Műszaki Élet, 1958. január-július (13. évfolyam, 1-14. szám)

1958-01-09 / 1. szám

A kohó- és gépipar új terv- és prémiumrendszere — Bakonyi Sebestyén Endre miniszterhelyettes nyilatkozata — A kohó- és gépipari vállalatok természetszerűen nagy érdeklő­déssel várják, hogy milyen lesz az idei tervrendszerük­, s melyek lesznek azok a tényezők, amelyek megszabják a prémiumot. Ezekre a kérdésekre kértünk választ Ba­konyi Sebestyén Endrétől, a kohó- és gépipari miniszter első­­helyet­­tesétől. — Mielőtt az új terv- és pré­miumrendszer ismertetésére rá­térnék — kezdte Bakonyi Sebes­tyén miniszterhelyettes —, le sze­retném szögezni, hogy nincs szó valamiféle csodaszerről, amellyel egycsapásra kiküszöbölhetjük a megtevő hibákat és problémákat, hanem azt igyekszünk elérni, hogy eddigi terv- és prémium­­rendszerünk lényegesebb hibái­nak felszámolása útján elindul­junk. Tulajdonképpen két irány­ban kívántunk egy lépéssel előbb­re jutni. Eddig sok gondot oko­zott,, hogy a tervek készítésekor a vállalatok igyekeztek lazább ter­vet elfogadtatni, mivel az köny­­nyebben volt teljesíthető, s köny­­nyebben biztosította a prémiumot. A hibát fokozta, hogy az eddigi prémiumrendszer bizonyos­­ered­mények elérése esetén 15—20 szá­zalék prémiumot is biztosított, de a legcsekélyebb lemaradás is elég volt ahhoz, hogy a prémium­fizetés elmaradjon.­­ De problémát jelentett ez a rendszer minisztériumi szinten is. A minisztérium ugyanis jól vagy rosszul, gyakran mechanikusan szétbontotta az OT-től kapott fel­adatokat, de képtelen volt­ elérni, hogy a tervek valóban reálisak le­gyenek. Még a legjobb miniszté­riumi vezetés sem ismeri ugyanis az üzemek rejtett tartalékait, és bizony sokszor szerencse dolga volt, hogy megfelelő tervet ad­tunk-e, vagy sem. Reális terve­zés helyett nemegyszer elvtelen alkudozás folyt. Az új terv- és prémiumrendszer egyik célja ép­pen az, hogy az ellentétek meg­szüntetésével emelje a vállalati tervezés színvonalát, s hogy a vállalat és a minisztérium össze­fogásával valóban reális terv ké­szüljön. A laza és a túlfeszített­ terv ugyanis egyaránt káros a népgazdaság szempontjából. A túlfeszített — s így nem teljesít­hető — terv a kooperáció során sokszor igen jelentékeny vesztesé­get idézhet elő népgazdasági szin­ten, a laza terv pedig ki nem használt kapacitásokat jelent. — Mi volt a másik cél, ame­lyet az új rendszer kidolgozása­kor el kívánta­k érni? — Az utóbbi időben sok szó esett a vállalati önállóságról. Vé­leményem szerint nem a vállalati önállóság, amiről beszélnünk kell, mert ez a szóhasználat önmagá­ban egyaránt takarhat helyes vagy helytelen gazdasági célkitű­zéseket. A cél az, hogy olyan ter­vezési, gazdálkodási rendszert ala­kítsunk ki, hogy érvényesüljön a helyi kezdeményezés, de úgy, hogy ne kerüljön ellentétbe a népgazdaság egyetemes érdekei­vel. Ezt a célt szeretnénk az új terv- és prémiumrendszerrel is elérni. Véleményem szerint a jö­vőben a népgazdasági és a válla­lati érdek között az ellentéteket­­ sikerülni fog a minimumra csök­kenteni. — Mi az új terv- és prémium­­rendszer lényege? — A jövőben a vállalatok részé­re meghatározzuk az igénybe ve­hető eszközöket, tehát, az anya­got, a beruházást, a felújítást, meghatározunk bizonyos kötelező tervmutatókat és bizonyos irány­számokat. A tervmutatók között ki kell tűzni egyes kiemelt gyárt­mányokból legyártandó minimális mennyiséget, beleértve az egyes kiemelt kooperációs feladatokat is, valamint a munkás átlagóra­bért és az alkalmazotti átlag­alapbért. Ugyancsak meghatároz­zuk a belkereskedelmi és export­­volument. Általában ezeken kívül a vállalat semmiféle kötelező tervmutatót nem kap és saját ma­ga tervezi meg, hogy a rendelke­zésre álló anyagból a szükséglete-­­­ket maximálisan hogyan elégíti ki. Maga dolgozza ki a megadott eszközöket és a fenti tervmutatók­­ megtartásával a vállalati gazdál­kodás egyéb mutatóit. — S mitől függ majd a pré­mium? — A prémium alaptényezőjeként egy mutatót, általában a rentabi­litási mutatót, illetve valamilyen, az adott körülmények között leg­hatékonyabban ösztönző gazdasá­gossági mutatót, határozunk meg. Különösen indokolt esetben a pré­mium alaptényezőjeként két mu­tató is megállapítható. Abban az esetben, ha a rentabilitási mutató a prémium alaptényezője, a kitű­zött­ szint általában nem lehet ala­csonyabb, mint a nyereségrészese­­dési elszámolás alapja. Az alapté­nyező mellett bizonyos módosító tényezőket is figyelembe kell ven­ni. Módosító tényezőként be kell állítani egy vagy két tervszámot, amelyeket az igazgatóság a válla­lat által megtervezett mutatók kö­zül választ ki. Ilyen lehet például az exportterv vagy a munka ter­melékenysége. — Ezek után, hogll számítják ki a vállalatnak jutó prémiumot? — A vállalat magasabb prémiu­mot kap akkor, ha az önmaga elé tűzött feladatot teljes mértékben teljesítette. Ha azonban a tervétől eltér, mind túlteljesítés, mind le­maradás esetén csökkentést kell alkalmazni. Azt hiszem,­mindez érthetőbb lesz, ha egy példát mondok el. A költségszint-csök­­kentés premizálásának kiindulási pontja mondjuk 96 százalék. Eh­hez képest minden 1 százalékos fejlődés esetén 100 ezer forint prémium fizethető ki. Ez akkor fizethető, ha a vállalat az elért költségszintet meg is tervezte. Amennyiben a tervet túlteljesítik, a túlteljesítés után már nem a százalékszerűen meghatározott összeg jár, hanem annál keve­sebb. 1 százaléknál nagyobb túl­teljesítés esetén mondjuk 30 szá­zalékkal (legfeljebb azonban 50 százalékkal) csökken a túlteljesí­tésért járó prémium, vagyis 1 százalékért már nem 100 000, ha­nem csak 70 000 forint jár. Ez ar­ra fogja ösztönözni a vállalatot, hogy reálisan tervezzen, mert igaz ugyan, hogy laza tervezés esetén is kap prémiumot, ennek összege azonban kisebb, mint ha valóban megfelelően tervezett volna. Hasonló a­ helyzet akkor is, ha túlfeszítetten tervez, mert eb­ben az esetben is bizonyos csök­kentéti összegű prémium jár. — Véleményünk szerint ez az intézkedés kiküszöböli a miniszté­rium és a vállalatok között eddig fennállott ellentétet, és arra ösz­tönzi a vállalatokat, hogy valóban a legreálisabb tervet készítsék el, mert így juthatnak a legmaga­sabb összegű prémiumhoz. Nem áll fenn az a veszély sem, hogy a terv teljesítésekor visszafogják a termelést mert prémium túltel­jesítésért is jár, csak kisebb mér­tékben, mintha az elért szintet megtervezték volna. Ugyanakkor kiküszöbölődik az a régi hiba is, hogy eg­y-két tized százalékos le­maradás miatt a vállalat teljesen elesik a prémiumkerettől. Pré­mium már a bázis elérésétől fi­zethető. — Mennyiben változtatja meg az új rendelet a prémiumelosztás eddigi módszereit? — Végeredményben semmiben. A rendelkezés csak a vállalatot megillető prémium összegére ter­jed ki, azt azonban továbbra is az igazgató dönti el, hogy a pré­miumot milyen rendszer alapján és kik kapják — a premizáltak létszámára vonatkozó eddigi kor­látozások fenntartásával. Persze arra minden igazgatónak lehető­sége van, hogy a prémiumelosztás módját, minél jobban alkalmazza ehhez a rendszerhez. Azt remél­jük, hogy az új terv- és prémium­­rendszer valóban kiküszöböli azo­kat a hibákat, amelyeket elöljá­róban említettem, vagyis meg­szünteti a tervezésben a vállalt és a minisztérium ellentétét, és ugyanakkor a kötelező tervmuta­tók körének szűkülésével növe­kedni fog a vállalatok önállósága — fejezte be Bakonyi Sebestyén Endre. Ez lenne tehát a kohó- és gép­ipar új terv- és prémiumrendsze­rének a lényege. Az elgondolás nagyon is figyelemreméltó, s re­méljük, hogy valóban beváltja a hozzáfűzött reményeket. Igen sok gyár termelési főnöké­nek gondjait sokasítja a hegesz­téshez, vagy lángvágáshoz szüksé­ges oxigén­re­héz kés és egyenet­len beszerzési lehetősége. Vannak ugyanis vállalatok, amelyeket közvetlenül a gyártómű szolgál ki, sőt a gázt házhoz szállítja. A többi vállalat viszont — és most ezekről beszélünk — szóval a töb­bi vállalat beszerzői már kora hajnalban gyülekeznek a kétféle gázért a Victor Hugo utcában és félnapokat töltenek el a teher­autók is, kihasználatlan rakfe­lülettel — gyakran hiába. Az Oxigéngyár igazgatója, Bi­hari Andor nem is tagadja, hogy mindez nincs rendjén. Csak az el­len tiltakozik, hogy nincs elég oxigén. Oxigén van bőven — csak a palack kevés hozzá! A Budafo­ki úti régi gyár most nyolcszor annyi oxigént termel, mint az államosítás előtt és az 1952-ben épült Váci úti gyárral együtt há­rom műszakban megállás nélkül állítják elő az oxigént. Annyira előrelátóak voltak, hogy 1956-ban az új gyárban a gépparkot 3,5 milliós beruházással kibővítették és ezzel biztosították a régi gé­pek felújításának ideje alatt is a folyamatos termelést. Hiába van azonban bőven oxigén, ha nincs mibe betölteni, és boldogan ké­peznének raktárkészletet is, hogy a lökésszerűen jelentkező igénye­ket kielégíthessék. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a kis­iparosok — az 1957-ben engedélyt kapott kisiparosokkal együtt — közel 1000 palackot használnak. A 400 forintos kölcsönpalackok­­ból nincs elég. Mégpedig egysze­rűen azért, mert nincs rá vásár­lási hitel. A Csepel Művek Cső­gyára ugyanis bőven tudna új palackokat szállítani. Nézzünk egy-két jellemző számot: 1957- ben az Oxigéngyár 2000 palackot selejtezett ki (50 év alatt kiszol­gált palackokról van szó).* 1958- ra legalább 10 000 új tartályra volna szükség, hogy valamelyes raktárkészletet is lehessen bizto­sítani. Ezzel szemben a g­yár csak 600 palack vásárlására kapott pénzt. Hasonló a helyzet a Dissous Gázgyárban is — mondja Ledvé­­nyi József igazgató. Jóval több gázt tudnának adni, de az igé­nyeknek megfelelő számú palack­ra és azok masszázására nem kapnak elegendő hitelt. Mindez talán tárcasovinizmus következménye? Aligha jutunk erre a következtetésre, ha szem­­ügyre vesszük a következő össze­állítást: oxigén és dissous-gáz nagyfo­gyasztó: KGM, a palackokat gyártja: KGM, az oxigént és a dissous-gázt gyártja: NIM. Akármi legyen is azonban az oka ennek az anomáliának, meg­szüntetése elsőrendű feladatunk, feltéve persze, hogy meg akarjuk közelíteni a többi iparilag fejlett népi demokratikus országokban fennálló lényegesen jobb állapo­tot. " Sebő Milyen beruházásokat biztosít a szovjet hitel? A magyar népgazdaság egyik legnagyobb problémája kétségte­lenül az,­­hogy jelenleg nem tu­dunk olyan összegeket fordítani beruházásra, amilyet népgazda­ságunk fejlesztése, a világszínvo­nal elérése megkövetel. Éppen ezért különös jelentősége van annak a 300 mi­llió rubeles szov­jet hitelnek, amelyet kizárólag beruházási célokra kapunk. Hangsúlyozni kell annak a fon­tosságát is, hogy a hitel teljes összegéért gépeket kapunk, olyan gépeket, amelyeket máshonnan csak nehezen tudnánk besze­rezni. Tudjuk, hogy a Szovjet­unió hatalmas gazdaságfejlesz­tési terveinek megvalósítása ide­jén al­ibha rendelkezik fölösleges tőkékkel, amikor tehát hitelt nyújtott számunkra, a baráti se­gítségnyújtás egyik számottevő megnyilatkozásáról kell megem­lékeznünk. Mire fordítjuk most már ezt a 300 millió rubeles hitelt? — ez­zel a kérdéssel kerestük fel Molnár Lászlót, az Országos Tervhivatal beruházási főosztá­lyának vezetőjét. — A szovjet hitel célja az, hogy segítsen bennünket hagyo­mányokkal rendelkező iparága­rak fejlesztésében, és segítséget nyújtson ásványi kincseink fel­­használásában. Ez a tény segít­séget nyújt iparunk konstrukció­jának átalakításához is, mivel olyan fejlesztéseket hajthatunk végre, amelyekre saját erőnkből nem telt volna, vagy hosszú évek múlva is csak lassú ütemben let­tünk volna képesek. Ma már eléggé tudott dolog, hogy a gép­ipar egyes ágainak fejlesztése nem mindig a gazdaságosság szempontjainak figyelembevéte­lével történt, túlságosan is­eről­tettünk bizonyos iparágakat, pél­dául a szerszámgépgyártást, s nem adtuk meg a megfelelő tá­mogatást olyanoknak, ahol pedig a gazdaságos termelés inkább biztosítható lett volna. A szov­jet hitel segítségével most a szerkezet helyes irányba való el­tolását kezdhetjük meg. Ez a be­ruházás természetesen neve csak a kiemelt iparágakat érinti, hi­szen egyrészt a beruházás m­ás iparágak mozgósításával megy végbe, másrészt az új gyártmá­nyok ismét csak más iparágak különböző szükségleté­t elégítik majd ki. — Hogyan oszlik meg a köl­csön? — A kölcsönnek több mint kétharmada jut a kohó- és gép­iparra, s ennek ismét kb. egyharmada a Dunai Vasmű fej­lesztésére. Amint ebből is látjuk, a legnagyobb összeget a Dunai Vasmű meleg- és hideghenger­művének felépítésére szánjuk. Ez ugyanis előfeltétele an­nak, hogy a Vasmű rentá­bilis legyen, biztosítsa — b b­zonyos választékok cseréjé­vel — az egész magyar henge­­reltáru-szükségletet. Ez jelentős importmegtakarítást jelent. A meleghengermű mintegy 256 ezer tonna, a hideghengermű pedig mintegy 310 ezer tonna henge­relt áru termelésére lesz alkal­mas. A hengerművek felépítése nemcsak azért lesz jelentős, mert biztosítja a hengereltáru-szükség­­letünket, hanem azért is, mert hozzájárul műszaki kultúránk emeléséhez. Több olyan problé­ma oldódik meg szinte automati­kusan, amely eddig sok fejtörést okozott. Ilyen lesz például a gép­súlyok csökkentése, vagy a ková­csolt öntödei áruk hengerlt­áru­val való felcserélése.­­ Mennyiben segíti a kölcsön dieselesítési programunkat? — A magyar ipar számára igen nagy segítséget jelent, hogy hoz­zákezdhetünk dieselesítési prog­ramunk megvalósításához. A szovjet kölcsön biztosítja a gépi beruházásokat, ugyanakkor azon­ban az építkezések volumene nem túlságosan jelentős, mivel a prog­ram régebbi üzemeink bizonyos mértékű bővítésével is megva­lósítható, így a gőzmozdony­­gyártás megszüntetésével a MÁ­­VAG Diesel-mozdonyok gyár­tását kezdheti meg, a motorok elkészítését pedig a Klement Gottwald Villamossági Gyár bi­zonyos profilok átadásával bizto­síthatja. Bizonyos építkezésekre természetesen az előbb említett két gyárban is és­ a Győri Va­gongyárban is szükség lesz, ezek azonban nem túlságosan jelentő­sek. Reméljük, hogy a programot 1962-ig meg tudjuk valósítani. A terv szerint ,az eddigi évi 7—800 darabos nagyságrendű Die­sel-motor termelésünket több, mint kétszeresére fogjuk fokozni. Ezenkívül elkészül majd évente mintegy 120 motorvonat és több, különböző teljesítményű Diesel­tolatómozdony. — Mire számíthat a híradás­technika? — A híradástechnika fejleszté­sével kapcsolatos terveink két csoportra oszthatók. Az egyikbe tartozik a vákuumtechnika, szo­rosabban véve a televíziós ké­szülékek és a rádiócsövek gyártása. A televíziós vevőkészülékek szá­mát évi 110 ezerre kívánjuk nö­velni. Eddig a képcsöveket és a ballonokat, s általában a felhasz­nált anyag mintegy 60—70 száza­lék­ külföldről hoztuk be. A be­ruházások megvalósítása után mindezt magunk fogjuk gyártani. Ezenkívül 40—45 millió darabbal akarjuk fokozni a rádiócső és izzólámpa gyártást. Az ehhez sz­ükséges beruházásokat az Egye­sült Izzóban és az Orionban fog­juk elvégezni. A másik csoport­ba a mikrohullémú hírközlési be­rendezések, telefon­központok tar­toznak. A jelenlegi kapacitást a Beloianniszban megvalósuló be­ruházásokkal mintegy 100 milliós nagyságrenddel szeretnénk nö­velni. — Szó van az egyezményben a műszeriparról is ... — Ami a műszeripart illeti, há­rom gyártmánycsoportot szeret­­nén­k fejleszteni, mégpedig az elektronikus, a fizikai mérőmű­szerek és a geofizikai műszerek gyártását. Ez annyit jelent, hogy műszergyártásunk értéke mint­egy 200—220 millió forinttal fog növekedni. Ez egyrészt az export szempontjából jelentős, más­részt pedig régen nélkülözött műszerekhez juttatja a magyar ipart is. — S mire számíhat az erős­áramú ipar? — Ebben az iparágban az oko­zott problémát, hogy a világ­­színvonaltól elmaradtunk és je­lenleg is 20—25 éves technológiá­val dolgozunk. Termékeink mi­nősége sem az export, sem a ha­zai szükségletek kielégítése szem­pontjából nem volt megfelelő. Tervünk a forgógépgyártást 3—4- szeresére, a kábelgyártást kétsze­resére emelni, ugyanakkor fej­leszteni a nagyfeszültségű készü­lékeik, az erősáramú műszerek és automatikák gyártását is. A be­ruházások elsősorban a Klement Gottwald Gyárat és a Győri Szer­számgépgyárat érintik. — Ez eddig mind a gépipart érintette. Mit várhat a többi ipar­ág? — Az olajbányászat mintegy 20 fúróberendezésre számíthat, amely lehetővé teszi egyrészt a meglé­vő olajmezők feltárását, másrészt újabbak felkutatását. Kapunk ezenkívül bizonyos kiegészítő be­rendezéseket is. Nagyon jelentős számunkra, hogy a jövőben nem kell alumíniumtömböt teljes mér­tékben exportálni, hanem lehe­tővé válik félkész, illetve kész­áruvá való feldolgozása is. Ez annyit jelent, hogy a jórészt már belefektetett energia és a meglévő nyersanyag felhaszná­lásával a termelés gazdaságos­ságát mintegy háromszorosára tudjuk növelni. A textilipar 1s ezer orsót kap, amelyet különböző üzemek között osztunk szét. Ez nagyobb kapacitást jelent, mint a jelenlegi Miskolci Fonodáé. Erre különösen azért volt szüksé­günk, mert a fonóipar fejlődése elmaradt a kötszövő-ipar mögött. Itt is az a hitel jelentősége, hogy a régi üzemek fejlesztésével lehet a kapacitásbővítést biztosítani. — Beszéljünk a papírról is! Tudjuk, hogy papírimportunk na­gyon jelentős. A hitelből két pa­pírgyártó gépet kapunk, amelyek közül az egyik kartonlemez, a másik pedig finompapír előállí­tására lesz alkalmas. Mindezek a számok azt mutatják, hogy maga a 300 millió rubel nem is mutat­ja elég plasztikusan ennek a kölcsönnek a jelentőségét, hiszen ezek a beruházások évente több­száz millió forint import megta­karítását teszik lehetővé, s ügy­ben újabb exportlehetőségeket biztosítanak — fejezte be Molnár főosztályvezető.

Next