Bányamunkás, 1994 (81. évfolyam, 1-12. szám)

1994-01-01 / 1. szám

1994. JANUÁR BÁNYAMUNKÁS A szakszervezet és a politika A BDSZ XXVI. Kongresszusán részt vett és felszólalt Anton Benya, az osztrák Vas-, Fém-, Bánya- és Energiaipari Szak­­szervezet képviseletében. A tanácskozás szünetében adott interjút a Bányamunkásnak. Anton Benya 1912-ben született, öt elemit, majd utána három polgárit végzett. Három évig tanult vasmunkás-me­chanikus szakmát és tizennyolc évig volt szakmunkás. Az ÖGB-ben — osztrák szakszervezeti szövetség — szer­vezési titkár lett 1948-ban, később helyettes főtitkárnak vá­lasztották, majd elnöknek. A vasas szakszervezetnek is az elnöke lett. Egyidőben gyakorolta mind a két funkciót. Az osztrák szocialista párt jelöltjeként 1956-ban parla­menti képviselő, 1971-1987-ig az osztrák parlament, illetve a nemzeti tanács elnöke. Gazdasági és szociális partnerség — Az osztrák szakszervezetek — mondja Anton Benya — 1945-ben alakultak újjá, mint pártok felett ál­ló szakszervezetek. A szocialisták, a keresztény szakszervezetiek, a kom­munista szakszervezetiek, később a liberálisok is csatlakoztak hozzánk. Ezek a politikai irányzatok ma is megvannak a szakszervezeten belül. Kezdetben az ÖGB-ében tizenhat szakszervezet volt, most tizenöt van — mert kettő egyesült — az osztrák szakszervezeti szövetségben. Nyugat-Európában az egyik leg­jobb szociális törvényhozásunk van. 1957-ben létrehoztuk a gazdasági és szociális partnerség rendszerét. Ez azt jelenti, hogy havonta legalább egyszer összeülnek a munkáltatók, az ÖGB képviselői és megbeszélik a gazdasági problémákat. A gazda­sági és szociális partnerek havonta egyszer találkoznak a kormány kép­viselőivel is. Ugyanakkor a kollek­tív szerződés kötésének a lehetősé­ge az ágazati szakszervezetek kezé­ben van. Nálunk ez a rendszer be­vált. — Az ÖGB ma is „pártok felett álló szakszervezet" ? — Magától értetődik, hogy füg­getlenek vagyunk a kormánytól, a pártoktól és a vállalkozóktól is. Legalább is erre törekszünk. — Ki támogatja Önöket? — Más nincs, csak a tagdíjbevé­telünk. Az összes tagdíjbevétel el­őször az ÖGB-hez kerül, így a ki­adásokat is az ÖGB fizeti. Az egyes szakmák attól függően, hogy milyen helyzetben vannak, a befizetett tag­díjaknak 78-22 százalékig terjedő részét megkapják. Mindig a tulajdonos fizet — Ausztriában is sok bányát zár­tak be, hogy tudták ezt emberileg megoldani? — Először 55 évre csökkentették a nyugdíjkorhatárt. Egy szociális alapot hoztak létre részben társada­lombiztosítási eszközökből, más­részt hozzájárultak a bányaigazga­tóságok. — Az állam adott ehhez pénzt? — Csak abban az esetben, ha az állam volt a bánya tulajdonosa, vi­szont a nagy szén-, vas-, részbányák állami tulajdonban voltak. — Bezárás után a rekultivációt ki fizette? — Mindig a tulajdonos, ha az állam volt az, akkor ő. — Mi lett a bezárt bányákkal? — Egy részét bányamúzeummá alakították, amihez a tartományi kormány, esetenként az önkormány­zat is hozzájárult. —A bányászokkal mi lett? — Sokan nyugdíjba kerültek, a többit megpróbálták átképezni... — A vájárokat mivé? — A vájárnak van kézügyessége és gyakorlata pl. Fonzdorfban szer­számkészítőkké képezték át őket. — A bányabezárásra a döntése­ket ki hozta? — Az üzemi tanács, a szakszer­vezet és a bánya vezetése közösen tárgyalta meg a helyzetet, de min­den egyes bányabezárási szerződést a szakszervezettel kötöttek meg. Amikor a bánya gazdaságtalan lett, a vállalkozó is vizsgálatokat végzett és bebizonyosodott, hogy nincs elég szén, akkor mi, a szakszervezet is beláttuk, hogy nincs tovább, a bá­nyát be kell zárni. A szakszervezet és a parlament . Az osztrák szakszervezetek ho­gyan kerültek kapcsolatba a tör­vényhozással? — A mi úttörőink, akik az ÖGB- ét létrehozták azt mondták — mi ebben az irányban is tevékenyked­tünk — a törvényhozásba részt aka­runk venni, politikailag bele aka­runk szólni a törvények kidolgozá­sába. Amikor a szakszervezet hatá­rozatot hoz — mindegy, hogy egyhangúan vagy többségi szava­zással — akkor minden szakszerve­zeti tag köteles a saját pártjánál el­érni azt, hogy ezt a szakszervezeti határozatot támogassák a parla­mentben. A keresztény szakszervezetiek­nek néha nagy vitájuk volt a párt­jukkal, nekünk a szocialistákkal ke­vésbé, de akkor is a szakszervezeti véleményt képviselték a parlament­ben. Mi sohasem szakszervezeti ha­tározatokat nyújtottunk a parla­mentben, hanem mindig a pártokon keresztül próbáltuk a véleményün­ket érvényre juttatni. — Hogyan tudták ezt elérni? — Ha én egy pártnak tagja va­gyok és ugyanakkor a szakszerve­zetnek is, ha többség határozatot hoz, mindegy hogy ez párt vagy a szakszervezet, és ha én ezzel nem értek egyet, csak egy dolgot tudok, hogy befolyásoljam az alakítását. A pártok nehezen tudják elkerülni, hogy a szakszervezet helyes javas­latát az asztalról lesöpörjék. Amikor a Néppárt — a polgári párt — egye­dül kormányzott, éppúgy folytatta velünk a tárgyalásokat, mint a szo­cialisták abban az időben, amikor csak ők voltak a hatalmon, de ami­kor koalícióba voltak, akkor is fo­lyamatos tárgyalásban voltunk. Ná­lunk 1,6 millió szakszervezeti tag van, ez ugyanennyi választói szava­zatot is jelent. Egy munkás pl. az üzem vezető­jével — ha még az nincs is jelen, csak a jogásza — szakszervezetek nélkül egymással nem is tudják megtalálni az összhangot. Tudo­mányos munkatársakra is szüksé­günk van, de ugyanakkor olyan em­berekre is, akik ismerik az üzemek­ben a munkások mentalitását és ez a pártoknak is egy fontos információ­­forrás. Sokszor a szakszervezetiek hely­zete nehezebb, ha az akaratát nem tudja érvényre juttatni, de ha a par­lament határozatot hozott, az ellen már nem nagyon lehet tiltakozni. Ekkor mondja a szakszervezeti em­ber, hogy ezt meg akartam akadá­lyozni, de ezt nem tudtam érvényre juttatni. Munkás a parlament elnöke — Ausztriában az összeegyeztet­hető, hogy a szakszervezet első szá­mú embere egyben parlamenti kép­viselő lehet, sőt a parlament elnöke. — Négyszer választottak meg az ÖGB elnökének és négyszer a par­lament elnökének. Ez azt jelenti, hogy a választók felismerték, hogy ez számukra jó. — Ez jelenleg Magyarországon elképzelhetetlen, hiszen a kormány­pártok, de az ellenzékiek egy részé­nek is az az állásfoglalása, hogy a szakszervezeti vezetők ne kerüljenek be a parlamentbe. — Vannak nálunk is olyan erők és újságok — főleg bulvár —, akik arra törekednek, hogy a szakszerve­zetet befeketítsék. Azt látják, hogy a szakszervezet egy zárt erő, ezért kell gyengíteni. Nálunk ez nem si­került. Én a magyar szakszervezetekkel először 1956-ban, a forradalom ide­jén kerültem kapcsolatba. Ettől kezdve össze tudtuk hasonlítani — mindenekelőtt Gáspár Sándorral — az osztrák és magyar szakszervezeti mozgalmat. Az a véleményem, hogy a múltban a magyar szakszer­vezeti mozgalom erősen kötődött a kormányhoz és a párthoz. Ez nem szemrehányás. Ennek következté­ben a szakszervezetekre hárították azt a felelősséget, amit a párt és a kormány csinált. Ma úgy látom, a magyar szak­­szervezetek függetlenek az állam­tól, a pártoktól és a vállalkozóktól. — A mai magyar parlamentben jogászok, történészek, vagyis értel­miségiek ülnek. Munkás alig van. Az szinte elképzelhetetlen ma, hogy pl. a mi parlamentünk elnöke munkás legyen, aki netán egyben szakszer­vezeti vezető is. — Nálunk lehetséges, hogy egy munkás legyen a parlament elnöke, mert ez a demokratikus rendszerek lényege. — Köszönöm a beszélgetést. Ladányi András : — Ez a folyamat csak nagyon komoly társadalmi konfliktusok be­következtével folytatódhat — mondja Schalkhammer Antal, a BDSZ elnöke. A BDSZ tisztségviselői, tagsága körében az a vélemény alakult ki, hogy az érdekegyeztetést biztosító jogstruktúra — itt gondolok a helyi kollektív szerződések megkötéséről, az üzemi megállapodásokon, tarifa­­tárgyalásokon keresztül a makro­szintű érdekegyeztetésig az egész rendszerre — nem érvényesül kellő­képpen. Az érdekegyeztetési folyamatok­ban egyre jobban tapasztalható a konfliktus-feloldás, az ütközés elke­rülése érdekében kötött megállapo­dás, utána pedig a végrehajtás elma­radása, vagy a megállapodás más típusú megvalósítása. — Milyen példával illusztrálható ez a meglehetősen lehangoló ta­pasztalat? — A kormányzat 1994 évi költ­ségvetés-tervezetét, a gazdaság to­­vábbfinanszírozása, hitelezési és egyéb garanciái érdekében a Nem­zetközi Valutaalap és a Világbank közgyűléseivel előzetesen egyeztet­ni kellett. Az volt a lecke, hogy előtte rendezzük a társada­lombiztosítási tartozásokat, garanci­ákat, vagyonátadást és a biztosí­tottaknak járó költségviselést, illet­ve bizonyos dolgok költségvetésre való átterhelését vagy konvertálá­sát. Olyan ígéretet kaptunk, hogy amennyiben nem jön létre a tb-ön­­kormányzatok és a kormány közötti egyezség, nem tárgyalják ennek ga­ranciáit a washingtoni közgyűlése­ken. Annak a felelősségnek a birtoká­ban adták a szakszervezetek az egyetértésüket a megfelelő megálla­podások létrejöttéhez, hogy ha a nemzetgazdaságnak nincs december 31-ig elfogadott költségvetése, ak­kor előállhat az a helyzet, hogy el­vileg az Alkotmány szerint a legfon­tosabb törvényeket nem tudja meg­alkotni a parlament, ezért lehet, hogy fel kell oszlatni és új választá­sokat kell kiírni. Ennek súlyát és következményeit átlátva tehát a szakszervezet magatartása nagyon pozitív volt. A washingtoni közgyű­lési egyeztetések után a megállapo­dásoknál mégis azzal találtuk ma­gunkat szembe, hogy válasszunk más típusú konstrukciókat a kész­pénzfizetési tartozások rendezésére, más megoldással rendezzük, techni­kailag másképp oldjuk meg a har­mincmilliárdos teher pénzügyi fi­nanszírozását. Az esetek többségében azt a vá­laszt kapja a szakszervezet egy par­lamenti más irányú döntést követő­en: ja, kérem a kormány az ország­­gyűlés helyett nem dönthet, ha a parlament másképpen döntött arról a kormány nem tehet, bármennyire is egyetértését adta az Érdekegyez­tető Tanácsban. Ebben mi nem kis rafinériát érzékelünk. Ezért úgy lát­juk, hogy a munka világában műkö­dő érdekegyeztetési jogstruktúrán és mechanizmuson kívül a szakszer­vezeteknek alapvető érdeke, hogy a következő választásoknál minél több szakszervezeti tisztségviselő juthasson be a parlamentbe, hogy a törvényalkotás során is tudjuk kép­viselni a munkavállalók érdekeit. Ne fordulhasson elő olyan helyzet, hogy az érdekegyeztető tanácsok­ban hozott megállapodásokat a par­lament más típusú döntésként keze­li. Ha nincsenek ott a munkaválla­lók képviselői, akkor ezt a magatar­tást nagyon nehéz befolyásolni, vagy politikailag minősíteni. A bányászszakszervezet a külön­böző egyéni választókörzetekben és a központi és megyei listákon is mindent el fog követni annak érde­kében, hogy az önkormányzatokba és a parlamenti választásokon meg­felelő számú és rangú, kellő felké­szültségű jelöltet állítson, akik kellő eredményességgel képviselhetik a munkavállalókat a törvényalkotás műhelyeiben. Ehhez természetesen meg kell komponálni a stratégiát és a taktikát.­­ A parlament, az óév utolsó napjaiban elfogadott egy meglehe­tősen furcsa törvényt arról, hogy aki a tb-önkormányzatok megválasztott képviselője, nem indulhat képviselő­­jelöltként az országgyűlési választá­sokon. Ez a törvény — mivel szocia­lista színekben képviselőjelölt vagy — téged is keményen érint. — A köztársasági elnök úr által aláírt választójogi törvény diszkri­minálja a szakszervezeteket, és má­sodrendű állampolgárnak tekinti a tb-önkormányzatokba választás út­ján bekerült személyeket. Elgondol­kodom azon, hogy vajon miért nem vonatkozik a tiltás a miniszter urak­ra vagy az önkormányzati vezetőkre és miért csak a tb-önkormányzatok szakszervezeti képviselőit sújtja? És akkor még nem említettem, hogy a tb-önkormányzatok munkaadói ol­dalának delegáltjai is kivételek. Ez utóbbi diszkrimináció véleményem szerint már önmagában is alkotmá­nyellenes. Mivel törvénytisztelő ember va­gyok a törvény előírásait tudomásul veszem. A tb-önkormányzati tagsá­gomról lemondok és a képviselője­löltséget választom. — A baloldali veszéllyel, a szo­cialisták esetleges választási győ­zelmével riogatók táborának az a legfőbb érve, hogy a szocialista párt és a Nagy Sándor-féle szakszervezet szövetségre lépett a parlamenti többség megszerzéséért. — Feleslegesen támadják a kor­mánypártok, liberális pártok az MSZOSZ-MSZP választási kérdé­sekben létrejövő egyezségét. Arról van szó ugyanis, hogy nem az MSZOSZ, illetve a hozzá tartozó szervezetek kötnek egyenesági vá­lasztási szerződést az MSZP-vel, hanem a szakszervezetekben meg­alakult politikai frakciók, platfor­mok a világnézeti összerendeződés elve miatt közelednek ily módon a nekik megfelelő pártokhoz. A Bányaipari Dolgozók Szak­­szervezeti Szövetségében is létrejött a szocialista-szociáldemokrata frak­ció, amely a szociáldemokrata esz­­meiségű programok támogatására hajlandó együttműködést kötni azokkal a pártokkal, amelyek prog­ramja megfelel a bányaiparban dol­gozó munkavállalók e platformban tömörült tagsága számára. Világo­san szeretném azonban leszögezni, hogy a bányászszakszervezet, mint szervezet, s önálló jogi személy, a szakszervezet nevében egyetlen párttal sem fog kizárólagos válasz­tási együttműködést kötni. Végezetül hangsúlyozom: az el­következendő választásoknál a szakszervezeteknek határozottab­ban kell politizálniuk! Hái Péter A BDSZ és a törvényalkotás műhelyei Olyan mértékben szakadt szét a drasztikusan elszegénye­­dők, a létminimum szélére sodródók tömege és a munka, illetve teljesítmény nélkül meggazdagodók igen szűk réte­ge, hogy ezt már nem lehet és nem is szabad tovább szó nélkül tűrni. Nyilvánvaló, hogy ebben az aránytalanul pola­rizálódott társadalomban az egzisztenciájukban veszélyez­tetett munkavállalók, számukra kedvező gazdaságpolitika híján, egyre esélytelenebbül vergődnek a mindennapi meg­élhetési gondok szorításában.

Next