Műszaki Élet, 1973. január-június (28. évfolyam, 1-13. szám)

1973-06-08 / 12. szám

XXVIII. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM ÁRA: 2,50 Ft 1973. JÚNIUS 8. A vállalaton belül ker­es továbbképzés audio­ vizuális bázist (OMFB-tanulmány) Az MTESZ és a SZOT együttműködése — A villamosgép-gyártás problémái — A moszkvai Autószerviz 73 — Hogyan fejlődött az építőipar? — Szemüvegesek — Építészeti tervezésünk problémái — A gyógyszeripar drogellátása Mintegy tíz évvel ezelőtt fe­dezték fel, hogy a mélyhűtött te­kercs- és síkfilmek lényegesen érzékenyebbek, mint normál tár­saik. Az érzékenység abban nyil­vánul meg, hogy a rövidebb megvilágítási idő ellenére is fi­nomabb szemcsézetű lesz a fel­vétel, s rajta sok olyan objek-tv ábra. A mélyhűtéses fényképe­zési technika felvevőgépe tűm (pl. csillagok) megtalálható, amely egyébként egyáltalán nem látszana a képen. Gond a mélyhűtés Nem könnyű feladat — külö­nösen amatőröknek — a film­­nyersanyagok mélyhűtése. Ép­pen az olcsóság és a házi kivite­lezhetőség érdekében azonban ma már néhány módszer erre is van. Talán legegyszerűbb az 1. ábrán látható megoldás. Esze­rint a fényképezőgépet vákuum- és mélyhűtőkamrával kell kiegé­szíteni. A mélyhűtőkamra pa­lackból kapja a —100 C fok hő­mérsékletű szénsavat (2. ábra), amely mágnesszelepen keresztül, termosztát szabályozással jut a filmtartó, és így a film mögé. An­nak érdekében, hogy a film ne menjen tönkre, állandóan mérni kell a hőmérsékletet­ a mélyhűtő­kamrában, s az adatoknak meg­felelően avatkozik a folyamatba a termosztát. Vákuumkamrára azért van szükség, hogy a kielégítő hőszi­n­ ábra. A mélyhűtéses fényképe­zéshez szükséges berendezések egyik lehetséges telepítésének vázlata kezelő szerepét töltse b­e a film és az objektív között. Nagyon káros lenne viszont, ha az ob­jektív akár csak néhány fokkal is lehűlne emiatt a környezet hőmérsékletéhez képest, ezért egy különleges üvegbetétet kell a vákuumkamra és az objektív közé iktatni. Ennek ellenére elő­fordulhat, hogy az objektív hő­mérséklete kedvezőtlen értékre csökken. Ekkor k­ém marad más hátra, mint az üvegbetét fűtése, ami egyszerű spirálhuzalos el­lenállásfűtéssel elvégezhető. Házi, sőt laboratóriumi hasz­nálatra is igen előnyös a vázolt szénsavas mélyhűtésű megoldás. Az átalakítás egyszerű és olcsó, s mint a 3. ábráról látszik, arány­lag kis helyet foglal el a komp­lett berendezés. Főként a csillagászatban Egyelőre úgy tűnik, hogy a rö­viden mélyhűtéses fényképezés­nek nevezett módszert legered­ményesebben a csillagászat al­kalmazhatja. Különösen előnyös itt a színes­film, mert ahol a szem vagy a normál színesfilm csupán sárga pontokat, foltokat lát, ott a mélyhűtött színes filmen vörös, kék és zöld színben pompáznak a különféle csillagok. Ezt ugyan színes felvételen most nem tud­juk illusztrálni, de a 4. ábra mó­dot ad némi összehasonlításra. Ennek felső képén a Pensena csillagképről készült normál fel­vétel látható, az alsó kép pedig ugyanezt a csillagképet mutatja, de —40 C fokra mélyhűtött sík­lemezen. Mindkét felvétel 50 mm gyújtótávolságú Merita objektív­vel és 2,9 rekesznyílással készült. A felső kép esetében azonban 3,5, az alsóéban viszont csak 2,5 perc volt a megvilágítási idő, s még­is lényegesen több csillag látszik az alsó felvételen. Ezt úgy is fel­foghatjuk, hogy a mélyhűtéses módszer bizonyos fokig növeli távcsöveink nagyítását. A mélyhűtéses fényképezési technika igen jól alkalmazható különböző rakétafokozatok be­gyújtásának megörökítésére is. Az ilyen felvételek sorát az Apollo—12 űrhajó Saturnus hor­dozórakétája harmadik fokoza­tának begyújtásáról 1969. no­vember 14-én, 20 óra 30 perckor­­készült felvétel nyitotta meg. Kétségtelen, hogy ez a fiatal módszer hamarosan gyökeret ver az atommagkutatásban is. Egyébként pedig mindenütt si­kerrel alkalmazható, ahol vi­szonylag rövid megvilágítási idő­re van csak lehetőség, de a fino­mabb részletekre szintén kíván­csiak. .nSmmhr'm jftmhrB 'miMS'ism­t iá*# I­nftgixtét *,* l­­-mtiS in&tllr 3. ábra. A 2. ábra vázlata szerint megvalósított mélyhűtéses fényké­pezési rendszer 4. ábra. A Perseus csillagképről készült két felvétel. Felül: normál felvétel, alul: —40 C-fokra mélyhű­tött síklemezre vett felvétel Vitorlások reneszánsza? A technika gyors fejlődése közben két új fenyegető jelen­ség lépett fel: energiaforrásaink fokozatos kimerülése, és az ipari folyamatok környezetszennyező hatása. Ezek a körülmények a mérnökök figyelmét visszatere­lik olyan régi természetes ener­giaforrásokra, mint amilyen pél­­dául a szélenergia. Évek óta foglalkoznak a kuta­tóintézetek egy korszerű, a tech­nika legújabb eredményeit fel­használó vitorláshajó kidolgozá­sával. Ennek a járműnek termé­szetesen csak abban az esetben lehet sikere, ha kiküszöböli a hagyományos vitorláshajók két fő hátrányát: a széltől való füg­gést és a nagy létszámú kezelő­­személyzet szükségességét. Minthogy a tengereken soha sincs teljes szélcsend, és mivel időközben kialakult a meteoro­lógiai megfigyelőállomások és a rendszeres meteorológiai rádió­tájékoztatás világméretű rend­szere, a vitorlások mindenkor könnyen kikereshetik azt az út­vonalat, ahol éppen megfelelő szél van. Távvezérelt vitorlák 1961 és 1967 között a hambur­gi hajótervező intézetben mód­szeres kutatómunka folyt egy óriás vitorlás létrehozása érde­kében. A munka irányítója Wil­helm Prössl mérnök volt. A kí­sérleti eredmények alapján egy lübecki tervezőintézet kidolgoz­ta az új vitorlás, a „Dynaschiff” fő terveit. A 17 000 tonnás hajó­nak hat darab 56 m magas ár­boca lesz; a keresztárbocok mé­rete 20—30 méter. A poliészter műanyagból készült vitorlák fe­lülete kifeszítve árboconként 1500 négyzetméter. A vitorlák kezeléséhez, a vitorlaf­elület nagyságának változtatásához, megfelelő szögbe állításához nincs szükség személyzetre. A vitorlák kifeszítését vagy a fe­lület csökkentését (reffelését) távvezérelt motoros szerkezetek végzik. A vitorlát úgy állíthat­ják a megfelelő szögbe, hogy az árbocok saját tengelyük hidraulikus berendezési­n díthatók. Akár a vitor változtatása, akár a szí állítása 20 másodpercen végezhető a vezetőpulti műgombos vezérléssel, kényelmes manőverező korábbi típusoknál ért tét­len mozgékonyságot hátrafelé való vitorlázást is le­hetővé tesz. A vitorlamechanizmus terhe­lés alatti kipróbálására 1:10 mé­retben modellt készítettek, és azt szélcsatornába helyezték. E kísérletek jó eredménnyel jár­tak, 21 csomó sebességgel A tervezők szerint közepes szélben a „Dynaschiff” 12—16 csomó, tehát 22—30 km/óra se­bességgel fog közlekedni.­­Leg­nagyobb sebessége 21 csomó, te­hát 39 km/óra lesz, teljes terhe­léssel. Így nem lényegesen las­súbb, mint­ a jelenlegi motoros hajók. Viszont "lényegesen jobb helykihasználást tesz lehetővé, mivel legfeljebb egy 1500 lóerős segédüzemi motorra van szük­sége, és az üzemanyag-tartályok csak huszad részét foglalják el a motorhajóknál szokásos térnek. Az egyszerű árbocszerkezet miatt a fedélzeten nagy rakodónyílá­sok készíthetők, s a jobb hely­­kihasználás miatt a fajlagos szállítási költségek 30­%-os csök­kenése várható. Mindezen szállítási előnyök ellenére lehetséges, hogy az első „Dynaschiff”-ek nem teherhajók, hanem kirándulókat szállító sze­mélyhajók lesznek. A várakozá­sok szerint ezek egyesítik a mai modern motorhajók kényelmét és biztonságát a hajdani vitorlá­sok romantikájával, és bizonyá­­a vonzók lesznek a turisták szá­­ára akik körülvitorlázhatják a lágot. És még az a jó érzésük meglehet, hogy az őket ki­­cigáló technika sem a leve­­st, sem a tengervizet nem elnyezi, mivel a világ leg­utóbb járművét választották ázásukhoz. A Dynaschiff modellje Távvezérelt motoros szerkezet állítja megfelelő szögbe a vitorlákat

Next