Műszaki Élet, 1963. július-december (18. évfolyam, 14-26. szám)
1963-07-04 / 14. szám
Hogyan lehet javítani a szabványosítási munkát ? A Gépipari Tudományos Egyesület a KGM-mel, annak Műszaki Tájékoztató és Propaganda Intézetével, a Magyar Szabványügyi Hivatallal és a Vasas Szakszervezettel közösen szabványosítási konferenciát és bemutatót rendezett. E konferencián előadást tartott Kiss Árpád, az OMFB elnöke is, aki ismertette a szocialista gépipari szabványosítás politikai és nemzetközi jelentőségét, és foglalkozott a konferencia célkitűzéseivel. Kiss Árpád előadásában a többi között a következőiket mondta: — Nemzetközi vizsgálatok alapján megállapítottuk, hogy a magyar gyártmányokba befektetett össztársadalmi ráfordítás jóval magasabb, mint a külföldi gyártmányoknál, de ezen túlmenően az egyes részfázisokba befektetett munka aránya is különbözött egyes nyugati országok hasonló mutatószámához viszonyítva. Az a helyzet, hogy az alapvető megmunkálási fázisoktól halmozódva dobták előre a termelési hibákat, amelynek korrekcióját a szerelési fázisban lehetett elvégezni. A magyar gyártmányokban viszonylag legnagyobb a szerelési munka hányada, és viszonylag kicsi az előkészítő és megmunkálási fázisban. Ez a folyamat nagyrészt a szabványosítási munka meggyorsításával, minőségének javításával korrigálható, amennyiben biztosítani kell, hogy az egyes munkafázisokból a más munkafázisokba átmenő félkész termékek és szerelési részegységek minőségi paraméterét úgy határozzák meg, hogy lehetetlen legyen egyikből a másikba csökkent értékű alkatrészt tovább vinni. Ennek során a szabványosítási munkát az elkezdett folyamatnak megfelelően nagyobb társadalmi bázisra kell majd helyezni annak érdekében, hogy az egyes megmunkálási folyamatokba sorba bekapcsolódó műszakiak együttesen, egymás érdekeit ismerve készítsék el azokat a tervezeteket, amelyeknek eredményeként elérhessük, hogy minden egyes megmunkálási fázisban a mennyiségi mutatók is betarthatók legyenek. A szabványok egyeztetése A másik referátumot Takács Pál, a Magyar Szabványügyi Hivatal elnöke tartotta. Előadásában a baráti országokban folyó gépipar-szabványosítás feladataival foglalkozott a KGST-határozatok tükrében. A KGST-ben a szabványosítás terén az alábbi főbb feladatok megoldására összpontosítják az erőket: ésszerű termékválaszték megállapítása a gyártmányok típus-méretsorainak és jellemző adatainak tudományosan megindokolt megválasztása alapján; a gyártmányok fő paramétereinek egységesítése; a nyersanyagok, félkész termékek és termékek minőségmutatóinak megállapítása fizikai és vegyi tulajdonságaik stb.; a gyártási, csomagolási, jelölési és tárolási műszaki feltételek egységesítése; a nyersanyagok, gyártmányok és termékek vizsgálati és átvételi módszereinek egységesítése; a műszaki dokumentáció és jelölések egységesítése. Ez rendkívül nagy feladat, amelynek teljesítésekor szinte minden esetben az eddigi fejlődés különböző irányából, szintjéből és sok más meglevő körülményből fakadó nehézséget kell áthidalni. A megoldás nem lehet visszahúzó kompromisszum, hanem haladó jellegű mutatókat kell meghonosítani a KGST minden országában. Ennek tükrében kell tekinteni a szabványegyeztetés mélységét is. A szabványok nem a messzi távlatok, hanem a jelen és a közeljövő problémáinak megoldását célozzák A szabványok egyeztetésében a specializáció és a kooperáció, az árucsere és az együttműködés adott és előrelátható feladataiból kell kiindulni. Ez azt hozza magával, hogy minél több alapvető szabványt m minél nagyobb mélységben kell egyeztetni (például nagy volumenű szerkezeti acélfajták), de nem szükséges olyan részletekben is egységesítésre törekedni, amelyek az egyes országok különböző adottságaiból (meglevő, de egyébként közel egyenértékű technológiákból, speciális nyersanyaghelyzetből) folynak (például speciális ötvözött acélok). A szerszámgépek esetében például egységesíteni kell a fő jellemzőket, a pontossági követelményeket és vizsgálatokat, a szerszámokkal és a működtetéssel kapcsolatos csatlakozó méreteket. Nem szükséges azonban az összes szerkezeti és kiviteli megoldásokat egyeztetni. Ugyanez vonatkozik a méretezési és számítási elvekre is, amelyeket elsősorban például a gyártmány biztonságos üzemeltetése szempontjából szükséges egységesíteni, mert különben felhasználásuk engedélyezését az egyes országokban más- és másképpen ítélnék meg (például hegesztőpalackok, kazánok, daruk). Éppen ezért a jelenlegi stádiumban nem közös szabványokról van szó, hanem egységes szabványajánlásokról, amelyeket az egyes országok szabványügyi szervei átvisznek nemzeti szabványrendszerükbe. Lényeges fejlődést hoznak majd ezen a téren a tervbe vett közös tervezőirodák és gyártás-összehangoló szervek (golyóscsapágy, villamos- és Diesel-mozdonyok, mezőgazdasági gépek). Az alkatrészek szabványosítása Kovács István, a Kohó- és Gépipari miniszter első helyettese az iparági és üzemi szabványosítás szerepével foglalkozott a műszaki fejlesztésben, és ismertette a szabványosítási központok feladatait. A többi között rámutatott arra, hogy a műszaki fejlesztést szolgálja a korszerű alkatrészek, szerelési egységek, működtető elemek szabványosítása. Ezeknek az elemeknek az új gyártmányokba való beépítése minél nagyobb mértékben kívánatos, mert mint bevált szerkezetek, az új gyártmány üzembiztonságát szolgálják, s ugyanakkor a szabványosított elemek nagyobb sorozatokban való gyártását segítik elő. Az új gyártmányok konstrukciójának megítélésében fontos szempont a szabványosított elemek felhasználásának mértéke. Egy-egy új gyártmány kibocsátásának elhatározása és a sorozatgyártás között hosszú idő telik el. A szabványosítás és tipizálás az átfutási idők lerövidítésében is nagy segítséget tud nyújtani. A célgépek, aggregátorok tervezésében például egységek tipizálásával s azok alkatrészeinek szabványosításával lehetővé válik a legkülönbözőbb célú gépek, gépsorok gyors kialakítása. Ugyanezt elmondhatjuk az automatika rendszerekről is, ahol korszerű tipizált és szabványosított elemekből rövid idő alatt a legkülönbözőbb rendszerek tervezhetők és állíthatók össze. A korszerű technológiák bevezetésének egyik alapvető feltétele a megfelelő sorozatnagyság kialakítása. Ezen a téren is a szabványosításnak nagy szerepe van, mert a horizontális és vertikális egységesítésen keresztül lehetővé válik az azonos jellegű alkatrészek, szerkezeti egységek, nagy sorozatú gyártása, illetve széles körű felhasználása. Különös jelentősége van ennek az olyan végtermékek esetében, amelyek egyedileg vagy kis sorozatban készülnek, így ezekhez is alkalmazhatók azok az egységesített elemek, amelyek sorozatban készülnek. Az említetteken kívül még több bel- és külföldi referátum hangzott el, majd határozati javaslatot fogadtak el. Ezek a határozatok részint a KGST-ben folyó szabványosítási munkával, részint a szabványok hasznosításával és oktatási problémájával foglalkoztak. A konferencia után a gépipari szabványosítás továbbfejlesztése érdekében olyan munkaértekezleteket fognak tartani, mely lehető teszi a konferencia eredményeinek gyakorlati hasznosítását. 2 műszaki élet XIII. országos textilipari műszaki konferencia A Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület június 20. és 22. között tartotta a XIII. országos textilipari műszaki konferenciát. A megnyitó ülésen Vég László miniszterhelyettes, az egyesület elnöke mondott beszédet. A szakosztályi részkonferenciák tizenegy szekcióban, a témakörök szerinti előadássorozatok három párhuzamos szekcióban zajlottak. Ez alkalommal osztották ki a „Textilipar fejlesztéséért” érmet a vele járó 5000 forinttal. Az éremmel kitüntettek ez évben Apró József, a Textilipari Dolgozók Szakszervezetének titkára, dr. Dischka Győző Kossuth-díjas, a Textilipari Kutató Intézet mechanikai osztályának vezetője és Wilheim Béla, a Lakástextil Vállalat főmérnöke. Az egyesületben végzett munkájáért a „Könynyűipar kiváló dolgozója” kitüntetést kapott Fodor Ambrus, Horváth Józsefné, Kelényi Gábor, Kovács József, Krnács Pál, Mazán Kálmán, Novák Erzsébet, Román György, Szűcs László, Tomcsányi Zoltán, Vida László. Miniszteri elismerésben részesült Beck Tamás, dr. Horovitz Magda és Röder Iván. Hatvan egyesületi aktíva kapta meg az egyesület elnökségének elismerő oklevelét. Kitüntetések a szabványosítási konferencián A Gépipari Tudományos Egyesület a Kohó- és Gépipari Minisztériummal, a KGM Műszaki Tájékoztató és Propaganda Intézettel, a Magyar Szabványügyi Hivatallal és a Vasas Szakszervezettel közösen június 24. és 27. között szabványosítási konferenciát és bemutatót rendezett. Ebből az alkalomból adták át a „Szocialista Munkáért Érdemérem” kitüntetést Kiss Rezsőnek, KGM Iparpolitikai Főosztály, Mészáros Józsefnek, Géptervező és Műszaki Iroda, Szödényi Nagy Kálmánnak, Műszeripari Kutató Intézet. „Munka Érdemérem” kitüntetést kapott Kabódi József, Magyar Szabványügyi Hivatal, Nádas Tibor, Híradástechnikai Ipari Kutató Intézet és Prockl László, a GTE főtitkárhelyettese. A „Gépipar kiváló dolgozója” kitüntetésben, részesült Biliczky Jenő, FarkasLászló, Szebeni Nándor, Szél Sámuel, Téglássy Tivadar, Verőci László, Savelly László. A „Kohóipar kiváló dolgozója” lett Nagyenyedi József és Szintai Dániel. Tíz szakembernek nyújtottak át miniszteri elismerő oklevelet. Mezőgazdasági építészet Az Építőipari Tudományos Egyesület épületszerkezeti és technológiai szakosztálya a statikus szakosztállyal közösen előadássorozatban ismerteti a hazai és külföldi mezőgazdasági építészet helyzetét, különös tekintettel a mezőgazdaság sajátos célkitűzéseire. • Június 18-án „A mezőgazdasági építészet általános követelményei és ezek kielégítése külföldön” címmel Tantos Ferenc előadása hangzott el, amelyet Szalay Gábor és Tomory László hozzászólása egészített ki. Július 2-án Kismarty Lechner Ödön a hazai mezőgazdasági építészet jelenlegi helyzetéről, Szontagh Pál a mezőgazdasági építészet szerkezeti fejlődésének irányairól és Jármai Pál a vázas rendszerű mezőgazdasági építmények statikai feladatairól tartott előadást. Itt ismertették a feszített vasbetonvázas szerkezet megoldására hirdetett tervpályázatot. Az előadásokon elhangzott javaslatok és észrevételek összefoglalására július 16-án klubnap keretében kerül sor a Technika Házában. Nemzetközi vibrációs tömörítéstechnikai konferencia A Gépipari Tudományos Egyesület az Építőipari, valamint a Közlekedéstudományi Egyesület közreműködésével július 15. és 17. között nemzetközi vibrációs tömörítéstechnikai konferenciát rendez a Technika Házában. A konferencia előadásai a vibrációs tömörítés elméletével, a kísérleti eredményekkel és a vibrációs gépekkel foglalkoznak; az előadások egy része e témakörön belül a cölöpözéssel kapcsolatos legújabb eredményeket ismerteti. RENDEZVÉNYEK: Közöljük olvasóinkkal, hogy mellékletünk, az MTESZ rendezvénynaptára a nyáron megjelenő számainkból — így a jelenlegiből is — kimarad, mivel az egyesületek általában ez idő alatt kevés előadást tartanak. A rendezvényeket e rovatunk fogja ismertetni. A Textilipari Tudományos Egyesület július 11-én 8 órakor „Férfiruha-szerkesztési megoldások” címmel előadást rendez a Ruhaipari Tervező Vállalatnál. Előadó: Molnár István, Bihari György és Cseplye Ferenc. Július 25-én, 17.30-kor „Automata szövedék jelenlegi termelési szintje a teljes felfutáshoz viszonyítva” címmel Kotányi Ferenc tart előadást a Technika Házában (III. em. 361.). MEGOLDHATÓ PROBLÉMÁK ipar A szerkesztőségben folytatott megbeszélések keretében legutóbb dohányipari szakemberekkel találkoztunk. E beszélgetés során az derült ki, hogy az iparág problémája kettős: egyrészt a terveknek megfelelően, gyors mértékben kell növelni a termelékenységet, másrészt folyamatosan javítani kell a minőséget. Mi kell ahhoz, hogy ezeknek a kívánalmaknak az iparág eleget tudjon tenni? A külkereskedelem segítsége Mint ismeretes, a dohányipar beruházási keretei az átlagnál jóval szerényebbek, noha természetes az is, hogy a termelékenység gyorsabb növelése és a minőség javítása érdekében, bizonyos beruházásokra föltétlenül szükség volna. Ezért az iparág arra törekedett, hogy exportja fokozásával, olyan többletdevizát termeljen ki, amelynek ellenértékét azután egyes nélkülözhetetlen berendezések importjára használhatná fel, így például legutóbb tervbe vették a kiképző ágazat fermentálásának korszerűsítését. A szükséges vezérgépek behozatala érdekében az ipar megfelelő mennyiségű és jól értékesíthető dohányt ajánlott fel a külkereskedelemnek, az azonban a dohányt csak olyan feltételekkel lenne hajlandó átvenni, amelyek a dohányipart nem elégítik ki. E gépek értéke a számítások szerint két és fél év alatt megtérülne, importja tehát rendkívül gazdaságos. A dohányipari szakemberek úgy vélik, hogy e fontos beruházás elsősorban a külkereskedelem hibás szemlélete miatt, nem valósulhatott meg. Hogyan javítható a műszerezés ? A magyar műszeripar egyetlen olyan műszert állít csak elő, amelyre a dohányiparnak szüksége lenne: egy hőmérséklet- és nedvességszabályozót, azonban, sajnos, ezt sem lehet kapni. A dohányipar szükséglete egyébként nem is olyan nagy, hogy az a hazai gyártás bevezetését indokolná, ez viszont egyben azt is jelenti, hogy a korszerűsítéshez szükséges importkeret sem lenne túlságosan nagy. Mind a termelésben, mind a laboratóriumi ellenőrzésben sok új típusú mérőműszerre lenne szükség. Azt hisszük, meg lehetne találni a módját annak, hogy a dohányipar kívánságait kielégítsék. Azok a bizonyos kazánok Alig van olyan iparág, ahol a kazánnal ne lenne probléma. A Lágymányosi Dohánygyár kazánjainak évi átlagos hatásfoka a hatvan százalékot sem éri el, s egyre kevésbé képesek a zavartalan üzemelést biztosítani. A kazánbiztos is kicserélésüket javasolta. A felügyeleti szervek ennek alapján biztosították is a beruházási keretet, s a Magyar Hajó- és Darugyár vállalta, hogy a szükséges kazánokat az idén legyártja és üzembe helyezi. Az Országos Energiagazdálkodási Hatósággal folytatott tárgyalás során úgy döntöttek, hogy a dohánygyár gőzellátása a Kelenföldi Hőerőműből gazdaságosabb, ezért a beruházási keretet visszavonták. Igen ám, csakhogy a távvezeték kiépítésére előreláthatólag csak 1965-ben kerül sor. S mi lesz addig? Marad a régi rossz. Nagyjából hasonló a helyzet a Pécsi Dohánygyár gőzellátásával is. Itt a szükségmegoldásként üzemeltetett, elavult kazánok állapotán kívül, az is igen súlyosan érinti az ipart, hogy azok a szükséges technológiai gőzmennyiségnek csak mintegy a felét képesek szolgáltatni. Itt is kézenfekvő és sürgető megoldásként vetődött fel a pécsi ipari gőztávvezeték-hálózatba való bekapcsolódás, melynek első ütemére 1964-ben kerül sor. Azonban minden nyomós indok ellenére, az illetékes szervek csak a fejlesztés második ütemében — 1966-os határidővel — kívánják a bekapcsolást végrehajtani. Kevés a szakember A dohányiparban is égető probléma a szakemberhiány. Ennek illusztrálására a szakemberek elmondották, hogy 1963-ban a dohányipar összesen négy mérnököt kap. Jelenleg a mérnökök létszáma 105 (1960-as bázis), s 1970- re az igény 201 fő lesz. A fejlesztési tervek szerint tehát a műszakiak létszámát 1970-ig meg kellene kettőzni, a négy főből álló utánpótlás azonban legfeljebb, ha a nyugdíjbamenőket, vagy a más iparágak által elcsábítottakat pótolja. A dohányiparban próbálkoztak már azzal is, hogy minél több dolgozó továbbtanulását támogassák, a probléma megoldását azonban ez sem hozta meg. Mindezt összefoglalva: a dohányipar azt várja, hogy az illetékes szervek segítsék a műszaki fejlesztésre vonatkozó erőfeszítéseket, mert ez az előfeltétele annak, hogy javuljon a gyártmányok minősége, s gazdaságosabb legyen a termelés. Új igazgatók: Kerepesi Ferenc — ÉM Miskolci Tervező Vállalat: dr. Bartha Róbert ÉM Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat: Eigner Endre — ÉM Pécsi Cementáruipari Vállalat: Simó József — ÉM Budapesti Porcelángyár. Új főmérnökök: Horváth István — ÉM Miskolci Tervező Vállalat: Forgács Ede — ÉM Földmérési és Talajvizsgáló Vállalat. Felmentések: ifj. Horváth Bélát, az ÉM Miskolci Tervező Vállalat: Somos Lászlót, az ÉM Pécsi Cementáruipari Vállalat: Füleki Sándort, az ÉM Budapesti Porcelángyár Igazgatóját. Oláh Tibort, az ÉM Miskolci Tervező Vállalat. Németh Jánost, az ÉM Elektromotorjavító Vállalat főmérnökét felmentették.