Magyar Órások Szaklapja, 1910 (12. évfolyam, 1-24. szám)

1910-09-01 / 17. szám

1910. 17. szám. MAGYAR ÓRÁSOK SZAKLAPJA Nyilatkozat. Több oldalról figyelmeztettem, hogy ha szaktársaim és barátaim felőlem kérdezősködnek, bizonyos érdekelt egyének azt mondják, hogy én „nyári szabadságon“ vagyok. Ez után adom t. szaktársaimnak és barátaimnak tudomására, hogy én nem vagyok szabadságon, hanem a Schlesinger L. és Társa óra nagy­­kereskedő céghez léptem be és szakmámban itt működöm tovább. A midőn t. szakt­ársaim és barátaim támogatását és jó­indulatát továbbra is kérem, vagyok teljes tisztelettel Kobela Gy. Rezső. Szerkesztői üzenetek. P. úrnak. Nagyon igaza van akkor, mikor kéri a szövet­séget, hogy az nyomasson egy kis nyilatkozatot, illetve egy kis szakleírást arról is, hogy hát milyen minőségű óránál mi lehet az elérhető legnagyobb pontosság. Mert hát úgy áll a dolog, hogy már a három forintos nikkelórák tulajdonosai is kezdenek holmi nagyobb igényeket támasztani és m­egbotránkozni, ha órájukat nem tudjuk perezre kiszabályozni. És ilyenkor bajuszuk alatt olyasfélét dörmögnek, mintha a szaktudásunkat akarnák kétségbe vonni. Persze ez azért is van, mert a mi közönségünk művelt­sége meglehetősen egyoldalú, és ha általánosságban kedvezőbb is a dolog, de az bizony úgy van, hogy hát az óraszerkezet, gépek, ilyesmiről megbotránkoztatóan kevés fogalmuk van még az úgynevezett „intelligens“ embereknek is. A mi középiskoláink tanterve elavult, csak doktrinereket nevelő valami és a Philippini­­szigetek flórájának tudására nagyobb súlyt fektet, mint p. u. az acél szívósságának megismerésére. Ezért van azután, hogy a művelt emberek is kételkedve csodálkozó arccal hallgatják, mikor zseb­órájuk rugójának törése okát magyarázzuk. Igen, nekünk, a mester­embernek kell elméleti előadást tartani a „dr.“ úrnak, hogy miért is törik a rugó . . .! Azt meg azután megmagyarázni, megértetni, hogy egy kőnélküli, olcsó, három, négy, ötforintos óra a pontos járását mért nem tartja meg, hát az már — utópia! Ne is kísértsük meg! Igazán fehér holló számba megyen egy-egy olyan úriember, a­ki érti és tudja, hogy hát nem lehet harmattal tojást festeni, hogy egy finom óraszerkezetnek, melylyel szemben igényekkel lépünk fel, nagyon meg kell adni az árát, mert hát annak az igazi finom óráknak az elkészítésénél magasabb, felsőbb fokú tudás, művészet, ügyesség váltódik fel . . . Egész skálája van annak az órástapasztalatnak, hogy körül­belül milyen minőségű órát mennyire lehet kiszabályozni és a­ki többet kíván, lehetetlent követel az órástól. A novemberben kiadni szándékolt „Évkönyvében majd bővebben foglalkozunk e dologgal, közölve a skálát is. Jó lesz majd azt a könyvet meg­rendelni, s mikor olyan „percfaló“ üzletfél jön és kötekedik, felmutatni neki. Mert úgy áll a dolog, hogy egy pici kis nyomta­tott betűnek, sornak több a tekintélye, több hitelt kap, mint egy órai beszéd. Többeknek, Debrecen. Nincs tagadás benne, bennünket is meghökkentett annak a hirdetésnek olvasása. Mikor már-már abban az illúzióban kezdtük szívni ezt a meleg levegőt, hogy az órástársadalom lassan, de azért csak előrefelé kezd iparkodni, hát bizony az a hirdetés felköltött álmunkból... Mikor egy olyan készít mindennemű arany- és ezüstékszer árukhoz tokokat,­­ valamint fiókberendezéseket. : KÍNÁL BÉLA J- & ÉKSZERTOKKÉSZÍTŐ J­ J­ J­BUDAPEST, IV., KIGYÓ-TÉR 4 Díszmű-munkák, minta-kazetták és kirakat-állványok gyorsan és CkSv ízléses kivitelben. Hlbrich Ivané utóda 31­­. Schober­erenc Alapíttatott 1873. Budapest, IV., Vármegyeház­ utca 3. Alapzaton 1873. zsebóratok-készítő és javító-m­íhelye. Elvállal bármely ezen szakmába vágó új munkát, vagy javításokat, aranyozást, ezüstözést, nikke­­lezést, acélórátokok, vagy más acéltárgyak fekete (matt) és kék oxidálását eredeti svájci mód szerint, vagy bárminemű arany- és ezüsttárgyak javítását és gravirozását. ^ Leggyorsabb, legpontosabb és árszerű kiszolgálás. A 395 nagy cég leszáll a Kaiser Salamonok üzleti nívójára és heti részletfizetésekre hirdet órákat, hát csömör, a lelki csömör tesz beteggé bennünket. Ismerjük azt a nagy céget nagyon jól ... A tízezer forintos buton mellett a két forintos bádog Roskopf óra . . . Ugy­e, kérjük, ez az ?! Alakíttatott 1891. Öt évi jótállás, a legpontosabb kivitelben gyárt LEUTWYLER F. E. utóda NADLER A. Budapest, Vill., Prater­ u. 9. Költségvetés, képes árjegyzék díjtalan. ÓRÍÍSORflÍIK külön engedmény. Arany­ éremmel kitüntetve. Alapíttatott 1885-ben­franki Hermann Wien, II., laborstrasse 35 §§ I. uiieni órajauitó műhely Nagyüzem kipróbált szakférfiúi vezetéssel. Minden az órásszakmába vágó munkát megbízhatóan és gyorsan elvégez. Minden fajta zsebórákból nagy rak­tár. Vidéki megrendelések elintézése postafordultával történik. Javítási árjegyzék ingyen s bérmentve.

Next