Búvár, 1936 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1936-02-01 / 2. szám

bér, és aki együltében elolvassa, az mind más­kép látja ezentúl szellemi életünk irányító­­ alakjait. Erejüket és színüket vesztik az em­lékezetünkben élő retusált képek, az elhasz­nált lemezekről bántóan recsegnek fülünkbe a régi betanult szólamok. Szellemi tudományok és természettudo­mány elkülönült területeit, egymástól lénye­gében különböző alapkérdéseit és módszereit, évezredeken át kiépített kínai falnál több vá­lasztotta el : művelőik szellemi alkatának eredendő különbözősége. Ha akadtak is ve­gyes alkatú, kettős érdeklődésű tudósok, vagy a határkérdések kutatásánál történ­tek ide is, oda is komoly kirándulások, hatásuk alig maradt, mert maguk e tudo­mányok módszereikkel egyetemben nem értek még meg a kölcsönös együttmunkálko­­dásra. A 19. század természettudományi gon­dolkodásának eredménye, hogy nézőpontjai és módszerei a tudományos kutatás eszközeivé váltak. Ennek az anyaghoz kötött alaki és népszerű elgondolásnak a helyébe nyomult a 20. században az élettudományi gondolkodás, mely nemcsak anyagot és alakot, hanem az­­ élő szervezetben elsősorban életet és műkö­dést látott és az emberré organizálódott, mű­vésszé differenciálódott élet megnyilatkozá­sait is az élettudományok kutatási területé­hez sorozta. A bölcseleti szemléletből kiala­kult lélektan, éppúgy mint a kísérleti lélek­tan az általános elmekórtannal együtt, az élettudományok ága lett, így azonban az élettudomány az alkattan, öröklődéstan, lélek­tan, jellemtan és az alkalmazott orvostudo­mány (pathográfia) segítségével már ered­ményesen mélyed el a művelődés és szellemi élet legszövevényesebb tényeinek szemléletébe. Szirmay-Pulszky munkáját szerény kí­sérletnek tekinti. Célkitűzése szerint a magyar szellemi életet, elsősorban irodalmi megnyi­latkozásait, igyekszik az új tudománnyá ala­kult biográfiai kutatás segítségével újszerű megvilágításban feltárni. Bevezetésül rövi­den ismerteti forrásait és kutatásának eszkö­­­­zeit. Freud, Kretschmer, Lange—Eichbaum hármas csillagzata alatt indul. A lélekelemzés eredményeinek hangsúlyozásával, a típustan alapfogalmainak összefoglalásával és a láng­­ész-kérdés Lange—Eichbaum szerint össze­állított alapelveinek ismertetésével kezdi könyvét. A magyar viszonyokra alkalmazott kutatásaiban forrásainak szempontjait becsü­letesen, sőt kongeniálisan alkalmazza. Az ő lelkük rajta, ha néha téved vagy túllő a célon. Történelmi visszapillantásba tömörítve magyarázza az eredeti magyar irodalom kései indulásának okait és a régi magyar, meg len­gyel irodalom fejlődésmenetének hasonlósá­gait. Majd sorra következik Balassa, Ber­zsenyi, Csokonai, Széchenyi, Kossuth, Eötvös, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Tompa, Madách, Jókai, Vajda, Kemény, Ady egészen újszerű életrajza. Pathográfiáknak nem nevezhetők, mert amilyen színesen eleven és nagyvonalú bennük az intuitív meglátások csoportosítása, elhallgatott, retusált életrajzi, történeti ada­tok felsorakoztatása, oly hiányosak bennük az igazi pathográfiában nélkülözhetetlen, apró­lékos részletekbe menő kóroktani bizonyíté­kok. Az ilyen pathográfiák nem is az irodalom­­történet, hanem az alkattan, elmekórtan használatára íródnak. Ezekből a száraz és a hozzá nem értők számára nehéz munkákból azután meríthet anyagot, adatot a művészet- és művelődéstörténet kutatója. Igen ám, csakhogy a magyar szellemi élet pathologikus­­alakjainak pathográfiája még nem íródott meg. Apróbb orvosi közleményeken és Ma­­gyary-Kossa orvostörténelmi adatain kívül Schaffer professzoré az egyetlen : «Gróf Szé­chenyi István idegrendszere szakorvosi meg­világításban». Ez is mennyi disputát váltott ki. E hiányokra éppen Szirmay-Pulszky mu­tat rá. Tudományos adatok és eszközök híján úgy segít magán, hogy a világirodalom és történelem nagyjain külföldön végigpróbált módszereket alkalmazza a hazai viszonyla­tokra. Ugyanilyen nézőpontokból tekinti vé­gig a 19. és 20. század nagy magyar festőinek életét és kedélyvilágukat visszatükröző alkotó­munkájukat. Munkácsy, Paál, Szinyey-Merse, Ferenczy, Rippl-Rónai, Mednyánszky, Gulácsy, Czillich, Csontváry tarka változatosságban, de a genialitás azonos bélyegével vonulnak fel a Kretschmer—Lange—Eichbaum-féle diorámában. (Diorama , áttetsző kép, mely különböző világításban különböző színűnek látszik.) Az egyes életrajzok, mint a gyöngysze­mek, úgy fűződnek kettős fonálra. Kretsch­mer típustana az egyik, Langer Eichbaum el­mélete a lángészről a másik. Ahol csomók:. Madách Imre Arany János Petőfi Sándor

Next