Magyar Gépipar, 1895 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1895-02-15 / 4. szám

42 termázsa termést adott. A kukoric­a az egész vi­déken már augusztus elején teljesen kiszáradt, míg a Mechwart ekével fölszántott rész, mindenki bá­mulatára, éppen, zölden maradt. Azokat a várakozáson fölül kedvező eredmé­nyeket, melyeket a Mechwart eke mindjárt az első évi termésben fölmutathat, Takách ur nagyon he­lyesen, az uj szántási módnak tudja be, mely ab­ból áll, hogy a hantokat fölaprózza, porbanyitja a nyers földet a termőfölddel teljesen összekeveri s »igy elesik« — hogy Takách ur szavait idézzük: — »azon hátrány, melyet a gőzekéveli szántásnál eddig tapasztalni lehetett, hogy a mély szántás előnye, a nyers talaj fölülkerekedése folytán, csak a későbbi években juthatott érvényre, mert a föl­szántott földréteg alapos elvegyítése és porbanyi­­tása folytán a kedvező eredmény már az első szántás alkalmával biztosítva van « A Mechwart ekével tett tapasztalatról Takách úr 1894. november havában kelt levelében még a következőket írja : »Ez uj gőzeke még azon előnynyel is bir, hogy körforgó eketestét maga után vonja s minden elő­készület nélkül bármerre irányítható, s helyben megfordítható lévén, elesik a gép fölállításával járó időveszteség. Minthogy pedig a körforgó eke­test a gépkerék talpa teljes külvilágának szélessé­gében működik, ennélfogva a gép nyomából se ma­­radt vissza a legcsekélyebb felszántatlan rész sem.« »Az eketest egyébiránt könnyen elválasztható lévén a gőzgéptől, s ez minden igaerő alkalma­zása nélkül, saját mozgó­képességével, a meg­­kivántató egyéb gazdasági munka helyszínére szállítható, s cséplési, őrlési s egyéb gazdasági czélokra alkalmazható.« »A gőzeke nemcsak a tarlószántásnál, de a kő­­keménységű heretörésnél is kitűnő munkát végzett, sőt kísérletül egy több mint százéves, összetiport, tömör határutat is megpróbáltunk fölszántatni, melyet meglepő eredménynyel túrt föl és aprózott össze, s daczára a rendkívüli erőkifejtésnek, a gép teljes épségben maradt.« »Az uj szántógép, megfigyelésem szerint, egy rendes ökrös fogat sebességével halad, s 12 órai munkaidő alatt 7 - 9 holdat könnyen képes föl­­szántani« »Végül megemlítem, miszerint a kísérleti 85 holdat most őszszel fölszántatván, a munka a gőz­ekével múlt őszszel fölszántott részen félerővel volt végezhető, s porhanyóssága is föltűnően kü­­lömbözött a tavaly őszszel közönséges ekével föl­szántott területtel szemben.« »Mindezen kiváló megbecsülhetetlen előnyei folytán ez uj szerkezetű gőzeket a gazdáknak leg­melegebben ajánlhatom.« A fent ismertetett kedvező eredmények egye­nesen annak róhatók föl, hogy Mechwart gőzekéje nem túrja föl, mint a többi ekék a talajt, hanem fölássa s igy valóságos kertészmunkát végez. Hogy pedig az ásóval nem versenyezhet az ekevas, azt már hosszú kísérletek régesrég kiderítették. Ez emlékeztet bennünket arra, hogy már­­ 18­22-ben, tehát 73 évvel ezelőtt közölt a »Polytechnisches Journal« egy jelentést »Az ásó és eke összehason­lítása« czim alatt, mit szórul-szóra idézni érde­­­­mesnek tartunk. E jelentés így szól : »Hamilton közelében nem­régiben kísérletet tettek az ásó és az eke munkájának összehason­lítására. Ugyanazon a földön, ahol az előző évben babot, még előbb pedig zabot termeltek, fölváltva két barázdát ásóval ástak föl, kettőt pedig ekével szántottak föl. Mindkét területet még az­nap be­vetették, még­pedig az ásott és szántott barázdák egy részét kapával és sorosan. Mind az ásott, mind a szántott barázdák termését ugyanazon a napon aratták le. A csépléskor kitűnt, hogy az ásott földbe vetett mag termése a szántott földbe vetettéhez úgy viszonylott, mint 55­­-42-höz, s az ásott földbe sorba vetett szeme pedig a szántott földbe sorba vetettéhez úgy viszonylott, mint 2000 : 12‘/t-hez. Az ásott földön szalma is több termett, mint a másikon, viszont gaz kevesebb volt.­ Az a megmagyarázhatatlan, láthatatlan erő, amely Edison óta a legnagyobb hata­lommá nőtt ezen a földön. A villám talán teljesen megtöri az ősanyag konzervatív hatalmát s az embert eljuttatva vágyai mekkájáig, a repülni tudásig. De azért nagy kérdés, hogy ugyanez a villám nem fog-e majd iszonyúan rombolni is azokban a kezekben, amelyek ma úgy szorongatják a dinamitot, mint az általuk dicsőített egyenlőség biztosítékát? Vagy talán igazán olyan nagy áldás lesz mindnyájunkra nézve az ősanyag feltétlen leigázása, hogy a közös örömben majd el­felejtjük gyűlölni egymást.« Hazánk, Magyarország, mint az Isten által megál­dott föld, mindennel bír, mi szép, jó, nemes. A föld kerekségen a legjobb búza, legneme­sebb bor, arany, ezüst, sík és domb, hegy és óriási síkföld, kitűnő faj állatjai, lovai világhírűek, folyama a Duna, Tisza, tava a Balaton, szóval szépségben, gazdaságban az Ur által két kézzel meg­áldott föld és mégis vannak emberek, kik a hazát, e szent földet, ennek bajait semmibe sem veszik, sőt megtagadják: nagyobb bűn az, mint az apa­­gyilkosság, vagy legalább is akkora. Igaz, hogy kimagasló alakjaink is voltak és van­nak, Szécheny István, Deák Ferencz, Kossuth Lajos államférfiak . Íróink Vörösmarthy, Petőfi, Arany, Jókai stb. Világra szóló mű­vészek Munkácsi, Zichy és egy egész nagy gárda a politikai, közgazdasági, ipari és kereskedelmi téren, csak a polgárságunk fogyatkozott még, de annál inkább szaporo­dott a közmunkás seregünk, és fájdalom, hogy éppen ennek keretében találjuk a hazájukat nem szerető egyéneket. Mily jól esik ily sivár dolgok között egyes élő valóban typikus alakokat a mienknek nevezni, minőről a »Fővárosi Lapok" nyo­mán ezúttal említést tehetünk. A 95 éves tudósról. Annyi adomát írtak már az öreg úrról, ki 95 éve daczára e napokban is felrándult­­ Budapestre hangversenyt hallgatni, hogy ma már az igazi történet is adomaszámba megy.­­ Pedig ez a história valóban megesett az agg polihistorral, kinek irodalmi munkássága oly nagy, hogy egy saját külön Szintivel József kellene munkái teljes czimjegyzéké­­nek összeállítására. Még nincs is évtizede annak, hogy az akkori Pesti Napló, melyet boldogult Ujváry Lajos szerkesztett, valami árvíz-károsultak javára gyűjtést indított. Egyszer beállított a redakczióba egy magas, ősz hajú öreg koldus, s a redaktor után tudakozódott. A szolga tetőtől talpig végigmérte az ala­kot s miután szakértő szeme azt állapította meg, hogy nem kell a redaktor elé ereszteni, azt felelte, hogy a szerkesztő úr nincs itthon. MAGYAR GÉPIPAR 1895. február 15. Győzött, de győzzön is a magyar ipar. Ganz és társa, hazánk e nagy kiterjedésű és a legjobb hírnek örvendő gépgyára újabb győzelmet aratott gyártmányával a szinte jó hírnek örvendő Siemens-féle gépgyár felett. Ugyanis a nagy-becskereki villany­világítás és áram­szolgáltatásra szolgáló városi be­rendezést, daczára a nagy és éles verseny­zésnek, a Ganz-gyár nyerte el. Tulajdonkép ez ma már természetes­­, mert a nemzet felébredt azon káros voltából, hogy sokszor a saját kárára a hazait mellőzte és a kül­földöt pártolta, és a végeredményben rend­szerint késő bánat követte a hazafiatlan cselekedet, de ez mint a magyar közmondás tartja » eső után köpönyeg« s ma már hála Istennek ott vagyunk, hogy úgy a fő- és székváros mint a vidéki városok fejei, ve­zetői előbb gondolkoznak és akkor cse­­leksznek és ez igy jól van. Ádáz harczot kellett vivni még az telje­sedésbe ment annyira is, mint a mennyire ez már ma van. A magyar gépipari beren­dezéseknek nagy áldozatokkal kellett a teret meghódítani, mert nem ritkán láttuk, hogy ki­tűnő hazai gyártmányunkat a művelt és előre haladt külföld nemcsak hogy méltatta, ha­nem nagy megbízásokkal is ellátta Tette pe­dig ezt leginkább a Ganz gyárral szemben, mert régen ismerték annak kitűnő gyárt­mányait a külföldön és nagy műveket ren­dezett már be a világ minden táján, sőt még a tengereken túl is , és itthon idegen­kedtek tőle s láttuk, sajnosan tapasztaltuk, hogy kissebb szabású berendezéseknél mel­lőzték a hazait és kapva kaptak a külföldi silányabban és ezen igazán méltatlan és egyúttal hazafiatlan eljárás még­sem ked­­velenítette el a szívből magyar, érzelmű gyárvezető és intéző férfiakat, hanem bíztak a magyar faj józan eszében és tudták, hogy a részvétlenség sok, talán a legtöbb esetben elfogultság, az idegennek mód felette feldicsé­retében és az idegenek által hazai iparunk­nak kisebbítésében leli magyarázatát. És hogy ez nem tarthat örökké és kitartás és buzgalom meghozza a gyümölcsét s ezen feltevésben nem is csalódtak, mert ma ott állunk, hogy csak kivételes esetekben mond­hatjuk és jeleztetjük a magyar ipar mellőzését. Kívánjuk s meggyőződésünk is, hogy ritkán lesz alkalmunk e tekintetben panaszra és így szent meggyőződésünk, hogy a magyar ipar virulni fog A nagybecskereki berendezés igen tekin­télyes és az egész városra kiterjed. Nem fo­gunk késni e nagyszabású berendezést ismer­tetni, hogy zsinórmértékül szolgálhasson majdan az sok hazafiasan gondolkozó város — Megvárom — szólt az öreg s leült az előszobában a szolga mellé és várt. Végre türelmét vesztette a szolga, bement a szerkesztőhöz s jelentette, hogy kint ül egy tolakodó koldus, kit sehogy sem lehet lerázni, mert magával a szerkesztővel akar beszélni. — Hát csak ereszsze be. Urváry mélyen elmerülve ült az asztal mellett, midőn az öreg belépett. Az öreg tisztes köszönésére fel sem pillantott, csak olvasta tovább a kőnyomatosokat és zsebébe nyúlva két krajczárt vett elő — Vegye bácsi, isten áldja meg. Az öreg koldus átvette a két krajczárt, de nem ment. — Még lenne valami kérni valóm. S Urváry mérges lett. — Ugyan menjen már isten hírével. Kérem alásan, — szólt az öreg, — azt olvastam lapjában, hogy az árvízkárosultak javára pénzt gyűjteni méltóztatik, — hát összekuporgatott vagyonkámból elhoztam egy keveset. S egy csomó bankót tett a redaktor asz­talára, száz forintot. — Ejnye, bel furcsa koldus maga Hogy hivják magát. — Instálom alásan, én­­ Brassai Sámuel­­ vagyok.

Next