Búvár, 1935 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1935-01-01 / 1. szám
5 1 mélységet ért el. Ez a mélységi világrekord alighanem hosszú ideig meg fog maradni, mert Beebe megállapította, hogy a mostani készülék nagyobb mélységbe már nem tud lehatolni. Ha a magassági világrekorddal hasonlítjuk össze, bizony nem nagy, de viszont a tengerben nem is lehetne 14,000-es mélységet elérni, mert az eddig ismert legnagyobb tengeri mélység, az ú. n. «Emden-mélység» is csak 10,800 m. Beebe a bathysphaera ablakain keresztül olyan világba pillantott be, amit emberi szem eddig még nem látott. Saját szemével állapította meg azt, amit idáig csak műszereink révén tudtunk, hogy a napfény sugarai milyen mélységben nyelődnek el. A vörös sugarak ötven méternyi mélységben már csaknem teljesen elenyésznek, ellenben a rövid hullámú kék sugarak eredeti mennyiségének ötöde még megmarad. Beebe a leszállás utolsó harmadában lilásszürke rétegbe került, majd abszolút sötétség vette körül. Ebbe az ezer méter körüli mélységbe már csak az emberi szemmel láthatatlan ibolyántúli sugarak hatolnak le, amelyek a fényképlemezre még másfél kilométernyi mélységben is hatnak. A bathysphaera rekordja nemcsak az emberekre nézve volt szenzáció, hanem a tengeri alvilág lakóira is. El tudom képzelni, mekkora meglepetés lehetett a vakító fényt kibocsátó gömb megjelenése a bársonyfekete örök éjszakában. A tengeri állatok nagy része mind fényimádó. Sohasem fogom elfelejteni, abból az időből, mikor még jómagam is tengerkutató voltam, hogyan tódultak a tenger fanatikusai az acetilénfényre, amit csónakomból vetítettem a mély vízbe, így mereszthették szemüket Beebere is a kvarcablakon keresztül. Arról is fogalmat tudok magamnak alkotni, hogy milyen látvány tárult Beebe elé. Húsz esztendővel ezelőtt a Tirréni-tenger kétkilométeres mélységében halásztam. A hajó dolgozóhelyiségében tengervizet hűtöttem be jégbe, s ebbe tettem bele a hálóból kikerült világító halakat. Nagy részük nem élt már. Megölte őket a nagy nyomáskülönbség, pedig igen óvatosan húzattam fel a hálót, hogy a különbség kiegyenlítődjék. Eltartott három óra hosszáig, amíg a kétezer méteres mélységből a fedélzetre jutott. Csak két kis hal vergődött meg a hideg medencében és világító szerveikből utolsó üdvözletük gyanánt gyönyörű narancs- és smaragdszínű fényt bocsátottak ki. Akkor láttam életemben először és utoljára mélytengeri halakat világítani. Beebe előtt teljes színpompájukban vonultak fel. A magasabb rétegekben még ismerősökkel találkozott. Csupa olyan fajokkal, amiket vagy ő maga, vagy mások vezettek be a tudomány anyakönyvébe. De lejjebb már olyanok is akadtak, amelyek idáig elkerülték a tudósok furfangosan szerkesztett hálóit. Ezeket az új fajokat Beebe telefon segítségével mindgyárt le is írta, le is fényképezte, a nonsuchi laboratórium művésze pedig menten le is rajzolta és kiszínezte. Háromszáz méternyi mélységben a sötétkék tengervízben bíborpiros nyílférgek (Sagitta) óriási tömege viharzott el a gömb előtt. Egy farkatlan angolna (Cyema atrum) bő zsákmányra tett szert közöttük. Közvetetlenül ezután a kerekszájú világító halak (Cyclothene) jellegén hatolt keresztül a bathysphaera. Ezek világpolgárok a mély vizekben. Az Adria déli medencéjében is annyit halásztam belőlük, hogy a hálószemek mind eltömödtek tőlük. Beebe kb. 450 m-nyi mélységben pillantotta meg az első ismeretlen halat. Halványsárga testű, nagy úszójú hal ez, amely valószínűen a Cetomimidák családjához tartozik. Beebe mindjárt el is keresztelte Bathyembryx istiophasma névre. Hatszáz méternyi mélységben néhány üvegangolna, az angolna lárvája — vonult el ablaka előtt, majdionostomák és Sternotyxek, — ismert világító halak — meresztették rá távcsőszemüket. Hétszázötven méternyire a felszín alatt kísértetek menete haladt el a gömb mellett : a Cryptosporus nevű hal kisebb csapata. Körvonaluk halvány lidércfényben rajzolódik ki. Apró szemük, sőt A bermudai óriás homár lebegő lárvája