Magyar Grafika, 1926 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1926-01-01 / 1-2. szám
nálunk Európában ahány ház, annyi szokás, ellentétben Amerikával, ahol csakis egyféle magasság van használatban, aminek óriási gazdasági előnyei vannak. A betű anyaga feltalálása óta mindeddig megmaradt annak, ami volt: ónötvözet, noha ennek vegyülete végtelenségig változó. Újabb időben folynak a kísérletek a rézből öntött betűkkel, az eredmény elbírálása nem tartozik e tanulmány szűk keretébe. A nagyobb falragaszbetűk néhány száz éven át csupán fából készültek, néhány évtized óta készülnek rézből is és vaskompozícióból. Kísérletek is folytak üveg-, porcellán- és celluloidbetűkkel, de bizony nagyon kevés eredménnyel. A kizárások, törzök (Durchschuss), kvadrátok, stégek használata egyidős a könyvnyomtatással. A stégek sok ideig fából készültek, amely fastégek a háború alatti ínséges időben újból visszatértek. Újabban vasból is készítenek stégeket. A vonalak régebben tisztán ónból készültek, néhány évtized óta mindinkább tökéletesebb és pontosabb gépek segélyével rézből készítik. E rézvonalak tudvalevőleg tartósabbak, jobbak az ón vonalaknál. A betűk és egyéb anyagok befogadására szolgáló rekeszes szekrények és fiókok, valamint az ezeknek elhelyezésére szolgáló állványok szintén nsmet . lánc . könyvnyomtatás első idejéből származnak, csupán az asztalosipar haladásával lettek tökéletesbítve és kisebbítve,egyébként változatlanok. Régi szerszáma a betűszedőnek a sorjázó (szedővas), Winkelhaken. Gutenberget számos régi képen ezzel az eszközzel kezében látjuk ábrázolva, ami alighanem csak fantáziaszülte téves beállítás. Ugyanis ez első sorjázók fából készült,esetlen nagy eszközök, amelyeket aligha lehetett állandóan a kézben tartani, hanem a betűszekrény szélére fektetve használhatták. Volt alkalmam ilyen fából készült, több száz éves sorjázót néhány év előtt a ferencrendi szerzetesek kolozsvári kolostorában látni, ahová egyéb érdekes könyvnyomtatásbeli régiségekkel együtt eme szerzetesrendnek csíksomlyói néhány száz éves, már megszűnt könyvnyomtató műhelyéből került ki. Ez az eszköz is csak anyagjában változott, mert idővel vasból, rézből, aluminiumból készült. Závárzata többkevesebb módosításon ment át. A szedőhajók eredetileg szintén csakis fából készültek, később horganyból, vasból. Később némely esetben a szedő munkájának könnyebbítésére horganylemezből készült nyelvvel látták el. Újabban takarékossági szempontból ez ismét elmaradt. Kicsi, jelentéktelen eszköznek látszik az ár, pedig ennek is már jelentékeny múltja van. Elődeink már jó 2—300 évvel ezelőtt is használták a javításnál. A csiptető azonban alig 30—40 éves múltra tekinthet vissza, kiindulási pontja Franciaország, ahol az orvosi műszerek előkelő kellékraktárából került a plebejusi könyvnyomtató szerszámok közé. Emlékezzünk meg a mesterszedőinknek jelenleg kedves eszközéről a hajlító készülékről, amely negyedkörös fémlemezekből összeállított elmés gépecske. Alig 30— 40 éves. A vonalgyalu és vonalvágó már jóval öregebb. Hosszú ideig volt a levonókefe mint segédeszköz általános használatban. Néhány évtizeddel előbb kiszorították a legkülönbözőbb típusú és sokszor igen elmés szerkezetű korrektúralevonó készülékek. Nagyobb üzemekben ezt a célt a kézisajtó szolgálja. A kefe egyik-másik kisebb vidéki üzemben még ma is szolgálatot tesz. Fentebbiekben megismertük a kéziszedés eszközeinek történetét, vessünk még pillantást a szedőgépekre. A betűszedésnek géppel való elvégzésére közel kétszáz évvel ezelőtt történtek már kísérletek. Számtalan meddő találmány, sok-sok szabadalom jelzi a szedőgép- 4