Műszaki Élet, 1971. július-december (26. évfolyam, 14-26. szám)
1971-11-26 / 24. szám
JOSEF STARIBACHER kereskedelmi és iparügyi miniszter: Új lehetőségek az osztrák-magyar gazdasági együttműködés bővítéséreMagyarország, mint Ausztria kükereskedelmi partnere vábbi könnyítéseket biztosítsunk az Ausztriába irányuló magyar export számára. A két szomszédos ország, Ausztria és Magyarország között mindenkor igen szoros gazdasági kapcsolatok voltak. A kereskedelmi forgalom — külöv.,nősen a II. világháború óta — mind terjedelmét, mind összetételét illetőleg lényeges változáson ment át. Míg ugyanis pl. 1937-ben Ausztria Magyarországról eredő összbehozatalának kb. 80%-a a mezőgazdasági, illetve élelmezési szektorra esett, ez a hányad 1970-ben az osztrák behozatalnak már alig egynegyede volt. A fejlődés a két ország egész külkereskedelmében is kifejezésre jutott. Magyarország részesedése a teljes osztrák behozatalban az utóbbi években 1,4 és 2%, a kivitelben pedig 2,2 és 3% között mozgott. 1970-ben a behozatalban 1,7%-ott és a ki-vitelben 2,8%-ot tett ki, s ezzel Magyarország az osztrák kereskedelmi partnerek sorában a 12., illetve a 10. helyet foglalja el. Magyarország a második helyen Még nyilvánvalóbbá válik Magyarország különleges helyzete, ha a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa keretébe tartozó országok, mint osztrák kereskedelmi partnerek között elfoglalt helyét vesszük figyelembe. Itt a szállítók sorában Magyarország 1970-ben a Szovjetunió és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság után a harmadik helyen állt, az osztrák exportban pedig mint átvevő, mindjárt a Szovjetunió után a 2. helyet foglalta el. Magyarországot ez a 2. hely akkor is megillette, ha a kivitelt és a behozatalt összegezzük. Az áruforgalom állandóan növekvő irányzatot mutat, és az utóbbi három esztendőben megháromszorozódott. Az 1970. évi eredmények szerint a Magyarországról Ausztriába irányuló kivitelnek kb. 20%-a az élelmezési szektorra és körülbelül ugyanakkora hányadrésze a különféle félkész- és készárukra esik. Ez a hányad folyamatosan növekedőben van. Az Ausztriából Magyarországra irányuló kivitelnek több mint 80%-a vegyi készítményekből, gépekből, valamint különféle félkész- és készárukból tevődik össze. Az 1008. november 27-i megállapodás alapján mindkét ország kölcsönösen kedvezményes vámtételeket biztosít egymásnak — Ausztria Magyarországnak általánosságban a GATT ( Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény) által megszabott vámtételeket számítja fel —, így e vonatkozásban semmi akadálya nincsen annak, hogy az Ausztriába irányuló magyar árukivitelt kiterjesszék. Jelenleg is fáradozunk továbbá azon, hogy egy új hosszú lejáratú kereskedelmi egyezmény segítségével jó ipari kooperációs lehetőségek Hogy a kölcsönös kereskedelmi kapcsolatok elősegítésére újabb lehetőségeket teremtsünk. 1968 novemberében gazdasági, ipari és műszaki együttműködési egyezmény létrehozatalában állapodtunk meg, amely 1969. január 1-ével lépett életbe. Az azóta eltelt viszonylag rövid idő alatt ez kétségtelenül kedvezően befolyásolta az osztrák—magyar gazdasági kapcsolatokat. Így történhetett az, hogy a szóban forgó egyezmény által kijelölt vegyes bizottság első ülésén egyöntetűen megállapították: vállalati szinten máris egész sor gazdaságilag jelentős kooperáció létezik, éspedig a vegyi- és műanyagiparban, a járműiparban, a villamosenergia-, valamint vas- és acéliparban, továbbá a járműabroncsok gyártásában. Mivel pedig ezek a kooperációk általában panaszmentesen működnek, joggal feltételezhető, hogy hasonló tervezetek vonatkozásában is kedvező fejlődéssel lehet számolni. Az osztrák kereskedelmi politika alapvető törekvése azonban mind a múltban, mind a jelenben az, hogy az Ausztriába irányuló behozatal megkönnyítésével újabb importlehetőségekről gondoskodjék, mert szükség van arra, hogy a Magyarországra irányuló ausztriai export se maradjon csak az eddigi szinten, hanem egyre nagyobb mértékben bővüljön is. Ehhez pedig a kereskedelmi partner támogatására is szükség van, hogy ezáltal mód legyen a kölcsönös gazdasági kapcsolatok nyújtotta lehetőségek teljes kiaknázására. 1971. november 3-tól 5-ig a Magyar Kereskedelmi Kamara meghívására az Osztrák Gyáriparosok Szövetségének 14 tagú küldöttsége tartózkodott Magyarországon. A küldöttség vezetője dr. Franz Josef Mayer- Gunthof, az Osztrák Gyáriparosok Szövetségének elnöke volt és a szövetségnek még további három elnökségi tagja szerepelt a delegációban. Osztrák ipari vezetők Magyarországon Ez a látogatás több szempontból is figyelemre méltó esemény a magyar—osztrák gazdasági kapcsolatokban. Míg ugyanis az összes munkáltatót magában foglaló Osztrák Szövetségi Kamara már több ízben küldött és fogadott ilyen jellegű delegációkat, addig a Gyáriparosok Szövetsége ezúttal küldött első ízben Magyarországra delegációt. A küldöttség minden tagja egy-egy osztrák nagyvállalat vezérigazgatója, illetve tulajdonosa volt, tehát mind öszszetételét, mind szintjét tekintve, egyaránt reprezentatívnak tekinthető. Jellegét illetően, a küldöttség útja egyaránt tekinthető jószolgálati (goodwill) és marketing célzatúnak. Ami a goodwill jellegét illeti, utalni kell arra, hogy a küldöttség tagjai által képviselt osztrák cégek mindegyike hosszú évek óta kapcsolatban áll egy vagy több magyar ipari és külkereskedelmi vállalattal. Ezek a kapcsolatok a gyakorlatban többnyire olyan üzletkötéseket jelentenek, amelyeket általában az ügyintézők bonyolítanak le, amint az a hétköznapi ajánlatok és üzletkötések gyakorlatából természetszerűleg következik. Éppen ezért célszerűnek látszott, hogy ezeknek az egymással régebben kapcsolatban álló magyar és osztrák vállalatoknak a vezetői a funkciójukból következő, nagyobb áttekintés birtokában a személyes találkozások alkalmából közösen vizsgálják meg, milyen kölcsönösen előnyös lehetőségeket látnak a kapcsolatok fejlesztésére. Ezen a ponton a küldöttség útja már bizonyos mértékben marketing jelleget is öltött, mivel a megbeszélések során tagjainak alkalmuk volt egyes magyar népgazdasági ágak vezetőivel is találkozni, és ezúttal nem csupán a jelenlegi gazdasági helyzet, hanem a IV. ötéves terv keretében előirányzott fejlesztés is szóba került. Ezeknek a tervezett beruházásoknak a megismerése nyilvánvalóan támpontokat adott az osztrák partnereknek, hogy mihez célszerű nekik konkrét ajánlatokkal kapcsolódni. Mindkét fél érdeke! A bevezetőben azonban nem csupán ezért történt utalás arra, hogy a küldöttség útja figyelemre méltó esemény. A magyar— osztrák gazdasági kapcsolatokra ugyanis nem csupán a forgalom dinamikus fejlődése jellemző, hanem az is, hogy a magyar passzívum tartós, és növekvő tendenciájú az utóbbi időben. Nyilvánvaló, hogy ennek a helyzetnek a megváltoztatása az osztrák partnereknek is érdekükben áll, mivel a két szomszéd ország közötti gazdasági kapcsolatokat hosszú időre fékezheti, ha nem sikerül csökkenteni a magyar passzívumot. Őszintén meg kell mondani, hogy ennek elérésére mindkét partnernek a jövőben az eddiginél nagyobb erőfeszítéseket kell tennie. Magyar részről célszerűnek látszik az árualap-lehetőségek gondos felmérése alapján, lépéseket tenni a kivitel árustruktúrájának megváltoztatására, míg osztrák részről a marketing jelentős fejlesztésével kellene előmozdítani a kölcsö nösen előnyös kapcsolatok kiterjesztését. Ez részint elérhető az árucsere bővítésével, részint pedig a vállalatok közötti kooperáció fejlesztésével. Eddig 25 magyar és osztrák vállalat között kötött kooperációs egyezményt tartanak nyilván, és az ezen a téren nyert tapasztalatokat mindkét fél — a végrehajtás során felmerülő problémák ellenére — egészében általában pozitívnak minősíti. Tekintettel arra, hogy két szomszéd országról van szó, amelyek belső piaca viszonylag szűk, és a kutatásra és fejlesztésre rendelkezésre álló összegek is korlátozottak mindkét országban, a kooperáció révén elérhető előnyök kihasználásának csupán első lépését jelenthetik az eddig megkötött megállapodások. Az a rendkívül kedvező légkör és nagy érdeklődés, amely jellemezte az Osztrák Gyáriparosok Szövetsége küldöttségének magyarországi útját, arra utal, hogy mindkét részről készség mutatkozik ezeknek a kölcsönösen előnyös lehetőségeknek a felkutatására. A dolog természeténél fogva jelenleg még nem lehet megítélni, mennyiben járult ehhez hozzá a küldöttségútja, és ezért egyetértünk Franz Josef Mayer-Gunthof elnökkel, aki a látogatás végén mondott pohárköszöntőjében kijelentette, hogy az eredményeknek a vállalatok könyvelésében és nem cikkekben kell jelentkeznie. DR. BÍRÓ GERŐ ro s Etapa & P o Élelmiszeripari gépgyártás Az élelmiszeripari gépgyártás eléggé széttagolt, s részt vesznek benne a gépipari és az élelmezésügyi tárcához tartozó vállalatokon kívül egyes szövetkezetek is. A szerkesztőségünkbe összehívott beszélgetés során hamar kiderült, hogy az egyik alapvető probléma éppen ez a széttagoltság, mivel az érdekelt üzemek között a feltétlenül szükséges együttműködés sem alakult ki. Nem ismerik a távlati terveket Az együttműködést talán megteremthette volna az a fejlesztő intézet, amelynek alapítására vonatkozólag a két érdekelt tárca még 1962-ben megegyezett, de sajnos azóta sem történt ebben az ügyben egyetlen lépés sem. Az érdekelt üzemek egymástól függetlenül terveznek, fejlesztenek és gyártanak, s még a szükséges információcsere, illetve alkatrész- és berendezéscsere sincs biztosítva. Talán bizonyos mértékű megoldást jelenthetne, ha a leginkább érdekelt vállalatok generálkivitelezői feladatot vállalnának. Csak bonyolítja a problémát, hogy az élelmiszeripari gépgyártással foglalkozó üzemek általában nincsenek megfedően, tájékoztatva az élelmiszeripar fejlesztési terveiről, különösen a hosszúlejáratú tervekről, ezért egyrészt nem tudnak megfelelően felkészülni a várható feladatokra, másrészt egy, a beruházási tervekben bekövetkező erősebb változás számukra nagy problémákat okoz. Az információ ma esetlegesnek mondható, s az érdekelt üzemek azt szeretnék, ha a MÉM a rendszeres és tervszerű információról gondoskodna. A nagy probléma: a gyártásfejlesztés Az ágazat legnagyobb problémája azonban a technológiai elmaradottság. A szakemberek véleménye szerint a kibocsátott termékek műszaki színvonala általában megfelelőnek mondható és semmi szégyellni valónk nincs, ha összehasonlítjuk a külföldi termékekkel. Távolról sem ez a helyzet azonban, ha azt nézzük, hogy ezeket a korszerűnek elismert termékeket milyen módszerekkel gyártjuk. Nem megfelelő a lemezmegmunkálás, a felületkikészítés, a hegesztés, hogy csak a legismertebb problémákat soroljuk fel. Az üzemekben nagyon sok helyen alkalmaznak kézi munkát ott, ahová már régesrégen gépeket kellett volna beállítani, s nem vettek át néhány olyan technológiai megoldást, amelyet másutt már régóta alkalmaznak. Nem megfelelő a felszerszámozottság sem, és ez különösen az alkatrészellátást illetően okoz rendkívüli nehézségeket. A technológiai elmaradottság azt jelenti, hogy amennyiben versenyképes gépeket akarnak szállítani, többletmunkával kell a hiányosságokat pótolni, s a többletmunka természetesen többletköltséget jelent. Az elmaradottság oka kétségtelenül az, hogy az elmúlt években az irányító szervek is, maguk a vállalatok is elsősorban az új konstrukciók fejlődését segítették elő, s nem maradtak megfelelő összegek a technológia javítására. A legsürgősebb feladat tehát az, hogy ezen a szemléleten változtassanak, s a vállalatok a rendelkezésükre álló fejlesztési alapból elsősorban a -»technológia fejlesztését biztosítsák. Senki sem várja azt, hogy egyik évről a másikra döntő fordulatot lehet elérni, de legalábbis kísérletet kell tennni a nehézségek elhárítására. Anyagok, alkatrészek, műszerek Az élelmiszeripari gépgyártás anyagigénye eléggé speciális, hiszen az élelmiszerek feldolgozása során olyan savak keletkeznek, amelyek próbára teszik az anyagot, nem is szólva arról, hogy a higiénés szempontok is különleges követelményeket támasztanak. Ez utóbbi elsősorban a felületi kikészítéssel kapcsolatos igényeket növeli. Azt természetesen nem lehet elvárni, hogy a magyar kohászat minden különleges kérést teljesíteni tudjon, azt azonban joggal követelik meg a gépgyártók, hogy legalább azokból az anyagokból szállítsanak megfelelő minőséget, amelyekből nagy mennyiségre van szükség. A tapasztalatok szerint azonban a kohászat még mindig nem fordít elég gondot az általa szállított lemezek felületére, és ez nagy költségtöbbletet okoz a gépgyártóknak. Az igazság pedig az, hogy a kohászat is jobban járna, ha jobb minőséget szállítana, hiszen a felhasználók szívesen megfizetnék a magasabb árakat. Hasonló problémák vannak a szerelvényekkel is, mármint azokkal amelyeket egyáltalán kapni lehet. Mert sajnos az az igazság, hogy a gyáraknak maguknak kell elkészíteniük a szükséges szerelvényeket, s ez nemcsak költségtöbbletet jelent, hanem a műszaki fejlődés stagnálását is. Végül ami a műszert illeti, a külföldi megrendelők egyre inkább elektromos és elektronikus műszercsaládokat követelnek a nálunk alkalmazott elektropneumatikus műszerek helyett. Ezeknek a kifejlesztése azonban rendkívül lassú. Szó volt még a megbeszélésen a szakemberhiányról is, mivel az újonnan kiképzett mérnökök más iparágak kutató és tervező intézetei felé orientálódnak, s a gyárakban egyre kevesebb a mérnök. De milyen recepttel lehetne biztosítani, hogy a fiatal szakemberek ne hagyják el azt a szakmát, amelyet választottak? MŰSZAKI ÉLET 3