Búvár, 1942 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1942-01-01 / 1. szám

összeköttetést a várkápolna függőkertjé­hez felvezető díszlépcsőt környező díszes térségre, amely folyosó mindkét oldalán ugyanolyan kőpados, félköríves ikerfülkék vannak, mint a főépület falán. Ezek a sarkaikon letompított félkörívek, a tartó­pilléreikkel és gyámköveikkel együtt a kései román és a korai gót stílus határán állanak. Lehet, hogy átalakítást is végez­tek rajtuk, mint azon a félköríves, hatal­mas kőkapun, amely a földszinti helyiség­ből a hegy sziklájába vájt barlangba vezet és amelyre egészen eredeti és kezdetleges kísérlet igyekezett csúcsíves jelleget vésni. A pillérek mindenesetre feltűnő hasonló­ságot mutatnak a kassai úgynevezett Rákóczi-ház napjainkban (1941) kibon­tott földszinti pilléreivel. A közel 6 méter magas csarnokfolyosó mennyezetét csúcsíves hálóboltozat hor­dozta, a túlfinomodott legkésőbbi gót ízlés ritka szép alkotása, amelynek a főépület falában és az omladék között nagy meny­­nyiségben maradtak meg — sokszor egész épségben is — mélyen tagolt, karcsú ív­bordái és ívkötegei, változatos gyám- és zárókövei, szövevényes szerkesztésű borda­keresztezései. Belőlük a nagy művészi hatású boltozat képe teljesen rekonstruál­ható. Kora kétségtelenül Mátyás királyra vall és tervezőjét alighanem a magyar Kamancsi János pálos rendfőnökben kell keresnünk, aki a gótikus építészet hírneves mestere volt és egykori feljegyzések sze­rint Visegrádon is huzamosan dolgozott, mielőtt a kolozsvári minorita templom építését megkezdette. Lehet, hogy a budai születésű Kassai István mestert is meg­hallgatták, aki Mátyás királynak szintén nagynevű építésze volt és kassai, bártfai, szepesmegyei alkotásaival a magyar gótika legnagyobb művészévé emelkedett. A nagyszerű boltozat puha (talán a pestmegyei Tök községből származó) ho­mokkőből készült, amelynek porózus felü­letét áttetsző, vékony mázzal vonták be, úgy hogy az itt-ott ma is meglévő hófehér vakolat hátteréből, mint fényesre csiszolt elefántcsontremek tündöklőit elő.­­ A szakértők részére különleges érdek­kel bírnak a boltozati kövek csatlakozó felületén látható, sokszor, — például az ívkötegeknél, — különösen szövevényes eredeti rajzok, amelyek a tervező által követett arányos rendszert és egyúttal a kőfaragó számára adott utasítást ma is világosan szemléltetik. Feltűnő, hogy a gótikus boltozat ív­rendszere teljesen független a főépület falában alatta végighúzódó félköríves iker­fülkék beosztásától. Egy-egy gyámkő egé­szen szabálytalanul vág bele az alatta lévő félkörív szegélykövébe és egy helyi sem nyugszik pontosan a félkörívek pil­lérei, vagy gyámkövei felett. A csarnokfolyosó vastag udvari falát, amelynek maradványai csak 50—150 cen­timéternyi váltakozó magasságban álla­nak, mind a négy oldalán egy-egy díszes ajtó törte át, ezenkívül a hosszabb oldalain 4—4, a keskenyebbeken 3—3 ablak ; mindegyik a 1­20 méter szélességével és magas­­ívelésével bőven adta a világos­ságot. A maradványokon a kései gótika jellegzetes vonásai. Az ajtókeretek külö­nösen finom tagolásúak. Csavart lábaza­tokból nőnek ki rajtuk az egymástól 10 centiméternyire álló 3 centiméter átmérőjű oszlopkarók. Elpusztult fejezetük'* felett a díszítés ujjnyi keskeny pálcikákká ala­ A díszudvar ajtókeretének a rózsája. Schulek J. fényképe A szökőkút medencetáljának töredékei.Schulek J.fényképe

Next