Műszaki Élet, 1958. január-július (13. évfolyam, 1-14. szám)
1958-01-09 / 1. szám
A kohó- és gépipar új terv- és prémiumrendszere — Bakonyi Sebestyén Endre miniszterhelyettes nyilatkozata — A kohó- és gépipari vállalatok természetszerűen nagy érdeklődéssel várják, hogy milyen lesz az idei tervrendszerük, s melyek lesznek azok a tényezők, amelyek megszabják a prémiumot. Ezekre a kérdésekre kértünk választ Bakonyi Sebestyén Endrétől, a kohó- és gépipari miniszter elsőhelyettesétől. — Mielőtt az új terv- és prémiumrendszer ismertetésére rátérnék — kezdte Bakonyi Sebestyén miniszterhelyettes —, le szeretném szögezni, hogy nincs szó valamiféle csodaszerről, amellyel egycsapásra kiküszöbölhetjük a megtevő hibákat és problémákat, hanem azt igyekszünk elérni, hogy eddigi terv- és prémiumrendszerünk lényegesebb hibáinak felszámolása útján elinduljunk. Tulajdonképpen két irányban kívántunk egy lépéssel előbbre jutni. Eddig sok gondot okozott,, hogy a tervek készítésekor a vállalatok igyekeztek lazább tervet elfogadtatni, mivel az könynyebben volt teljesíthető, s könynyebben biztosította a prémiumot. A hibát fokozta, hogy az eddigi prémiumrendszer bizonyoseredmények elérése esetén 15—20 százalék prémiumot is biztosított, de a legcsekélyebb lemaradás is elég volt ahhoz, hogy a prémiumfizetés elmaradjon. De problémát jelentett ez a rendszer minisztériumi szinten is. A minisztérium ugyanis jól vagy rosszul, gyakran mechanikusan szétbontotta az OT-től kapott feladatokat, de képtelen volt elérni, hogy a tervek valóban reálisak legyenek. Még a legjobb minisztériumi vezetés sem ismeri ugyanis az üzemek rejtett tartalékait, és bizony sokszor szerencse dolga volt, hogy megfelelő tervet adtunk-e, vagy sem. Reális tervezés helyett nemegyszer elvtelen alkudozás folyt. Az új terv- és prémiumrendszer egyik célja éppen az, hogy az ellentétek megszüntetésével emelje a vállalati tervezés színvonalát, s hogy a vállalat és a minisztérium összefogásával valóban reális terv készüljön. A laza és a túlfeszített terv ugyanis egyaránt káros a népgazdaság szempontjából. A túlfeszített — s így nem teljesíthető — terv a kooperáció során sokszor igen jelentékeny veszteséget idézhet elő népgazdasági szinten, a laza terv pedig ki nem használt kapacitásokat jelent. — Mi volt a másik cél, amelyet az új rendszer kidolgozásakor el kívántak érni? — Az utóbbi időben sok szó esett a vállalati önállóságról. Véleményem szerint nem a vállalati önállóság, amiről beszélnünk kell, mert ez a szóhasználat önmagában egyaránt takarhat helyes vagy helytelen gazdasági célkitűzéseket. A cél az, hogy olyan tervezési, gazdálkodási rendszert alakítsunk ki, hogy érvényesüljön a helyi kezdeményezés, de úgy, hogy ne kerüljön ellentétbe a népgazdaság egyetemes érdekeivel. Ezt a célt szeretnénk az új terv- és prémiumrendszerrel is elérni. Véleményem szerint a jövőben a népgazdasági és a vállalati érdek között az ellentéteket sikerülni fog a minimumra csökkenteni. — Mi az új terv- és prémiumrendszer lényege? — A jövőben a vállalatok részére meghatározzuk az igénybe vehető eszközöket, tehát, az anyagot, a beruházást, a felújítást, meghatározunk bizonyos kötelező tervmutatókat és bizonyos irányszámokat. A tervmutatók között ki kell tűzni egyes kiemelt gyártmányokból legyártandó minimális mennyiséget, beleértve az egyes kiemelt kooperációs feladatokat is, valamint a munkás átlagórabért és az alkalmazotti átlagalapbért. Ugyancsak meghatározzuk a belkereskedelmi és exportvolument. Általában ezeken kívül a vállalat semmiféle kötelező tervmutatót nem kap és saját maga tervezi meg, hogy a rendelkezésre álló anyagból a szükséglete-ket maximálisan hogyan elégíti ki. Maga dolgozza ki a megadott eszközöket és a fenti tervmutatók megtartásával a vállalati gazdálkodás egyéb mutatóit. — S mitől függ majd a prémium? — A prémium alaptényezőjeként egy mutatót, általában a rentabilitási mutatót, illetve valamilyen, az adott körülmények között leghatékonyabban ösztönző gazdaságossági mutatót, határozunk meg. Különösen indokolt esetben a prémium alaptényezőjeként két mutató is megállapítható. Abban az esetben, ha a rentabilitási mutató a prémium alaptényezője, a kitűzött szint általában nem lehet alacsonyabb, mint a nyereségrészesedési elszámolás alapja. Az alaptényező mellett bizonyos módosító tényezőket is figyelembe kell venni. Módosító tényezőként be kell állítani egy vagy két tervszámot, amelyeket az igazgatóság a vállalat által megtervezett mutatók közül választ ki. Ilyen lehet például az exportterv vagy a munka termelékenysége. — Ezek után, hogll számítják ki a vállalatnak jutó prémiumot? — A vállalat magasabb prémiumot kap akkor, ha az önmaga elé tűzött feladatot teljes mértékben teljesítette. Ha azonban a tervétől eltér, mind túlteljesítés, mind lemaradás esetén csökkentést kell alkalmazni. Azt hiszem,mindez érthetőbb lesz, ha egy példát mondok el. A költségszint-csökkentés premizálásának kiindulási pontja mondjuk 96 százalék. Ehhez képest minden 1 százalékos fejlődés esetén 100 ezer forint prémium fizethető ki. Ez akkor fizethető, ha a vállalat az elért költségszintet meg is tervezte. Amennyiben a tervet túlteljesítik, a túlteljesítés után már nem a százalékszerűen meghatározott összeg jár, hanem annál kevesebb. 1 százaléknál nagyobb túlteljesítés esetén mondjuk 30 százalékkal (legfeljebb azonban 50 százalékkal) csökken a túlteljesítésért járó prémium, vagyis 1 százalékért már nem 100 000, hanem csak 70 000 forint jár. Ez arra fogja ösztönözni a vállalatot, hogy reálisan tervezzen, mert igaz ugyan, hogy laza tervezés esetén is kap prémiumot, ennek összege azonban kisebb, mint ha valóban megfelelően tervezett volna. Hasonló a helyzet akkor is, ha túlfeszítetten tervez, mert ebben az esetben is bizonyos csökkentéti összegű prémium jár. — Véleményünk szerint ez az intézkedés kiküszöböli a minisztérium és a vállalatok között eddig fennállott ellentétet, és arra ösztönzi a vállalatokat, hogy valóban a legreálisabb tervet készítsék el, mert így juthatnak a legmagasabb összegű prémiumhoz. Nem áll fenn az a veszély sem, hogy a terv teljesítésekor visszafogják a termelést mert prémium túlteljesítésért is jár, csak kisebb mértékben, mintha az elért szintet megtervezték volna. Ugyanakkor kiküszöbölődik az a régi hiba is, hogy egy-két tized százalékos lemaradás miatt a vállalat teljesen elesik a prémiumkerettől. Prémium már a bázis elérésétől fizethető. — Mennyiben változtatja meg az új rendelet a prémiumelosztás eddigi módszereit? — Végeredményben semmiben. A rendelkezés csak a vállalatot megillető prémium összegére terjed ki, azt azonban továbbra is az igazgató dönti el, hogy a prémiumot milyen rendszer alapján és kik kapják — a premizáltak létszámára vonatkozó eddigi korlátozások fenntartásával. Persze arra minden igazgatónak lehetősége van, hogy a prémiumelosztás módját, minél jobban alkalmazza ehhez a rendszerhez. Azt reméljük, hogy az új terv- és prémiumrendszer valóban kiküszöböli azokat a hibákat, amelyeket elöljáróban említettem, vagyis megszünteti a tervezésben a vállalt és a minisztérium ellentétét, és ugyanakkor a kötelező tervmutatók körének szűkülésével növekedni fog a vállalatok önállósága — fejezte be Bakonyi Sebestyén Endre. Ez lenne tehát a kohó- és gépipar új terv- és prémiumrendszerének a lényege. Az elgondolás nagyon is figyelemreméltó, s reméljük, hogy valóban beváltja a hozzáfűzött reményeket. Igen sok gyár termelési főnökének gondjait sokasítja a hegesztéshez, vagy lángvágáshoz szükséges oxigénrehéz kés és egyenetlen beszerzési lehetősége. Vannak ugyanis vállalatok, amelyeket közvetlenül a gyártómű szolgál ki, sőt a gázt házhoz szállítja. A többi vállalat viszont — és most ezekről beszélünk — szóval a többi vállalat beszerzői már kora hajnalban gyülekeznek a kétféle gázért a Victor Hugo utcában és félnapokat töltenek el a teherautók is, kihasználatlan rakfelülettel — gyakran hiába. Az Oxigéngyár igazgatója, Bihari Andor nem is tagadja, hogy mindez nincs rendjén. Csak az ellen tiltakozik, hogy nincs elég oxigén. Oxigén van bőven — csak a palack kevés hozzá! A Budafoki úti régi gyár most nyolcszor annyi oxigént termel, mint az államosítás előtt és az 1952-ben épült Váci úti gyárral együtt három műszakban megállás nélkül állítják elő az oxigént. Annyira előrelátóak voltak, hogy 1956-ban az új gyárban a gépparkot 3,5 milliós beruházással kibővítették és ezzel biztosították a régi gépek felújításának ideje alatt is a folyamatos termelést. Hiába van azonban bőven oxigén, ha nincs mibe betölteni, és boldogan képeznének raktárkészletet is, hogy a lökésszerűen jelentkező igényeket kielégíthessék. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a kisiparosok — az 1957-ben engedélyt kapott kisiparosokkal együtt — közel 1000 palackot használnak. A 400 forintos kölcsönpalackokból nincs elég. Mégpedig egyszerűen azért, mert nincs rá vásárlási hitel. A Csepel Művek Csőgyára ugyanis bőven tudna új palackokat szállítani. Nézzünk egy-két jellemző számot: 1957- ben az Oxigéngyár 2000 palackot selejtezett ki (50 év alatt kiszolgált palackokról van szó).* 1958- ra legalább 10 000 új tartályra volna szükség, hogy valamelyes raktárkészletet is lehessen biztosítani. Ezzel szemben a gyár csak 600 palack vásárlására kapott pénzt. Hasonló a helyzet a Dissous Gázgyárban is — mondja Ledvényi József igazgató. Jóval több gázt tudnának adni, de az igényeknek megfelelő számú palackra és azok masszázására nem kapnak elegendő hitelt. Mindez talán tárcasovinizmus következménye? Aligha jutunk erre a következtetésre, ha szemügyre vesszük a következő összeállítást: oxigén és dissous-gáz nagyfogyasztó: KGM, a palackokat gyártja: KGM, az oxigént és a dissous-gázt gyártja: NIM. Akármi legyen is azonban az oka ennek az anomáliának, megszüntetése elsőrendű feladatunk, feltéve persze, hogy meg akarjuk közelíteni a többi iparilag fejlett népi demokratikus országokban fennálló lényegesen jobb állapotot. " Sebő Milyen beruházásokat biztosít a szovjet hitel? A magyar népgazdaság egyik legnagyobb problémája kétségtelenül az,hogy jelenleg nem tudunk olyan összegeket fordítani beruházásra, amilyet népgazdaságunk fejlesztése, a világszínvonal elérése megkövetel. Éppen ezért különös jelentősége van annak a 300 millió rubeles szovjet hitelnek, amelyet kizárólag beruházási célokra kapunk. Hangsúlyozni kell annak a fontosságát is, hogy a hitel teljes összegéért gépeket kapunk, olyan gépeket, amelyeket máshonnan csak nehezen tudnánk beszerezni. Tudjuk, hogy a Szovjetunió hatalmas gazdaságfejlesztési terveinek megvalósítása idején alibha rendelkezik fölösleges tőkékkel, amikor tehát hitelt nyújtott számunkra, a baráti segítségnyújtás egyik számottevő megnyilatkozásáról kell megemlékeznünk. Mire fordítjuk most már ezt a 300 millió rubeles hitelt? — ezzel a kérdéssel kerestük fel Molnár Lászlót, az Országos Tervhivatal beruházási főosztályának vezetőjét. — A szovjet hitel célja az, hogy segítsen bennünket hagyományokkal rendelkező iparágarak fejlesztésében, és segítséget nyújtson ásványi kincseink felhasználásában. Ez a tény segítséget nyújt iparunk konstrukciójának átalakításához is, mivel olyan fejlesztéseket hajthatunk végre, amelyekre saját erőnkből nem telt volna, vagy hosszú évek múlva is csak lassú ütemben lettünk volna képesek. Ma már eléggé tudott dolog, hogy a gépipar egyes ágainak fejlesztése nem mindig a gazdaságosság szempontjainak figyelembevételével történt, túlságosan iserőltettünk bizonyos iparágakat, például a szerszámgépgyártást, s nem adtuk meg a megfelelő támogatást olyanoknak, ahol pedig a gazdaságos termelés inkább biztosítható lett volna. A szovjet hitel segítségével most a szerkezet helyes irányba való eltolását kezdhetjük meg. Ez a beruházás természetesen neve csak a kiemelt iparágakat érinti, hiszen egyrészt a beruházás más iparágak mozgósításával megy végbe, másrészt az új gyártmányok ismét csak más iparágak különböző szükségletét elégítik majd ki. — Hogyan oszlik meg a kölcsön? — A kölcsönnek több mint kétharmada jut a kohó- és gépiparra, s ennek ismét kb. egyharmada a Dunai Vasmű fejlesztésére. Amint ebből is látjuk, a legnagyobb összeget a Dunai Vasmű meleg- és hideghengerművének felépítésére szánjuk. Ez ugyanis előfeltétele annak, hogy a Vasmű rentábilis legyen, biztosítsa — b bzonyos választékok cseréjével — az egész magyar hengereltáru-szükségletet. Ez jelentős importmegtakarítást jelent. A meleghengermű mintegy 256 ezer tonna, a hideghengermű pedig mintegy 310 ezer tonna hengerelt áru termelésére lesz alkalmas. A hengerművek felépítése nemcsak azért lesz jelentős, mert biztosítja a hengereltáru-szükségletünket, hanem azért is, mert hozzájárul műszaki kultúránk emeléséhez. Több olyan probléma oldódik meg szinte automatikusan, amely eddig sok fejtörést okozott. Ilyen lesz például a gépsúlyok csökkentése, vagy a kovácsolt öntödei áruk hengerltáruval való felcserélése. Mennyiben segíti a kölcsön dieselesítési programunkat? — A magyar ipar számára igen nagy segítséget jelent, hogy hozzákezdhetünk dieselesítési programunk megvalósításához. A szovjet kölcsön biztosítja a gépi beruházásokat, ugyanakkor azonban az építkezések volumene nem túlságosan jelentős, mivel a program régebbi üzemeink bizonyos mértékű bővítésével is megvalósítható, így a gőzmozdonygyártás megszüntetésével a MÁVAG Diesel-mozdonyok gyártását kezdheti meg, a motorok elkészítését pedig a Klement Gottwald Villamossági Gyár bizonyos profilok átadásával biztosíthatja. Bizonyos építkezésekre természetesen az előbb említett két gyárban is és a Győri Vagongyárban is szükség lesz, ezek azonban nem túlságosan jelentősek. Reméljük, hogy a programot 1962-ig meg tudjuk valósítani. A terv szerint ,az eddigi évi 7—800 darabos nagyságrendű Diesel-motor termelésünket több, mint kétszeresére fogjuk fokozni. Ezenkívül elkészül majd évente mintegy 120 motorvonat és több, különböző teljesítményű Dieseltolatómozdony. — Mire számíthat a híradástechnika? — A híradástechnika fejlesztésével kapcsolatos terveink két csoportra oszthatók. Az egyikbe tartozik a vákuumtechnika, szorosabban véve a televíziós készülékek és a rádiócsövek gyártása. A televíziós vevőkészülékek számát évi 110 ezerre kívánjuk növelni. Eddig a képcsöveket és a ballonokat, s általában a felhasznált anyag mintegy 60—70 százalék külföldről hoztuk be. A beruházások megvalósítása után mindezt magunk fogjuk gyártani. Ezenkívül 40—45 millió darabbal akarjuk fokozni a rádiócső és izzólámpa gyártást. Az ehhez szükséges beruházásokat az Egyesült Izzóban és az Orionban fogjuk elvégezni. A másik csoportba a mikrohullémú hírközlési berendezések, telefonközpontok tartoznak. A jelenlegi kapacitást a Beloianniszban megvalósuló beruházásokkal mintegy 100 milliós nagyságrenddel szeretnénk növelni. — Szó van az egyezményben a műszeriparról is ... — Ami a műszeripart illeti, három gyártmánycsoportot szeretnénk fejleszteni, mégpedig az elektronikus, a fizikai mérőműszerek és a geofizikai műszerek gyártását. Ez annyit jelent, hogy műszergyártásunk értéke mintegy 200—220 millió forinttal fog növekedni. Ez egyrészt az export szempontjából jelentős, másrészt pedig régen nélkülözött műszerekhez juttatja a magyar ipart is. — S mire számíhat az erősáramú ipar? — Ebben az iparágban az okozott problémát, hogy a világszínvonaltól elmaradtunk és jelenleg is 20—25 éves technológiával dolgozunk. Termékeink minősége sem az export, sem a hazai szükségletek kielégítése szempontjából nem volt megfelelő. Tervünk a forgógépgyártást 3—4- szeresére, a kábelgyártást kétszeresére emelni, ugyanakkor fejleszteni a nagyfeszültségű készülékeik, az erősáramú műszerek és automatikák gyártását is. A beruházások elsősorban a Klement Gottwald Gyárat és a Győri Szerszámgépgyárat érintik. — Ez eddig mind a gépipart érintette. Mit várhat a többi iparág? — Az olajbányászat mintegy 20 fúróberendezésre számíthat, amely lehetővé teszi egyrészt a meglévő olajmezők feltárását, másrészt újabbak felkutatását. Kapunk ezenkívül bizonyos kiegészítő berendezéseket is. Nagyon jelentős számunkra, hogy a jövőben nem kell alumíniumtömböt teljes mértékben exportálni, hanem lehetővé válik félkész, illetve készáruvá való feldolgozása is. Ez annyit jelent, hogy a jórészt már belefektetett energia és a meglévő nyersanyag felhasználásával a termelés gazdaságosságát mintegy háromszorosára tudjuk növelni. A textilipar 1s ezer orsót kap, amelyet különböző üzemek között osztunk szét. Ez nagyobb kapacitást jelent, mint a jelenlegi Miskolci Fonodáé. Erre különösen azért volt szükségünk, mert a fonóipar fejlődése elmaradt a kötszövő-ipar mögött. Itt is az a hitel jelentősége, hogy a régi üzemek fejlesztésével lehet a kapacitásbővítést biztosítani. — Beszéljünk a papírról is! Tudjuk, hogy papírimportunk nagyon jelentős. A hitelből két papírgyártó gépet kapunk, amelyek közül az egyik kartonlemez, a másik pedig finompapír előállítására lesz alkalmas. Mindezek a számok azt mutatják, hogy maga a 300 millió rubel nem is mutatja elég plasztikusan ennek a kölcsönnek a jelentőségét, hiszen ezek a beruházások évente többszáz millió forint import megtakarítását teszik lehetővé, s ügyben újabb exportlehetőségeket biztosítanak — fejezte be Molnár főosztályvezető.