Magyar Grafikai Szaklap, 1948 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1. szám
vagy ismertető tartalma, a kötetek, példányok, ívek száma bejegyeztessék. 40. §. Úgy a nyomtatványokból, mint az ábrázolatokból két (2) példány a helybeli hatóságnak átadandó, egyik a hatóságé, másik bekötve a Nemzeti Múzeumé lesz. 41. §. Mely nyomdatulajdonos bármely nyomtatványra nevét és labát ki nem teszi, vagy álnevet tesz ki, ha a nyomtatvány sajtóvétséget foglal magában, bűntársnak tekintetik, ellenkező esetben 100 Ft-ig terjedhető büntetésben marasztaltathatik el. A törvény értelmében, annak végrehajtása iránt a belügyminiszter rendeletet adott ki minden törvényhatósághoz, a sajtószabadság, nyomdák stb. tárgyában. Eisenfelsi Schmidt Rudolf joggal hivatkozott arra, hogy Pest nemcsak a kereskedelem és ipar, hanem a tudomány, irodalom és művészet központja is, lakosainak száma a 100.000-et meghaladja, mégis csak három nyomdája van, tehát kevesebb, mint a 35.000-es lélekszámú Pozsonynak. A három pesti nyomda, a Trattner—Károlyi-, a Länderer— Heckenast- és a Beimel- (később Kozma Vazul-) féle nyomda volt. Eisenfelsi Schmidt Rudolfnak nyomdáját vásárolta meg azután a mi jeles Emich Gusztávunk. Ebből a nyomdai vállalkozásból alakult ki 1868-ban az »Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat«. A sajtótörvény nyomán sorjában létesültek Pesten új nyomdavállalkozások, több-kevesebb megalapozottsággal. Büszkén hivatkozhatott például Schmidt arra, hogy Länderer nyomdájában »betűrakó« volt, majd Kozma Vazul, illetőleg Beimel József nyomdájában könyvvezető és második faktor. Müller Adolf könyvárus szintén létesített nyomdát, miután »Der Patriot« című lapjával felhagyott. Gerold Károly és Fia bécsi nyomdásznál 1838-tól 1841-ig működött, megvolt tehát a képesítése. Nemsokára azonban meghalt és nyomdáját özvegy édesanyja kérte magára ruházni, amit azonban az abszolutizmus közigazgatása nem fogadott el, helyt adva a pesti nyomdászok érvelésének , hogy néhai Müller Adolf a nyomdaengedélyt ad personam kapta és Müller Teréz különben sem igazolta szakmai avatottságát. Könyvnyomdát állított fel Pesten Lukács László is (1848), aki később »Der 14. April« címen republikánus napilap kiadására vállalkozott. Ezért a szabadságharc után le is tartóztatták őt. Táncsics Mihály bizonyos Dobroczi István nyomdáját vette át, amely szintén a sajtótörvény életbelépése óta működött. Egy pesti kőnyomdász, Handelmayer Gusztáv nyomdájának működését kezdetben letiltották, később azonban a központi választmány, mint politikai szerv, a tilalmat feloldotta és ezt a miniszter is megerősítette. Meghatározott esetben a kormányzat azt a kérdést is tárgyalás alá vette, hogy könyvkötő is állíthat-e fel nyomdát. A belügyminisztérium elé került technikai szakmai kérdés is, mint Kliegl József gyorsbetűszedő és osztó gépéről szóló vizsgálat. Budán Bagó Márton régi nyomdai vállalata tovább működött.