Magyar textílipar, 1909 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1909-01-01 / 1. szám

A magyar textilipar 1909. JANUÁR 1- nal megelégedve, ne hajtsák bele a terményeik feldolgozóit a börze ügyletekbe, ami a reális üzletnek emésztő baja csupán, és ami, mint címemben utaltam, az egész ipar menetének a rendes taktusból való kilendülését vonja maga után. Nem érzek szerénytelenséget a felvetett kérdés súlyossága dacára sem, habár nyilván tudom, hogy nagy dolgot mozgatok; de nem kételkedem abban, hogy a kérdés érdeklődőre talál, aki kísérletet fog tenni annak kiemelésével, vagy leg­alább megmozgatásával, mely esetben nem zárkóz­nám el az elől sem, hogy e helyütt érdemleges reflektióval tőlem telhetőleg ne járuljak a kérdés tovább fűzéséhez. Jó, jó mosolyoghatnak a sceptikusok: e lap kicsiny sarka a textilipar világtengerén és egy cikkecske benne annyi, mint egy kis csónakban menekülő revolver lövése, amely a tenger közepén hangzik el. A sceptizálóknak sokszor, tán legtöbbször tényleg igazuk van, de ellenükben fel lehet említeni azt, hogy Archimedes csak egy talpalatnyi pontot kért a földön kívül, hogy azt sarkaiból kiemel­hesse. Az ő részére nem tudták megadni, de Archimedes óta sokat haladt a világ és kitudja... De hát végre még nem is a föld kiemeléséről van szó. Utópia. Hogyan lehetne a magyar textilmunkásokon és textilgyárakon segíteni. — Irta: Bergmann Vilmos, a Magyar Kir. Állami Késmárki Szövő­iskola tanárja. — »Fejleszteni kell a textilipart« s »a textiliparnak Magyarországon nagy jövője van« ezek azok a jelszavak, amelyeket évek óta hangoztatunk, milyen eredménnyel, azt most ne kutassuk, nézzük inkább azt, hogyan lehetne ezen pályán lépett ifjak sanyarú sorsán segíteni s őket tényleg a magyar textilipar számára megtartani Hazánk egyedüli szövőipari szakiskolája arra van hivatva, hogy magyar textilmunkásokat és mestereket neveljen. Hogy semmiféle néven nevezendő mesterséget semmiféle iskolában teljesen meg­tanulni nem lehet, az oly alapigazság, amely nem szorul bizonyításra. Az iskola csak bevezethet bizonyos mesterségbe, de már a további kiképzést, az igazi munkássá való átalakítást, csak az életben való munkálkodás végezheti. Gyárosaink azonban kész, ügyes munkást kívánnak az iskolától s mert ezt természetszerűen nem kaphatják, bizonyos skepszissel fogadják fel a végzett növendékeket — ha ugyan egy­általában felveszik — s sok-sok keserűségen és csalódáson kell az illetőnek keresztül menni, míg csak olyan positióhoz jut, mint más akit előítélet nélkül vesznek fel. Minálunk, ahol iparral évszázadokon át senki sem törődött, az iparfejlesztés egészen más eszközök­kel végzendő, mint a külföldön, ahol kicsi kezdetle­ges állapotokból, az emberekkel együtt fejlődött az ipar több száz évvel ezelőtt. Mi nem kezdhet­jük a szövőipart ott, ahol pl. Anglia a 17 ik században kezdette, tehát kis műhelyekben ahol a munkások ráértek magukat egész életükön keresztül egy mesterségben gyakorolni, és ki­képezni , nekünk oly gyárak kellenek mint amilyenek most vannak külföldön, nekünk oly munkás kell, aki legalább is annyit tudjon, mint a­mennyit a külföldi munkás ma tud, a­kinek ügyessége onnan ered, hogy már ősei is ugyanazt a mesterséget űzték, mint ő, akinek tehát, — mint ahogy mondani szokás - már vérében van a mestersége. Dehát hogyan pótolhatjuk százados elmaradásunkat? Az előzőktől a felelet erre önként adódik: nevelnünk kell magyar munkást, mert a mostani rendszerrel, amellyel tele­tömik néhány hazai gyárunkat külföldi munkással, sem a textilipar, sem derék magyar munkásain nem segítenek. Építeni kellene egy állami szövőgyárat, leg­alább 200 munkás számára. Ezen gyár semmiben se különbözzék más hasonló gyártól, szervezete munkarendje teljesen azonos legyen amazéval. A gyár élén álljon egy a gyakorlati életben nevel­kedett férfiú, akinek teljhatalma van az összes személyzet fölött, amely nem állami hivatalnokok­ból áll, tehát az igazgató részéről minden ízben olyan bánásmódban részesül, mint az más gyárnál is szokásos. Az igazgató hatáskörének igen nagynak kell lennie, más szóval, ő legyen a gyár igazi, nemcsak névleges vezetője, mert különben nagy feladatának megfelelni nem tud. A gyár mesterei magyarok lehetnek csak, de semmi esetre sem államhivatalnokok, ha felada­tuknak meg nem felelni­k, az igazgató által 6 hét múlva elbocsáthatók. Munkás végre mindenki lehet, persze megint csak magyar, mert kül­földi munkást nem akarnak nevelni. A munkás törzs fog tehát állani oly mun­kásokból, akik már dolgoztak ezen iparágban, tehát betanult, ügyes munkaerők, olyanokból, akik tanulni akarnak akik tehát még szőni nem tudnak, végre szakiskolai növendékekből, akik munkásokká akarják kiképezni magukat. Ezek megtanulják a gyakorlott munkástól a rationális munkát, ők ismét értelmi fejlesztésben részesül­hetnek a növendékek részéről. Ily módon jól kiképzett, intelligens munkás­­osztály fejlődhetnek, amely a legjobb külföldi munkással is felvehetné a versenyt.

Next