Magyar Grafika, 1926 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1926-01-01 / 1-2. szám

zatot is hozni, érdemes az anyagi érdekek egész tömkelegét alárendelni ennek a magasztos célnak a meg­közelítése érdekében. Ezt tettük lapunk fennállása óta eddig is és ezután is szándékunk ezt az utat követni. A lapunk köré tömörült szaktársak támogatását, amely az újabb időben mind frappánsabb módon és szélesebb körben nyilvánul meg, már kivívtuk, azt meg akarjuk őrizni, sőt fejleszteni. Ezt a célt pedig komoly, tartalmas, művészi és gyakorlatias lappal akarjuk és fogjuk elérni. <f A mai könyvnyomtatás eszközei és gépei (i.) Mélységes és szép tanulmány a könyvnyomtatás esz­közeinek történelmi fejlődése. Tán egy iparban sem tö­mörült az eszközök átalakulása olyan rövid időszakra, mint a könyvnyomtató iparban, ahol az utóbbi száz évben gyors egymásutánban történtek az átalakulások és a legcsodálatosabb fejlődések. A kézzel való betűszedés ugyan Gutenbergtől napjainkig alig változott és csekély változáson mentek eszközei is keresztül. Annál tekinté­lyesebb azonban a sok kísérletezés után végre megoldott probléma: a szedőgép, melynek termelőképessége és sokoldalú használhatósága nap nap után fokozódik. A tulajdonképpeni nyomtatásnak eszközei már jóval nagyobb változatosságot mutatnak és ide vonatkozik a fentebb említett rövid időszakra sűrűsödött hatalmas átalakulás. Még csak száz évvel ezelőtt az ősi fasajtónál alig jutottak tovább, közel négyszáz évig volt uralmon és csak a XIX. században tudta az akkor bámulatosnak tartott vas kézisajtó, az angol Stanhope lord találmánya, kiszorítani, amelyet viszont teljesen és rövidesen kiszo­rított a gyorssajtó. Csodálatos az emberi elme és minő bámulatos a hala­dás a kézisajtótól a modern rotációs mammut-gépekig. A fejlődésnek ezt a bámulatos útját fogjuk a követke­zőkben lépésről lépésre ismertetni. Mindenekelőtt a bölcsőkori könyvnyomtatókhoz kell visszatérnünk,hogy afejlődésnekmindenfokát láthassuk. Sajnos, igen szűkre szabott források álltak e tanulmány­hoz rendelkezésemre. Fel kellett használnom a külföldi múzeumokban készített feljegyzéseimet, régi szakköny­veket, sőt még az elégikus, szépirodalomszerű munká­kat is, hogy némi nyomára akadjak a régi eszközöknek. Ismeretes, hogy Gutenberget megelőzően a kézzel írott — helyesebben tán rajzolt — könyvek a tökéle­tességnek, az esztétikai szépnek igen magas színvonalán állottak, mi sem természetesebb tehát, hogy a könyv­­nyomtatásnak első terméke sem lehetett rosszabb, mint ama nem mechanikai, hanem tisztán manuális úton előállított termékek. Hiszen nemcsak az árakban, hanem külső kiállításban is versenyeznie kellett, ami hogy sike­rült, kiderül abból, hogy a feltalálót ördöggel való cimborasággal vádolták, ami pedig az időkben vesze­delmes vád volt, hamar máglyahalálra juttathatta a megvádoltat. Panaszolták Gutenberg szennyversenyét is (úgy látszik ez máig öröklődött), hogy a vásárokon sokkal olcsóbban árusítják a bibliát. Nyilvánvaló, hogy eszközeinek az azokhoz az időkhöz mért tökéletessége tette lehetővé, hogy készítményei megütötték a hozzáfűzött kívánalmak mértékét. Pedig nem volt könnyű feladata, hiszen minden esz­közéről magának kellett gondoskodnia.Nehezítette teen­dőit az a körülmény, hogy a munkamegosztás gyakor­latiasságát akkor, sőt még jóval későbben sem ismerték. Magának kellett gondoskodnia betűkről, sajtókról, min­den segédeszközről, amelyeknek mindegyike — esetleg némileg megváltozott anyagból és formában — nap­jainkban is használatban van. Egyike-másika a közel­múltban megszűnt, így pl. a tenákulum és divizórium a szedésnél, az áztatóléc és az áztatódeszka a nyomás­nál, amely eszközöket korosabb pályatársaink még a használatból ismerik. Áttérve most már az egyes eszközök ismertetésére, kezdjük a legfontosabbon: a betűn. A könyvnyomtatás történetének legelemibb részét ismerői is tudják, hogy Gutenberg számos kísérlet útján jutott el a fémből ön­tött betűig, amelynek teljes használhatóságát részben társának, az eredetileg aranyműves, így tehát a fém­ötvözet terén járatos Schöffer Péter révén érte el. A betűk nagysága az időben nem lehetett valami vál­tozatos. Valamelyik a 18. században megjelent szak­könyvben olvastam, hogy Gutenbergnek és számos közvetlen követőjének csak háromféle nagyságú betűje volt és pedig: Textus, onnan az elnevezése, mert ezzel készült bibliáinak szövegrésze (szöveg németül Text), Tertia, amely a harmadik betűjelévén, innen elnevezése (harmadik latinul Tertia); e kettő között van a Mittel, azaz e kettő között való. Ez azonban annál kevésbé állítható, mert Gutenberg munkáiban másféle betűk is találhatók s a nagyságrendszernek megállapítása is sok­kal későbben történt. Egyéb betűfokozatok a mindegyre fejlődő már önálló betűöntőiparnak termékei, mindenkor magukon visel­vén származásuknak jellegét, így nonpareille (páratlan), petit(kicsi),borgisz (Bourgeois), gar mond (Garamonde) a valamikor első helyen álló franciabetüöntőipar szülöttei. A ciceró elnevezés pedig ennek a betűnek az első mun­kához való felhasználását jelenti.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék