Műszaki Élet, 1971. július-december (26. évfolyam, 14-26. szám)

1971-11-26 / 24. szám

JOSEF STARIBACHER kereskedelmi és iparügyi miniszter: Új lehetőségek az osztrák-magyar gazdasági együttműködés bővítéséreMagyarország, mint Ausztria kü­kereskedelmi partnere­ vábbi könnyítéseket biztosít­sunk az Ausztriába irányuló magyar export számára. A két szomszédos ország, Ausztria és Magyarország kö­zött mindenkor igen szoros gaz­dasági kapcsolatok voltak. A kereskedelmi forgal­om — külö­v.,­nősen a II. világháború óta — mind terjedelmét, mind össze­tételét illetőleg lényeges válto­záson ment át. Míg ugyanis pl. 1937-ben Ausztria Magyaror­szágról eredő összbehozatalának k­b. 80%-a a mezőgazdasági, il­letve élelmezési szektorra esett, ez a hányad 1970-ben az oszt­rák behozatalnak már alig egy­negyede volt. A fejlődés a két ország egész külkereskedelmében is kifeje­zésre jutott. Magyarország ré­szesedése a teljes osztrák beho­zatalban az utóbbi években 1,4 és 2%, a kivitelben pedig 2,2 és 3% között mozgott. 1970-ben a behozatalban 1,7%-ott és a ki-­­vitelben 2,8%-ot tett ki, s ezzel Magyarország az osztrák keres­kedelmi partnerek sorában a 12., illetve a 10. helyet foglalja el. Magyarország a második helyen Még nyilvánvalóbbá válik Magyarország különleges hely­zete, ha a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa keretébe tar­tozó országok, mint osztrák ke­reskedelmi partnerek között el­foglalt helyét vesszük figyelem­be. Itt a szállítók sorában Ma­gyarország 1970-ben a Szovjet­unió és a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság után a harma­dik helyen állt, az osztrák ex­portban pedig mint átvevő, mindjárt a Szovjetunió után a 2. helyet foglalta el. Magyar­­országot ez a 2. hely akkor is megillette, ha a kivitelt és a behozatalt összegezzük. Az áru­forgalom állandóan növekvő irányzatot mutat, és az utóbbi három esztendőben meghárom­szorozódott. Az 1970. évi ered­mények szerint a Magyaror­szágról Ausztriába irányuló ki­vitelnek kb. 20%-a az élelme­zési szektorra és körülbelül ugyanakkora hányadrésze a kü­lönféle félkész- és készárukra esik. Ez a hányad folyamatosan növekedőben van. Az Auszt­riából Magyarországra irányu­ló kivitelnek több mint 80%-a vegyi készítményekből, gépek­ből, valamint különféle félkész- és készárukból tevődik össze. Az 1008. november 27-i meg­állapodás alapján mindkét or­szág kölcsönösen kedvezményes vámtételeket biztosít egymás­nak — Ausztria Magyarország­nak általánosságban a GATT (­ Általános Vámtarifa és Ke­reskedelmi Egyezmény) által megszabott vámtételeket szá­mítja fel —, így e vonatkozás­ban semmi akadálya nincsen annak, hogy az Ausztriába irá­nyuló magyar árukivitelt ki­terjesszék. Jelenleg is fárado­zunk továbbá azon, hogy egy új hosszú lejáratú kereskedel­mi egyezmény segítségével jó­ ipari kooperációs lehetőségek Hogy a kölcsönös kereskedel­mi kapcsolatok elősegítésére újabb lehetőségeket teremt­sünk. 1968 novemberében gaz­dasági, ipari és műszaki együtt­működési egyezmény létrehoza­talában állapodtunk meg, amely 1969. január 1-ével lépett élet­be. Az azóta eltelt viszonylag rövid idő alatt ez kétségtele­nül kedvezően befolyásolta az osztrák—magyar gazdasági kap­csolatokat. Így történhetett az, hogy a szóban forgó egyezmény által kijelölt vegyes bizottság első ülésén egyöntetűen megál­lapították: vállalati szinten máris egész sor gazdaságilag jelentős kooperáció létezik, és­pedig a vegyi- és műanyagipar­ban, a járműiparban, a villa­­mosenergia-, valamint vas- és acéliparban, továbbá a jármű­­abroncsok gyártásában. Mivel pedig ezek a kooperációk ál­talában panaszmentesen mű­ködnek, joggal feltételezhető, hogy hasonló tervezetek vonat­kozásában is kedvező fejlődés­sel lehet számolni. Az osztrák kereskedelmi poli­tika alapvető törekvése azon­ban mind a múltban, mind a jelenben az, hogy az Ausztriába irányuló behozatal megkönnyí­tésével újabb importlehetősé­­gekről gondoskodjék, mert szükség van arra, hogy a Ma­gyarországra irányuló ausztriai export se maradjon csak az ed­digi szinten, hanem egyre na­gyobb mértékben bővüljön is. Ehhez pedig a kereskedelmi­­ partner támogatására is szük­ség van, hogy ezáltal mód le­gyen a kölcsönös gazdasági kapcsolatok nyújtotta lehetősé­gek teljes kiaknázására. 1971. november 3-tól 5-ig a Magyar Kereskedelmi Kamara meghívására az Osztrák Gyár­iparosok Szövetségének 14 tagú küldöttsége tartózkodott Ma­gyarországon. A küldöttség ve­zetője dr. Franz Josef Mayer- Gun­thof, az Osztrák Gyáriparo­sok Szövetségének elnöke volt és a szövetségnek még további három elnökségi tagja szerepelt a delegációban. Osztrák ipari vezetők Magyarországon Ez a látogatás több szempont­ból is figyelemre méltó ese­mény a magyar—osztrák gazda­sági kapcsolatokban. Míg ugyan­is az összes munkáltatót ma­gában foglaló Osztrák Szövet­ségi Kamara már több ízben küldött és fogadott ilyen jellegű delegációkat, addig a Gyáripa­rosok Szövetsége ezúttal küldött első ízben Magyarországra dele­gációt. A küldöttség minden tagja egy-egy osztrák nagyvál­lalat vezérigazgatója, illetve tu­lajdonosa vol­t, tehát mind ösz­­szetételét, mind szintjét tekint­ve, egyaránt reprezentatívnak tekinthető. Jellegét illetően, a küldöttség útja egyaránt tekinthető jó­­szolgálati (goodwill) és marke­ting célzatúnak. Ami a goodwill jellegét illeti, utalni kell arra, hogy a küldött­ség tagjai által képviselt osztrák cégek mindegyike hosszú évek óta kapcsolatban áll egy vagy több magyar ipari és külkeres­­kedelmi vállalattal. Ezek a kap­csolatok a gyakorlatban több­nyire olyan üzletkötéseket je­lentenek, amelyeket általában az ügyintézők bonyolítanak le, amint az a hétköznapi ajánla­tok és üzletkötések gyakorlatá­ból természetszerűleg követke­zik. Éppen ezért célszerűnek lát­szott, hogy ezeknek az egymás­sal régebben kapcsolatban álló magyar és osztrák vállalatok­nak a vezetői a funkciójukból következő, nagyobb áttekintés birtokában a személyes talál­kozások alkalmából közösen vizsgálják meg, milyen kölcsö­nösen előnyös lehetőségeket lát­nak a kapcsolatok fejlesztésére. Ezen a ponton a küldöttség útja már bizonyos mértékben marketing jelleget is öltött, mi­vel a megbeszélések során tag­jainak alkalmuk volt egyes ma­gyar népgazdasági ágak veze­tőivel is találkozni, és ezúttal nem csupán a jelenlegi gazda­sági helyzet, hanem a IV. öt­éves terv keretében előirányzott fejlesztés is szóba került. Ezek­nek a tervezett beruházásoknak a megismerése nyilvánvalóan támpontokat adott az osztrák partnereknek, hogy mihez cél­szerű nekik konkrét ajánlatok­kal kapcsolódni. Mindkét fél érdeke! A bevezetőben azonban nem csupán ezért történt utalás arra, hogy a küldöttség útja figyelem­re méltó esemény. A magyar— osztrák gazdasági kapcsolatokra ugyanis nem csupán a forgalom dinamikus fejlődése jellemző, hanem az is, hogy a magyar passzívum tartós, és növekvő tendenciájú az utóbbi időben. Nyilvánvaló, hogy ennek a hely­zetnek a megváltoztatása az osztrák partnereknek is érde­kükben áll, mivel a két szom­széd ország közötti gazdasági kapcsolatokat hosszú időre fé­kezheti, ha nem sikerül csök­kenteni a magyar passzívumot. Őszintén meg kell mondani, hogy ennek elérésére mindkét partnernek a jövőben az eddigi­nél nagyobb erőfeszítéseket kell tennie. Magyar részről célsze­rűnek látszik az árualap-lehető­ségek gondos felmérése alapján, lépéseket tenni a kivitel áru­struktúrájának megváltoztatá­sára, míg osztrák részről a mar­keting jelentős fejlesztésével kellene előmozdítani a kölcsö­­ nösen előnyös kapcsolatok ki­­terjesztését. Ez részint elérhető az árucse­re bővítésével, részint pedig a vállalatok közötti kooperáció fejlesztésével. Eddig 25 magyar és osztrák vállalat között kötött kooperációs egyezményt tarta­nak nyilván, és az ezen a téren nyert tapasztalatokat mindkét fél — a végrehajtás során fel­merülő problémák ellenére — egészében általában pozitívnak minősíti. Tekintettel arra, hogy két szomszéd országról van szó, amelyek­ belső piaca viszonylag szűk, és a kutatásra és fejlesz­tésre rendelkezésre álló össze­gek is korlátozottak mindkét or­szágban, a kooperáció révén el­érhető előnyök kihasználásának csupán első lépését jelenthetik az eddig megkötött megállapo­dások. Az a rendkívül kedvező lég­kör és nagy érdeklődés, amely jellemezte az Osztrák Gyáripa­rosok Szövetsége küldöttségé­nek magyarországi útját, arra utal, hogy mindkét részről kész­ség mutatkozik ezeknek a köl­csönösen előnyös lehetőségek­nek a felkutatására. A dolog ter­mészeténél fogva jelenleg még nem lehet megítélni, mennyiben járult ehhez hozzá a küldöttség­­útja, és ezért egyetértünk Franz Josef Mayer-Gunthof elnökkel, aki a látogatás végén mondott pohárköszöntőjében kijelentette, hogy az eredményeknek a vál­lalatok könyvelésében és nem cikkekben kell jelentkeznie. DR. BÍRÓ GERŐ r­o­ s E­ta­p­a & P­ o Élelmiszeripari gépgyártás Az élelmiszeripari gépgyártás eléggé széttagolt, s részt vesznek benne a gépipari és az élelmezés­­ügyi tárcához tartozó vállalatokon kívül egyes szövetkezetek is. A szer­kesztőségünkbe összehívott beszél­getés során hamar kiderült, hogy az egyik alapvető probléma éppen ez a széttagoltság, mivel az érdekelt üzemek között a feltétlenül szüksé­ges együttműködés sem alakult ki. Nem ismerik a távlati terveket Az együttműködést talán megte­remthette volna az a fejlesztő inté­zet, amelynek alapítására vonatko­zólag a két érdekelt tárca még 1962-ben megegyezett,­ de sajnos azóta sem történt ebben az ügyben egyetlen lépés sem. Az érdekelt üze­mek egymástól függetlenül tervez­nek, fejlesztenek és gyártanak, s még a szükséges információcsere, il­letve alkatrész- és berendezéscsere sincs biztosítva. Talán bizonyos mértékű megoldást jelenthetne, ha a leginkább érdekelt vállalatok gene­rálkivitelezői feladatot vállalnának. Csak bonyolítja a problémát, hogy az élelmiszeripari gépgyártással fog­lalkozó üzemek általában nincsenek megfedően, tájékoztatva az élelmi­szeripar fejlesztési terveiről, különö­sen a hosszúlejáratú tervekről, ezért egyrészt nem tudnak megfelelően felkészülni a várható feladatokra, másrészt egy, a beruházási tervek­ben bekövetkező erősebb változás számukra nagy problémákat okoz. Az információ ma esetlegesnek mondható, s az érdekelt üzemek azt szeretnék, ha a MÉM a rendszeres és tervszerű információról gondos­kodna. A nagy probléma: a gyártásfejlesztés Az ágazat legnagyobb problémája azonban a technológiai elmaradott­ság. A szakemberek véleménye sze­rint a kibocsátott termékek műszaki színvonala általában megfelelőnek mondható és semmi szégyellni va­lónk nincs, ha összehasonlítjuk a külföldi termékekkel. Távolról sem ez a helyzet azonban, ha azt nézzük, hogy ezeket a korszerűnek elismert termékeket milyen módszerekkel gyártjuk. Nem megfelelő a lemez­megmunkálás, a felületkikészítés, a hegesztés, hogy csak a legismertebb problémákat soroljuk fel. Az üze­mekben nagyon sok helyen alkal­maznak kézi munkát ott, ahová már régesrégen gépeket kellett volna be­állítani, s nem vettek át néhány olyan technológiai megoldást, ame­lyet másutt már régóta alkalmaz­nak. Nem megfelelő a felszerszámo­zottság sem, és ez különösen az al­katrészellátást illetően okoz rendkí­vüli nehézségeket. A technológiai el­maradottság azt jelenti, hogy amennyiben versenyképes gépeket akarnak szállítani, többletmunkával kell a hiányosságokat pótolni, s a többletmunka természetesen több­letköltséget jelent. Az elmaradottság oka kétségtele­nül az, hogy az elmúlt években az irányító szervek is, maguk a válla­latok is elsősorban az új konstruk­ciók fejlődését segítették elő, s nem maradtak megfelelő összegek a technológia javítására. A legsür­gősebb feladat tehát az, hogy ezen a szemléleten változtassanak, s a vál­lalatok a rendelkezésükre álló fej­lesztési alapból elsősorban a -»tech­nológia fejlesztését biztosítsák. Sen­ki sem várja azt, hogy egyik évről a másikra döntő fordulatot lehet elér­ni, de legalábbis kísérletet kell ten­­nni a nehézségek elhárítására. Anyagok, alkatrészek, műszerek Az élelmiszeripari gépgyártás anyagigénye­ eléggé speciális, hiszen az élelmiszerek feldolgozása során olyan savak keletkeznek, amelyek próbára teszik az anyagot, nem is szólva arról, hogy a higiénés szem­pontok is különleges követelmé­nyeket támasztanak. Ez utóbbi el­sősorban a felületi kikészítéssel kapcsolatos igényeket növeli. Azt természetesen nem lehet elvárni, hogy a magyar kohászat minden kü­lönleges kérést teljesíteni tudjon, azt azonban joggal követelik meg a gépgyártók, hogy legalább azokból az anyagokból szállítsanak megfele­lő minőséget, amelyekből nagy mennyiségre van szükség. A ta­pasztalatok szerint azonban a ko­hászat még mindig nem fordít elég gondot az általa szállított lemezek felületére, és ez nagy költségtöbble­tet okoz a gépgyártóknak. Az igazság pedig az, hogy a kohászat is jobban járna, ha jobb minőséget szállítana, hiszen a felhasználók szívesen meg­fizetnék a magasabb árakat. Hasonló problémák vannak a szerelvényekkel is, mármint azok­kal amelyeket egyáltalán kapni le­het. Mert sajnos az az igazság, hogy a gyáraknak maguknak kell elkészí­teniük a szükséges szerelvényeket, s ez nemcsak költségtöbbletet jelent, hanem a műszaki fejlődés stagnálá­sát is. Végül ami a műszert illeti, a kül­földi megrendelők egyre inkább elektromos és elektronikus műszer­családokat követelnek a nálunk al­kalmazott elektropneumatikus mű­szerek helyett. Ezeknek a kifejlesz­tése azonban rendkívül lassú. Szó volt még a megbeszélésen a szakem­berhiányról is, mi­vel az újonnan kiképzett mérnökök más iparágak kutató és tervező intézetei felé orientálódnak, s a gyárakban egyre kevesebb a mérnök. De mi­lyen recepttel lehetne biztosítani, hogy a fiatal szakemberek ne hagy­ják el azt a szakmát, amelyet vá­lasztottak? MŰSZAKI ÉLET 3

Next