Műszaki Élet, 1969. július-december (24. évfolyam, 14-26. szám)
1969-07-11 / 14. szám
Gazdasági, jogi, társadalomtudományi kérdések az MTESZ-ben Az utóbbi időben egyre gyakrabban adunk hírt arról, hogy az egyesületek, illetve maga a szövetség gazdasági, szervezési, társadalomtudományi és jogi problémákat érintő kérdésekről rendez vitákat. Sok olvasónk fordult ezzel kapcsolatban kérdéssel a szerkesztőséghez, és számukra kértünk választ dr. Valkó Endrétől, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége főtitkárától. Miért foglalkoznak közgazdasági témákkal ? — Miért tekintik a műszaki egyesületek feladatuknak, hogy közgazdasági témákkal is foglalkozzanak? — A termelés és a műszaki haladás kérdéseit csupán műszaki szempontok alapján vizsgálni céltalan volna. Fontos feladat, hogy szakembereink mindinkább megismerjék a műszaki és tudományos fejlődés összefüggéseit a közgazdasági kérdésekkel, sőt, ezeken túlmenően, a különböző társadalmi, jogi stb. problémákkal. Az új mechanizmus ezt különösen időszerűvé teszi. Műszaki szakembereink zöme a szakmai egyesületek keretében értesül, tárgyal, vitatkozik rendszeresen a műszaki haladás kérdéseiről, elsősorban itt foglalkoznak tehát az ezekkel összefüggő közgazdasági, szervezési, pénzügyi, szociológiai és egyéb problémákkal is. Az egyesületek nagyobb részében működnek közgazdasági, tervgazdasági, üzemgazdasági, ipargazdasági stb. szakosztályok. — Miért van szükség arra, hogy az egyesületeken kívül maga a szövetség, illetve az MTESZ központi szervei is foglalkozzanak ilyen témákkal? — Tény, hogy az egyesületek említett szakosztályai sikeres rendezvényeket szerveznek (a Magyar Kémikusok Egyesülete „Terv és piac konferenciája”, a Közlekedéstudományi Egyesület „Közlekedésgazdasági konferenciája”, a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület „Gazdasági konferenciája”, a Híradástechnikai Egyesület „Ipargazdasági konferenciája” stb.). Emellett azonban szükség van arra is, hogy a különböző ágazatok szakemberei együtt, közös tanácskozásokon tárgyalják meg elgondolásaikat, tapasztalataikat, illetve tájékozódjanak a legújabb irányzatokról, olyan témákban, amelyek egyformán érdekesek több gazdasági ág, vagy éppen az egész népgazdaság szempontjából. A többi között az ipargazdasági, szervezési, vezetési problémák, a beruházások kérdése, az ipar és a külkereskedelem kapcsolata és egyáltalán az új mechanizmus által felszínre hozott kérdések sok közös vonást mutatnak a különböző ágazatokban. Hasznos és szükséges a tapasztalatok egybevetése, a véleménycsere, a következtetések együttes levonása. Állandóan találkozunk új jelenségekkel, módszerekkel, amelyek sok egyesület tagjait érintik, de amelyekről egy-egy egyesületen belül eleinte még csak kevés szakembernek van ismerete, tapasztalata. Az új gazdaságirányítási rendszer előkészítése és bevezetése óta a különböző egyesületeknek ilyen kérdések iránt érdeklődő tagjai méginkább keresik a kapcsolatot más egyesületek tagjaival is. Ez a magyarázata annak a nagy érdeklődésnek, amely például a vezetők továbbképzésével, a szervezéstudomány helyzetével, az ergonómiával, a fővállalkozók problémáival, a marketinggel foglalkozókonferenciák, ankétok iránt megnyilvánult. Ilyen központi rendezvényeken a múlt évben mintegy 10 ezer, ez évnek csupán az első öt hónapjában már közel 11 ezer szakember vett részt a különböző ágazatokból. Számosan voltak közöttük közgazdászok, jogászok, pénzügyi szakemberek, valamint az állami szervek, tudományos és oktatási intézmények munkatársai közül is olyanok, akik nem tagjai valamely szakmai egyesületnek. Bizottság vagy társaság? — Miért nem tudja az MTESZ kielégíteni az ilyen témák iránt mutatkozó igényt bizottsági formában? — A bizottsági forma eleinte megfelelő volt; ekkor ahogyan erre már utaltam, az Ipargazdasági Bizottság aktivitása a maihoz képest még sokal kisebb és sokkal kevésbé differenciált volt. Az MTESZ Elnöksége egyik bizottságaként, annak irányítása mellett tevékenykedett. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ez a szervezeti forma ma már nem megfelelő. A Központi Ipargazdasági Bizottság keretében jelenleg számos különféle szakbizottság, illetve albizottság működik (szervezési, vezetési, ipar- és külkereskedelem kapcsolata, üzemgazdasági, munkagazdasági, számviteli és pénzügyi, munkaélettani és munkalélektani, üzemszociológiai, fővállalkozói stb.). — E szerteágazó és egyre aktívabban kibontakozó tevékenység mellett különböző, jelenlegi szervezet mellett nem megoldható problémák merülnek fel, így például az MTESZ Elnöksége nem vállalhatja magára, hogy e (22 központi és ezen kívül számos vidéki bizottságban folyó) tevékenységet figyelemmel kísérje, felette tényleges irányítást gyakorolni nem tud. Nem hatékony az Ipargazgazdasági Bizottság, illetve (ennek szélesebb testülete) az Ipargazdasági Választmány irányítása sem. Kompetenciája is vitatható, mert nem az egyesületi szokásoknak megfelelően, a résztvevők köréből demokratikusan választott vezető testület. Ezért, habár a bizottságban (és a „választmányban”) az érintett szakterületek számos kiváló képviselője foglal helyet, a tevékenység irányáért, a munkaprogramért, az egyes rendezvényekért való felelősség ténylegesen elmosódik. Olyan helyzet állt elő, hogy az Ipargazdasági Bizottság aktivitása és felépítése ma már megfelel a nagy szakmai egyesületek tevékenységének, de míg azokban a munka irányítása és az érte való felelősség is teljesen a választott vezető szerveket terheli, itt e tekintetben is túlságosan nagy szerep hárul a függetlenített apparátusra, amelynek ez nem lehet feladata. — Milyen célból hozzák létre az „MTESZ Vezetési és Szervezési Társaságát”? — A Társaság létrehozása a fenti problémák megoldását szolgálja. A Társaság nem újabb tagegyesület. Elsősorban azokat a szakembereket fogja össze, akik amellett, hogy már tagjai az MTESZ valamely szakmai egyesületének, különösen érdeklődnek ilyen kérdések iránt, és igénylik a többi egyesület hasonló szakembereivel való tapasztalatcserét. A Társaság tehát, jellegét tekintve, az MTESZ központi szakosztályainak felel meg. Működésének költségeit az egyesületekhez hasonlóan, lényegében saját tevékenységéből eredő bevételekből biztosítja. Tagjai sorában, a már kialakult gyakorlatnak megfelelően, szívesen látunk közgazdászokat, pénzügyi, kereskedelmi szakembereket, jogászokat, szociológusokat, pszichológusokat, orvosokat akkor is, ha ezek nem tagok valamely MTESZ egyesületben. — Igényeljük e szakemberek közreműködését a Társaság munkájában és vezetésében is abban a reményben, hogy tevékenységük révén, segítségükkel még általánosabbá tehetjük a műszaki, gazdasági s társadalmi kérdések együttes, vizsgálatát, „komplex szemléletét”, egyesületeink tagsága körében. A Társaság, mint forma, több lehetőséget ad arra is, hogy azon belül a különböző szakmai területeken szakosztályok jöjjenek létre, amelyek munkáját a kérdések kiváló ismerőinek kell — ugyancsak választott vezetőkként — irányítaniuk. — Hogyan kívánja az MTESZ Elnöksége irányítani a Társaság munkáját? Nem mutatkozik-e majd átfedés, részben a szakmai egyesületek, részben más MTESZ-szervek és egyéb társadalmi szervek tevékenységével? — A Társaság vezető testületét a demokratikus egyesületi szokásoknak megfelelően, a Társaság tagjai köréből választják. A tisztségekre való jelölésnél figyelembe veszik, hogy a vezetőszervben helyet kell hogy foglaljanak az érintett területen kompetens intézmények, testületeknek a társadalmi munka iránt érdeklődő vezető munkatársai. (Pl. Magyar Közgazdasági Társaság, Munkaügyi Minisztérium stb.) Az MTESZ szakmai egyesületeivel és az MTESZ más társaságaival (pl. Neumann János Számítógép-tudományi Társaság), bizottságaival való koordinációt, az MTESZ Gazdasági- Műszaki Választmánya végzi, amelyben az érintett szervek és az MTESZ Elnöksége választott képviselői foglalnak majd helyet. Rendszeres időközökben megvizsgálják, hogy a Társaság munkája nem ütközik-e más szervek tevékenységével, milyen területeken van szükség elhatárolásra, vagy együttműködés szervezésére. A fentiekben vázolt szerkezeti formát egyébként az MTESZ Országos Vezetősége 2 év időtartamra hagyta jóvá kísérleti jelleggel, azzal a céllal, hogy a szerzett tapasztalatok alapján határozzon majd az esetleges módosításokról — fejezte be dr. Valkó Endre, az MTESZ főtitkára. Az ügyvitelgépesítési berendezések hazai kifejlesztése és gyártása jóváhagyott célprogram szerint folyik, amelyet a KGM irányításával 4—5 éve dolgozott ki egy szakértő csoport. Az első eredmények nemrég jelentkeztek, és a további fejlesztések is biztatóak; — ezek iránt érdeklődtünk az Optikai, Akusztikai és Filmtechnikai Egyesületben Ágoston Mihály elnökségi tagnál, az Elektronikai és Finommechanikai Kutató Intézet (EFKI) tudományos főosztályvezetőjénél. A célprogramot kiemelten kezelik, és az elmúlt évek tapasztalataiból megállapítható, hogy a KGM akkori műszeripari igazgatósága jól kezdte megszervezni a műszeriparon belül a fejlesztési és gyártási részfeladatokat. Véleményünk szerint elsősorban ennek köszönhető, hogy a célprogram alapját képező GB 10 118. sz. Gazdasági Bizottsági határozat előirányzatainak megfelelően máris sikerült ügyvitelgépesítésünk alapjait lerakni, amit legjobban a következőkkel jellemezhetnék: — A múlt évben készült el az Elektronikus Mérőműszerek Gyára fejlesztésében az EMG 830 típusú számítógép, amely a próbákat kifogástalanul kiállta, és az idén már 5 darabot gyártanak belőle. A számítógép az építőszekrény-elv alapján állítható össze a konkrét műszaki igényeknek, illetve a gazdasági lehetőségeknek megfelelő teljesítményekre. A közepes sebességű számítógép sokoldalúan használható tudományos, ipari, folyamatszabályozási és adatfeldolgozási feladatok elvégzésére. PERIFÉRIÁK A számítógépek periférikus berendezései közül a lyukszalagperforáló és a lyukszalag-olvasó készült el először, több szellemes magyar szabadalom alkalmazásával. A kutatás során több finommechanikai probléma merült fel a megbízhatósággal és az élettartammal kapcsolatban, így például a lyukasztótűk anyagának kiválasztása, illetve az előállítás helyes technológiájának meghatározása több kísérletsorozatot igényelt, mert bár egészen vékony papírt kell perforálni, a tűk a robbanásszerű műveletnél aránylag rövid használat után elkoptak. Azóta sikerült megfelelő konstrukciót kialakítani, és a tűk számára alkalmas anyagot találni úgy, hogy a digitális konvertertől kapott és a vezérlő-elektronika segítségével a perforálógéphez átvitt kódolt információval irányított gép fennakadásmentesen üzemel és a tűk mintegy 100 millió lyukasztást bírnak. A gyártást a MOM vette át, kielégítve a hazai igényeket és máris jelentős exportpiacot talált. Hasonló a helyzet a lyukszalag-olvasóval is. Mindkét periférikus berendezés-fajtából elkészült már a gyártmánycsalád több tagja is, amelyek lyukasztó-, illetve kiolvasósebességben különböznek egymástól. Különleges megoldású és magyar szabadalmi oltalom alatt áll az EFKI-ben kifejlesztett számnyomtató, amelyet egyelőre még csak az intézetben gyártanak kis sorozatban. Előnye a nyomtatási műűvelet rendkívül gyors elvégzése, mert 10 számjegyből álló számsorból másodpercenként 10 sort képes nyomtatni, s ezzel hatásosan hozzájárul a számítógépek kihasználásához az irányítástechnika területén. — Az említett intézményeken kívl a célprogramba, illeszkedően igen jelentős munka folyik még a Vilatiban új rendszerű, fóliatárcsás mágnestárak, eredmény-kijelzők, szerszámgép-vezérlők és számítástechnikai adatelőkészítők terén. — Nagy feladatokat tartalmaz a célprogramban előírt további fejlesztési munka. A főbb teendők közül megemlíteném, hogy foglalkozni kell a számítógép memóriakapacitásának bővítésével különböző fajta mágnesszalagos és tárcsás információrögzítők útján. Már a közeljövőben szükség lesz további olyan segédberendezésekre, amelyek alkalmasak egyik információhordozóról a másikra való átvitelre (pl. lyukkártyáról lyukszalagra, illetve mágnesszalagra stb.). Szakmailag vitatott még, hogy milyen módon oldják meg a mágnestárak író-, olvasó- és törlőfejének gyártását. Egyesek a hazai fejlesztést javasolják, mások a licenciavásárlás mellett törnek lándzsát. Véleményünk szerint mindkét esetben a legcélszerűbb volnaa feladattal a Budapesti Rádiótechnikai Gyárnak foglalkoznia. A gyár a közeljövőben kezdi a kereskedelmi (audio) magnókhoz szükséges hangfrekvenciás mágnesfejek előállítását; ehhez lehetne a szóban forgó speciális fejek gyártását hozzákapcsolni. ÉRTÉKELŐK — Itt említem meg, hogy a célprogram keretében még egy olyan különleges fejlesztési témakörrel is foglalkoznak már, amely nem kifejezetten a számítógéppel, vagy annak periferikus berendezéseivel függ össze, és amelynek eredményeit számos szakterületen (gyógyászatban, geofizikában stb.) régóta várják. Újfajta célkiértékelő eszközök kialakításáról van szó, amelyek lehetőséget nyújtanak arra, hogy a felhasználók ne csak általános fizikai paraméterekben (volt, watt stb.) kapják meg az információt, hanem sajátos szakterületüknek megfelelően feldolgozott és segédszámítás nélkül azonnal felhasználható formában. Az információ közvetlenül mutassa például a gyógyászatban a szíven átáramló vér mennyiségét, a kőolajkutatásban határozott „igen-nem”mel foglaljon állást a kiértékelő berendezés a mért paraméterek értékelésével kapcsolatos olyan kérdésekben, melyek eddig a közvetlen mérési információból csak hosszadalmas számításokkal és logikai okoskodás útján voltak valószínűsíthetők. Mint látható, az elektronikai és finommechanika között nemcsak, hogy nem húzhatunk éles határt, hanem a kettő ma már szinte el sem választható egymástól. Részünkről természetesen elsősorban a mind bonyolultabb finommechanikai problémák megoldására fektetjük a fő súlyt. A kutatás-fejlesztés mellett rendkívül fontosnak tartjuk az irányító- és középkáderek képzését, illetve a káderek számának növelését is, és a múlt évben — a tájékoztatáson kívül — nem utolsósorban ezért rendeztük meg az első hazai ügyvitelgépesítési ankétot. 4 MŰSZAKI ÉLET *zehéz a vállalatok kívánságának eleget tenni — dohogott X* egy konferencia alkalmával az egyik kohászati üzem vezetője. — Ha későn szállítunk, az a baj, ha korán, akkor meg az. A dobogónak a maga szempontjából volt is valami igaza, csakhát addig a felismerésig nem jutott még el, hogy vannak a világban olyan üzemek, amelyek úgy a „határidő körül’’ szállítanak. Ez magyarán annyit jelent, hogy az anyag, amikor szükséges, helyben van, de azért mégsincs ott sokkal korábban, nem foglal le helyet, nem köt le manipuláló munkaerőt, és nem kell utána fizetni a kamatot. Mert pillanatnyilag ez is szorítja a vállalatokat. Az importanyag is elég rendszertelenül érkezik, van úgy, hogy hónapokig semmi, aztán egyszerre több hónapra való. És hasonló a helyzet a belföldi anyagokkal, alkatrészekkel, félkész árukkal. Igaz persze — és ezt a szenvedő alanyok is elismerik —, a jelenlegi gyakorlat még mindig jobb az évekkel ezelőttinél, és jobb, ha ott vár az anyag, amíg feldolgozzák, mintha áll a munka, mert nincs anyag. A nyelvtan szabályaival ellentétben, a jobb nem mindig kedvezőbb a jónál. És a feldolgozó vállalatok most már azt szeretnék, ha az anyagellátás fokozatos javulásával egyidejűleg a határidők is kedvezőbbé válnának; egyrészt, mint említettük, a kamatterhek miatt (ezt persze még át lehetne hárítani), másrészt pedig gyakorlatilag nincs olyan vállalat Magyarországon, amelyik elegendő raktárral rendelkezne, és az ilyen előszállítások bizony sokszor súlyos gondokat okoznak. Mindent összevéve, örvendetes dolog a javulás. Sőt, egyes területeken ez a javulás most már olyan méretű, hogy bizonyos finomításra is gondolni lehet. Voltaképpen ezt szorgalmazzuk. ___________________________________|