Magyar Hiradástechnika, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-11-01 / 11-12. szám
Bevezető A Magyar Híradástechnika ezen számát a VK12 típusú 12-csatornás vivőáramú távbeszélőrendszer ismertetésére fordítjuk. Ez az első sokcsatornás távbeszélőrendszer, melyet hazánkban fejlesztettek ki és melynek első példányát most helyezik üzembe. Ennek az eseménynek a műszaki és gazdasági jelentősége egyaránt nagy. Az új berendezéssel egyetlen négyhuzalos áramkörön tizenkét egyidejű távbeszélő összeköttetés létesítése válik lehetővé. Ha ugyanezt a forgalmat hangfrekvenciás rendszerekkel akarjuk megoldani, akkor, a fantom áramköröket is kihasználva, 8 érnégyesre van szükség, ami azt jelenti, hogy 32 érből álló kábelt kell lefektetni, 0,9 mm érátmérővel és a szokásos pupírozással. Ez km-enként 185 kg vörösréz huzal felhasználását jelenti. A 12-csatornás rendszer működtetéséhez összesen 4 érre van szükség, melyek átmérője 1,2 mm, pupinozás nélkül. E 4 év súlya km-enként 40,3 kg, azaz a vörösréz megtakarítás km-enként kb. 145 kg. Egy 200 km hosszú összeköttetés esetén a megtakarítás közel 3 vagont tesz ki. Talán még jellemzőbbek a számok, ha a rézfogyasztást csatornakm-enként számoljuk : a négyhuzalos hangfrekvenciás rendszer rézszükséglete csatornakmenként 15,4 kg, a 12-csatornás rendszeré 3,36 kg. Még nagyobb azonban az új berendezés gazdasági jelentősége, ha meggondoljuk, hogy ez csak az első lépés a 60-csatornás rendszer kidolgozása felé, melynek csatornánkénti rézfogyasztása csupán 0,67 kg/km lesz. További anyagmegtakarítást eredményez, ha a sokcsatornás kábel fantom áramköreit egyéb hírközlés, például zeneközvetítés céljára kihasználjuk, mivel az ilyen összeköttetések létesítése vörösréz fogyasztással már nem jár. Az új rendszer, különösen annak továbbfejlesztett, 60-csatornás kivitele lehetővé fogja tenni, hogy nagy ipari és mezőgazdasági gócpontjaink között az állandóan növekvő hírközlő igényeket gazdaságos úton elégíthessük ki. Nem kisebb az új rendszer jelentősége műszaki szempontból, híradástechnikai iparunk fejlődésének a szempontjából sem. Köztudomású, hogy a háború előtt átviteltechnikai fejlesztés hazánkban alig volt és iparunk túlnyomórészt külföldön fejlesztett berendezéseket gyártott. A háború alatt még a külföldi eredmények átvétele is szünetelt. A fordulatot, mint sok minden másban, ebben is a felszabadulás hozta meg, amikor a magyar átviteltechnika is a maga lábára állt. A romok eltakarítása és az újjáépítés sok esztendőt vett igénybe, de az új magyar távkábelhálózatot már nemcsak magyar munkások készítették, hanem magyar mérnökök tervezték is. A híradástechnikai és ezen belül az átviteltechnikai oktatás bevezetése a középfokú és az egyetemi oktatásba új szakembereket nevelt és ezzel lehetővé vált, hogy gyárainkban kifejezetten fejlesztéssel foglalkozó csoportok alakuljanak. A 12-csatornás kábeles rendszer létrehozása is bebizonyította, hogy a nagy befektetés nem volt hiábavaló : átviteltechnikusaink rövid idő alatt olyan berendezést fejlesztettek ki, amely világviszonylatban is megállja a helyét, mivel minősége a nemzetközileg elfogadott mértéket felülmúlja. A fejlesztőknek igen sok nehéz műszaki feladatot kellett megoldaniuk, többek között a kristályok és kristályszűrők tervezésének és gyártásának a problémáit, sok új megbízható és korszerű alkatrészt kellett kifejleszteniük, új konstrukciós elveket kellett bevezetniük. A berendezés elkészítésével átviteltechnikai iparunk is bebizonyította életrevalóságát és az új berendezés külföldön is emelni fogja híradástechnikai iparunk tekintélyét. A berendezést ismertető cikkeket a fejlesztők írták, ezért felesleges itt az egyes neveket külön kiemelni. De meg kell külön emlékeznünk azokról az ezúttal névtelen hősökről, akik a sok nehéz részletkérdés megoldásában segítettek és azokról a fizikai dolgozókról, akik lelkes munkájukkal a sikerhez hozzájárultak. Izsák Miklós