Molnárok Lapja, 1922 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1922-06-24 / 25. szám

Budapest, 1922. június 24. MOLNÁROK LAPJA szerint teljesen helytelen, ez ellen a leghatáro­zottabban tiltakozunk. Ha a búza ára magasabb, akkor egészen bizonyos, hogy mindennek az ára hatványozódik. Látjuk most, amikor a búza egy, sőt 200 koronával emelkedik, akkor min­den czikknek az ára óráról-órára ugrik. A kormány azt mondta: annyit fizet a molnárnak, amennyibe annak az őrlés kerül, plusz polgári haszon. Hát én merem állítani, hogy itt óriási igazságtalanság történt a kiszámításnál, mert akkor, amikor más ipari vállalatnál pl. szén­bányánál vagy villamostelepnél a befektetés és fenntartás költségeit jogosítva van a vállalat vagy részvénytársaság rövid egy-két éven át amortizálni és áthárítani a fogyasztásra, akkor a molnárnak még csak olyan polgári hasznot se engedélyez, amiből megélni tudjon. Még kevésbbé jut arra, hogy amikor ma minden téren oly nagy a drágaság s mikor az el­múlt kilenc­ év alatt malmaink leron­gyolódtak, azokat újra szerelni, beléjük gépeket szerezni tudjon, mert ma oly óriási összeg jön ki, hogy azt megkötöttség nélkül is alig-alig tudnánk viselni. Ma már ott állunk, hogy malmainknak egy járattal való kibővítése közel egy millió koronába kerül. Mikor ilyen árak vannak, a kormány egy bizo­nyos ármegállapítást eszközöl s ha azután az árak emelkednek, nem gondoskodik ezeknek felemeléséről, aminthogy ez a múltban is tör­tént. Mi igenis nem mehetünk bele semmiféle fix árba, mert az napról-napra változik. S hogy visszatérjek a 18 °­ C vámra, annak szedésére nem vagyunk hajlandók, mert nem támogat­hatunk olyan igazságtalanságot, ami a mai nehéz viszonyok között még nehezebbé teszi az emberek megélhetését. Az őrlési adótörvénynek csak egy pontjára mutatok rá. Helyes-e, igazságos-e, hogy az a béres, vagy az a munkás, aki elmegy a ma­lomba megőröltetni családi szükségletét, több őrlési adóval járul ezen terhekhez, mint az az ezerholdas nagybirtokos, akinek kenyér- és lisztszükséglete családja részére feltétlenül ke­vesebb. Ma, amikor az adózás terén a pro­gresszivitás elve mindenkép el van fogadva, itt ennek éppen ellenkezőjét látjuk. Az, hogy ez kényelmes, nem indok. Azt mondom: az őrlési adó alól bennünket mentesíteni kell, hiszen a molnárok, éppen olyan ellátatlanok, mint az ipari munkásság. A gazdasági munkás megkapja a maga konvenc­ióját, de vannak mezőgazdasági munkások, akik napszámot kapnak, hát miért nem látják el ezeket is. Sőt ha tovább me­gyünk, akkor mindenki ellátatlan, csak éppen a termelő nem. Ipari munkások a mi alkalma­zottaink is, hát ezekről nem gondoskodik senki se ? Hát ezekről mi gondoskodjunk? Rendben van, igenis a munkaadónak kötelessége mun­kásairól gondoskodni, következésképen az állam­nak kötelessége gondoskodni az ő hivatalno­kairól és azokról, akiknek kenyerük nincs. Tes­sék ezt az elvet végig érvényesíteni, a rész­vénytársaságok, a gyárak gondoskodjanak mun­kásaikról és akkor a közellátás könnyű fel­adattá válik ebben az országban, akkor nem fog a feje fájni a kormánynak és nem fog ben­nünket egyenlőtlen teherrel sújtani. Az őrlési díj, melyet az állam fizet, olyan alacsony, hogy illetékes helyen is hangoztattuk már: csak az­­a molnár élhet meg, amelyik nem tartja be a rendelkezéseket. Nem akarok hosszadalmas lenni, de ilyen elvet el nem ismerhetek, egy államban erkölcs­telen alapon nem lehet egy fillért sem felszedni, én igenis erkölcstelennek tartom, egyoldalúlag egy egész iparágat belekényszeríteni abba, hogy ne tartsa be a rendeleteket, mert máskép megélni nem tud és ebből az illegitim haszon­ból részesedést kíván maga az állam. Minden becsületes munkáért meg kell kapni az ellen­értékét, viszont minden becsületesen szerzett jövedelemért megadjuk a megfelelő áldozatot, a megfelelő magas adókat, akármilyen maga­sakat, csak arányosak legyenek. Mi áldozatokat hoztunk eddig is eleget, azt hiszem mindany­­nyiunk nevében beszélek, kijelentvén, hogy az áldozatokat végre is megelégeltük. Mert igazán nem tudom, hogy nekünk molnároknak miért kell többel hozzájárulni az állam szükségleteihez, mint másnak, ezt nekem semmiféle kormány, semmiféle hatóság megmagyarázni nem tudja. Remélem, hogy a kormány és a jelenlegi miniszter úr, aki velünk együttesen sokszor tár­gyalt, akiben sok megértést láttunk és sok jó­akaratot, ezeket a kérdéseket most úgy akarja megoldani, hogy mindkét fél közmegelégedését vívja ki és főkép, hogy a dolog a köz­ javára legyen elintézve. Én remélem, hogy ezek a tár­gyalások jobb eredményt fognak hozni, mint az eddigiek. Önök meg lehetnek győződve, hogy az Orsz. Molnáregyesület és annak vezetősége azért áll itt, hogy az Önök érdekeit védelmezze elsősorban, de természetes, hogy a közérdeket is számításba vegye. Még egy kérdésre akarok kitérni. Mindig az a bajunk, hogy az utolsó perc­ben csinálunk mindent, hogy állandóan elkésünk. Most is el vagyunk késve, nem a mi hibánkból, mert hiszen a kormánynak előre kellett volna gon­dolkodnia, hogy mi fog történni a jövő évben. Most már itt vagyunk az új kampány előtt és nem tudunk semmit. Azt látjuk, hogy bizony­talanság van, sőt azt is tudjuk, hogy a mi­niszter személyében is esetleg változás várható. Állítólag helyén marad és ő fogja megcsinálni a jövő évi rendeletet. Azonban átmenetileg az idő rövidsége miatt belefutunk egy olyan álla­potba, amelynek elintézése egészen bizonytalan. T. i. az őrlési adótörvény 1922 július 31-ig tart, s most 1922 június végén letelik a kon­­tingentálás éve. Amint letelik a kontingens ha­tárideje, akkor természetszerűleg az őrlési adó­törvény életbe lép. Annyit jelent ez, hogy jú­lius 1-től mindannyian ellenőrzés alá jutunk és a jelenlegi állapot szerint 800 koronát kapunk a terményeinkért. Nem akarom feltenni a kor­mányról, hogy ezt a véletlent kihasználja, mert hiszen ez további nagyobb áldozatokat jelen­tene önhibánkon kívül, én tehát csak azt szöge­zem le, hogy természetszerűleg az őrlési törvény életbelép és hogy mi ellenőrzés alá jutunk, mert az a törvény szerint szintén elrendelendő. Azonban felkérjük a kormányt, hogy daczára a rövid időnek, erre nézve mégis tegyen közbe­eső intézkedést, amely alkalmas arra, hogy az átmenetet a tulajdonképpeni új rendszerre za­vartalanul biztosítsa. Természetes, hogy az idő­közben bármilyen c­ímen, akár ellenőrzéssel, akár más módon lefoglalt július havi kerese­tünket már a jövő évi kontingensbe vagy ne­vezzem így: beszolgáltatásba (ha ugyan lesz, ilyen) beszámítsa. Ne értsenek félre, minden átmenetre meg­felelő intézkedések szükségesek. Tehát mi nem követelhetjük, hogy július elsejével már szaba­dok legyünk, mert hiszen majdnem fizikailag lehetetlen 10 nap alatt mindent elintéznünk. Amennyiben szabadok leszünk, akkor természe­tesen ragaszkodunk ahhoz, hogy a július hóban lefoglalt, beszolgáltatott vagy bármely módon előállt keresetünket, ha azt elvinnék, tőzsdei áron nekünk térítsék meg. Mindezek után az elmondottak alapján ismerve elnökségünknek a felfogását, meg lehetünk győződve arról, hogy az elnökség az elmon­dottak alapján fog eljárni. Magam is, mint az elnökség egyik tagja ott leszek. Higgyék el, hogy ezeket az elveket komolyan veszem és a magam részéről nem fogok eltántorodni semmi körülmények között, mert ezeknek az irány­elveknek figyelembe vételével kell nekünk ezt az ügyet elintéznünk. Azt hiszem, Önök mind­nyájan ebben a véleményben vannak. (Hosszan­tartó taps.) Dr. Márta elnök: a további tárgyalás anyaga a kö­vetkező lesz: Elek úr után felolvassuk az elnökség határozati javaslatát, aztán előadatnak Vasvármegye, Biharvármegye és Baranyavármegye molnárszövetsé­geinek javaslatai.* Elek Oszkár: A háború befejezése után az ötödik őrlési évben, amikor az iparnak min­den ága felszabadult béklyóiból, amikor az egész vonalon állítólag konszolidáczió van, szomorúan konstatálom, hogy az Országos Molnáregyesület egyeteme összegyűl itt, hogy afelett tanácskozzék, vájjon ellenőrzés alatt leszünk-e vagy újabb kontingentálás lesz? Nem tudom követni dr. Bárczay Gábor társelnök urat azon az útán, hogy az iránt érdeklődjem, mik az intenc­iói a közélelmezési kormánynak? A mi összejövetelünk c­élja nem az, hogy megtudjuk, mit akar a kormány, hanem az, hogy mit akarunk mi, tekintet nélkül a kor­mány felfogására (Taps.) Méltóztassanak megengedni, hogy egész rö­viden, dióhéjban egy kis visszapillantást vessek a múltba. A múlt őrlési év elején a kontingen­­tálásba belementünk azzal a világos és egye­nes kijelentéssel, hogy menjünk bele, mert a kötött forgalom után egy bizonyos átmenetnek lenni kell s ez az év legyen az a bizonyos át­menet. Tisztán emlékszem, hogy a kontingen­­tálásnak ez volt a legfőbb intencziója. Mi a kontingenst elvállaltuk, hogy milyen eredmény­nyel, arról ugye itt felesleges beszélnünk, hiszen katasztrofális helyzet elé állította a magyar malomipart és ha az igen tisztelt előttem szóló társelnök úr szavait idézem, hogy t. i. a „kon­tingentálás sikerült“, akkor körülbelül azt mond­hatom, hogy az operác­ió sikerült, de a beteg meghalt. Mert mi így vagyunk ezzel a sikerült kontingentálással. De méltóztassanak megengedni, hogy fog­lalkozzam azzal is, vajjon tényleg olyan nagy szüksége volt-e a közellátásnak erre az óriási nagy áldozatra? Úgy sáfárkodott-e az állam azzal a gabonával, melyet mi nagy, nehéz ál­dozat árán beadtunk, amint kellett volna ? Nem akarom a kedélyeket izgatni, hiszen mindenki tisztában van azzal, hogy annak a lisztnek egy bizonyos hányada illegitim uton jutott forgalomba s mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy az államnak monopolisztikus törekvéseit nekünk akarva , nem akarva támogatnunk kellett. Nagy áldozatok árán beszerzett búzánk nullás liszt­jét az állam exportálta, tőlünk pedig megvonta a lehetőségét annak, hogy exportáljunk. Hol czélozza ez a közélelmezést? (A szónok eme szavaira a hallgatóságban élénk moz­galom keletkezett: „ellopták“ , „elrabolták az urak a tisztet“ ... s efféle éles kifakadások hangzottak. A nagy zajra a jelenlevő rendőrtisztviselő bejelentette az ülés felfüggsztését, amire még nagyobb tumultus tá­madt, a kongresszus tagjainak nagy része helyéről az elnöki emelvény felé rohant. Végül mégis sikerült az elnökségnek rendet teremteni, a gyűlés és veje Elek Oszkár beszéde folytatódott a következőképen­: Kérdem Önöket, sikerült-e a közélelmezési minisztériumnak letörni a drágaságot? Nem hiszem, mert minden drágább lett, mint volt. Akadt-e jó gondolata a közélelmezési kormány­nak a drágaság letörésére? Az, hogy a mal­mokat megadóztatja, elviszi az elviselőképesség legszélső határáig. Csak úgy hallomásból van tudomásom arról, hogy a közélelmezési minisz­tériumnak igenis van egy terve a jövőre, a mal­mokat újból ellenőrzés alá kívánja helyezni oly módon, hogy a megkeresendő vámot teljes egé­szében be kell egy bizonyos meghatározott áron, amint megfelelő helyről értesültem, 1500 K beváltási áron szolgáltatni. Hogy honnan vette ezt az 1500 K-t, azt nem tudom, mert a múlt esztendőben, amikor 1000 K állott előttünk, mint a búzára nézve elérhető legmagasabb szám, akkor 600 K árat engedélyezett. Az idén pedig, amikor 4000 K-nál drágább a búza, hogyan jöhet ki az 1500 K? Ez csak arra vezethető vissza, hogy doktrinar számítások alapján kiszámítják, hogy ennyit és ennyit sza­bad a malmoknak keresni, mint ahogy azt Bárczay társelnök úr mondotta. Hogy ezek a számítások mennyiben felelnek meg a valóság- 339 Számítunk legjobb minőségekben min­­t ami m­­g­int Itt A és legjutányosabb árakon: faiSVPiOt flOjICPCflCUStj gépkenőolajat, amerikai hengerolajokat, gépzsírt, kocsikenőcsöt nSTcE^rriajr^VtVT^Tibha: tömítéseket, szíjakat, szerszámokat, valódi svéjczi selyem­­szitaszöveteket, hevedereket, serlegeket* csavarokat nlbUM tdUA H nfor István P« Tár«a dl»' **?sA,al“ Budapest, VI, Podmaniczky­ utcza 59 k­uier istvau es torsa kernhtd« telefon. ss—M. Kérjen árajánlatot!

Next