Molnárok Lapja, 1922 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1922-06-24 / 25. szám

Budapest, 1920. június 24. MOLNÁROK LAPJA f Fecske János i­­smét .oszIoP°s * 1 1 tagja vőlt ki az élők sorából annak a gárdának, mely a tulajdon­­képeni modern Magyarországot az elmúlt év­tizedekben szorgalommal, öntudatos czélzattal megalkotta. Fecske János földbirtokos,gőzmalom­tulajdonos, Jászberény első virilistája, volt 48-as főhadnagyot Jászberény város egész közönségé­nek részvételével temették el e hó 20-án. Lelki üdvéért szolgáltatott gyászmisét Szmrecsányi La­jos egri érsek pontifikálta fényes segédlettel. Az elhunyt családjához részvéttáviratot intézett gróf Bethlen István miniszterelnök és gróf Apponyi Albert is. Az elhunyt fiához, Sándor­hoz több száz részvétlevél és távirat érkezett. Fecske János végrendeletében 1.500.000 koronát hagyományozott a még életben levő 48-as hon­védek felsegélyezésére. A család alábbi gyász­­jelentést adta ki: Özv. Fecske Jánosné, úgy maga, mint gyermekei. Sándor és Erzsébet nevében mélyen megrendülve tu­datja, hogy legjobb férj, apa, nagyapa és após: Fecske János, a vármegyei törvényhatóság, Jászberény város képviselőtestületének tagja, iparteleptulajdonos és föld­­birtokos folyó évi június hó 19-én éjjel 2 órakor áldá­sos életének 71, boldog házasságénak 52. évében, hosszú szenvedés s a halotti szentségnek ájtatos fel­vétele után, jobblétre szenderült. Drága halottunk földi maradványait folyó hó 20-án délután 5 órakor a csa­ládi sírboltba örök nyugalomra helyezzük. Megboldo­gultért engesztelő szentmise-áldozat f. hó 21-én reggel 9 órakor fog a róm kath. nagytemplomban az Egek Urának bemutattatni. Jászberény, 1922. évi junius hó 19-én. Áldás és béke lengjen porai felett ! Halálozás. Serbán János nyug­­miniszteri tanácsos f. hó 15-én Budapesten váratlanul elhunyt. Serbán Já­nos a földmivelésügyi minisztériumnak volt igen tehet­séges és értékes tagja. Utóbb a Pesti Magyar Keres­kedelmi Bank igazgatósági tagja lett, majd a Magyar Föld Rt. igazgatóságának elnöki és a M. Fővárosi Malomegyesület alelnöki állását töltötte be. A Pesti Hengermalom­ Társaság 92. évi közgyűlését június 30-án tartja a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank üléstermében. Az 1921. évről kimutatott 487.353 K és az 1920. évről áthozott 12.218 K nyereségmaradvánnyal együtt 499.571 K tiszta nyereségből 240.000 K 10 % osztalék fizetésére, 200.000 K a nyugdíjalap növelésére és 50.000 K a munkássegélyalap szaporítására fordittatik és ezen összesen 490.000 K levo­nása után mutatkozó 9571 K az 1922. év számlájára átvitetik. Időjárás: (1922. június 14—21.) Az elmúlt hét folya­mán az időjárás tegyük hozzá, jóra fordult. Csak késő ne legyen, amit majd csak a jövő fog megmutatni. Már 11-én tört meg az eddigi nagy meleg és a beállott hű­­vösödés még eső nélkül is előnyös lett volna a veté­sekre nézve. De esőt is kaptunk, még­pedig elég tekin­télyes mennyiségben, ha nem is az ország minden részében egyformán. A hónap 14-ig az eső még nagyon válogatós volt, pásztásan ment, mint a zivatar és igen nagy területeket áratlanul hagyott. Azóta minden nap volt valahol csapadék úgy, hogy a napok összességé­ben mégis csak megázott az egész ország 18. és 19-én azonban hatalmas esők látogatták hazánkat, amelyek széles övön, de inkább csak a déli országhatár men­tén Soprontól Zemplénig igen számottevő vízmennyi­ségekkel látta el a talajt. Ezen az övön egészen 60 milliméterig ment egyes helyeken az egy-egy napi eső­adag. Az évtől északra fekvő területen sajnos, mintegy az országnak egyharmad részén, még most is meg­lehetősen szerénykedett a csapadék. Minden vete­­ményre áldás volt ez az eső, különösen a szemét most fejlesztő búzára. A terméskilátások határozottan javul­tak. Fájdalom, most ismét huzamosabban száraz hő­ségre van kilátás s igy a szemszorulás veszedelmén még nem vagyunk túl. Buzaszem, Pesti Molnárok és Sütők Gőzmalom rt. junius 28-án déli 12 órakor a Kereskedelmi Bankban 52. évi rendes közgyűlését tartja. Az­­ igazgatóság alapszabályszerű jutalékai levonása után fennmaradó tiszta nyereséghez 838.565*25 K-hoz hozzáadva a múlt évi nyereségáthozatot 28.48075 K-t összesen 867.046 K-ból az alap­szabályokban előírt 3 % helyett a tartalékalap javára 50.000 K, hivatalnokok és szolgák nyug­díjalapjára 300.000 K, munkások beteg- és se­­gélyzőalapja javára 50.000 K, adótartalékalapra 150.000 K, jótékony czélokra 60.000 K, végül osztalék fejében az 1921. évre 4500 részvényre, minden részvény után 48 K, azaz 216.000 K for­dittatik, mig a fennmaradó 41.046 K új szám­lára megy. Lujza Gőzmalom rt. június hó 30-án Bu­dapesten, a Kereskedelmi Bank tanácskozóter­mében tartja rendes közgyűlését. A tárgysorozat egyik pontja: a nyugdíjalap 1921 deczember 31-iki könyvszerinti mérlegének bemutatása. Az igazgatóság alapszabályszerű és szerződéses részesedései levonása után fennmaradó nyereség 733.657 K, ebből az előírt 3 °/c helyett a tartalékalap javára 50.000, hivatalnokok nyugdíjalapjára 200.000, a munkások segélyalapjára 50.000, adótartalékra 200.000 K fordittatik, 233.657 K és az 1920. évi nyereségáthozat­­nak 38.292*90 K-nak hozzáadása után mutatkozó 271 949 90 K-ból osztalék fejében az 1921. évre 25 K-val 218750 K fizettetik ki, az ezután még fennma­­ndó­ 53.199 90 K pedig új számlára vezettetik elő. Erzsébet-Gőzmalom-társaság f. hó 26-án déli 12 órakor a Kereskedelmi Bank üléster­mében tartja rendes közgyűlését. . Mérleg 1921 deczember 31-én. (Vagyon:) gyártelep 1.190.955, lakház a malom mellett 86885, lakház Zsig­­mond­ utcza 55—57 283.737, építési telkek 61700, temes­vári Begasor 13. számú ingatlan 44790, szerek és anyagok 137.220, kocsik, lovak és takarmánykészlet 160.191, tüzelőanyagok 224.186, zsákkészlet 715.583, előre fizetett biztosítás 270.362, pénztárkészlet 428 773, tisztviselők nyugdíjalapjának értékszámlája 421.029, tisztviselők nyugdíjalap bérház 257.403, értékpapírok 425.050, adósok 66,066.574 K. (Teher-.) részvénytőke 2,700.000, tartaléktőke 819.491, törlesztési alap 760.142, hozzáutalás az 1921. évben 400.000 K . 1,160.142 K, tisztviselők nyugdíjalapja 1,013.833, adótartalék 160.000, elfogadványok 11,517.711, munkássegélyző alap 80000, hitelezők 52419.750, tiszta nyereség 891.877, hozzá nyereségáthozat 1920. évről 8080 K­­ 899.957 K. Adótartalékra 250.000, tisztviselői nyugdíj­alapjának gyarapítására 300.000, a munkások segélyalapja gyarapítására 100.000 K fordittatik, a fennmaradó 249.957 82 K pedig osztalék fe­jében az 1921. üzletévre egyenként 32 K, tehát 6750 darab részvény után 216.000 K fizettetik, míg a maradék 33957 K új számlára elővezettetik. Czeglédi Hunniagőzmalom rt. (VII. üzletév, ügyvezető-igazgató: Forrai Dezső) a f. hó 16-án megtartott rendes közgyűlésén az alap­tőkét 1.200.000 koronáról 3.600.000 koronára emelte föl. Az igazgatóság indítványa hivatal­noki nyugdíjegyesület létesítése, illetve felha­talmazás a czeglédi testvérmalom által létesí­tett nyugdíjegyesületbe alapító­ tag gyanánt való belépésre és az ehhez szükséges matematikai tartaléktőke befizetése tárgyában, elfogadtatott. A mérleg a szabályszerű leírások és jutalékok, vala­mint az értékcsökkenési tartalékalap számláján a gyári felszerelések elhasználása által okozott értékcsökkenés (150.000 K) elkülönítése és a felügyelő-bizottság díj­átalányaként kiutalandó K 20.000— levonása után K 203.444-10 tiszta nyereséget eredményez, melyhez hozzáadva az 1920. évi K 25.782-72 nyereségátdozatot, összesen K 229 22682-ból az előirt 5°/o helyett a tartalékalap javára K 30000*— fordittatik, a fennmaradó K 199.226-82 összegből osztalék czi­­men 6000 darab részvény van részvényenként 30 K = 15 % , K 180.000*— kifizettetik és a fenn­maradó K 19.226*82 összeg új számlára lett átvezetve. Kiskunfélegyházi Egyesült Gőzmalom rt. (XXXVI. üzletév, igazgató: Goitein Sándor) f. hó 17-én Kiskunfélegyházán tartotta rendes közgyűlését. Az igazgatóság jelentése ez: Az elmúlt gazdasági év elején végre megérlelődött a helyzet arra, hogy a szabad forgalomra áttérhessünk. Ennek fejében azonban az őrlési adó, illetve az annak megváltásaként kivetett kontingens súlyos terhét kellett viselnünk. Szegedi­ úti telepünk búza malmának sikeres átalakításával minden zökkenés nélkül áttértünk a keres­kedelmi őrlésre. Kifogástalan lisztjeink lévén hamar sikerült úgy a belföldön, mint a külföldön piaczot biz­tosítanunk, melyben az idei gabona kitűnő minősége segítségünkre volt. Malmaink kapac­itását igyekeztünk a lehetőség szerint jól kihasználni, hogy a hihetetlen mértékben növekvő üzemi kiadásokat ellensúlyozzuk. Folytattunk vám- és kereskedelmi őrlésen kívül, mint szerződéses malom hatósági őrlést is és az utóbbi keretén belül az év első felében tengeri morzsolást, szárítást, csírátlanítást és őrlést. Ily módon sikerült a tavalyinál jobb eredménnyel zárni mérlegünket. Kereskedelmi őrlésünk fokozása szükségessé teszi, hogy megfelelő gabona- és lisztraktárakkal rendel­kezzünk, amely czél elérése érdekében a malomépület kibővítése válik szükségessé. Ezenkívül a malom tűz­­biztosságának érdekében elhatároztuk a Sprinkler-rend­­szerű tűzoltóberendezés létesítését. Múlt évi egymilliós tőkeemelésünk ma már sem a rohamosan emelkedő terményárakkal, sem a minden téren emelkedő üzemi szükségletekkel nem áll arányban. Ezen körülmény kötelességünkké teszi, hogy számolva az esetleg bekövetkezhető nagyobb pénzszűkével, vala­mint az 1922. évben keresztülviendő befektetésekkel, meghatalmazást kérjünk arra, hogy részvénytőkénket 2.000.000 koronáról 6.000.000 koronára emel­hessük fel. Az 1921. évi mérleg a szabályszerű leírások, vala­mint az értékcsökkenési tartalék számlán a gyári fel­szerelések elhasználása által okozott értékcsökkenés elkülönítése után 453.035*74 K tiszta nyereséget ered­ményez, melyhez 1920. évről áthozott 21.011*76, hozzá­adva 474.047-50 K áll rendelkezésre. A felügyelő-bizott­ság javadalmazására 30.000­— K fordittatik, mig a fennmaradó 444-047 — K összegből az igazgatóság jutalékára 10 °/a 44.404 K, osztalékra 10000 drb. rész­vény után a 30.—­­ K 15 °­ o, 300.000.— K, a tartalék­­alap dotálására az alapszabályokban előirt 5 °/C helyett 50 000*—, jótékony czélokra 20.000*— K fordittatik, mig a fennmaradó 29.642-75 K új számlára vitetik át. Margit Gőzmalom rt. (malomtelep: Kalocsa) Budapesten, V., Tükör­ utcza 5. sz. alatt folyó hó 26-án délután 4 órakor tartja VI. évi ren­des közgyűlését, ahol határozat hozatik a rész­vénytőke felemelése ügyében is. (Vagyon :) malomépület és berendezés 1,672 081, fel­szerelés 2000, értékpapírok 107 500, gabona- és őrle­mények 31,300.000, zsákok 100.000, szén 10000, olaj 1000, állatállomány 9000, pénztár 38978 K. (Teher .) részvénytőke 1500.000, értékcsökkenési alap 1,500.000, hitelezők 30,120.951, nyereség 112.608 K. Soroksári Gőzmalom Ledofsky Géza rt. június 30-án délelőtt 11 órakor Soroksáron tartja rendes köz­gyűlését az 1921. évről. Gabonapiaczon pár napi gyengülés után ismét szilárdság következett be. Forgalom ki­csiny, kínálat alig van. Búza 4075—4150, rozs 3300—3350, takarmányárpa 3550—3650, sör­árpa 3650—3850, tengeri 3650—3750, korona Mmn-kint ab feladóállomás. Lisztpiacz rendkívül élénk, főkép finomabb lisztek iránt van érdeklődés. Rozsliszteket alig keresnek. Nullás 58—60, kettős 52—54, hatos 50—52, nyolczas 23—24*50, rozskenyérliszt 42—43, rozsláng 47—48 K. Korpa igen szi­lárd, jegyzése: 2100—2175 K. Olajmagvak piacza teljesen üzletfelen. Jegyzések : napraforgó 3800—4400, káposztarepcze 5800—6000, lenmag 6400—6500, kendermag 5500, tökmag 6200—6500, olajpogácsa 1900—2200. A legnagyobb franczia malom pusztulása. Bor­deaux-ban nemrég leégett Francziaország legnagyobb malma. A kárt 30 millió frankra becsülik (ez a mi pénzünkre átszámítva jan. 21-én 2340 millió K.) és azt 38, főképpen angol biztosító­társulat fogja meg­téríteni. A gépház maga vagy 13 millió frank. A ma­lomban mintegy 200 munkás dolgozott. Bácskai molnárlevél. Az itteni malomiparban mos­tanában nem igen történik említésreméltó dolog. Őr­­lenivaló rendkívül kevés van és igy kénytelenek a mal­mok üzemeiket redukálni. Az árak mindenben erősen fölfelé tendálnak. Ma már egy Mm. bükkfa 140 jugoszláv korona. A gabona ára magánforgalomban a következő: búza 1770—1800, rozs 1400, árpa 1400, zab 1320, tengeri 1400 jugoszláv ko­rona. Lisztárak: nullás 22, gyúróliszt 20*50, kenyér­liszt 18 50, hatos 15, vörösliszt 12 50, korpa 10 jugoszláv korona. A gabonák állása nem mindenütt kielégítő. Búzában, árpában és zakban az idén óriási károkat okozott a drótféreg és így előreláthatólag az idei termés jóval mögötte lesz a tavalyinak, pedig a múltévi termés sem adott többet holdankint 8 mázsa búzánál. A rozs ellen­ben jónak mutatkozik és ha elegendő eső lesz, a ku­­koric­ára is hasonló kilátásaink lesznek. Búza- és árpaszalma az idén kevés lesz, mert a búza alig maga­sabb 50 cm.-nél, az árpa pedig alig van 40 cm., vi­szont a rozs meghaladja az 1 m. magasságot is. Gaz­dák körében úgy mondják, hogy az idei búza fajsúlya is kevesebb lesz a tavalyinál. A búzatermelést az is hátráltatja itt, hogy az idetelepített úgynevezett dob­­rovojáczok nem értik az okszerű búzatermelést s ezek csak annyit vetnek el, amennyi az ő saját szükségle­tükre elegendő. A felesleges földjét vagy egyáltalán nem műveli, vagy kukoric­át ültet bele, mert annak termeléséhez jobban ért. Mi, itt rekedt magyar molnárok mindannyian nagyon örülünk annak, hogy Bugyi Antal urat nemzetgyűlési képviselővé választották, mert mi tudjuk és hisszük, hogy a magyar parlamentben lelkes szószólója és vé­delmezője lesz a malomiparnak, hiszen minden eddigi ténykedése erre enged következtetni. Adja Isten, hogy a legteljesebb siker koronázza becsületes munkáját. Nem tudom megérteni, hogy akad még ma is magyar molnár, aki lapunk pártatlanságát kétségbe vonja. Én azt hittem, hogy minden kortárs tudja, miszerint Jutassy Ödön szerkesztő urunk nem gondolatolvasó, honnan tudja tehát ő azt, hogy kinek mije fáj, hogy ő neki ezt nem adják tudtára. Néma gyermeknek anyja sem ér­ti a szavát. Igenis tessék panaszaikat névaláírásukkal beküldeni és én meggyőződésszerűen hiszem, hogy a szerkesztő­ség nem zárkózik el azoknak jogos és méltányos elintézésétől. Nagyon természetes, hogy lapunk nem bocsájthatja rendelkezésre összes hasánjait egyesek apró-cseprő dolgainak publikálására, mert panasza, kisebb és nagyobb annyi van mindnyájunknak, hogy azok kinyomtatására nem lehetne elegendő papirost előállítani. Be kell látnunk, hogy a mi panaszainkon kívül vannak egyéb közérdekű dolgok, amelyeknek lapunk hasábjain föltétlenül világot kell látni. Végül kortársi üdvözletem küldöm a 18-ára összehívott nagygyűlésnek, adja a magyarok Istene, hogy az ő munkájukat is siker koronázza. Ezzel zárva soraimat mindnyájukat szívből üdvözli G. A., bácskai magyar molnár Budapesti Árumintavásár f. hó 17-én nyílt meg, amelyen a hazai gépgyárak és a műszaki szakma méltóan van képviselve. A vásár meg­tekintését a legmelegebben ajánlhatjuk lapunk olvasóinak, mert ott nagyon sok hasznos és praktikus látnivaló van a szakemberek részére. * Az árumintavásáron érdekes kiállítással vesz részt a Hesz és dr. Székely czég (Budapest, VI., Nagy János­­utcza 8. Telefon 132—09.) Kiállított: malomgépekhez, mezőgazdasági gépekhez, cséplőgépekhez, automobi­lokhoz, gyári üzemekhez stb. golyóscsapágyakat, aczél­­golyókat, éjjeliőr-ellenőrző órákat, munkás-ellenőrző órá­­kat. Megkeresésre azonnal küld a czég árajánlatot lapunk olvasóinak. Balogh Arthur okl. gépészmérn­ök (Budapest, V. ker. Lipót­ körút 27. képviseleti osztálya) kiállította első­rangú kivitelben készült üzemellenőrzési műszereit. Lehmann-indikátorokat, fordulatszámmérőket minden kivitelben. Feltűnést fog kelteni Lindner-gyártmányú esztergapadra szerelhető marógép, amely különösen mint fogaskerék-automata a lipcsei vásáron is nagy szenzáczió volt. Molnárságot különösen érdeklik a va­lódi Excelsior-tömítőanyagok, amelyek Diesel-gépek­nél évtizedes használat alatt kitűnően beváltak. Első­rangú c­éget mutat be a nevezett c­ég képviseleti osztálya az autószakmában, a Tévés-czég dugattyú­­gyűrűt és zsírozó csapszegeit. Feltűnést keltenek a bronz dugattyúgyűrűk. 347

Next