Műszaki Élet, 1975. január-június (30. évfolyam, 1-13. szám)
1975-01-03 / 1. szám
Gyorsabb, tartalmasabb térképezés a szocialista országok ipara Mintegy fél éve a Budapesti Geodéziai és Térképészeti V. (BGTV) budapesti központjában egy Európában ma egyedülálló gépcsoportot helyeztek üzembe. Főleg a nagy méretarányú térképezésben érvényesülnek előnyei, a gyorsaság, a gazdagabb tartalom, a helyszíni munkák könnyítése, az irodai személyzet számának csökkentési lehetősége. — Hogyan működik az automatikus térképező berendezés, és előnyeit más ágazatok is hasznosíthatják-e? — tettük fel a kérdést a Geodéziai és Kartográfiai Egyesület főtitkárának, Baum Frigyesnek, a BGTV főmérnökének. — Senki előtt nem volt vitás, hogy világszerte elismert térképészeti eredményeink továbbfejlesztése a gépesítés, automatizálás újabb lépéseit követeli. Egyesületünk munkabizottságai is részt vettek az előkészítő vizsgálatokban, elemzésekben és a követelmények meghatározásában. Ezek szerint a gép legyen alkalmas az összes számítási feladatok elvégzésére, a kapott eredményeket a lehető leggyorsabban rajzolja fel, s tudjon „oda-vissza” regisztrálni, vagyis térképről is levenni a koordináta-értékeket. Legyen lehetőség a bővítésre és a nálunk már működő számítógépekhez való csatlakozásra. De a piacon kapható legújabb géptípusok kiválasztásakor legfontosabb követelményként a gyorsaságot jelöltük meg. Automatikus térképező gépcsoport — A gépcsoport első egysége az amerikai DEC-gyártmányú ARISTOGRID digitalizáló gép. A ráhelyezett térképlapot különleges műszerrel, az ún. szenzor érzékelő fejjel pásztázzák végig, s eközben megtörténik a koordináták automatikus regisztrálása. Az így kapott adatok azután sokféleképpen hasznosíthatók, pl. adatbankban, vagy további átalakítással más méretarányú térképek szerkesztésére, területszámítás elvégzésére stb. A második egység a nyugatnémet AROSTIMAT térképező automata, amely az előző gépből vagy máshonnan érkező lyukszalagos, mágnesdobos stb. adatok alapján rajzolja meg a térképet. Dolgoznak nálunk már régóta hasonló típussal, de az csak pontszerűen ábrázol, és kézzel kell ezeket a pontokat megfelelően kiegészíteni. Az új gép a pontszerű felrakáson kívül maga szerkeszti és rajzolja meg az egyenes, sőt, a görbe vonalakat is, továbbá a pontok mellett feltünteti a beprogramozott jelöléseket, elvégzi a feliratozást. A görbe vonalak felrajzolásából ered az az egyedülálló képessége, amely a térképezésben annyira fontos szintvonalak automatikus számításában és mechanikus rajzolásában érvényesül. A többi hasonló géphez viszonyítva ennek a típusnak kiemelkedő előnye a rendkívüli gyorsaság is, amely eléri a max. 500 mm/s sebességet. A harmadik egység a DEC gyártmányú PDP 11/40 elektronikus számítógép. Tulajdonképpen közepes a kapacitása, de azért esett rá a választás, mert a konkrét feladatokhoz éppen ez felelt meg a legjobban a multiprogramozás lehetősége miatt. A gyakorlati munkában ugyanis a legritkább feladatok közé tartozik a térképről való kordináták levétele és az újratérképezés. Jóval inkább a mérési adatok alapján végzik a nagy méretarányú térképek készítését, s az ehhez szükséges számítások a gép kapacitásának csak egy részét kötik le, míg másik részével a térképezőegységet vezérelheti. Előfordulhat, bár igen ritkán, hogy a számításokhoz a teljes kapacitásra szükség van, de a gép erre is alkalmas. A gépcsoport nagy termelékenysége mindenekelőtt a felhasználóknak előnyös, mert gazdagabb és aktuálisabb tartalmú térképekhez juthatnak. További előny a régi térképek átalakíthatósága, pl. más méretarányra, más szelvénybeosztásra, beszáradások eltüntetésére, esetleg vetületváltoztatásra. Ilyen jellegű munkát már végeztünk is. Ez szerintünk elsősorban az állami földmérés részére hasznos, s ezt a lehetőséget várhatóan igénybe is fogják venni. Az új berendezés nagymértékben kihat a helyszíni tevékenységre, és máris lehetőséget adott az eddigi mérési módszerek megváltoztatására, a fáradságos munkák könynyítésére. "Például az eddig majdnem kizárólag derékszögű bemérési eljárás helyett a geodéták a jóval könnyebb poláris mérési módszert tudják alkalmazni, s az ezzel járó többletszámításokat most már a központi irodában lévő számítógépre lehet bízni. Ami pedig az ilyen alaptérképek fokozatosan gazdagabb tartalmát illeti, már a közeljövőben szintvonalakkal együtt tudja azokat a BGTV az érdeklődők rendelkezésére bocsátani. További teendők Baum Frigyes egyesületi főtitkár felhívta a figyelmünket a közelmúltban rendezett értékelő tanácskozásra, amely mindenekelőtt megállapította, hogy a gépcsoport és összeállításának módja a kitűzött feladatoknak, elképzeléseknek valóban megfelel. A szakosztályokban közben már azzal foglalkoznak, hogy az értékes berendezést hogyan lehetne egyéb ágazatok részére is hasznosítani. Annál is inkább, mert az egységeket nem kifejezetten térképezésre konstruálták, így alkalmasak lehetnek a geodéziával, kartográfiával rokon területeken is, pl. közműhálózatok nyilvántartására, utak, csatornák, öntözőrendszerek tervezésére stb. A szakemberek olyan szempontból is vizsgálják a berendezést, hogy milyen mértékben lehetne folyamatossá tenni az automatizálást, vagyis hogy a teljes technológiai folyamatban hol és miképpen lehetne még további emberi munkát gépivel felváltani. Szóba került végül az adatbank is. Ismeretes, hogy már megkezdték az állami földmérési adatbank alapjainak lerakását. Az egyesület véleménye szerint az új berendezés is nagymértékben hozzájárul ehhez az általa feldolgozott adatok rendelkezésre bocsátásával. Ügyelni kell azonban arra, hogy a különféle helyekről származó és folyamatosan áramló, hatalmas adattömeg felépítésében, rendszerében, kódolásában egyaránt egységes szempontok szerint készüljön. A KGST titkársága nemrégiben egy adatgyűjteményt tett közzé a tagországok népgazdaságának fejlődéséről, s ebből az iparra vonatkozó adatok áttekintése számunkra már csak azért is érdekes, mert mutatja fejlődésünket a testvérországok nagy csoportjában. A termelés indexe Ha kiinduló évnek 1950-et vesszük, akkor 1973-ig a román ipar termelése tizenhatszorosára, a bolgár pedig tizenötszörösére növekedett. Ami a többi országot illeti, az NDK ipari termelésének indexe 623, Mongóliáé 950, Lengyelországé 940, a Szovjetunióé 849, Csehszlovákiáé 593. A magyar index 622, tehát iparunk fejlődése lényegében az NDK-éhoz volt hasonló, de a szocialista országok közül csak Csehszlovákiát előzzük meg. Ha most külön nézzük a termelési eszközök és a fogyasztási cikkek termelését, akkor a helyzet a következőképpen fest. A termelési eszközök csoportjában, ugyancsak 1950-hez viszonyítva, a bolgár ipar 1973-ban huszonnégyszer, a lengyel tizenháromszor, a mongol tízszer annyi eszközt állított elő, a román fejlődés pedig 1972-ben tizenkilencszeres volt. Az NDK indexe (1955 - 100) 356, a Szovjetunióé 972, Csehszlovákiáé 746, a miénk pedig (1958 - 100) 296, vagyis a termelési eszközök gyártása viszonylag nálunk fejlődött a leglassabban. A fogyasztási cikkek csoportjában a bolgár termelés növekedése tízszeres. A mongol index 909, a lengyel 794, a román 889 (1972-es adat), a szovjet 649, a csehszlovák 474, az NDK az 1955-ös bázishoz viszonyítva 291, a mienk pedig az 1958-as bázishoz viszonyítva 294. Az arányok A termelési eszközök aránya az ipar bruttó termelésében Bulgáriában 1973-ban 57,4%-ot, az NDK-ban 71%-ot, Mongóliában 47,3%-ot, Lengyelországban 64,4%-ot, Romániában 70,7%-ot (1972-es adat!), a Szovjetunióban 74%-ot, és Csehszlovákiában 62,6%-ot tett ki, míg hazánkban ez az arány 65%. Érdekes lehet az is, hogy néhány fontos iparcikk világtermelésében milyen a KGST-országok aránya. A KGST-hez tartozó szocialista országok adják a világ villamos energiájának 20%-át, az összes szén 34%-át, a kőolaj 16,2%-át, a földgáz 21,2%-át, az acél 27,1%-át, a személygépkocsik 4,3%-át, a tehergépkocsik és autóbuszok 10,3%-át, a kénsav 22,5%-át, az összes műtrágya 30,2%-át, a műanyag és szintetikus gyanta 9%-át, a vegyi szál 13,5%-át, a cement 24,3%-át, a papír 8,9%-át, és a cukor 24%-át. A munkaerő . Ezek után érdemes megnézni, hogy e gyors ipari fejlődés következtében milyen ütemben nő az ipari dolgozók száma. A szocialista iparban 1950—1973 között a létszám a következőképpen változott (az adatok ezer főben értendők): Ezek az adatok azt mutatják, hogy a fejlődés jelentős részét biztosította a termelékenység, noha különösen a kezdeti években még vitathatatlanul nagy szerepe volt a munkaerőlétszám növelésének. Ami a munka termelékenységét illeti, ha az 1950-es helyzetet 100-zal veszszük egyenlőnek, akkor 1973- ban az index Bulgáriában 450, az NDK-ban (1955 - 100) 282, Mongóliában 275, Lengyelországban 443, Romániában 582, a Szovjetunióban 401, Csehszlovákiában 368, hazánkban pedig 268 —, ami Sajnos azt jelenti, hogy a termelékenység éppen hazánkban növekedett a leglassabban. A beruházások Az előbbiekből nyilvánvaló, hogy a szocialista országok igen nagy összegeket koncentráltak a beruházások fejlesztésére, hiszen ilyen mérvű termelésemelkedést másképpen nem lehetett volna elérni. Ezt bizonyítja, hogy az 1973. évi beruházások volumene Bulgáriában az 1950. évi tizenötszöröse, az NDK-ban tizenkétszerese, Mongóliában harmincnégyszerese, Lengyelországban tizenegyszerese, Romániában hússzorosa, míg a Szovjetunióban az index 692, Csehszlovákiában 492, hazánkban pedig 466, vagyis relatíve a mi beruházásaink volumene növekedett a leglassabban. Az ipar részesedése a népgazdaság összes beruházásaiból 1973-ban Bulgáriában 41,6%-ot, az NDK-ban 54,8%-ot, Mongóliában 21,9%-ot, Lengyelországban 44,6%-ot, Romániában 53,3%-ot, a Szovjetunióban 35,1%-ot, Csehszlovákiában 38,2%-ot, hazánkban 34,3%-ot tett ki. Ha összevetjük a cikkünkben felsorolt adatokat, azt látjuk, hogy a magyar ipar szempontjából ez az összehasonlítás nem mindig kedvező. Persze nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a szocialista országok ipari fejlődése nem azonos alapon indult, és ennek nyomai természetesen ma is láthatók, hatása ma is érvényesül. 1950 1973 Bulgária 330 1150 Magyarország 2 79 1741 NDK 2104 2955 Mongólia 1448 Lengyelország 1814 4292 Románia 813 2483 Szovjetunió 15317 32900 Csehszlovákia 1580 2485 A Japánról szóló különböző jelentések egybehangzóan válságról beszélnek, mégpedig nem annak a ma már Európában és Amerikában lassan megszokottnak tartott szintjén, hanem sokkal alapvetőbb válságról. Japán, amely a második világháború után, de főleg az elmúlt másfél évtizedben a nyugati világnak az igazi „gazdasági csodát” szállította, most a legnagyobb nehézségekkel küzd versenytársai között, s ebben sok szakértő annak igazolását látja, hogy a hirtelen nagyra nőtt japán ipar sokkal kevésbé megalapozott, mint az amerikai vagy tíz európai. A múlt évi előzetes becslések szerint a bruttó társadalmi termék Japánban 2%-kal viszszaesett, s ez a fejlett tőkésországok között a legnagyobb mértékű, noha ezek a becslések optimistának számítanak. A többi fejlett tőkésország közül a múlt évben még csak az amerikai és az angol termelés esett vissza, de a nyugatnémet is mindössze 1%-kal nőtt, s nincsen egyetlen olyan állam sem, ahol a növekedési ráta megközelítette volna az 1973-asat. Minden iparágat érint A gazdasági válság Japánban minden iparágat érint. Az autógyárak termelése például a múlt esztendőben 20—35%-kal esett vissza, s nem szabad megfeledkezni arról, hogy az autógyártás ma már vezető iparágnak számít Japánban is. A külföldön is jól ismert japán tv- és rádiógyártás termékeinek mintegy 20%-a nem talál vevőre, és az év közepe óta az acélgyárak is csökkenteni voltak kénytelenek a termelést. A legnagyobb a válsághangulat az építőiparban, amelyben a kisebb üzemek egymás után jelentenek csődöt. Japánban egyébként 300 ezer építési vállalkozó működik, de ezeknek mindössze 0,4%-a rendelkezik 100 millió jennél nagyobb tőkével (kb. 350 ezer dollár).Ezek a kis vállalkozók nem állják a versenyt, s tőkéjük sincs az átmeneti nehézségek leküzdésére. Meg kell egyébként jegyezni, hogy ez a jelenség nemcsak az építőiparra jellemző, hanem a többi ágazatra is. Közismert, hogy távol-keleti szigetországban néhány nemzetközi méretekben is jelentős monopólium mellett igen sok a szinte családi méretű vállalkozás, és ezeket a jelenlegi válság első szele már annyira megingatta, hogy fennmaradásukra sok remény nincsen. A monopóliumok nem is nagyon törik magukat, hogy ezeket a vállalatokat megmentsék, s már senki sem emlékszik a néhai japán miniszterelnök mondására, amelyszerint a japán gazdasági élet olyan, mint a császári palota fala; igen sok kis és nagy kő tartja össze. A kis kövek kihullanak, és kérdés, hogy akkor mi fogja támogatni a nagyokat. Japán elsősorban azért volt versenyképes a nemzetközi piacokon, mert a termelés jóval olcsóbb volt, mint Európában vagy Amerikában. Úgy látszik, ennek az állapotnak vége. A gazdasági megingás felnyitotta a szakszervezetek szemét is, s még soha annyi bérkövetelő sztrájk nem volt, mint ma, s mivel az infláció Japánban a legnagyobb (1974-ben 23,8%), kénytelenek a béreket emelni, persze azzal a tudattal, hogy a növekvő árak a béremelésre fordított összegeket visszaadják. Az infláció azonban újabb ellenállásra mozgósítja a munkásokat, s bár a nagytőkések még mindig megtalálják a módját, hogy kijátsszák őket, bizonyos engedményekre kényszerülnek. Drágul a termelés A múlttal ellentétben növekedtek Japánban az anyag- és energiaköltségek is, mégpedig érdekes módon nagyobb mértékben, mint Európában vagy Amerikában. Ennek következtében a múlt évben a termelékenység 3,4%-kal visszaesett, amire a második világháború óta még nem volt példa. A jelenlegi problémát, vagyis a termelési költségek drágulását mutatja, hogy amíg 1970-ben a japán rádiók és tévék önköltsége 19,7%-kal olcsóbb volt, mint az amerikaiaké, ebben az évben előreláthatólag 2%-kal drágább lesz. Erre még szintén népi volt példa. Egyes japán gazdasági körök az infrastruktúra javításával szeretnének új lendületet adni a gazdasági életnek, mivel a fellendülés éveiben erre igen keveset költöttek. Közismert, hogy Japánban nagyon rosszak a lakásviszonyok, s egy négytagú családra az iparvidékeken, ahol pedig valamivel jobb a helyzet, legfeljebb 140 m2-nyi lakóterület esik. Igaz ezzel szemben, hogy a már elkészült lakások is üresen állnak, mert a dolgozók egyszerűen nem tudják megfizetni. A jelenlegi lakáshelyzetet mutatja például az, hogy a Tokió és Kobe közötti 500 km-es iparvidéken, ahol a japánoknak több mint 1/3-a él, a lakások fele nincs csatornázva, nincs bennük megfelelő ivóvíz. Ugyanez a helyzet magában Tokióban is. Parkokkal a város egyáltalán nem rendelkezik. Tokióban például egy-egy gyerekre 0,4 m3 játszótér jut, ami semmiféle kommentárt nem igényel. A 11 millió lakosú város teljes zöldterülete 127 hektár, holott más, jóval kisebb városokban is ezer hektárokkal mérnek. Az infrastruktúrán tehát lehetne és kellene változtatni, de erre a monopóliumok nem igen adnak pénzt, inkább hitel-viszszaszorítással próbálják elejét venni az inflációnak. Ez viszont a beruházások csökkenéséhez vezet, s a munkanélküliség fokozódásához. A különféle gazdasági jelentések egyelőre csak a bajt regisztrálják, a kivezető utat még nem nagyon tudják megjelölni. Nagy változás Japánban LMISZAKI ÉLET