Cipőszemle, 1937 (17. évfolyam, 1-24. szám)
1937-01-05 / 1. szám
________________ A hazai bőripar nyersanyagellátásának biztosítása Írta: FRANKL LAJOS, m. kir. kormánytanácsos, a Vigodai Bőrgyár ügyvezető igazgatója Az ipari nyersanyagellátás biztosítása már esz behozatalára. Csak meg kell nézni a statisztikai adatokat és akkor pontosan meg lehet állapítani azt, hogy milyen súlyos milliók vándorolok ki devizák alakjában az országból a nyersbérszükséglet biztosítása érdekében. Ez a szomorú helyzet pedig éppen akkor áll elő, amikor itt a magyar állattenyésztés jelenlegi keretei mellett ezt az importot, legalább jórészben, elkerülhetnénk; nélkülözhetnénk akkor, hogyha rátérnénk a tengerentúli országoknak, vagy a kontinens északi államainak azon rendszerére, amelylyel élőállat-kivitel helyett fagyasztott hús exportjára rendezkedtek be. Kétségtelen az, hogy a fagyasztott hús kivitelének megindításához különféle beruházásokra volna szükség: húsfeldolgozó gépekre, hűtőkamrákra és a fagyasztott hús távolsági szállítására alkalmas vasúti szerelvényekre és hűtőkocsikra, de ezek az invesztíciók bőven megtérülnének azáltal, hogy bennmaradnának az országban azok a melléktermékek, amelyek jelenleg az élőállat-kivitelrévén innen kivándorolnak. Ezek között ránk nézve legfontosabb a nyersbőr. Előáll tehát az a visszás helyzet, hogy a hazai nyersbőrfeldolgozó ipar kénytelen sokszor — ismétlem, — súlyos áldozatok árán keresztülvitt kiviteléből termelt valutákat visszaadni nyersbőrimport alakjában, valutákat adni olyan a bőrfeldolgozó ipar szempontjából szükséges nyersanyagokért, amelyeket innen az élőállatkivitellel mint mellékterméket viszünk ki a külföldi piacokra. Továbbiakban, ha követni akarjuk az illetékes köröknek azt a kívánságát, hogy hazai iparunk nyersanyagát lehetőleg valuta nélkül szerezzük be, akkor ez az argumentáció is elegendő azon felfogás alátámasztására, amelyet fentebb kifejtettem. Előáll továbbá az a különös állapot is, hogy olyan külföldi államok felé irányul élőállatkivitelünk, amelyeknél szigorú nyersbőrkiviteli tilalom van érvényben. De még azokban a relációkban is, ahol ilyen tilalmak nem állanak fenn, mutatkoznak olyan jelenségek, amelyek felett napirendre térni nem lehet. Ezek a magyar élőállatokat importáló téridők óta egyik legnagyobb probléma. Meg kell állapítani azt, hogy az illetékes tényezők, felismerve az ipari termelés folytonosságának biztosításához fűződő fontos gazdasági érdekeket, ezen a téren igyekeztek is mindent megtenni, ami a jelenlegi valutáris helyzetben módjukban volt. Bizonyos az is, hogy az elmúlt években az ipari nyersanyagellátás zavartalan biztosítására irányuló törekvéseket a Nemzeti Bank valutáris helyzete determinálta elsősorban. Igen természetes, hogy a Nemzeti Banknak, de a helyes gazdasági politika alapjait biztosítani kívánó kormánytényezőknek is az volt a törekvése, hogy a nyersanyagellátás olyan rendszerét vezessék be, amely lehetőleg kompenzációs árucsere-forgalom keretében, tehát áru és nem pedig devizakiegyenlítéssel rendezze a nyersanyagimportot. Elsősorban olyan nyersanyagokról van szó, amelyeknél a behozatal elkerülhetetlen. A nagy iparvállalatok, köztük a hazai nyersbőrt feldolgozó gyárak is, éppen erősen valutatermelő jellegüknél fogva voltak abban a helyzetben, hogy a nélkülözhetetlen külföldi nyersanyag importjának terheivel nem terhelték meg a kormányzatot, hanem igyekeztek a külföldi nyersanyagok beszerzéséhez szükséges külföldi kifizetési eszközöket önkompenzáció formájában maguk megszerezni. Ez a nagyobb vállalatoknak biztosított önkompenzációs lehetőség a gyakorlatban teljesen be is vált, úgy, hogy valóban szükség volna arra, hogy a kormányzat az önkompenzációs jog további kiterjesztésének gondolatával foglalkozzék. Ez az önkompenzáció azonban nem jelent semmiféle előnyt azokra az iparvállalatokra, amelyek e felhatalmazással élve, ebben a formában biztosítják ipari termelésükhöz szükséges nyersanyagaikat. Ahhoz, hogy kompenzáljanak, szükséges, hogy a múltban is forszírozott és igen sokszor nagy áldozatokkal járó exporttevékenységet továbbra is, sőt fokozott mértékben folytassák. Kettős cél áll előttük: egyrészt szolgálják a kormánynak azt a felfogását, amely szerint a magyar iparnak mindjoban be kell magát állítania valutatermelő célok szolgálatába, másrészt pedig exportjuk ellenértékeként befolyó devizájukat saját nyersanyag szükségletük fedezésére fordíthatják, a kormány által megadott önkompenzációs lehetőség révén. Az önkompenzációs rendszer önmagában azonban csak az ipari nyersanyagellátás fizetési lebonyolításának technikai megkönnyebbítését szolgálja, de semmiesetre sem azt az általános elvet, hogy biztosítsuk a nemzetgazdaságunk és fizetési mérlegünk feljavításának szempontjából annyira fontos nyersanyag-önellátást. Ha végigtekintünk a par excellence ipari államokon, azt kell látnunk, hogy kormányaik a legnagyobb erőfeszítéseket fejtik ki az irányban, hogy a belföldön nem termelt ipari nyersanyagokat, amelyekben eddig behozatalra voltak utalva, pótanyagokkal helyettesítsék. Ezen a téren Németország ál az első helyen, amelynek fejlett ipari technikája máris nagy eredményeket ért el. Mennyire fontos volna a valutárisan szegény és ma is a kötöttség állapotában lévő nemzetgazdaságunknak, ha az iparunkhoz szükséges nyersanyagokat itthon termelnék. Az ipari nyersanyagellátásnak ilyen biztosítása Magyarországnak életérdeke. El kell ismernünk azt, hogy szép eredményeket értünk el akkor, amikor külföldi szénbehozatal helyett rátértünk a barnaszén-ellátásra, amikor már sikerrel folynak a szén cseppfolyósítására irányuló kísérletek, és amikor az eddig nagyrészben importált textil-nyersanyagokat, de más ipari nyersanyagokat is, hazai beszerzésű segédanyagokkal tudjuk pótolni. Mindezek után önként tudódik az, hogy olyan nyersanyagokban, amelyek bőven állanak rendelkezésünkre az országban, célunk csak az lehet, hogy ezen nyersanyagok teljes mértékben, tehát az utolsó dekagrammig a hazai termelés rendelkezésére álljanak és minden olyan kereskedelempolitikai megállapodást elkerüljünk, amely lehetővé tenné azt, hogy az országban található ipari nyersanyagok az országból kivizessenek. Ezen a téren elsősorban a hazai nyersbőrfeldolgozó iparnak vannak kívánságai. Ezek a követelések azonban nem az ipar magánérdekeit szolgálják elsősorban, hanem általános gazdasági érdekeket. Azt kell ugyanis tapasztalnunk, hogy az utóbbi időben mindjobban érvényre jutó éllőállatkivitel forszírozása azzal a szomorú következménnyel járt, hogy a hazai bőripar mindjobban rávan utalva külföldi nyersbőrök államok a nyersbőrt, mint a legfontosabb mellékterméket, maguk dolgozzák fel és az így feldolgozott magyar nyersbőr idegen államok tikettjével megy ki más fogyasztópiacokra, és megtörténik, hogy éppen a magyar nyersbőrből másutt feldolgozott áru csinál konkurrenciát a piacon a közvetlenül exportált magyar készbőrárunak. Versenyt támaszt, mert ezek az erősebb gazdasági pozíciójú államok hatalmas exportprémiumokat is biztosítanak iparaiknak. Végül még rá kell mutatnunk arra, hogy élőállat-kivitel helyett a húsexport forszírozása a hazai nyersbőrfeldolgozó ipar érdekein, de valutáris szempontokon felül a mezőgazdaságot is szolgálja, mert kétségtelen, hogy a bőripar ezen melléktermék révén egyik legnagyobb fogyasztója a magyar mezőgazdának. Nem kell attól tartanunk, hogy az élőállatkivitel korlátozása után az állatárak esnének, mert a feldolgozott hús exportja talán még nagyobb előnyöket jelent, mint az élőállaté. Itt egyébként már tapasztalati példákra is rámutathatunk, elsősorban arra, hogy élősertéskivitel helyett a magyar húsfeldolgozó ipar a nagy nyugati piacokon, főleg pedig Angliában, olyanannyira népszerű baco-kivitelre, valamint a dobozos sonka exportjára is berendezkedett, mégpedig szép eredménnyel. Az ipari önellátás biztosításának fontossága mellett újból hangsúlyozom, hogy az ipari nyersanyagönellátás is legalább egyenrangú probléma ezzel és hogy ennek a nyersanyagönellátásnak előfeltételei és adottságai hazánkban ezidőszerint leginkább a bőriparnál vannak meg. gpfeZEMjft _ 1937 január 5 Bejegyzett Wolfner Gyula és Tsa cipőgyár BUDAPEST — ÚJPEST Mennyivel drágult a készbor 30 00 -es emelkedéssel szemben a cipő 1936-ban?ára alig változott Az elmúlt esztendőben rendkívül mértékű áremelkedés volt a bőiparon, amely a bőr és cipőszakmát rendkívül közelről érdekli. Egész hihetetlen az az áremelkedés, amely a szakmában észlelhető volt a nyersanyagok tekintetében. A világpiaci helyzet következtében ezek a körülmények nemcsak a magyar piacra, hanem hasonlóképpen a külföldre is állanak, mert a világpiacon kialakult fantasztikus nyersbőráralakulás erősen befolyásolta a külföldi készbőrpiacot is. Tulajdonképpen az áremelkedés már 1935 év második felében indult meg és a készbőr árakban már akkor is igen szilárd volt a hangulat. 1935 szeptemberétől decemberéig a krupon ára 90 fillérrel emelkedett. Ez az irányzat aztán folytatódott és különösen a nyári hónapoktól kezdődően olyan erős hossz volt, amely a kon-Wolfner kivágási klupon 6—7 kg Hungária fekete bor LM ezüst 9—12 Kristálybélés zöld bélyeges 3—4 kg. Ha a három borfajtának átlagos áremelkedését tekintjük, úgy azt látjuk, hogy ezen három cikk alapján egy esztendő alatt az áremelkedés 30 és fél százalék volt. Láthatjuk egyúttal azt is, hogy százalékszerűen a krupon drágult meg legnagyobb mértékben, míg a box ára 15°/val kisebb arányban emelkedett. A készbőrárak alakulására azonban annyi szempont van hatással, így a nyersbőrpiaci helyzet és hangulat, az évszak, az exportlehetőségek, a kereslet stb., hogy ilyen százaléktáblázat alapján véleményes vásárlásokba mégsem lehet bocsájtkozni. Tény az, hogy az angol vámemelés erősen visszavetette felsőbőr exportunkat s mivel az utóbbi esztendők alatt olyan bőrgyárak is berendezkedtek felsőbőrgyártásra, amelyek eddig ezzel nem foglalkoztak, megnőtt a kínálat a belföldi piacon, ami az áralakulásnál is érezteti hatását. Nem vitás, hogy a cipőárak alakulására a készbőr junkturális idők minden perspektíváját is túlszárnyalta. A nemzetközi háborúk és az állandó háborús készülődések, a bőripart teljesen igénybevették és a borkészleteket teljesen kimerítették. Természetes, hogy ilymódon a nemzetközi spekulációnak tág tere volt. Ezek idézték elő, hogy a világpiacon mindenütt, és ennek következtében természetesen Magyarországon is nyersbőrökben és készbőrökben rendkívüli áremelkedés volt. Az utolsó félévben az árak úgyszólván hétről-hétre emelkedtek és szinte hozzátartozott a szakma programmjához az, hogy az árak fokozatosan drágultak. Ha visszatekintünk az 1935 év végén és 1936 év végén levő árakra, úgy e számokból kiderül, hogy az árak átlagban 30'/2°/o-al emelkedtek. Az egyes standard cikkeknek az árai egyébként a következőképpen alakultak: 1935 dec. 31. 1936 dec. 31. Különbözet árban %-ban 460 + adó = 509 630 - adó = 697 1.88 37%/ 160 + adó = 177 195 + adó = 216 0.39 22% 640 + adó = 708 890 + adó = 984 2.76 321% áremelkedés rendkívül módon drágítólag hatott, de ha figyelembe vesszük, hogy időközben életbe lépett a 48 órai munkaidőre vonatkozó korlátozó rendelkezés is, amely a munkabéreket mintegy 20%-al emelte, mert a cipőipari munkások nyolc óra idő alatt ugyanannyit keresnek, mint a megelőző tíz órai munkáltatás idejében, úgy nem lehet kétséges, hogy a cipőtermelés rezsije és a cipők nagybani árának milyen mértékben kellett emelkednie. Ezzel szemben azt látjuk, hogy a detailkereskedelemben a cipők árai szinte alig változtak és még ugyanazon az árnivón vannak, mint az elmúlt esztendőben. A cipőkereskedelem nem volt képes az árakat emelni és ebből tisztán kiviláglik, hogy a cipőkereskedelemnek az elmúlt esztendőben milyen súlyos belső vesztesége volt, mert a beszerzési terhek fokozódása és a viszonteladási áruivó változatlansága csak veszteséges eredményeket jelenthet.