Molnárok Lapja, 1910 (17. évfolyam, 1-53. szám)
1910-01-01 / 1. szám
.r • MOLNÁROK LAPJA Egyről-mászók 1909. Az idei esztendő mérlege, ha anyagilag nem is lesz kedvezőtlen a hazai malomiparra nézve, mégis igen küzdelmes volt. A malomnagyipar az idén sokkal kedvezőbb helyzetben volt, mint a közép- és kismalmok. Míg az utóbbiak a gyenge termés folytán csak aránylag kevés őrléshez jutottak és bizony időközönként ugyancsak megsínylették a munkahiányt (nem is szólva a vámmalmok egyéb temérdek bajáról), addig a nagy malmok alaposan kihasználhatták az idei, rekordszámba menő gabonakampány minden kínálkozó esélyét. A tavaszszal óriási liszteladásokat eszközölhettek a malmok őszre és ezen eladások kapcsán októberi búzában óriási fedezési vételeket teljesítettek. Utóbb a malmok októberi angazsmánja olyan óriási mennyiségekre rúgott, hogy a malmok uralták az egész helyzetet és azt — bár lojálisan és bölcs mértékletességgel, de mégis — kihasználták a maguk hasznukra. Ha tehát a nagy malmok idei mérlegei ismét, a mostoha viszonyok daczára, kedvező eredménynyel fognak zárulni, ez az eredmény nem annyira a malomüzlet kedvező konstellácziójának, mint inkább rendkívüli körülmények behatásának lesz betudandó. A kampány második féléve teljesen a külföldi gabonabehozatal hatása alatt állott. Soha nem sejtett mérveket öltött a külföldi gabona beözönlése, nagy kárára kereskedelmi mérlegünknek és kevés örömére a malomiparnak, melynek a szokatlan külföldi gabonabevásárlás és a külföldi nyersanyag feldolgozása sok fáradságot és bajt okozott. * * * A kismalomipar Sajnos, a malomkisipar helyesztendeje.zetét illetőleg az idén több volt a panasz, mint az előző esztendőkben. Tanúság erre a szaklap karácsonyi száma, mely csak úgy viszhangzik vidéki kismalmos kartársaink panaszaitól. „Béküljünk, hogy élhessünk“ mondja vezető czikkben egy kartársunk. Valóban igaz, őszinte tanács. Mert aligha van az országban iparág, melyben olyan áldatlan versenyviszonyok állanának fenn, mint a malomiparban. Mintha közülünk senki sem gondolna a maga boldogulásával, hanem mindenki a másnak, a szomszéd malomnak tönkretevésén törné a fejét. Bár teljesen világos, hogy a már fennálló malmok is egymást falják fel, annyira elfajult a verseny, mégis napról-napra új malmok épülnek és helyeztetnek üzembe az országban. Hova jut ilyen körülmények között az ország legnagyobb iparága, a malomipar? Ki lenne a megmondhatója annak, hová vezet ez az áldatlan verseny. Itt csak egy országos mozgalom, egy országos, hatalmas szervezet tudna már segíteni. De hol vannak azok az önfeláldozó, fáradhatatlan harcosok, akik egy ilyen nagyarányú, testet-lelket ölő, súlyos anyagi áldozatokkal járó akció élére állanának, ennek minden terhét, munkáját vállukra vennék ? Ilyesmivel nálunk csak bolond ember foglalkozik, amikor a sárga irigység ezen országában az ilyen munkáért gyanúsítás, lepiszkolás és gúny a biztos fizetség, így magára hagyatva, szétforgácsolva pedig a malomiparban rejlő hatalmas erő megnyilvánulni, érvényesülni nem tud, nem is fog soha. * * * Vezérek. Ugyancsak a karácsonyi szám teszi szóvá, minő tiszteletben és becsülésben részesülnek a malomipar vezérei — másutt. "Csak túl a Lajtán például. A szegedi malom igazgatója mondja, mennyire tisztelik és követik az osztrák malomiparosok vezérüket, Führichot. Bizony ez a példa igen tanulságos. Nekünk régi ismerősünk az osztrák testvérszaklap szerkesztője, sokszor volt alkalmunk vele beszélgethetni a magyar és az osztrák malomipari mozgalmakról. Mondhatjuk: a nappal és az éjjel között nincs nagyobb különbség, mint a monarchia két államának malomiparosainak minden ténykedése között. Ausztriában vagy tíz hatalmas malomipari szervezet működik az egyes tartományokban. Bécsben székel a Fuhrich által vezetett malomegyesületi központ. Ez a Fuhrich teljhatalmú hadvezér, ő tőle ered a haditerv, ő vezeti a haditanácsot, az ő szava a döntő, ő vezeti az ütközetet. Nincs Ausztriában malomipari akció, amelyben nem volna egyhangú állásfoglalás, egyöntetű eljárás. Náluk a „Müllerstube“ szaklap dédelgetett kedvence. Nálunk a vezetőket, a szaklapot a teremtés legfeleslegesebb lényeinek szokták tekinteni, akiknek — sokak óhaja szerint — a pokol fenekén volna a legjobb helyük. ♦ * * 1910. Csoda-e, ha ilyen körülmények között az új év kilátásait nem tarthatjuk rózsásaknak? Az ország búzatermését most már csak 30 millió q-ra becsüli a statisztikai hivatal, pedig általános meggyőződés szerint a termés bizonyára nem volt több 25—28 millió g.-nál. A kismalmokra tehát továbbra is kevés őrlés fog jutni, a nagy malmok pedig a külföldi gabonabehozatalra fognak szorulni. E mellett a lisztüzlet helyzete igen siralmas. Új eladásokra egyelőre gondolni sem lehet. Az ezidei előjegyzésekre pedig a rendelkezések most legutóbb megcsappantak. Üzemredukciós egyezmény nincs, a túltermelés tehát vígan folyik. Mindezek tetejébe még az ország a politikai válságból föllábbadni nem tud és immár nyolc hónapja egy lemondott kormány áll az ügyek élén és nem intézkedik semmiféle érdemleges ügyben. Szóval, nem sok jót várunk az 1910. esztendőtől és reményünket csak e nemzet, e nép kifogyhatatlan erőforrásaiba vetjük. Évszázadok annyi viharát bírtuk ki, megállottuk helyünket derekasan. A mostani válságokat is majd csak kiheverjük. * * * Leszámolás. Még egy leszámolással tartozunk most évfordulókor. E napokban fog dűlőre jutni a kormányválság és az ország kormányának élére új férfiak kerülnek majd. Adná a gondviselés, hogy egész közéleti politikánk új rendszere is virradna reánk. Mert, hogy be nem váltott ígéretek, elvtagadások, jelszavaknak üres puffogtatása és általában a képmutatás terén a letűnt „nemzeti“ kormány mit cselekedett, azt ma már az egész ország kiábrándult népe tudja. Örömujjongás fogadta most negyedfél évvel ezelőtt a mai kormányt. Hosszú uralma alatt az iparosság, a kereskedelem egyetlen vágya nem teljesült. Amit törvényt alkottak (pld. a munkásbetegsegélyezésről) az is többet árt, mint használ. De a magunk iparunkról szólva, bizony elmondhatjuk, hogy temérdek panaszaink közül egyetlen egy sem nyert orvoslást, temérdek óhajaink pedig teljesítetlenek maradtak. Pedig a miniszterelnök, a kereskedelmi államtitkár ígérték, ismételve, hogy a malomipar ügyeit szívükön viselik, ígérni bőven ígértek, de szavukat sohsem váltották be. Most távozóban itt hagyják a malomiparnak örökül az osztrák tarifaemelést, amely a legperfidebb merénylet, melyet szerződéses fél valaha merészelt intézni szerződéses társa ellen. (De azért minő szép és erélyes beszéd volt a Szterényié a tarifabizottság utolsó ülésén! Valóban megható volt az államtitkári önérzetesség az utódja kontójára! — A szerk.) * * * A hatósági kenyérgyár. Mi kezdettől fogva bizalmatlanok voltunk a főváros kenyérgyárával szemben és pedig azért, mert nem biztunk abban, hogy az ilyen par excellence kereskedelmi alapokon nyugvó vállalkozást lehessen bürokratikus alapon igazgatni. Nos, eddigi tapasztalataink igazolják aggodalmainkat. Ugyanis most több oldalról kaptunk panaszos leveleket a kenyérgyár lisztszállításai miatt. Ezeket a szállításokat 3—3 havi időre adják ki és miután a napi szükséglet vagy két vagyon, bizony a szükséglet elég jelentékeny. Mégis a szállítást nem adják ki nyilvános árlejtés útján, amikor mindenki, még kereskedő is pályázhatna, hanem szűkebb körű árlejtést tartanak és csupán a malmoktól kérnek be ajánlatokat. Azután — mint halljuk — még mintákat is kérnek be és ezeket a fővárosi vegyészszel vegyelemeztetik. Nos, ez már tiszta komédia és bizony a vezetőség szakértelmére furcsa fényt vet. Hisz minden lisztmalter vegyi összetétele más és más. Lisztet típusok szerint vásárol az egész világ, hát a fővárosi kenyérgyár miért nem éri be a hivatalos tőzsdei jellegmintákkal ? * * * Bemutatás. Lapunk külső munkatársainak derék gárdája most megszaporodott egy új névvel. Jelen számunkban szól először olvasóinkhoz Ring Gyula, budapesti gabonanagykereskedő, a budapesti gabonacsarnok egyik legnépszerűbb és legkedveltebb tagja. A tőzsdén minden ember szereti, beczézi ezt a derék férfiút, akit még soha, a legkomolyabb és válságosabb tőzsdenapokon sem hagyott el derűs jó kedve és mindenkit megkacagtató humora. Minden helyzetre, minden eseményre, minden tőzsdei árhullámzásra Ring Gyula talál valami humoros megjegyzést, mindenkivel élczelődik, mindenkit csipked, de csak úgy barátságosan. Megengedheti magának e kedvtelést, mert üzleti tevékenységével bebizonyította, hogy a komoly munkához, a vagyonszerzéshez is értett. Most már csupa kedvtelésből űzi gabonaüzletét és amellett megnevetteti a gabonatőzsdei barátait. Mert neki csak barátai vannak a tőzsdén, barátja neki mindenki. Tőzsdei közgyűléseken is állandó szónok Ring Gyula. . De ott is éles eszével párosult humora lefegyverzi minden ellenfelét. E számunkban a gabonatőzsde most elmúlt esztendejéről cseveg $T. humorosan uj külső munkatársunk, $iszszük^. ogy ezzel a visszapillant) rgy meanétet^eti a szerző k. olvasóinkat, bennünket, amikor czikket etorsagiiilS^jót még a szedőink is nevettek, amikor kiszedték a czikket. . . . Kedves új kolléga, legyen már most ezután szerencsénk mennél gyakrabban! * * * Egy rossz ötlet. A „Fűszerkereskedők Lapjá“ban olvassuk, hogy egyik fővárosi fűszerkereskedő valami központi bevásárló szövetkezet létesítésének eszméjét veti fel. Aki sokat markol egyszerre, az rendszerint keveset