Molnárok Lapja, 1910 (17. évfolyam, 1-53. szám)

1910-01-01 / 1. szám

.­r • MOLNÁROK LAPJA Egyről-mászók 1909. Az idei esztendő mérlege, ha anyagilag nem is lesz kedvezőtlen a hazai malom­iparra nézve, mégis igen küzdelmes volt. A malomnagyipar az idén sokkal kedvezőbb hely­zetben volt, mint a közép- és kismalmok. Míg az utóbbiak a gyenge termés folytán csak aránylag kevés őrléshez jutottak és bizony idő­közönként ugyancsak megsínylették a munka­hiányt (nem is szólva a vámm­almok egyéb te­mérdek bajáról), addig a nagy malmok alaposan kihasználhatták az idei, rekordszámba menő gabonakampány minden kínálkozó esélyét. A tavaszszal óriási liszteladásokat eszközölhettek a malmok őszre és ezen eladások kapcsán ok­tóberi búzában óriási fedezési­ vételeket teljesí­tettek. Utóbb a malmok októberi angazsmánja olyan óriási mennyiségekre rúgott, hogy a mal­mok uralták az egész helyzetet és azt — bár lojálisan és bölcs mértékletességgel, de mégis — kihasználták a maguk hasznukra. Ha tehát a nagy malmok idei mérlegei ismét, a mostoha viszonyok daczára, kedvező eredménynyel fog­nak zárulni, ez az eredmény nem annyira a malomüzlet kedvező konstellácziójának, mint inkább rendkívüli körülmények behatásának lesz betudandó. A kampány második féléve teljesen a külföldi gabonabehozatal hatása alatt állott. Soha nem sejtett mérveket öltött a külföldi gabona beözönlése, nagy kárára kereskedelmi mérlegünknek és kevés örömére a malomipar­nak, melynek a szokatlan külföldi gabonabevásár­lás és a külföldi nyersanyag feldolgozása sok fáradságot és bajt okozott. * * * A kismalomipar Sajnos, a malomkisipar hely­­esztendeje.­zetét illetőleg az idén több volt a panasz, mint az előző esztendőkben. Tanúság erre a szaklap kará­csonyi száma, mely csak úgy viszhangzik vidéki kismalmos­ kartársaink panaszaitól. „Béküljünk, hogy élhessünk“ mondja vezető czikkben egy kartársunk. Valóban igaz, őszinte tanács. Mert aligha van az országban iparág, melyben olyan áldatlan versenyviszonyok állanának fenn, mint a malomiparban. Mintha közülünk senki sem gondolna a maga boldogulásával, hanem min­denki a másnak, a szomszéd malomnak tönkre­­tevésén törné a fejét. Bár teljesen világos, hogy a már fennálló malmok is egymást falják fel, annyira elfajult a verseny, mégis napról-napra új malmok épülnek és helyeztetnek üzembe az országban. Hova jut ilyen körülmények között az ország legnagyobb iparága, a malom­ipar? Ki lenne a megmondhatója annak, hová vezet ez az áldatlan verseny. Itt csak egy or­szágos mozgalom, egy országos, hatalmas szer­vezet tudna már segíteni. De hol vannak azok az önfeláldozó, fáradhatatlan harc­osok, akik egy ilyen nagyarányú, testet-lelket ölő, súlyos anyagi áldozatokkal járó akc­ió élére állanának, ennek minden terhét, munkáját vállukra vennék ? Ilyesmivel nálunk csak bolond ember foglalkozik, amikor a sárga irigység ezen országában az ilyen munkáért gyanúsítás, lepiszkolás és gúny a biztos fizetség, így magára hagyatva, szét­forgácsolva pedig a malomiparban rejlő hatal­mas erő megnyilvánulni, érvényesülni nem tud, nem is fog soha. * * * Vezérek. Ugyancsak a karácsonyi szám teszi szóvá, minő tiszteletben és becsülés­ben részesülnek a malomipar vezérei — másutt. "Csak túl a Lajtán például. A szegedi malom igazgatója mondja, mennyire tisztelik és követik az osztrák malomiparosok vezérüket, Führichot. Bizony ez a példa igen tanulságos. Nekünk régi ismerősünk az osztrák testvérszaklap szer­kesztője, sokszor volt alkalmunk vele beszél­gethetni a magyar és az osztrák malomipari mozgalmakról. Mondhatjuk: a nappal és az éjjel között nincs nagyobb különbség, mint a mon­archia két államának malomiparosainak minden ténykedése között. Ausztriában vagy tíz hatal­mas malomipari szervezet működik az egyes tartományokban. Bécsben székel a Fuhrich által vezetett malomegyesületi központ. Ez a Fuhrich teljhatalmú hadvezér, ő tőle ered a haditerv, ő vezeti a haditanácsot, az ő szava a döntő, ő vezeti az ütközetet. Nincs Ausztriá­ban malomipari akc­ió, amelyben nem volna egyhangú állásfoglalás, egyöntetű eljárás. Náluk a „Müllerstube“ szaklap dédelgetett kedvence. Nálunk a vezetőket, a szaklapot a teremtés legfeleslegesebb lényeinek szokták tekinteni, akiknek — sokak óhaja szerint — a pokol fenekén volna a legjobb helyük. ♦ * * 1910. Csoda-e, ha ilyen körülmények között az új év kilátásait nem tarthatjuk rózsásak­nak? Az ország búzatermését most már csak 30 millió q­-ra becsüli a statisztikai hivatal, pedig általános meggyőződés szerint a termés bizonyára nem volt több 25—28 millió g.-nál. A kismalmokra tehát továbbra is kevés őrlés fog jutni, a nagy malmok pedig a külföldi gabonabehozatalra fognak szorulni. E mellett a lisztüzlet helyzete igen siralmas. Új eladásokra egyelőre gondolni sem lehet. Az ezidei előjegy­zésekre pedig a rendelkezések most legutóbb megcsappantak. Üzemredukc­iós egyezmény nincs, a túltermelés tehát vígan folyik. Mind­ezek tetejébe még az ország a politikai válság­ból föllábbadni nem tud és immár nyolc­ hónapja egy lemondott kormány áll az ügyek élén és nem intézkedik semmiféle érdemleges ügyben. Szóval, nem sok jót várunk az 1910. esztendő­től és reményünket csak e nemzet, e nép kifogy­hatatlan erőforrásaiba vetjük. Évszázadok annyi viharát bírtuk ki, megállottuk helyünket dere­kasan. A mostani válságokat is majd csak kiheverjük. * * * Leszámolás. Még egy leszámolással tartozunk most évfordulókor. E napokban fog dűlőre jutni a kormányválság és az ország kormányának élére új férfiak kerülnek majd. Adná a gondviselés, hogy egész közéleti poli­tikánk új rendszere is virradna reánk. Mert, hogy be­ nem váltott ígéretek, elvtagadások, jel­szavaknak üres puffogtatása és általában a kép­mutatás terén a letűnt „nemzeti“ kormány mit cselekedett, azt ma már az egész ország ki­ábrándult népe tudja. Örömujjongás fogadta most negyedfél évvel ezelőtt a mai kormányt. Hosszú uralma alatt az iparosság, a keres­kedelem egyetlen vágya nem teljesült. Amit törvényt alkottak (pld. a munkásbetegsegélye­­zésről) az is többet árt, mint használ. De a magunk iparunkról szólva, bizony elmondhatjuk, hogy temérdek panaszaink közül egyetlen egy sem nyert orvoslást, temérdek óhajaink pedig teljesítetlenek maradtak. Pedig a miniszterelnök, a kereskedelmi államtitkár ígérték, ismételve, hogy a malomipar ügyeit szívükön viselik, ígérni bőven ígértek, de szavukat sohsem váltották be. Most távozóban itt hagyják a malomipar­nak örökül az osztrák tarifaemelést, amely a legperfidebb merénylet, melyet szerződéses fél valaha merészelt intézni szerződéses társa ellen. (De azért minő szép és erélyes beszéd volt a Szterényié a tarifabizottság utolsó ülésén! Való­ban megható volt az államtitkári önérzetesség az utódja kontójára! — A szerk.) * * * A hatósági kenyérgyár. Mi kezdettől fogva bi­zalmatlanok voltunk a főváros kenyérgyárával szemben és pedig azért, mert nem biztunk abban, hogy az ilyen par excellence kereskedelmi alapokon nyugvó vállalkozást lehessen bürokratikus alapon igaz­gatni. Nos, eddigi tapasztalataink igazolják aggo­dalmainkat. Ugyanis most több oldalról kaptunk panaszos leveleket a kenyérgyár lisztszállításai miatt. Ezeket a szállításokat 3—3 havi időre adják ki és miután a napi szükséglet vagy két vagyon, bizony a szükséglet elég jelentékeny. Mégis a szállítást nem adják ki nyilvános ár­lejtés útján, amikor mindenki, még kereskedő is pályázhatna, hanem szűkebb körű árlejtést tartanak és csupán a malmoktól kérnek be ajánlatokat. Azután — mint halljuk — még mintá­kat is kérnek be és ezeket a fővárosi vegyész­szel vegyelemeztetik. Nos, ez már tiszta komé­dia és bizony a vezetőség szakértelmére furcsa fényt vet. Hisz minden lisztmalter vegyi össze­tétele más és más. Lisztet típusok szerint vásá­rol az egész világ, hát a fővárosi kenyérgyár miért nem éri be a hivatalos tőzsdei jelleg­mintákkal ? * * * Bemutatás. Lapunk külső munkatársainak derék gárdája most megszaporodott egy új névvel. Jelen számunkban szól először olva­sóinkhoz Ring Gyula, budapesti gabonanagy­kereskedő, a budapesti gabonacsarnok egyik legnépszerűbb és legkedveltebb tagja. A tőzsdén minden ember szereti, beczézi ezt a derék férfiút, akit még soha, a legkomolyabb és vál­ságosabb tőzsdenapokon sem hagyott el derűs jó kedve és mindenkit megkac­agtató humora. Minden helyzetre, minden eseményre, minden tőzsdei árhullámzásra Ring Gyula talál valami humoros megjegyzést, mindenkivel élczelődik, mindenkit csipked, de csak úgy barátságosan. Megengedheti magának e kedvtelést, mert üzleti tevékenységével bebizonyította, hogy a komoly munkához, a vagyonszerzéshez is értett. Most már csupa kedvtelésből űzi gabonaüzletét és amellett megnevetteti a gabonatőzsdei barátait. Mert neki csak barátai vannak a tőzsdén, barátja neki mindenki. Tőzsdei közgyűléseken is állandó szónok Ring Gyula. . De ott is éles eszével párosult­ humora lefegyv­erzi minden ellenfelét. E számunkban a gabonatőzsde most elmúlt esztendejéről cseveg $T. humorosan uj külső munkatársunk, $iszszük^. ogy ezzel a visszapillant) rgy meanétet^eti a szerző k. olvasóinkat, bennünket, amikor czikket etorsagiiilS^jót még a szedőink is nevettek, amikor kiszedték a czikket. . . . Kedves új kolléga, legyen már most ezután szerencsénk mennél gyakrabban! * * * Egy rossz ötlet. A „Fűszerkereskedők Lapjá“­­ban olvassuk, hogy egyik fő­városi fűszerkereskedő valami központi bevásárló szövetkezet létesítésének eszméjét veti fel. Aki sokat markol egyszerre, az rendszerint keveset

Next