Magyar Festőipar, 1924 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1924-01-08 / 1. szám

XX. évfolyam Budapest, 1924 Tek. TV /I .szám. AGYAR FESTŐIPAR Negyed évre . . . . 2000 K. szobafestő és rokonszakmák anyagbeszerző szövetkeze­tének és egyéb szakmai szövetkezeteknek hivatalos lapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest, VII., Wesselényi­ u. 73. sz Felelős szerkesztő: LOVÁSZ GYULA. Kiadja: AZ IPARTESTÜLET Telefon 1. 46—15. ELŐFIZETÉSI Ára : A budapesti szobafestő, címfestő, mázoló, aranyozó és fényezők ipartestületének, hitelszövetkezetének, és a bpesti —­iurut­ó MEGJELENIK MINDEN HÓNAPBAN A „Magyar Festőipar“ tisztelt előfizetőihez! Az 1924. évre lapunk előfizetését kénytelenek vagyunk nagyobb mértékben felemelni, mivel az eddigi előfizetési összeg oly csekély, hogy még a lap nyomtatásának is csak nagyon kis részét fedezi. A mai rendkívüli időkben a szakma legfontosabb szerve a szaksajtó, mely elsősorban a legszükségesebb dolgo­kat u. m. a folyton változó anyagárak, irányárak stb. közli a kartársakkal, mig más részt a hivatalos köz­lemények mellett, bár szűk keretek között állandóan foglalkozik a szakmákat érdeklők dolgokkal s szakmá­nak céljait ébren tartja és azok eléréséért küzd. Jelen lapszámunkkal minden eddigi előfizetés érvényét veszíti. Előfizetés az 1924. év első negyedére 2000 korona. Hisszük, hogy­­. Kartársaink a jövőben továbbra is támogatni fognak a szakma boldogulásáért foly­tatott munkánkban. Ennek reményében vagyunk. Kartársi üdözlettel a szerkesztőség. Számvetés. Vessünk számot ismét egy elmúlt esztendő ered­ményeivel és tanulságaival. Állapítsuk meg, hogy szakmai életünk sem tár­sadalmi, sem pedig gazdasági vonatkozásaiban nem tudott hozzáidomulni a változott idők megváltozott körülményeihez. Még mindég nem eszméltünk rá, még mindég figyelmen kívül hagyjuk, hogy a széttagozódás a szervezetlenség nem vetélkedhetik a szervezettséggel és hogy az egyes ember képtelen megküzdeni meg­felelő támasz hiányában azokkal a terhekkel és aka­dályokkal, amelyek boldogulása és megélhetése elé mind fokozottabb mértékben tornyosodnak. Mindin­kább látjuk mint kezdik ki a gazdasági élet raffinát gépezetei a védekezni nem tudókat és mint állják meg helyüket azok akik vértezve vannak szervezett­ségüknél fogva a bajok és támadások ellen, akik fel­ismerték azokat a nagy anyagi és erkölcsi erőket, amelyek a szervezettségben és egységben rejlenek. Munkának eredményességében és becsülésében való hitünk a munka tekintélyébe való eddigi feltétlen bizodalmunk lassankint teljesen szerte­foszlik és érez­zük, hogy mint távolodunk el annak lehetőségeitől, hogy becsületes és önfeláldozó törekvéseink, amelyek a termelés szükségességét nem csak hangoztatja, de abban állandóan közre is működik, megértéssel és támogatással is találkozzék, mind jobban lehetetlenné válik azok számára akik munkájukból éltek és akarnak élni a rájuk mért súlyos terheknek megfelelni. Boldogulásunk létalapja ma sokkal labilisabb mint valaha volt. A munkanélküli keresetek lehetőségei, melyek pénzünk és külföldi hitelünk állandó romlásából ered­nek nem tudnak ellentállói a nyerészkedések tobzódó Eldorádójának, képtelen a könnyű fajsúlyú embereket a mások nyomorúságára spekulálókat a gazdasági regenerálódásra egyedül alkalmas termelő és alkotó munkára szorítani, mert lezüllött közállapotaink foly­tán valamint megfelelő eszközök hiányában még most is ezek a kalózok diktálják a gazdasági élet tempóját akiknek pedig elsősorban kellene eltűnniök, hogy kulturális, gazdasági és társadalmi berendezkedésünk reális lehessen és alkalmas arra, hogy a közeli gene­rális okulhasson belőle. Ha tehát illetékes tényezőink azt akarják, hogy a dolgozók tömege ismét teljes birtokába jusson elve­szettnek hitt munkakedvének, azt akarják, hogy jöjjön el ismét a tekintély, tisztelet, a realizmus és az igazság világa akkor akadályozza meg, hogy a közszerencsét­lenséget bárki is a maga meggazdagodására használ­hassa fel, akadályozza meg, hogy ennek az országnak szörnyű katasztrófáját egyesek vagy szervezett cso­portok a saját zsebük szerint ítéljék meg és használ­ják ki. Ebben aztán segítségére leszünk bárkinek, jöjjön bármilyen oldalról is, mert azt tartjuk ma a legégetőbb és legfontosabb problémának. Mi pedig most az új esztendő küszöbén azt szeretnők, hogyha kartársaink egymást megtalálva átéreznék tarthatatlan helyzetük parancsoló szüksé­gességét és a széthúzás helyett egy táborban tömö­rülve vállvetett munkával igyekeznének kitűzött cél­jaink eléréséhez segíteni, hogy az érdemesekké legyen ismét a jutalom és a tehetségesekké az elismerés, mert csak így fogjuk elérhetni, hogy nem az agyon­­nyomorítottság, hanem a nyugodt és békés boldogulás lesz mindannyiunk osztályrésze. Várhelyi Ferenc: Ipartestületi hirek. Az ipartestület elnöksége, valamint az ipar­testület tisztikara ez után kíván az ipartestület t. tagjainak egy jobb új esztendőt. Az ipartestület elöljárósági ülését 1923. évi dec. hó 12-én tartotta meg. Jelen voltak: Kölber Jakab elnök, Váli Gábor alelnök, Balázsovich Zoltán sph. biztos, id. Wohl­muth Gusztáv pénztárnok, Fischer Ernő gazda, Grün Lajos számvizsgáló, Honig Samu, Bódogh Géza, Fridland Ferenc, Soltisz Sámuel, Szim­­per József, Dura Ignácz, Volentik János, Lovász Gyula, Strenger Rezső, Köves Kálmán, Máttyássy Rezső, Roskai Ernő, Nagy Ferenc, Kovács Károly előljárósági tagok, Gébért Károly előljárósági póttag, Lochtinszky János spt. jegyző. Elnök a határozat

Next