Műszaki Élet, 1964. január-június (19. évfolyam, 1-13. szám)
1964-01-02 / 1. szám
A KGST-ben 1965 közepéig szocialista világpiaci ármodelleket szerkesztenek. Ezzel kapcsolatban szerkesztőségünk több kérdést tett fel dr. Csikós-Nagy Bélának, az Országos Árhivatal elnökének. Mi az ármodell? Népgazdaságunk egyidejűleg több százezer terméket állít elő és hoz forgalomba. Ezek mindegyikének van termelői (fogyasztói) ára és kiszámítható a termékárak belső szerkezete, az áröszszegnek a bérköltségre, valamint a társadalmi tiszta jövedelem elemeire eső hányada. A népgazdaság árrendszerét azonban gyakorlatilag aligha lehetne ilyen kiterjedt módon tanulmányozni. Erre nincs is szükség, mert a rokoncikkek árszerkezete alig mutat különbséget. A népgazdaság árrendszere néhány száz, illetőleg ezer termék árszerkezetével is reprezentálható. Lényegében ezt teszik akkor, amikor ármodellt szerkesztenek. Az ármodell tehát az árrendszert reprezentálja. A reprezentálás különleges követelményeket támaszt a termékkiválasztással szemben. Olyan terméknomenklatúrára van szükség, amely nemcsak a termelést reprezentálja megfelelően, de teljes mértékben figyelemmel van a termékek közötti kölcsönhatásokra is. Ezért lehet azután az ármodell segítségével az ár- és költségváltozások gyűrűző hatásait tanulmányozni. Ezért van az, hogy ha kész az ármodell, akkor tág tere nyílik a sokirányú gazdasági számításnak, általában minden olyan elemzésnek, amely feltételezi a társadalmi termelőszervezet organikus összefüggéseinek számbavételét. Kétfajta ármodellt különböztethetünk meg. Az egyik, amiről az imént volt szó, az ún. termékrendszerű ármodell. Itt az árrendszert konkrét termékárak, e termékek árszerkezetei reprezentálják. Az ármodell egy másik fajtája az ágazati kapcsolatok mérlegén alapul. Az előbbi esetben néhány száz, illetőleg ezer reprezentáns termék kapcsolatában vizsgálhatók az ár- és költségváltozások kölcsönhatásai. Az utóbbi esetben a vizsgálat néhány tíz ágazatra, tehát ágazati átlagokra korlátozódik. Néhány szocialista ország az elmúlt években ármodellekben vizsgálta az árak különböző típusa és különböző termékek árarányai közötti összefüggéseket. Ezek az ármodellek az ágazati kapcsolatok mérlegén épültek fel. Mi is végeztünk ilyen számításokat. De nálunk már befejezéséhez közeledik az ún. termékrendszerű ármodell megszerkesztése is. Itt mintegy 1200 termék összefüggésében vizsgálhatók a kölcsönhatások. Ilyen rendszerűek lesznek a KGST-tagországok közötti együttműködés alapján szerkesztett szocialista világpiaci ármodellek is. Sőt, a termékek száma is megközelítően 1000—1200 lesz. — Mi a szocialista világpiaci ármodellek konkrét célja? — A szocialista világpiacon az áruforgalom céljaira ma olyan külkereskedelmi árakat alkalmaznak, amelyek meghatározott módon a tőkés világpiaci árakhoz igazodnak. Ugyanakkor már hoszszabb ideje folyik annak vizsgálata, nem lenne-e célszerű, ha a szocialista országok közötti áruforgalomban a tőkés világpiaci árakból kiinduló árképzést a szocialista világpiac értékviszonyaihoz igazodó árképzéssel helyettesítenék. Milyen típusúak legyenek az árak? — Ez igen bonyolult, szerteágazó kérdés, amelynek tanulmányozása megállapított program szerint történik. E program keretében nemcsak a saját árbázisra való áttérés feltételeit, időpontját, módját kell gondosan mérlegelni, hanem azt is, milyen típusúak legyenek azok az árak, amelyekre a szocialista világpiac saját árbázisa felépíthető, továbbá azt is, milyen hatást gyakorol az egyes KGST-országok nemzetközi fizetési mérlegére az árarányok megváltozása, ami szükségszerűen előáll, ha a tőkés világ értékviszonyairól a szocialista világ értékviszonyaira térünk át. A szocialista világpiaci ármodellek e két utóbbi kérdés tanulmányozásához nyújtanak lehetőséget. Szocialista világpiaci ármodellek — Dr. Csikós-Nagy Béla, az Országos Árhivatal elnöke nyilatkozik a KGST-ben szerkesztésre kerülő szocialista világpiaci ármodellekről — — Célszerű külön is hangsúlyozni: mikor szocialista világpiaci ármodelleket szerkesztünk, akkor a szocialista világ értékviszonyainak megismeréséhez nyújtunk nélkülözhetetlen adathalmazt. Márpedig ennek a külkereskedelmi árképzéstől függetlenül is igen nagy a jelentősége. Ez az ismeretanyag ugyanis rendkívül hasznossá válhat a KGST- országok közötti termelési kooperáció, az ésszerű nemzetközi munkamegosztás szervezésében, miután ehhez is új támpontokat nyújthat. — Milyen ártípusok modellezését végzik el? — Az idevágó megbeszélések még nincsenek lezárva, minden valószínűség szerint azonban négyféle ártípus modellezését fogjuk végrehajtani. Az első modell az értéket megközelítő árakat fogja reprezentálni. E modell megszerkesztéséhez minden ország kiszámítja, mekkora bérráfordítással állítja elő azokat a termékeket, amelyekre a modellszámítás felépül. A termékekre történő bérráfordítást, miként az a szakkörökben jól ismert, úgy kapjuk, hogy az önköltséget megtisztítjuk a társadalmi tiszta jövedelem elemeitől, s így nyerjük a reálönköltséget, vagyis az ún. bérszintű önköltséget. A különböző termékek reálönköltsége közötti arányok megközelítően az értékarányokat tükrözik. Ezért az értékárakat e modellben úgy állapítjuk meg, hogy e reálönköltségeket arányosan pótlékoljuk társadalmi tiszta jövedelemmel. A második ármodell arra kíván választ adni, miképpen változnak meg az értékarányok, ha figyelemmel vagyunk a termékek eltérő eszközigényességére. Ezt a modellt úgy szerkesztjük, hogy a termékek reálönköltségét a termelésben lekötött eszközökkel arányosan (az eszközök értékének 15 százalékát kitevő összeggel) pótlékoljuk. A harmadik modell ún. vegyes ártípust reprezentál. Itt a tiszta jövedelempótlékolást egyfelől a termékek bérigényessége, másfelől a gyártás beruházásigényessége alapján hajtjuk végre. — A negyedik ármodell a termelői árakból kiindulva, azok korrigálásával alakítja ki a külkereskedelmi ártípust. — Mi a szocialista világpiaci ármodell szerkesztésének menete? — Az elképzelések szerint a szocialista világkereskedelmet jól reprezentáló termékek és az áruszállítás reálönköltsége 1964 őszéig meghatározható lesz. Ez a munka tulajdonképpen már megkezdődött. Az ipari termékekre nézve a KGST Közgazdasági Állandó Bizottsága mér 1962- ben jóváhagyta a reálönköltség számítás módszerét, annak alaptételeit. A még rendezésre váró módszertani kérdések tisztázása 1964. 1. negyedében megtörténik. Erre az időre azok a módszertani ajánlások is elkészülnek, amelyek lehetővé teszik a mezőgazdasági termékek és az árusszállítás reálönköltségének kidolgozását. A munka második menetében, 1964 utolsó negyedében dolgozzuk ki a nemzeti külkereskedelmi árak elképzelt négy típusét. A munka utolsó szakaszában, 1965. első felében számítjuk át a különböző típusú nemzeti külkereskedelmi árakat közös valutára, majd átlagosítással adódnak a saját árak típusai, amit még meghatározott módon a szállítási költséggel is pótlékolni kell. Ma még nincs meg az összes KGST-országnak az ágazati kapcsolatok mérlege. Elektronikus számítógépre vitt termékrendszerű ármodellel pedig még csak Magyarország rendelkezik. Ezért a szocialista világpiaci ármodelleket ma még csak nagyfokú leegyszerűsítésekkel lehet elkészíteni, hagyományos módon, kézi számításokkal. Az ármodellek azonban rendeltetési céljukra így is alkalmasak lesznek. Más lesz a helyzet, amikor már nem modelleket kell kidolgozni, hanem az árképzés feladatát kell megoldani. Feltételezhető, hogy ezt már korszerű matematikai módszerekkel és elektronikus számítástechnikai eljárással lehet majd végezni. Az ország gazdasági körzetesítésének műszaki kérdései Az utóbbi időben egyre gyakrabban és egyre nagyobb súllyal vetődik fel az ország gazdasági körzetesítésének kérdése. Közismert, hogy a termelőerők területi megosztása és a népesség minden irányú ellátási igényeinek kielégítését szolgáló intézmények területi rendszere bizonyos földrajzi jellegű körzeteket határoz meg. Ezeknek egységes, összefüggő területként való fejlesztése fontos eleme az ország tervszerű, arányos fejlődésének, és így mind a népgazdasági tervezőknek, mind pedig a területfelhasználás és a településhálózati rendszer célszerű fejlesztési lehetőségeinek elemzésével foglalkozó regionális tervezőknek igen fontos feladata. A probléma aktualitását megerősíti a regionális tervezés — és azzal szorosan összefüggésben — a népgazdasági-területi tervezés rendszerét szabályozó két új kormányhatározat, valamint az országos távlati tudományos kutatási munkatervben az ország gazdasági körzetesítésének megalapozására előirányzott kutatási feladatok helyzete. Nemrégiben tartott vitaülést a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Bizottsága is e feladatkör földrajztudományi kutatásainak előkészítésére. A műszaki jellegű — regionális — elemzések pedig már 1958 óta folynak, s eredményeit az 1963-ban elkészült országos településhálózati tervtanulmány foglalja össze. A településhálózat fejlesztése Azért kívánok éppen e helyen foglalkozni ezzel a problémával, mert egyes szakemberek szerint annak megoldása elsődlegesen gazdaságföldrajzi elemzésre támaszkodó gazdasági tervezési feladat, míg a műszaki (regionális) tervezőknek csak a már gazdaságföldrajzi alapon megtervezett körzetek létesítményi rendszereinek kialakításával kell foglalkozniuk. Ezt a felfogást tükrözte a többi között az említett akadémiai vitaülés is, ahol a „műszakiak” számos érvvel támasztották alá a maguk egyenrangúságát. Szerintük ugyanis az ország körzetesítésének alapvető követelménye: a népesség egyenletes és minél magasabb színvonalú ellátottságának biztosítása. Ennek pedig egyik fő feltétele a települések, a közlekedési hálózat, és általában mindenfajta létesítmény oly módon való telepítése, hogy térbeli elrendezésük minél"kevesebb felesleges társadalmi munkaráfordítással legyen képes biztosítani a termelés és az ellátás feladatainak végrehajtását. Pontosabban szólva: úgy kell mind a termelő, mind pedig a nem termelő rendeltetésű létesítményeket (például közintézményeket) elrendezni, hogy a felhasználásukkal a lehető legkisebb szállítási, illetve energiaátviteli teljesítményt igényeljék, és hogy a feltétlenül szükséges szállítási és energiaátviteli teljesítmény a lehető legkisebb beruházási és üzemeltetési költséggel, illetve energiaveszteséggel legyen lebonyolítható, s hogy a telepítés helyén a létesítmények gazdaságos nagyságú üzemegységei racionálisan legyenek kihasználhatók. ■Ilyen létesítményi rendszer „megszerkesztése” döntően műszaki kérdések megoldását igényli, ez pedig a regionális tervezők feladata. A geográfusok a termelőerők (elsősorban az ipari üzemek) telepítését előtérbe helyezik a településhálózat fejlesztésével szemben, holott azok szerves részei a településeknek, a települések népessége pedig szerves része a termelőerőknek, és mint az ellátandók tömege, egyben használója a települések nem termelő rendeltetésű létesítményeinek. Ily módon, ha a települési és közlekedési hálózat rendszerét az ipari üzemek sajátos szempontjai szerint már előzetesen kialakított területi rendszerére kívánnánk „ráépíteni”, nem jönne létre a népgazdaság szempontjából optimális megoldás. Ezt példázzák a hazánkban kialakult területi aránytalanságok (Budapest és Miskolc túlzsúfoltsága; a vidék viszonylagos elmaradottsága; számos ipari településünkben a nők viszonylag alacsony foglalkoztatottsága stb.), amelyek felszámolását eddig is elsősorban a termelőerők sajátos követelményeinek „elsőbbsége” akadályozta. A regionális tervezésnek és a népgazdasági-területi tervezésnek a legújabb kormányhatározatban megállapított kapcsolatai éppen azt célozzák, hogy a termelőerőik telepítésének és a településhálózat fejlesztésének szoros kölcsönhatásai maradéktalanul érvényesüljenek. A műszaki létesítmények térbeli rendszerének szerepét aláhúzza azok viszonylag hosszú élettartama. Az építmények műszaki és erkölcsi kopása lényegesen lassúbb, mint a közvetlen termelőeszközöké. Egy-egy üzem épületei rendszerint a technológiai változások egészsorát túlélik. Még sokszorta hosszabb életűek az építmények komplex rendszerei: a települések, különösen azok alapvető elrendezése, amely általában azonban az ott elhelyezkedő épületeket is túléli. A településhálózat rendszerének lényeges változása pedig csak évszázados léptékkel mérhető. Ifjy a termelőerők tervezése során többé-kevésbé kénytelenek vagyunk alkalmazkodni a településhálózat rendszeréhez. A körzetek kialakulása Fontos kérdés, hogy mely tényezők milyen mértékben járulnak hozzá a körzetek kialakulásához. Egyes kivételektől eltekintve ugyanis minden fajtájú ipari üzemnek más a jellemző körzete, sőt rendszerint más a jellemző nyersanyagellátási, és más a jellemző fogyasztási körzete. E körzetek nagysága a műszaki fejlődéstől függően viszonylag rövid időn belül változik. A mi sajátos viszonyaink között az ipari üzemek jellemző körzetei általában túlnyúlnak az ország határain. Nyersanyagaikat ugyanis részben vagy egészben importból fedezik, és részben vagy egészben exportra termelnek. Azok az üzemek pedig, amelyek a település lakosságát gyorsan romló, fogyasztási cikkekkel szolgálják ki (például kenyérgyár, tejüzem), a körzet kialakítása szempontjából nem meghatározó jellegűek. Az előzőktől eltérően az emberek mozgása határozottabban rajzolja ki a körzetek határait. Az ipari üzemek dolgozóinak, a közintézmények látogatóinak, az igazgatási szervek ügyintézőinek vándorforgalma szükségszerűen egymáshoz hasonló jellegű körzeteket rajzol ki a központi szerepkörű városok közül. Ezek az ipartelepítés valóságos és potenciális telephelyei és egyben a termelőerők körzeteinek központjai is. Külön említem a mezőgazdasági termelőerők és települések öszszefüggését. A regionális tervezés eddigi tapasztalatai szerint ugyanis a nagyüzemi mezőgazdasági üzemegységek racionális nagysága, és a racionális nagyságú üzemegységek népességének elhelyezkedését és mindenfajta ellátását gazdaságosan biztosító településhálózati elemek, a „falukörzetek” nagysága célszerűen összegyeztethető. Ezek képviselik a gazdasági körzetek legkisebb nagyságrendű fokozatát, amelyek — helyes kialakításuk esetén — teljes mértékben megfelelnek a gazdasági földrajz kritériumainak, a specializáltság, a komplexitás, a kohézió, és egyben a gazdasági hatékonyság követelményeinek is. Mindezek természetesen nem kívánják a gazdasági földrajz és a gazdasági tervezés feladatait háttérbe szorítani, csak néhány érvet szolgáltatnak a szükségszerűen együttműködő szervek tevékenységének kölcsönös megbecsülésére. DR. GERLE GYÖRGY MŰSZAKIAK A ,,Munka Érdemérem” kitüntetést kapta: Temesszentandrási Guidó főmérnök — Ózdi Kohászati üzemek; Horváth Károly gyárrészlegvezető — Lenin Kohászati Művek; Grünfeld Sándor főmunkavezető — Közlekedési Építő Vállalat. A „Gépipar kiváló dolgozója” kitüntetést kapta: Sági György termelési igazgató — Csepel Vas- és Fémművek; Madarász György műszaki titkár, Szabó László technológus, Gyorsok József műszaki ügyintéző — Ganz-MÁVAG; Farkas István technológiai osztályvezető-helyettes — Magyar Hajó- és Darugyár; Biszterszky András főkonstruktőr — Diósgyőri Gépgyár. A ..Nehézipar kiváló dolgozója” kitüntetést kapta: Szlávy János csoportvezető mérnök — Budapesti Hőerőművek Vállalat; Kiss Lipót műszaki vezető — Bp. Főváros Elektromos Művei; Hellenbronth Antal mérnök, Prause Béla főmérnök — Villamos Hálózati Fejlesztő és Tervező Vállalat; Kiss Ferenc főmérnök — NIM Villamosenergiaipari Főosztály; Kenczler Ödön csoportvezető főmérnök — NIM Vegyipari beruházás főosztály; dr. Csűrös Zoltán akadémikus; Inzelt István igazgatóhelyettes — NIM Dokumentációs és Fordító Iroda; dr. Híres József laborvezető, Kormos Ferenc technológus, Kovalcsik Ignác diszpécser, Lajtai Lajos építész csoportvezető mérnök, dr. Pető Antal, Sándor János, Seres János üzemvezetők — Borsodi Vegyi Kombinát, Zalai György létesítményi főmérnök — Vegyiműveket Tervező Vállalat. MŰSZAKI ÉLET 3