Műszaki Élet, 1956. január-június (11. évfolyam, 1-12. szám)
1956-01-05 / 1. szám
tálja kutatóink, tervezőink és üzemeltető mérnökeink munkáját és veti meg a további műszaki fejlődés alapjait. — Mi a második ötéves terv vegyipari fejlődésének nyersanyagbázisa? — Hazánk vegyiparának nyersanyag-lehetőségeiről hosszabb időn át az a felfogás uralkodott, hogy nem biztosítják a vegyipar fejlődését. Kétségtelen, hogy az évszázad első negyedében, amíg a vegyipart döntően a szervetlen nehézvegyipar képviselte, ennek az állításnak volt is alapja. Magyarország ugyanis nem rendelkezik pirittel (illetve elemi kénnel), kősóval, nyersfoszfáttal és ennek következtében a világviszonylatban rendkívüli méretekben megnövekedett kénsav, marónátron, szóda, szuperfoszfát, valamint különböző szervetlen sók termelését csak importált nyersanyagok felhasználásával tudta fejleszteni. Az elmúlt 20—25 évben azonban a nagyipari szerveskémia és ezen belül is különösképpen a műanyag- és műszálipar világviszonylatban is oly rohamosan fejlődött, hogy ezen termékek gyártásának széles profilja nélkül ma fejlett vegyipart el sem lehet képzelni. A vegyipar fejlődési irányának e változása szükségessé tette hazánk vegyipari nyersanyag-ellátottságára vonatkozó régebbi álláspont felülvizsgálását. E vizsgálat azt mutatta, hogy a szerves vegyipar fejlesztését Magyarország nyersanyag adottságai lehetővé teszik olyan formában, hogy az egyes termékeket a leggazdaságosabban feldolgozható nyersanyagok felhasználásával állíthatjuk elő. E nyersanyagaink a barnaszén és a kőolaj. Figyelembe kell venni az ásványi eredetű nyersanyagokon kívül a mezőgazdaság és a mezőgazdasági iparok fejlődése kapcsán jelentkező nyersanyagokat (pl. a furfurolt) is. A barnaszén kémiai feldolgozása tekintetében ma világviszonylatban igen nagy fejlődés tapasztalható, amelynek lényege, hogy a barnaszénben rejlő, vegyipari feldolgozásra alkalmas nyersanyagokat (barnaszénkátrány, kén) kinyerik, az energiahordozót pedig barnaszénkoksz és kénmentes gáz formájában bocsátják a felhasználók rendelkezésére. A barnaszén vegyi feldolgozása útján tehát egyrészt a vegyipar az eddig elégetett nyersanyagok birtokába jut, az energiahordozók pedig nemesebb, jobb hatásfokkal tüzelhető és könnyebben szállítható formában állanak a fogyasztók rendelkezésére. Bármilyen egyszerű és logikus is ez az okfejtés, mégsem talált eddig sok megértésre szakembereink körében. A szénfeldolgozás fejlesztésével kapcsolatban azzal az ellenvéleménnyel találkozunk, hogy erre a célra nem áll rendelkezésre szén. Ez a vélemény még egyoldalúnak sem nevezhető, mert, ha a népgazdaság egészéből kiemelve, a vegyipar szempontjait mellőzve, kizárólag energiagazdasági szempontból vizsgáljuk e kérdést, akkor sem tagadható le a koksz- és gáztüzelés jobb hatásfoka révén elérhető nagyobb energetikai effektus, mely bőven túlkompenzálja a lepárlásba fektetett energiamennyiséget. E területen a külföldi példák is (például a Német Demokratikus Köztársaság barnaszénfeldolgozó-iparának fejlődése) meggyőző erejűek. Ennek ellenére az e téren jelentős fejlődést biztosítani hivatott borsodi kokszolómű építése is több éve szünetel. A szénfeldolgozás fejlődésének kétségtelen akadálya az egységes irányítás hiánya is. A VEM, KGM és VKGM alá tartozó és jelen helyzetében szétforgácsolt szénfeldolgozó ipar fejlődését 10—15 éves perspektivikus fejlesztési terv kidolgozásával és az iparágnak egy tárca vagy megfelelő hatáskörű szerv irányítása alá helyezésével kell — véleményem szerint — biztosítani. — A kőolaj korszerű feldolgozása, amely minőségi motorhajtóanyagok és kenőolajok termelését célozza, egyben a szerves vegyipar fejlesztésének egyik nyersanyagbázisa. A kőolaj krakkolásának melléktermékét képező gázok etilén-, propilén- és butiléntartalma számos alapanyag és műanyag előállításának kiinduló anyaga. A nagylengyeli kőolaj tervezett feldolgozása tehát alapja a szerves vegyipar fejlesztésének is. A szerves vegyipar termékeinek jelentős része acetilénből állítható elő gazdaságosan. A karóidból kiinduló acetiléngyártással szemben az utóbbi évek fejlődése során kidolgozott és metánt felhasználó eljárás lényegesen gazdaságosabbnak bizonyult. A magyar és román kormány között megkötött egyezmény biztosítja hazánk e célra szükségelt metánigényének fedezését. A barnaszén, a kőolaj és a román eredetű metán tehát a második ötéves terv szerves vegyipari fejlődésének fő nyersanyagbázisa. Meg kell még jegyezni, hogy szervetlen vegyiparunk kénellátását is nagymértékben elősegíti a szerves vegyipar nyersanyagainak fent vázolt módon történő felhasználása. Mind barnaszeneink, mind nagylengyeli nyersolajunk jelentős mennyiségű ként tartalmaznak, amely a feldolgozás során elemi állapotban kinyerhető, vagy közvetlenül kénsavvá dolgozható fel. — Milyen újabb termékeket biztosít a népgazdaságnak a vegyipar műszaki fejlesztése? — Nehéz lenne a kérdés megválaszolása keretében még csak megközelítőleg is teljességre törekedni. Ezért az egyes vegyipari ágak terén jellemző példákat fogok csupán kiemelni. — Műanyagiparunk terén a polivinilklorid (PVC) termelésének megindítása a legkiemelkedőbb. Ez a műanyag fogyasztási és műszaki cikkek egész sorának előállítására alkalmas. Előkészítés alatt áll a kaprolaktám- és akrilnitril bázisú műszálak hazai gyártása is. E műszálak a nylontípusúnál kedvezőbb fizikai tulajdonságúak és általánosan ismert felhasználási területeiken túlmenően számos ipari alkalmazási lehetőségük is van. — A kőolajipar fejlesztésének eredményeként magasabb oktánszámú motorhajtóanyagok és különleges minőségű kenőolajok állnak majd a fogyasztók rendelkezésére. — A mezőgazdaság fejlesztését új, korszerű technológiával előállított szemcsézett szuperfoszfát és nitrogénműtrágya szolgálja, amely hatásosságában is jóval meghaladja a jelenleg gyártottét.