tagja az állami szervekbe, a rendőrségre, s különböző helyekre kerültek. Ennek az osztagnak a törzsgárdája a hatalom megszerzéséért vívott harcban foglalt el nagyon fontos szerepet. Ahhoz, hogy a bányászat önmagát pótolni tudja, hogy ki tudja elégíteni az ipart, igen sok munkaerőre volt szüksége. A felszabadulást követő első széncsaták időszakában, az első 3 éves terv időszakában, a bányászat területén nagyon korszerű intézményeket hoztunk létre. A bányászok akkori bérezésének kiemeltsége is elindított egy olyan folyamatot, hogy jöttek hozzánk a fiatalok. Kolóniákban lettek elhelyezve a bányászfiatalok. Amikor ez a munkaerő-szükséglet sem lett elegendő, a rosszul értelmezett női egyenjogúságot alkalmaztuk, hogy segédmunkaerőnek a bányászatban nőket alkalmazzunk. Amikor már így sem tudtuk biztosítani a megfelelő munkaerőt, akkor rabokat, majd katonákat kezdtünk alkalmazni. De az ipar kenyerét meg kellett keresni. Az ellenforradalmat kövvetően új helyzet alakult ki. Itt szeretnék a felnőttoktatáshoz kapcsolódni. Az 1960-as években az intenzív fejlődés szakasza vette kezdetét, és itt már a munkaerőt nem lehetett úgy toborozni, ahogy szerettük volna. Ezért nagyon nagy körzetekből, munkásjáratokkal, sok falut érintő távoli területekről toboroztuk az embereket. Gyakorlatilag a bányászatban foglalkoztatottak több resszus is, hogy a szakszervezet törekszik a hűségjutalom bevezetésére más bányászati ágazatokban is, köztük a kőolaj- és földgázbányászatban. Úgy gondoljuk, az emberek megérdemlik ezt a hűségjutalmat, annál is inkább, mert olyan problémáink kezdenek jelentkezni, hogy ezeken a munkaterületeken nem tudjuk biztosítani a szükséges munkaerőt. Remélem, lehetőség adódik, hogy saját forrásaink kezdeti igénybevételével, később pedig központi források igénybevételével megoldódjék majd ez a kérdés, taggyűléseket. A csoporttaggyűléseken sokszorosára nőtt a szervezett dolgozók véleménynyilvánítása. Erre kell a fő figyelmet fordítani. A kritikai megjegyzésekre intézkednünk kell, hogy többen nyilvánítsanak véleményt. Nagyon fontos a bizalmiak segítése, előkészítése. Informálásuk ne úgy történjen, hogy ez a párt politikája, ez a gazdaságpolitika, hanem úgy, hogy itt és ekkor, ebből eredően, ezt kell csinálni, hisz ez is az is, a politikához kapcsolódik. Nagyon konkrétan, a valóságos helyzetről kell a bizalmiakkal szót váltani. Lényeges, a bizalmiak érezzék, hogy a választott testületek a legfontosabb pozícióban levő szakszervezeti munkásoknak tekintik a bizalmiakat, de ezt a szervezett dolgozók is érezzék mindkét oldalról. Ezt a gazdasági vezetéssel is meg kell értetnünk. Ha meg tudjuk ezt tenni, akkor a szakszervezeti munka minőségileg sokat változhat, még eredményesebb lehet, mint 60 százaléka vidékről bejáró dolgozó volt. Sok problémát okozott ez. A vásárintézmények, ahol a szakmunkásokat képeztük, felszámolódtak. Megváltozott az energiafejlesztés. Ez a dolog nem vált be. Az árrobbanás olyan helyzetet teremtett, hogy a szénbányászati iparág fellendítését kellett napirendre tűzni, hiszen ez a legolcsóbb energiahordozó. Az V. ötéves terv elején a magyar bányászat területén 24,7 százalék a dolgozók általános alapműveltséggel nem rendelkező hányada. Ugyanakkor megkezdődött a tudományos, technikai forradalom bevonulása ebbe az iparágba. És ma 36 olyan korszerű berendezéssel dolgozunk, amelyet komplex fejtésnek nevezünk, ahol fizikai munka nincs, teljesen gépesített rendszerek vannak alkalmazva, s ehhez 8 általánossal sem rendelkező emberek nem alkalmasak. Ezért a mi iparágunk — és ezzel a mi legutóbbi kongresszusunk is foglalkozott — elsőrendű feladatává vált, és rendkívül nagy erőfeszítéseket teszünk, hogy a fejlődés ezen intenzív szakaszában a felnőttoktatást fokozzuk, és ehhez különböző módszereket dolgoztunk ki és alkalmazunk. Amíg a tanácsoknál, a faluhelyeken próbálkoztunk, nem sikerült eredményt elérni. Beiskoláztunk tehát embereket, de azok lemorzsolódtak. Ahhoz a módszerhez nyúltunk, hogy a vidékről bejáróknak szállást, élelmezést, tankönyveket biztosítunk, korrepetálást szervezünk, és a tanári kar a közeli városokból jár ki ezeket az embereket oktatni. Ahol ezt a módszert alkalmaztuk, nagyon jó tanulási körülmények alakultak ki. Ezzel sikerült a szakmunkássá váló folyamatot meggyorsítani. A felnőttoktatás az iparágunkban rendkívül fontos, és nagyon nagy erőfeszítéseket követel, s mi ezeket meg is tesszük. A SZOT tagjai A Szakszervezetek Országos Tanácsa tagjaivá küldötteink közül a következőket választották: Pál, a BDSZ elnöke; Vályi László, Bán Ákos, OKGT; Keszler Jó, Nógrádi Szénbányák Ferenc, Mecseki Szénbányák; A számvizsgáló bizottság tagja Korcyi Béla, Tatabányai Szénbalett Lajer László, a BDSZ titkára, nyári; Kovács László, a BDSZ A SZOT Elnöksége tagjai közé főtitkára; Molnár Lászlóné, OKA; választották Kovács Lászlót szak- Nagy Károly, BAV; Simon An- szervezetünk főtitkárát. Küldötteink a tanácskozóteremben Kovács László és Keszler Ferenc a tanácskozás szünetében Trethon Ferenc munkaügyi miniszter küldötteink körében