Műszaki Élet, 1975. január-június (30. évfolyam, 1-13. szám)

1975-01-03 / 1. szám

Gyorsabb, tartalmasabb térképezés a szocialista országok ipara Mintegy fél éve a Budapesti Geo­déziai és Térké­pészeti V. (BGTV) budapesti köz­pontjában egy Európában ma egyedülálló gép­csoportot helyeztek üzembe. Fő­leg a nagy méretarányú térké­pezésben érvényesülnek elő­nyei, a gyorsaság, a gazdagabb tartalom, a helyszíni munkák könnyítése, az irodai személy­zet számának csökkentési lehe­tősége. — Hogyan működik az automatikus térképező berende­zés, és előnyeit más ágazatok is hasznosíthatják-e? — tettük fel a kérdést a Geodéziai és Kar­tográfiai Egyesület főtitkárá­nak, Baum Frigyesnek, a BGTV főmérnökének. — Senki előtt nem volt vitás, hogy világszerte elismert tér­képészeti eredményeink tovább­fejlesztése a gépesítés, automa­tizálás újabb lépéseit követeli. Egyesületünk munkabizottságai is részt vettek az előkészítő vizsgálatokban, elemzésekben és a követelmények meghatáro­zásában. Ezek szerint a gép le­gyen alkalmas az összes számí­tási feladatok elvégzésére, a ka­pott eredményeket a lehető leg­gyorsabban rajzolja fel, s tud­jon „oda-vissza” regisztrálni, vagyis térképről is levenni a koordináta-értékeket. Legyen le­hetőség a bővítésre és a nálunk már működő számítógépekhez való csatlakozásra. De a piacon kapható legújabb géptípusok ki­választásakor legfontosabb kö­vetelményként a gyorsaságot je­löltük meg. Automatikus térképező gépcsoport — A gépcsoport első egysége az amerikai DEC-gyártmányú ARISTOGRID digitalizáló gép. A ráhelyezett térképlapot kü­lönleges műszerrel, az ún. szen­zor érzékelő fejjel pásztázzák végig, s eközben megtörténik a koordináták automatikus re­gisztrálása. Az így kapott ada­tok azután sokféleképpen hasz­nosíthatók, pl. adatbankban, vagy további átalakítással más méretarányú térképek szerkesz­tésére, területszámítás elvégzé­sére stb. A második egység a nyugatnémet AROSTIMAT tér­képező automata, amely az elő­ző gépből vagy máshonnan ér­kező lyukszalagos, mágnesdo­bos stb. adatok alapján rajzolja meg a térképet. Dolgoznak ná­lunk már régóta hasonló típus­sal, de az csak pontszerűen áb­rázol, és kézzel kell ezeket a pontokat megfelelően kiegészí­teni. Az új gép a pontszerű fel­rakáson kívül maga szerkeszti és rajzolja meg az egyenes, sőt, a görbe vonalakat is, továbbá a pontok mellett feltünteti a be­programozott jelöléseket, elvég­zi a feliratozást. A görbe vona­lak felrajzolásából ered az az egyedülálló képessége, amely a térképezésben annyira fontos szintvonalak automatikus szá­mításában és mechanikus raj­zolásában érvényesül. A többi hasonló géphez viszonyítva en­nek a típusnak kiemelkedő elő­nye a rendkívüli gyorsaság is, amely eléri a max. 500 mm/s sebességet.­­ A harmadik egység a DEC gyártmányú PDP 11/40 elektro­nikus számítógép. Tulajdonkép­pen közepes a kapacitása, de azért esett rá a választás, mert a konkrét feladatokhoz éppen ez felelt meg a legjobban a multiprogramozás lehetősége miatt. A gyakorlati munkában ugyanis a legritkább feladatok közé tartozik a térképről való kordináták levétele és az újra­­térképezés. Jóval inkább a mé­rési adatok alapján végzik a nagy méretarányú térképek ké­szítését, s az ehhez szükséges számítások a gép kapacitásának csak egy részét kötik le, míg másik részével a térképezőegy­séget vezérelheti. Előfordulhat, bár igen ritkán, hogy a számí­tásokhoz a teljes kapacitásra szükség van, de a gép erre is alkalmas.­­ A gépcsoport nagy terme­lékenysége mindenekelőtt a fel­használóknak előnyös, mert gazdagabb és aktuálisabb tar­talmú térképekhez juthatnak. További előny a régi térképek átalakíthatósága, pl. más méret­arányra, más szelvénybeosztás­ra, beszáradások eltüntetésére, esetleg vetületváltoztatásra. Ilyen jellegű munkát már vé­geztünk is. Ez szerintünk első­sorban az állami földmérés ré­szére hasznos, s ezt a lehetősé­get várhatóan igénybe is fog­ják venni. Az új berendezés nagymértékben kihat a helyszí­ni tevékenységre, és máris le­hetőséget adott az eddigi mé­rési módszerek megváltoztatá­sára, a fáradságos munkák köny­­nyítésére. "Például az eddig majdnem kizárólag derékszögű bemérési eljárás helyett a geo­déták a jóval könnyebb poláris mérési módszert tudják alkal­mazni, s az ezzel járó többlet­számításokat most már a köz­ponti irodában lévő számítógép­re lehet bízni. Ami­ pedig az ilyen alaptérképek fokozatosan gazdagabb tartalmát illeti, már a közeljövőben szintvonalakkal együtt tudja azokat a BGTV az érdeklődők rendelkezésére bo­csátani. További teendők Baum Frigyes egyesületi fő­titkár felhívta a figyelmünket a közelmúltban rendezett érté­kelő tanácskozásra, amely min­denekelőtt megállapította, hogy a gépcsoport és összeállításá­nak módja a kitűzött felada­toknak, elképzeléseknek valóban megfelel. A szakosztályokban közben már azzal foglalkoznak, hogy az értékes berendezést ho­gyan lehetne egyéb ágazatok ré­szére is hasznosítani. Annál is inkább, mert az egységeket nem kifejezetten térképezésre konst­ruálták, így alkalmasak lehet­nek a geodéziával, kartográfiá­val rokon területeken is, pl. közműhálózatok nyilvántartásá­ra, utak, csatornák, öntözőrend­szerek tervezésére stb. A szak­emberek olyan szempontból is vizsgálják a berendezést, hogy milyen mértékben lehetne fo­lyamatossá tenni az automatizá­lást, vagyis hogy a teljes tech­nológiai folyamatban hol és mi­képpen lehetne még további emberi munkát gépivel felvál­tani. Szóba került végül az adat­bank is. Ismeretes, hogy már megkezdték az állami földmé­rési adatbank alapjainak lera­kását. Az egyesület véleménye szerint az új berendezés is nagymértékben hozzájárul eh­hez az általa feldolgozott ada­tok rendelkezésre bocsátásával. Ügyelni kell azonban arra, hogy a különféle helyekről származó és folyamatosan áramló, hatal­mas adattömeg felépítésében, rendszerében, kódolásában egy­aránt egységes szempontok sze­rint készüljön. A KGST titkársága nemrégi­ben egy adatgyűjteményt tett közzé a tagországok népgazda­ságának fejlődéséről, s ebből az iparra vonatkozó adatok átte­kintése számunkra már csak azért is érdekes, mert mutatja fejlődésünket a testvérországok nagy csoportjában. A termelés indexe Ha kiinduló évnek 1950-et vesszük, akkor 1973-ig a román ipar termelése tizenhatszorosá­ra, a bolgár pedig tizenötszörö­sére növekedett. Ami a többi országot illeti, az NDK ipari ter­melésének indexe 623, Mongó­liáé 950, Lengyelországé 940, a Szovjetunióé 849, Csehszlová­kiáé 593. A magyar index 622, tehát iparunk fejlődése lénye­gében az NDK-éhoz volt hason­ló, de a szocialista országok kö­zül csak Csehszlovákiát előzzük meg. Ha most külön nézzük a ter­melési eszközök és a fogyasztá­si­ cikkek termelését, akkor a helyzet a következőképpen fest. A termelési eszközök csoportjá­ban, ugyancsak 1950-hez viszo­nyítva, a bolgár ipar 1973-ban huszonnégyszer, a lengyel tizen­háromszor, a mongol tízszer annyi eszközt állított elő, a ro­mán fejlődés pedig 1972-ben ti­­zenkilencszeres volt. Az NDK indexe (1955 - 100) 356, a Szov­jetunióé 972, Csehszlovákiáé 746, a miénk pedig (1958 - 100) 296, vagyis a termelési eszközök gyártása viszonylag nálunk fejlődött a leglassabban. A fogyasztási cikkek­ csoport­jában a bolgár termelés növe­kedése tízszeres. A mongol in­dex 909, a lengyel 794, a román 889 (1972-es adat­), a szovjet 649, a csehszlovák 474, az NDK az 1955-ös bázishoz viszonyítva 291, a mienk pedig az 1958-as bázis­hoz viszonyítva 294. Az arányok A termelési eszközök aránya az ipar bruttó termelésében Bulgáriában 1973-ban 57,4%-ot, az NDK-ban 71%-ot, Mongóliá­ban 47,3%-ot, Lengyelországban 64,4%-ot, Romániában 70,7%-ot (1972-es adat!), a Szovjetunió­ban 74%-ot, és Csehszlovákiá­ban 62,6%-ot tett ki, míg ha­zánkban ez az arány 65%. Érdekes lehet az is, hogy né­hány fontos iparcikk világter­melésében milyen a KGST-or­­szágok aránya. A KGST-hez tartozó szocialista országok ad­ják a világ villamos energiájá­nak 20%-át, az összes szén 34%-át, a kőolaj 16,2%-át, a földgáz 21,2%-át, az acél 27,1%-át, a személygépkocsik 4,3%-át, a tehergépkocsik és autóbuszok 10,3%-át, a kénsav 22,5%-át, az összes műtrágya 30,2%-át, a műanyag és szinte­tikus gyanta 9%-át, a vegyi szál 13,5%-át, a cement 24,3%-át, a papír 8,9%-át, és a cukor 24%-át. A munkaerő . Ezek után érdemes megnézni, hogy e gyors ipari fejlődés kö­vetkeztében milyen ütemben nő az ipari dolgozók száma. A szo­cialista iparban 1950—1973 kö­zött a létszám a következőkép­pen változott (az adatok ezer főben értendők): Ezek az adatok azt mutatják, hogy a fejlődés jelentős részét biztosította a termelékenység, noha különösen a kezdeti évek­ben még vitathatatlanul nagy szerepe volt a munkaerőlétszám növelésének. Ami a munka ter­melékenységét illeti, ha az 1950-es helyzetet 100-zal vesz­­szük egyenlőnek, akkor 1973- ban az index Bulgáriában 450, az NDK-ban (1955 - 100) 282, Mongóliában 275, Lengyelor­szágban 443, Romániában 582, a Szovjetunióban 401, Csehszlová­kiában 368, hazánkban pedig 268 —, ami Sajnos azt jelenti, hogy a termelékenység éppen hazánkban növekedett a leglas­sabban. A beruházások Az előbbiekből nyilvánvaló, h­ogy a szocialista országok igen nagy összegeket koncentráltak a beruházások fejlesztésére, hiszen ilyen mérvű termelésemelkedést másképpen nem lehetett volna elérni. Ezt bizonyítja, hogy az 1973. évi beruházások volumene Bulgáriában az 1950. évi tizen­ötszöröse, az NDK-ban tizenkét­szerese, Mongóliában harminc­négyszerese, Lengyelországban tizenegyszerese, Romániában hússzorosa, míg a Szovjetunió­ban az index 692, Csehszlová­kiában 492, hazánkban pedig 466,­ vagyis relatíve a mi beru­házásaink volumene növekedett a leglassabban. Az ipar részesedése a nép­gazdaság összes beruházásaiból 1973-ban Bulgáriában 41,6%-ot, az NDK-ban 54,8%-ot, Mongó­liában 21,9%-ot, Lengyelország­ban 44,6%-ot, Romániában 53,3%-ot, a Szovjetunióban 35,1%-ot, Csehszlovákiában 38,2%-ot, hazánkban 34,3%-ot tett ki. Ha összevetjük a cikkünkben felsorolt adatokat, azt látjuk, hogy a magyar ipar szempont­jából ez az összehasonlítás nem mindig kedvező. Persze nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a szocialista országok ipa­ri fejlődése nem azonos alapon indult, és ennek nyomai termé­szetesen ma is láthatók, hatása ma is érvényesül. 1950 1973 Bulgária 330 1150 Magyarország 2 79 1741 NDK 2104 2955 Mongólia 14­48 Lengyelország 1814 4292 Románia 813 2483 Szovjetunió 15317 32900 Csehszlovákia 1580 2485 A Japánról szóló különböző jelentések egybehangzóan vál­ságról beszélnek, mégpedig nem annak a ma már Európában és Amerikában lassan megszokott­nak tartott szintjén, hanem sok­kal alapvetőbb válságról. Japán, amely a második világháború után, de főleg az elmúlt másfél évtizedben a nyugati világnak az igazi „gazdasági csodát” szál­lította, most a legnagyobb ne­hézségekkel küzd versenytársai között, s ebben sok szakértő an­nak igazolását látja, hogy a hir­telen nagyra nőtt japán ipar sokkal kevésbé megalapozott, mint az amerikai vagy tíz euró­pai. A múlt évi előzetes becslé­sek szerint a bruttó társadalmi termék Japánban 2%-kal visz­­szaesett, s ez a fejlett tőkésor­szágok között a legnagyobb mér­tékű, noha ezek a becslések op­timistának számítanak. A többi fejlett tőkésország közül a múlt évben még csak az ameri­kai és az angol termelés esett vissza, de a nyugatnémet is mindössze 1%-kal nőtt, s nin­csen egyetlen olyan állam sem, ahol a növekedési ráta megkö­zelítette volna az 1973-asat. Minden iparágat érint A gazdasági válság Japánban minden iparágat érint. Az autó­gyárak termelése például a múlt esztendőben 20—35%-kal esett vissza, s nem szabad megfeled­kezni arról, hogy az autógyártás ma már vezető iparágnak szá­mít Japánban is. A külföldön is jól ismer­t japán tv- és rádió­­gyártás termékeinek mintegy 20%-a nem talál vevőre, és az év közepe óta az acélgyárak is csökkenteni voltak kénytelenek a termelést. A legnagyobb a válsághangu­lat az építőiparban, amelyben a kisebb üzemek egymás után je­lentenek csődöt. Japánban egyébként 300 ezer építési vál­lalkozó működik, de ezeknek mindössze 0,4%-a rendelkezik 100 millió jennél nagyobb tőké­vel (kb. 350 ezer dollár).­Ezek a kis vállalkozók nem állják a versenyt, s tőkéjük sincs az át­meneti nehézségek leküzdésére. Meg kell egyébként jegyezni, hogy ez a jelenség nemcsak az építőiparra jellemző, hanem a többi ágazatra is. Közismert, hogy távol-keleti szigetország­ban néhány nemzetközi mére­tekben is jelentős monopólium mellett igen sok a szinte családi méretű vállalkozás, és ezeket a jelenlegi válság első szele már annyira megingatta, hogy fenn­maradásukra sok remény nin­csen. A monopóliumok nem is nagyon törik magukat, hogy ezeket a vállalatokat megment­sék, s már senki sem emlékszik a néhai japán miniszterelnök mondására, amely­­szerint a ja­pán gazdasági élet olyan, mint a császári palota fala; igen sok kis és nagy kő tartja össze. A kis kövek kihullanak, és kérdés, hogy akkor mi fogja támogatni a nagyokat. Japán elsősorban azért volt versenyképes a nemzetközi pia­cokon, mert a termelés jóval ol­csóbb volt, mint Európában vagy Amerikában. Úgy látszik, ennek az állapotnak vége. A gazdasági megingás­ felnyitotta a szakszervezetek szemét is, s még soha annyi bérkövetelő sztrájk nem volt, mint ma, s mivel az infláció Japánban a legnagyobb (1974-ben 23,8%), kénytelenek a béreket emelni, persze azzal a tudattal, hogy a növekvő árak a béremelésre fordított összegeket visszaadják. Az infláció azonban újabb ellenállásra mozgósítja a munkásokat, s bár a nagytőké­sek még mindig megtalálják a módját, hogy kijátsszák őket, bizonyos engedményekre kény­szerülnek. Drágul a termelés A múlttal ellentétben növe­kedtek Japánban az anyag- és energiaköltségek is, mégpedig érdekes módon nagyobb mér­tékben, mint Európában vagy Amerikában. Ennek következté­ben a múlt évben a termelé­kenység 3,4%-kal visszaesett, amire a második világháború óta még nem volt példa. A je­lenlegi problémát, vagyis a ter­melési költségek drágulását mu­tatja, hogy amíg 1970-ben a ja­pán rádiók és tévék önköltsége 19,7%-kal olcsóbb volt, mint az amerikaiaké, ebben az évben előreláthatólag 2%-kal drágább lesz. Erre még szintén népi volt példa. Egyes japán gazdasági körök az infrastruktúra javításával szeretnének új lendületet adni a gazdasági életnek, mivel a fel­lendülés éveiben erre igen ke­veset költöttek. Közismert, hogy Japánban nagyon rosszak a la­kásviszonyok, s egy négytagú családra az iparvidékeken, ahol pedig valamivel jobb a helyzet, legfeljebb 140 m2-nyi lakóterület esik. Igaz ezzel szemben, hogy a már elkészült lakások is üre­sen állnak, mert a dolgozók egy­szerűen nem tudják megfizetni. A jelenlegi lakáshelyzetet mu­tatja például az, hogy a Tokió és Kobe közötti 500 km-es ipar­vidéken, ahol a japánoknak több­ mint 1/3-a él, a lakások fele nincs csatornázva, nincs bennük megfelelő ivóvíz. Ugyan­ez a helyzet magában Tokióban is. Parkokkal a város egyáltalán nem rendelkezik. Tokióban pél­dául egy-egy gyerekre 0,4 m3 játszótér jut, ami semmiféle kommentárt nem igényel. A 11 millió lakosú város teljes zöld­területe 127 hektár, holott más, jóval kisebb városokban is ezer hektárokkal mérnek. Az infrastruktúrán tehát le­hetne és kellene változtatni, de erre a monopóliumok nem igen adnak pénzt, inkább hitel-visz­­szaszorítással próbálják elejét venni az inflációnak. Ez viszont a beruházások csökkenéséhez vezet, s a munkanélküliség fo­kozódásához. A különféle gazda­sági jelentések egyelőre csak a bajt regisztrálják, a kivezető utat még nem nagyon tudják megjelölni. Nagy változás Japánban L­MI­SZAKI ÉLET

Next