Búvár, 1940 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1940-10-01 / 10. szám

magyar nép ugyanaz, már Kézai is val­lotta. Hóman Bálint szerint a hún-magyar azonosság gondolatát a magyarok nem kölcsönözhették külföldi irodalomból, ha­nem az a honfoglaló magyar népnek magá­val hozott történeti tudaton alapuló ősi hagyománya. Ennek a hagyománynak az igazolása a turul szó. A turul szóhoz és az ahhoz fűződő hagyományhoz csak ott és akkor juthattak hozzá a magyarok, amikor még együtt voltak a hunokkal és velük egy népet alkottak. A turul szó csakis a hún-magyar együttélés korában kerülhetett bele a magyar nemzeti hagyo­mányba és magyar nyelvkincsbe, más lehetőség erre nincsen. Ha keressük azt a területet, amelyen, és azt az időt, amikor még együtt éltek, akkor biztos kézzel rámutathatunk az oguzok földjére, amely a Balkas-tó keleti partján terült el. Az időpont kétségtelenül az Attilát megelőző kor volt, amikor az oguzoktól átvehették a turul névadási szokást és a turul fejedelmi hadijelvényt. Ezt a területet nevezhetjük Turulország­­nak, mint a hún-magyar nép egyik leg­jelentősebb állomását az Európa felé ve­zető úton. Kézai leírásából tudjuk, hogy a honfoglaló magyarság nem innen indult el, hanem arról a földről, amelyet szintén madárnévvel jelölt meg, a Kerecsen szóval, amely a sarki sólyomnak orosz neve. Ezt nevezhetjük Szittyaföldnek, vagy Kerecsen­országnak s ez azonos azzal a földdel, ame­lyen Julián barát találkozott a maradék magyarokkal. Ez a terület az Ural európai lejtőjén terült el, észak felé egészen a Tundráig terjedt. Hogy mikor jutottak a magyarok ebbe a Kerecsenországba, arra nem tudunk választ adni. A hún nép egyes törzsei már a Krisztus után való második században eljutottak a Volgáig. Lehet, hogy ezek között voltak a magyarok is, akik nem vettek részt a húnok e nagy nyugati előretörésében, amely bár világ­­birodalom alapításához, de egyúttal a megsemmisüléshez vezetett, de az is lehet, hogy mint vert had tértek vissza s ebben a Kerecsenországban találtak menedéket, amíg annyira megsokasodtak és megerő­södtek, hogy újra nyugat felé törjenek Attila örökségének elfoglalására. Sikerült tehát a turul szó segítségével a hún-magyar népnek kelet felé való egyik állomásaként az oguzok hajdani földjét kijelölni. Minthogy az oguzoknál ismeretes volt a turul szó és annak nagy jelentősége, azért hallgatagon már eddig is az a föl­fogás alakult ki, hogy ez a szó nem ősi hún-magyar szó, hanem átvétel az oguz néptől. S valóban, az az ősrégi kínai for­rás, amely a hún néppel foglalkozik, egyet­len szóval sem emlékezik meg a húnok sólymászatáról. Csak annyit mond a húnok vadászatáról, hogy nyíllal lövik a vadat. A kínai forrás tanulmányozása azon­ban még­sem volt eredménytelen, mert a turul szó helyett olyan mozzanatot örökí­tett meg a magyar őstörténet részére, amely teljesen egyenértékű a turul szóval s ez a fehér ló áldozattal kapcsolatos vér­szerződés emléke. Ezt a szerződést Krisztus előtt 45-ben kötötték meg a hanok és kínaiak, mint békeszerződést. Hol történt ez a békeszerződés, azt a forrás adatai alapján nem tudom pontosan eldönteni, azonban az Ordosz-földön eredő és a Sárga folyamba, ömlő Olan-folyót a kínaiak Han folyónak nevezték, ez pedig közvetlenül a kínai határon van, a nagy kínai falon innen. Eljutottunk tehát­ a han-magyarság útján a kínai falig. Őshaza volt-e ez a terület, vagy pedig szintén csak átmeneti haza, mint Turul- és Kerecsenország? Van-e olyan nyom, amelyen kiindulva a valóságos őshazára következtethetünk? Van ilyen nyom, de ködbevesző. A neve­zetes kínai őstörténeti forrás szerint a Krisztus előtt 1000-ben uralkodott Mu király büntető hadjáratot vezetett a húnok ellen s ennek a hadjáratnak a folyamán négy fehér farkast és négy fehér szarvast zsákmányolt. Bármilyen csábító is, mégis nagyon komolytalan eljárás volna, ha a névazonosság alapján egyszerűen arra következtetnénk, hogy Mu király fehér szarvasa ugyanaz volna, mint a hagyo­mány által közvetített fehér vagy csoda­­szarvas. A kínai forrás adata alapján azon­ban minden kétséget kizáró módon meg tudjuk állapítani azt a területet, amelyet a han-magyarság őshazájának mondha­tunk. Az állatföldrajzi adatok szerint nincs a Földgömbön több olyan terület, ahol a történelmi korban fehér szarvas és fehér farkas együtt lakott volna, mint Kelet- Szibéria. A fehér szarvas faja szerint csak a rénszarvas lehet, a fehér farkas pedig a rénszarvassal együtt élő szibériai fehér farkas. Ez az utolsó terület, amelyet mint a hún-magyarság tartózkodási helyét ki lehet mutatni. Kelet felé ezután már csak a Csendes világtenger következik s így ezt kell elfogadnunk a hún-magyar őshazá­nak, melyet a Kerecsen- és Turulország mintájára Fehér Szarvas-honnak nevez­hetünk. Ezzel a megállapítással most már be is fejezhetném azoknak a magyar őstörténeti vonatkozásoknak az ismertetését, amelyek a turulkérdés bolygatása folyamán föl­merültek. Azonban mégis kötelezve érzem magamat arra, hogy a kutatás folyamán kialakult két elgondolásomra is kitérjek. Fölmerül az a kérdés, honnan hozták magukkal a honfoglaló magyarok azt a fölényes hadviselési és államművészeti tudást, amellyel nemcsak elfoglalni, hanem­­ megtartani is tudták az új hazát, mikor

Next