Magyar Vaskereskedő, 1903 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1903-01-04 / 1. szám

6. oldal.MAGYAR VASKERESKEDŐ 1903. január 4. vekben egyaránt tetemesen csökkent a megapadt kereslet­hez mérten a termelés is és bár erre nézve számszerű adataim nincsenek, azt hiszem, nem túlzok, a­mikor azt állítom, hogy Magyarországon alig öntöttek az i­ó1. évben több mint fele annyi vasat és aczélt, mint a­meny­nyit rendes években szoktak. A rúdvas- és lemezfogyasz­tás is tetemesen megcsökkent, mert épen a legtöbbet fogyasztó gépgyáraink gyéren jelentkeztek vevők gyanánt. Ellenben a salgótarjáni kocsitengely-gykormányok­ kitűnő minősége továbbra is teret hódított a drága stájer áruval szemben és már Ausztria némely vidékein is, különösen pedig Galicziában szívesen vásárolják a magyar tenge­lyeket A szeg , szegecs- és csavargyártás helyzete sem volt a múlt évben kielégítő, gyenge árak mellett a for­galom nagyon is silány volt. Soká folytathatnám még ezt a szomorú referádát, ha minden vasárut son­a akarnék venni, de hát az nem lehet jelen czikkemnek a czélja, mert az újév küszöbén csak röviden akarok beszámolni a múlt évi üzletről. Bár, adná a magyarok Istene, hogy ez a mostani szo­morú állapot csakhamar megenyhülne és a „Magyar Vaskereskedő“ üzleti jelentései vigabb hangon beszélhet­nének viszonyainkról. Fájdalom, a kilátások nem igen kecsegtetők. Hajnal Mihály: Lemezárak változása. Az egyesült magyar vasgyárak az osztrák vasmű­vek szindikátusával egyetértve a fekete és horganyzott finom vaslemezek árpótlékait megváltoztatta és a keres­kedelemben szokásos méretek gyártása tekintetében a következő intézkedéseket fogják életbe léptetni: Zárlemezeket ezután úgy Magyarországon, mint Ausztriában csakis 25 kg­-os kötésekben fognak szállí­tani ; az elavult 28 kg.-os kötésformát egyetlen hengermű sem szállítja újév után. Az 1- 6 táblát tartalmazó köté­seknél nem számítanak árpótlékot, ezek alapáron kelnek, mig 7—12-esnek 1 kor., a 14—20 asnak 2 kor., a 22—30-asnak 3 kor., a 32—40-esnek 5 kor. és 42—50- esnek 7 kor­ a fölára. Semmiféle más méretben zárle­mezt a monarchiában ezután nem fognak hengerelni; az itt föl nem sorolt méreteket a gyárak és a nagykeres­kedők tehát csak addig szállíthatják, a­mig készletük tart és ezeknél még a régi árpótlékokat számítják. Fedéllemez újév óta csak 1000 m­m hosszú és 650 mlU széles, vagy 1600 hosszú és 800 mm széles alakban kizárólag 50 kg.-os kötésekben készülnek. Az 1000 X 650 mk­g-es alaknak 2—10. számait alapáron árusítják, a 11 — 14-esnél 2 kor., a 16-osnál 4 kor., a 18-asnál 5 kor., a 20-asnál 6 kor., a 22-esnél 7 kor. és 24-esnél 9 kor. fölárat számítanak. Az 1600 X800 mU. méretű tetőleme­zeknek 2—4 táblát tartalmazó kötéseinél az alapárat árpótlék nélkül, az 5-ösnél 1 kor., a 6-osnál 2 kor., a 7—8-asnál 3 kor., a 9-esnél 5 kor., a 10-esnél 6 kor. fölárat alkalmaznak. Minden más méretben fedéllemez csak addig szállítható, a meddig a készlet tart és ezek­nél a következő árpótlékok érvényesek: 24 X 36" méretű 25 kg.-os kötéseknél 5 —7-es 8-as 9-es 10-es 11-es 12-es K 2.— 4.— 5— (k— 7— a 24 X 36" méretű 56 kg.-os kötéseknél 12—16-os 18-as 20-as 22-es 24-es K 1.— 2.— 4.— 5.— 6 — Csőlemezek csupán 25 kg.-os kötésekben lesznek kaphatók a következő árpótlékokkal: 14—­20-as 5 kor., 25—30-as 7 kor. és 35—40 es 9 kor. Ezektől elütő méretek szintén csak addig lesznek szállíthatók a régi fölárak mellett, a­meddig a készlet tart. Méretlemezeknek tekintendők elsősorban az úgy­nevezett raktári méretű 2000 mm hosszú és 1000 mtm széles fekete finom vaslemezek, a­melyeknek felárait így állapították meg: 0-45 0-50 0-55 Q-60 Q-65 Q-70 0'75 0 80 0'90 POO 1 25 150 1 75 ’9% K 7.— 7 — 5.— 6.— 4 — 4 — 4— 2.— 2 - 1.— 1.— míg a 2 %«■ es és annál vastagabb méretlemezeknél már az alapárat alkalmazzák pótlék nélkül. Készülnek még méretlemezek 2500 hosszúságban és 1250 mL széles­ségben is a következő felárakkal: 0’75 l'OO 1'50 vastagságban K 5— 3.— 2.— 2 TMfc-es vagy annál vastagabb lemezeknek nincs árpót­léka, sőt 2 vastagságban úgy a 2000 X 1000 mint a 2500 X 1250 WU méretűeket 2 koronával a finom­lemez alapárán alul számítják. Egyéb méretű és vastag­ságú méretes vaslemezeknél a következő fölárak érvé­nyesek : Itt föl nem sorolt vastagságú lemezekre a legközelebbi vékonyabb méret fölárát alkalmazzák. Idomlemezekre nézve külön fölártáblázatot fognak kidolgozni és közzétenni, míg a gömbölyű és félgöm­­bölyű lemezek 2 % vastagságig a méretlemezek fölárain kívül 25% árpótlékot fizetnek. Lemezszeletekre a fenti táblázat mérvadó: 50—75 % szélességig 6 kor, 76 — 100 % szélességig 4 kor. és 101—200 % szélességig 2 kor. külön árpótlékkal. Dekapirozott lemezek 1 '"/»« vastagságig 5 korlongva Vastagság millim­éte­rekben 1000 % szélességig 2000 hosszúságig korona 1000 -1100 m­m szélességnél vagy 2000-2000 7% hosszúságnál korona 1100-1250 ’"/m szélességnél vagy 2500-3500 mfm hosszúságnál korona 1250 TMfm-nél szélesebb vagy 3500 %-nél hosszabb alakok korona 0-40 12 13 14 15 0-45 ii 12 13 14 0-50 1­ 10 ii 12 0­559 10a 12 0608 9 10 11 0-657 8 9 10 0-707 8 9 10 0 756 7 8 9 0-806 7 8 9 0-906 7 8 9 1003 4 5 6 1253 4 5 6 1­502 3 4 5 1752 3 4 5

Next