Műszaki Élet, 1974. január-június (29. évfolyam, 1-13. szám)

1974-04-26 / 9. szám

A Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület közgyűlése A TMTE május 3-án tartja XI. küldöttköz­gyűlését. Míg az előző két köz­gyűlés közötti időszak­ban az új gazdaságirá­nyítási rendszer meg­szilárdításának elősegítése volt a sokol­dalú egyesületi tevékenység középpont­jában, addig az elmúlt 3 évben a textil­ruházati­ ipar rekonstrukciója állt a szak­mai közvélemény érdeklődésének hom­lokterében. Az ipar államosítása óta el­ső alkalommal történt meg, hogy egy ötéves terv időszakában a textilruházati ipar ilyen nagyságrendű anyagi eszközö­ket fordíthatott fejlesztésére. Szinte ter­mészetes, hogy ennek a mintegy 13 mil­liárd forintnak minél hatékonyabb fel­­használása volt az egyesületben lezajlott szakmai viták középpontjában. Ezzel egyidejűleg a TMTE kereste és továbbfejlesztette azokat az új egyesü­leti módszereket, amelyeket megkívánt az a megváltozott helyzet, a vállalatok nagyobb önállósága. Az egyesület tehát az iparral való kapcsolat tekinte­tében egyrészt nem egy partnerrel, ha­nem a partnerek sokaságával működik együtt, másrészt a korábbinál sokkal na­gyobb mértékben vállalja magára an­nak a fórumnak a szerepét, ahol az ipar szakemberei szakmai nézeteiket kicse­rélhetik. Az egyesület és szakosztályai az el­múlt években többször tűzték napirendre a textilruházat-ipari rekonstrukció fel­adatait, sőt már sor került az V. ötéves terv előkészítéseképpen a Könnyűipari Minisztérium által összeállított 1976— 80. évi műszaki-gazdasági koncepció egyesületi megvitatására is. Sokat foglalkozott az egyesület az el­múlt időszakban a szakmai oktatással is. Az elmúlt évben a szakmai felsőfokú ok­tatás kérdéseit, ez évben pedig a közép­szintű szakmai oktatás, elsősorban a mű­vezetőképzés nagyon égető kérdését tűz­te napirendre. Az előző közgyűlés óta eltelt időszak alatt kötött együttműködési megállapo­dást az egyesület és a Könnyűipari Mi­nisztérium, valamint az egyesület és a Textilipari Dolgozók Szakszervezete. A megállapodások alapján évenként hatá­rozzák meg azokat a fő feladatokat, amelyekben együttműködnek. A TMTE tevékenysége rendkívül sok­rétű. A mintegy 70­00 főnyi egyesületi tagságnak 15—20%-a nemcsak résztve­vője az egyesületi életnek, hanem ott ak­tív szakmai, tudományos és szervező munkát végez. A közgyűlésen újjáválasztják az egye­sület vezető testületeit, és itt kerül sor az egyesület által alapított „Textilipar Fejlesztéséért” érmek és a „Kiváló Egye­sületi Munkáért” érmek kiosztására is. A Magyar Geofizikusok Egyesületének közgyűlése Április 26-án tartotta tisztújító köz­gyűlését a Magyar Geofizikusok Egye­sülete. A részt­vevők meghatározták az elkövetkező évek legfontosabb felada­tait, értékelték az egyesület eddigi tevé­kenységét összefoglaló főtitkári beszámo­lót. A határozat szerint az elkövetkező években a földtani kutatások elősegítése, az energiahordozók felderítése, a szak­emberképzés, a szorosabb nemzetközi együttműködés, a szakma általános szín­vonalának emelése és a fiatal geofiziku­sok bevonása lesz a l­egfontosabb fel­adat. kísZ. Műszaki hónap Tolna megyében Az MTESZ Tolna megyei szervezete negyedik éve tevékenykedik. Megalaku­lásakor 1197 taggal kezdte meg munká­ját azzal a céllal, hogy összefogja, se­gítse a megyében működő tudományos egyesületek tevékenységét. Azóta már megalakult a Magyar Kémikusok Egye­sülete Tolna megyei csoportja, a Gép­ipari Tudományos Egyesület szekszárdi csoportja, a Szervezési és Vezetési Tu­dományos Társaság Tolna megyei szer­vezete, és sorra alakultak az elnökség szakbizottságai. A már meglevő tagegye­sületek taglétszáma is nagyban gyarapo­dott, különösen a fiatal műszakiaknak és agrárértelmiségieknek az egyesületi munkába való bekapcsolódásával. Ezek sorába tartozik a Gödöllői Agrártudo­mányi Egyetem megalakított és aktívan működő Tolna megyei MAE Diák­klub. A megyei szervezet állandóan nagy súlyt helyez a műszaki, agrár szakembe­rek aktivizálására, a társadalmi mun­n­kába való beváltására. Jó alkalmat ad erre a már hagyományossá váló, évente megrendezett műszaki hónap, s emel­lett a műszaki aktívaülések, ankétok, kiállítások, termékbemutatók stb. soka­sága. E rendezvények szinte valamennyi tu­dományág területén dolgozó műszaki és agrár­értelmiséget érintik. Más egyesüle­tek rendezvényeivel együtt jelentősen segítik a megye műszaki fejlődését, a termelés korszerűsítését, új problémák felszínre jutását, elhárításukra a megol­dás keresését, új módszerek meghonosí­tását, elterjesztését. Az ez évi műszaki hónap keretében két aktívaülésre kerül sor. Az egyiken Buda István államtitkár „A munkaerő­­gazdálkodás, munkaerőképzés időszerű problémái” címmel tart előadást. A má­sikat Dombóváron rendezzük meg, itt Vi­­dóczy László a városi tanács elnöke „Dombóvár iparosítása” címmel tart elő­adást. Ezeken kívül számos, megyei szem­pontból nagy jelentőségű témáról ren­deznek egyesületeink tanácskozásokat, be­mutatókat. Néhány a témák közül: atom­erőművek irányítástechnikai kérdései, a közúti áruszállítás termelékenységnöve­lésének lehetőségei, energiatakarékossági lehetőségek a közúti közlekedés terüle­tén, a megyei szarvasmarha-program végrehajtásának szervezési és üzemi fel­adatai, modern borkezelés. A május 15. és június 15. közötti mű­szaki hónap keretében a megye jelen­tős eseménye lesz az akadémiai kerté­szeti napok országos rendezvénye. Talán nem ünneprontás ez alkalom­mal azt is megemlíteni, hogy a rendez­vények megtartására alkalmas termek biztosítása Szekszárd adottságai és az MTESZ pénzügyi lehetőségei miatt gyak­ran sok gondot okoz. Ezek várha­tóan csak a Szekszárdi Városi Tanáccsal, a TIT-tel közösen létesítendő „Tudo­mány és Technika Háza” megépülése után oldódnak meg. Addig is tevékeny­ségünket szerény adottságaink szerint, a lehetőségek jobb kihasználásával igyekszünk folytatni, és megyénk mű­szaki fejlődését társadalmi úton is elő­segíteni. DR. NAGY ELEMÉR az MTESZ Tolna megyei szervezetének titkára Választották , megbízták AZ MTESZ NÓGRÁD MEGYEI SZERVEZETÉNEK március 27-i tiszt­újító küldöttértekezletén a szervezet el­nökéül választották Varga Gyulát, az Öblösüveggyár igazgatóját. A szervezet titkára Ürmössy László (Síküveggyár), társelnökei Herencsényi József (Megyei Tanács) és dr. Varga József (MSZMP Megyei Bizottság), alelnökei Kotány György (Erdőgazdaság) és Bocsi Ottó (Szénbányák Vállalat) lettek. Az elnök­ség tagjai: Botk­a Miklós (Megyei Tanács ÉKV), Morvai Ernő (Városi Tanács), dr. Peák István (Számviteli Főiskola), Sápi Lajos (Síküveggyár), ifj. Pados Gyula, (ZIM). A választmány tagjai: Medved Károly (Salgótarjáni Városi Pártbizott­ság), Szilágyi Tibor (ÉMÁSZ), Vaszelka Nándor (VOLÁN 2. sz. Vállalat), Antal Gábor (Bolyai János Gimnázium), Pap Zoltán (Salgótarjáni Kohászati Üzemek), Szarvas Béla (Nógrád megyei Tervező Vállalat), Kiss János (Erdészet, Balas­sagyarmat), Pálfalvi Kálmán (Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat), Zsuffa Miklós (Nógrádi Szénbányák Vál­lalat), Pap János (ZIM), Kazinczi Gyu­la (Öblösüvegyár), Hammer Pálné (SKV), Strézs Tibor (BFK Nagybátony), Lantos Lóránd (Salgótarjáni Városi Ta­nács), Ács Boldizsár (Balassagyarmati Városi Tanács), Ménich István (Vegyi­műveket Szerelő Vállalat). A SZERVEZÉSI ÉS VEZETÉSI TU­DOMÁNYOS TÁRSASÁG vezetőségi ülé­sén elfogadta az MTESZ központi titkár­ságának javaslatát, hogy az SZVT má­jusi közgyűléséig a főtitkári teendőket Valkó Márton (KÉV), a főtitkárhelyettes­ teendőket Frank Tibor (MTESZ), és az alelnöki teendőket dr. Bérczi Gyula (OVK) lássa el. Új vezetőiket választották az SZVT egyes szervezeteinél is. A Csongrád me­gyei csoport titkára dr. Kapás Pál (Sze­gedi Textilművek) lett. Újjáalakult a fiatal munkaügyi szakemberek bizottsá­ga. A bizottság elnöke Rák György (Munkaügyi Minisztérium), titkára Bar­­tucz Sarolta (Volán Tröszt). A szervezési szakosztályon belül működő, számítógé­pes szervezéssel foglalkozó munkabizott­ság vezetője Pompéry Béla (Magyar Vegyipari Egyesülés) lett. Az SZVT Za­la megyei csoportjának elnökévé Tóth Lajost, társelnökévé Trombitás Istvánt, titkárává dr. Tóth Emilt, szervező titká­rává Király Gyulát választották. Technika háza — vidéken Győr 2 MŰSZAKI ÉLET (Folytatás az 1. oldalról) ,­­ Nyíregyháza Esztergom Kaposvár Pécs XII. Ipari szeminárium Az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület miskolci csoportja és a KGM Tüzeléstechnikai Kutató Intézete július 17—19. között Miskolcon rendezi meg a XII. ipari szemináriumot. Témája: új követelmények a tüzeléstechnikában. A résztvevők előre megkapják az előadá­sok teljes szövegét tartalmazó kiadványt, így az anyag ismeretében a rendezvény alkalmával bőven lesz lehetőség kö­tetlen eszmecserére, vitára. A részvételi díj 1100 Ft. Jelentkezni lehet 1974. má­jus 1-ig az MTESZ Borsod megyei szer­vezetének titkárságán (Miskolc I., Sze­mere u. 4. Tel.: 36—560).

Next