Műszaki Élet, 1955. január-június (10. évfolyam, 1-12. szám)
1955-04-20 / 8. szám
azok végrehajtását a tervezők elgondolásaitól eltérő, nem a magyar dolgozó nép érdekei, hanem a kapitalizálódó nagybirtok profitszempontjai irányították: nagy haszon, a lehető legkisebb befektetéssel, így csak az árvédelmi és a lecsapolási munkálatokra került sor, a legelők és rétek feltörésére, a piaci konjunktúrától befolyásolt külterjes, egyhangú, talajpusztító szemtermelés kiterjesztésére. Ez a rövidlátó „gazdaságpolitika” a mezőgazdaságilag megművelt területek megnövelésével és a termelésbe újonnan bevont szűzföldek feltörésével — átmenetileg — a termésátlagok növekedésével járt ugyan, de csak ideig-óráig tudta biztosítani a magyar mezőgazdaság fejlődését. Az állattenyésztés hanyatlása — ami a föld kiuzsorázásával járt — és az egyenletes termelést az aszálykárokkal szemben biztosító s a terméshozamot megsokszorozó öntözéses gazdálkodás berendezésének, a mikroklímát megjavító erdősítésnek elmulasztása megakadályozta mezőgazdaságunk további tartós és egyenesvonalú fejlődését. Lehetetlenné tette a belterjes gazdálkodásra való áttérést. A magyar vízimérnökök minden törekvése a reformkor örökségének továbbfejlesztésére, az aktív vízgazdálkodás — a vízhasznosítás — feladatainak megoldására egészen napjainkig meddő törekvés maradt. Vásárhelyi Pál élete és munkásságának jelentősége A XIX. század magyar vízimunkálatainak, elsősorban a Tiszaszabályozásnak a története úgyszólván teljesen egybefonódott Vásárhelyi Pál nevével. Része volt a hajózás és a Duna-szabályozás megindítását lehetővé tevő dunai térképek elkészítésében, és teljesen az ő műve volt a legnagyobb jelentőségű magyar vízimunkálatoknak, a tiszaszabályozási munkálatoknak a terve. Vásárhelyi Pál 1795 március 25-én született Szepesolasziban. Egyetemi tanulmányait a pestiTudományegyetem keretében működő Mérnöki Intézetben (Institutum Geometricum) végezte, s miután vizsgáit minden tárgyból kitűnő eredménnyel tette le, 1819. november 30-án mérnöki oklevelet nyert. Vízmérnöki tevékenységét a Tisza, Körös és Berettyó folyók vízrajzi felvételénél kezdte el, majd 1826-ban a dunai mappáció munkálataihoz került át. 1829-ben, felismerve rátermettségét és tudását, rábízzák, bár továbbra is csak ideiglenes minőségben, — napidíjainként — az egész munka vezetését. Ebben az időben jelennek meg első tudományos dolgozatai, amelyek a háromszögelés különböző elméleti és gyakorlati feladatainak kérdéseivel foglalkoznak. A dunai térképek legértékesebb része az addig teljesen ismeretlen szakaszon, s hihetetlenül nehéz viszonyaik között készült áldunai térképek voltak. Ezek jelentették Vásárhelyi térképészeti működésének csúcspontját. Pontosságuk, adatbőségük ,még a külföldi szakembereket, sőt az osztrák Rauchmüller birodalmi építésügyi főigazgatót is elismerésre késztette. Még ő is kénytelen volt megállapítani, hogy ez a térképezés „bátran nevezhető a világ első folyami térképének”. Ezek alapján készítette el Vásárhelyi az Alduma szabályozásának tervét. A tervezett munkálatokat az osztrák katonai hatóságok féltékenysége és még inkább a kormányszerveik gáncsoskodása, a költségfedezet megvonása miatt ugyan nem tudta befejezni, de Széchenyi áldozatkészségéből, hihetetlen energiával a nevezetes hajóvontató út megépítésével és a legveszedelmesebb sziklazátonyok kirepesztésével mégis sikerült járhatóvá tennie az Aldunát. Az osztrák kormányhatóságok ellenséges, minden haladást gátló magatartásának jellemző megnyilvánulása volt az is, hogy Széchenyi és a nádor ismételt közbenjárására sem voltak hajlandóik Vásárhelyi munkáját anyagilag is elismerni és őt alkalmazásában véglegesíteni. Csak utóbb, a munkálatok befejezésével kapott végleges állást az Építési Főigazgatóságon. A hivatali mellőzésért kárpótolta a Magyar Tudós Társaság — az Akadémia , amely 1835-ben levelező, majd 1840-ben rendes tagjává választotta. Ebben az időben jelent meg irodalmi dolgozatainak zöme. Így pl. a Lánchídról írttanulmánya, amelyben az 1838. évi dunai jeges árvíz okaival is foglalkozik. „A Berettyó vízének hajózhatóvá tételéről .. .” szóló akadémiai székfoglaló értekezése, és a legfontosabb s ugyancsak az Akadémiai Értesítőben közzétett tanulmánya a ,,Sebesség fokozatáról folyóvizeknél. . ”, amelyben a sebességeloszlás törvényének meghatározásánál egy olyan elméletileg levezetett és gyakorlati mérésekkel igazolt formulához jut, amely tökéletesebb volt az addig ismerteknél. A negyvenes évek derekán Huszár Mátyás és Lányi Sámuel tiszai térképe alapján készíti el főművét, a Tisza-szabályozás tervét. Csak, ha ismerjük a kor megyei önkormányzaton alapuló politikai életének anarchiájét, értsük meg, hogy milyen hatalmas feladatot jelentett a Tiszavölgyi Társulat megszervezése a Tiszavölgy rendezése érdekében. Az egyes megyék egymásnak ellentmondó, helyi érdekeket szem előtt tartó s meddő viszályokodásra okot adó tervek mellett törtek lándzsát. Az egész elgondolás sikere tehát azon múlt, hogy lehet-e olyan tervet készíteni, amely egyaránt szolgálja valamennyiök érdekeit és biztosítja a közös munka lehetőségeit. Ezt a tervet készítette el Vásárhelyi Pál. Az ,,Előleges javaslat” néven közismertté vált terve még csak a Felső- Tisza szabályozásának vitatott kérdését oldotta meg, az egész Tisza-szabályozásnak csak az alapelveit foglalta össze. Egy másik későbbi — egy év leforgása alatt elkészült terve — azonban már a Tisza folyó „általános szabályozásának tervét” tartalmazza. (1846. márc. 25.) Magyarország árvízsújtotta területei a múlt század elején