Mosó- és Tisztítótechnika, 1936 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1936-02-01 / 1. szám
Mosó- és Festőtechnika Vastagító és appretáló szerek Az itt alkalmazott vegyszereknek az a céljuk, hogy az árunak bizonyos tartalmasabb, tetszetősebb fogást, vagy a festékoldatoknak olyan sűrűséget adjanak, hogy az a nyomóminták közvetítésével a szövet egyes helyeire felvive ne folyhasson szét. E szorosan vett vastagító szerek alkalmazása a nyomóiparban természetesen nemcsak a direkt nyomásra terjed, hanem szükséges a maratás, illetve rezerválás vegyszereit is sűrűsíteni, mert különben a minták kontúrjai nem lennének kellő élességűek. Az idetartozó anyagok tehát legnagyobbrészt fizikai hatásúak, amennyiben a segélyükkel nyert viszkózus oldatak nem tudnak a rostok hajszálcsöveibe behatolni. A mondottakból következik, hogy felvitelük a szövetekre bizonyos mechanikai munkát igényel, más szóval az appretálást és színnyomást legtöbbször préselő, illetve kenő mozgást végző hengerpárokkal hajtjuk végre. Hasonlóképpen jellegzetes művelet az appretúra-, illetve nyomómassza feleslegének eltávolítása is. E célra az appretáló-, impregnáló-, vagy nyomóhengerek pontosan felfekvő, rugalmasan ágyazott késekkel vannak ellátva, amelyek levakarják a szövetről a fölös masszát, a nyomóhengernél pedig arról gondoskodnak, hogy festék csakis a vésett minta mélyedéseiben maradhasson. — Tiszta gyapjúszöveteknél kémiai appretúrát — eltekintve egy kevés olajtól — sohasem alkalmaznak, ellenben gyenge minőségű félszer árukat szoktak hig enyvoldattal, vagy feltárt keményítővel impregnálni, hogy erősebb tartást kapjanak. Pamut áruknál gyakran még az a cél is szem előtt tartandó, hogy a ritka beállítású szövetek fonalai közötti hézagok is lehetőleg ki legyenek töltve, hogy azok egy sűrűbb és tartalmasabb áru látszatát keltsék. Kristályosodó anyagok tehát ilyen célra nem alkalmasak, jól használhatók ellenben olyan állati, növényi vagy ásványi eredetű termékek, amelyek kolloid oldatok, vagy legalábbis tartós suspenziók, képzésére alkalmasak. A földes ásványok közül használatos a kaolin, a talkum, az iszapolt kréta és esetleg a barit. Legnagyobb szerephez kétségtelenül a növényi eredetű anyagok jutnak, amelyek valamennyien a szénhydrátok csoportjába tartoznak. Ezek ismét feloszthatók keményítő féleségekre és növényi nyálkákra, vagy gumikra. A nagyipar az átalakulásnak megfelelőleg majd a burgonya, majd pedig a tengeri keményítőt részesíti előnyben, míg a mosodaipar inkább búza, vagy rizskeményítőt használ. Fontos követelmény, hogy a keményítő elcsirízesítése olyan berendezés mellett történjék, amely a szükséges kb. 70—80° C-nyi hőmérséklet hoszszasabb betartását könnyen lehetővé teszi. E célra a gyárak festék- és appretúrakonyháikban keverékkel ellátott kettősfalú üstöket alkalmaznak. A megfelelő mennyiségű vízzel feliszapolt keményítő melegítése indirekt gőzzel történik, majd a tökéletes elcsivízesedés után a masszát felfőzik. E közben történik a szükséges zsiradék, appretúraolaj, vagy szappan adagolása is. Minthogy a lehűlésnek állandó keverés közben kell végbemennie, mert különben a tömeg megkocsonyásodnék, a duplikátoroknál a gőzvezetéken kívül a vízcirkuláció lehetőségéről is kell gondoskodni. A túlságosan keményre, deszkaszerűre appretált vásznakat és kartonokat az ú. n. appretőrökbe viszik, amelyeknek bordázattal, vagy gombokkal ellátott hengerei az árut hajlékonnyá teszik, anélkül, hogy tartalmassága változást szenvedne. Gyakori eset, hogy a túlságosan sűrű masszát adó, nagy molekulájú keményítőt többé-kevésbbé leépítjük. Ennek egyik módja a nátronlúggal való főzés, amikor egy rendkívül szívós, jól ragadó anyaghoz jutunk, amelynek alkalmazási köre azonban igen szűk, csakis lúgos nyomófestékek készítésére alkalmas. Egy másik eljárás diasztatikus enzimek segélyével készíti a szükségletnek megfelelő fizikai állapotú feltárt keményítőt. Az appretálás céljaira ugyanis az elcukrosítási folyamatot tovább kell vinni, mint a színnyomáshoz használatos vastagító anyag készítésénél, mely utóbbinak nem szabad mélyen hatolni a fonalak rostjai közé. A mondott célra számos preparátum áll rendelkezésre, mint pl. a Diastafor, Biolase, Novo- Fermasol, stb. A malátából készített diastase optimális hőmérséklete 60—65 -on van, a legmegfelelőbb H-ionkoncentráció pedig pH = 6.0. A pankreas enzymeket tartalmazó Novofermasol neutrális közegben (pH = 7.0) 45—50° C mellett, literenként 3—4 gr NaCl jelenlétében alkalmazandó. Baktériumtenyészetekből állítják elő a Biolase és Rapidase nevű enzymatikus preparátumokat, amelyek gyengén alkalikus oldatban (pH = 7—8), aránylag magas hőmérsékleten — 70—75^ mellett — működnek. Ezen készítmények természetesen nemcsak keményítő feltárására, hanem az érezőanyagnak a kifőzés előtti eltávolítására is alkalmasak. Ha a feltárási folyamat már kellő fokot ért el, úgy a további behatást gyors felfőzéssel szakítjuk meg, mely az enzimek hatóképességét véglegesen megszünteti. Itt említendő meg a keményítőnek hipochlorit oldattal, vagy Ak- * Kivonat a dr. Ing. Keresztes Tibor, oki. vegyészmérnök 1935. évben megjelent Textil-Kémiai Technológia c. autográfiája I. részéből. 3. oldal