Műszaki Élet, 1983. január-június (38. évfolyam, 1-13. szám)
1983-01-06 / 1. szám
TÁRSADALOMPOLITIKA Felmelegített ötlet Státuszszimbólum vagy fűtőeszköz? - Jean, hány fok van odakinn? - Öt, uram. - És idebenn? - Huszonöt, uram. - No, akkor nyissa ki az ablakot, hadd jöjjön be még az az öt is! - A közismert vicc kissé blődnek tűnik, valójában azonban ha egyszerű ablaknyitással nem is, de egy - ma már sorozatban gyártott - hőszivattyú segítségével az inas könnyedén teljesíthetné a fizika törvényeinek látszólag ellentmondó óhajt. Más lapra tartozik, hogy egyelőre még valójában jól jön a hőszivattyú beruházásához a főúri jövedelem is. A hetvenes évek olajhisztériája nyomán jó néhány, korábban különböző okokból gazdaságtalannak ítélt energetikai ötletet melegítettek fel újra, így került terítékre a hőszivattyúk széles körű, többek között lakások fűtésére történő alkalmazása is. A hőszivattyú végső soron egy olyan hűtőgépnek fogható fel, amelynek hűtőfelületét a lakáson kívül helyezite el, a szobába pedig a hőt leadó kondenzátor került tehát korántsem új felfedezés. Az első hőszivattyúkat az Amerikai Egyesült Államokban és Svájcban már a húszas években megépítették, akkor azonban a tetemes költségek miatt a készülék gazdaságtalannak bizonyult, s mintegy fél évszázadon keresztül az is maradt. Az energiaárak hirtelen emelkedése azonban egy csapásra megváltoztatta az addig inkább kuriózumnak, fizikai érdekességnek számító készülék megítélését. Olajozottan lendült működésbe az új piacokat szimatoló hűtőgépgyárak propagandagépezete is. Az olajválság nyomása alatt csupán az NSZK- ban a korábbi néhány száz darabos évi hőszivattyú-forgalom 1979-ben ugrásszerűen évi nyolcezer darabra emelkedett, s a legoptimistább prognózisok akkor még 1985-ig mintegy félmillió hőszivattyú eladásáról álmodoztak. A gyártók kezdeti eufóriás hangulatát azonban alaposan lehűtötte, hogy a szövetségi köztársaságban tavaly eladott mindössze tizenkilencezer berendezés mennyisége messze elmaradt a várakozásoktól. A nagy üzlet befagyását jelzi az is, hogy míg 1980-ban a vásárlók mintegy kétszázhetven cég termékei közül válogathattak, időközben a kevésbé szívós hőszivattyúgyártók lassan eltűntek a porondról, az idén már hatvannál is kevesebben kínálják csupán portékájukat. Az üzleti fiaskó főleg azért meglepő, mert az NSZK kormánya, energetikai megfontolásokból alaposan támogatja a hőszivattyúk elterjesztését; minden egyes eladott berendezés vételárának egynegyedét a költségvetésből fedezi. Úgy tűnik tehát, hogy az adatlapok csillogó teljesítményszámai pár éve még a döntéshozókat is elkápráztatták. Ami másfajta fűtőberendezésben a hatásfok, az a hőszivattyú esetében az úgynevezett teljesítményszám, e számok valóban meghökkentőek. Míg egy olajkazán hatásfoka, azaz a hasznosuló és a befektetett energia hányadosa a veszteségek miatt értelemszerűen sohasem lehet egynél nagyobb, a hőszivattyúk kompresszorát hajtó villamos munka optimális esetben csak töredéke a végül a lakást fűtő hőenergiának. A kompresszor feladata ugyanis csupán annyi, hogy a lakást fűtő hőmennyiséget a külső, alacsonyabb hőmérsékletszintről a belső, magasabb hőmérsékletszintre kényszerítse. Mindez, mint az számszerűen is igazolható, elméletileg sokkal kisebb energiabefektetéssel jár, mint mondjuk a százszázalékos hatásfokú közvetlen villamos fűtés. Laboratóriumi körülmények között egy valamirevaló hőszivattyú például 1 kilowattóra villamos munka hatására legalább három kilowattóra hőenergiával fűti a lakást. A prospektusértékekkel elámított német vásárlót azonban az első kijózanító élmény a kasszánál éri, ugyanis a hőszivattyúk árai még az említett huszonöt százalékos ártámogatás ellenére is horribilisnek tűnnek, így a készülék még az NSZK-ban is elsősorban státuszszimbólumnak, mintsem fűtőeszköznek számít. Az igazi „átejtés” azonban a — mellesleg a tapasztalatok szerint a szövetségi köztársaságban sem mindig szakszerűen sikerülő — felszerelés után derül ki. A teljesítményszám ugyanis korántsem a hőszivattyúk valódi képességeit tükrözi. A gyártók diszkréten elhallgatják, hogy az impozáns érték valójában milyen feltételek között érhető el. A teljesítményszám ugyanis erősen függ a fűtött és a külső tér hőmérsékletkülönbségétől, de befolyásolják a használat és a felállítás körülményei is. A +5 °C-nál hidegebb környezetből például gazdaságosan nem is lehet a hőt hőszivattyúval elvonni, így végül a berendezés az év egy jelentős részében egyáltalán nem is működik, vagy legalábbis nem működik gazdaságosan, s sajnos pont akkor — télen —, amikor a legnagyobb szükség volna rá. Valamilyen hagyományos fűtőeszközt tehát a hőszivattyú tulajdonosa sem nélkülözhet, s ez a beruházás gazdaságosságát még kérdésesebbé teszi. Mindez ma már jobbára a vásárlók előtt sem titok, innen a lanyha kaszszasiker. Miközben azonban a lakás fűtésére szánt hőszivattyúk éppenséggel nem váltották be a gazdaságosságukhoz fűzött vérmes reményeket, e nagy készülékek árnyékában karriert csináltak a használati meleg víz előállítására szolgáló kis, kompakt, könnyen üzembe helyezhető berendezések. Az NSZK-ban például a múlt évben mintegy negyvenezer darabot értékesítettek. Meleg vízre ugyanis nyáron is — amikor a hőszivattyúk könnyebben csillogtatják energiatakarékos erényeiket , szükség van, s így éves átlagban a fűtőhőszivattyúkhoz képest jóval tetemesebb a megtakarítható wattok száma. Legalábbis az adatlapok ígéretei szerint. A német fogyasztók lapja, a TEST ugyanis tizennégy effajta készülék műszaki paramétereit szembesíti, s vizsgálatai lesújtó eredménye, hogy a mezőny csaknem fele, hat hőszivattyú pont az ígért legnagyobb előny, a gazdaságos üzem szempontjából gyengélkedik. Akadt olyan gép, amelynél éves átlagban éppen hogy csak visszanyerték a befektetett villamos energiát, az viszont akár egy tizedannyiba kerülő átfolyó vízmelegítővel is elérhető. Még érdekesebbek azonban a lap megtérülésre vonatkozó számításai. Az éves átlagos energiaáremelkedést, inflációt, sőt még a bankkamatlábat is figyelembe vevő grafikonjukban az egyszerű villamos forróvíztárolóval, központi olajkazánnal és a hőszivattyúval előállított meleg víz kumulált költségeit tüntették fel. S bár az éves villanyszámla az utóbbi p estben a''legalacsonyabb, az egyszerű villamos és hőszivattyús forróvíztároló beruházási költségkülönbözete csak mintegy tizenkét év múlva apad nullára. Effajta számításokat mi is végezhetünk, mert ha lakásfűtésre készített típust nem is, de használati meleg víz előállítására szolgáló hőszivattyút már nálunk is gyártanak. Igaz, hogy noha számos cég kacérkodik a hőszivattyú előállításának gondolatával, mind ez idáig csupán egyetlen, a MIRKÖZ produkált kézzelfogható eredményeket. Hőszivattyús vízmelegítőik gyártását 1980-ban, NSZK-kooperációban kezdték, s az akkor még csupán pár száz darabos rendelésüket ez évre már háromezer darabos szállításra sikerült feltornázniuk. Múlt évre elkészült a gyakorlatilag tisztán szocialista importból származó alkatrészekből készülő változat is, azonban egyelőre még valamennyi vízmelegítő hőszivattyújuk külföldön talál gazdára. A hazai forgalombahozatali engedélyt ugyanis — mint a szövetkezetnél elmondták — mind a mai napig nem kapták meg. Őszintén szólva ez a fogyasztóra nézve éppenséggel nem tűnik valami nagy csapásnak, mert bár az idei őszi BNV-n bemutatott LVM—1 típusú hőszivattyú adatlapjai 3,5—4,6-os teljesítményszámot ígérnek, valójában aligha tud többet, mint az idézett tesztlapban összehasonlított berendezések. Márpedig a TEST szerint az NSZK- ban árusított hőszivattyúk átlagos évi teljesítményszáma csupán 1,56. Ha ezek után (3 személyes háztartásnál) mondjuk évi 52 ezer literes melegvízfogyasztásból indulunk ki, akkor — a MIRKÖZ-készülék egyelőre csak becsült húszezer forintos árát véve alapul, a mai villamosenergia-árakon számolva — az egyszerű villamos forróvíztároló és az e készülék közötti árkülönbözet húsz évnél hamarabb aligha térül meg. Már az is kérdéses, hogy e matuzsálemi kort a berendezés egyáltalán megéri-e? A családi büdzsére nézve tehát nem túl vonzó kilátások persze nem tükrözik a hőszivattyúk hasznának népgazdasági megítélését. A készülő — igaz a témában korántsem első — OMFB-tanulmányból majd számszerűen is kiderül, hogy hőszivattyúk segítségével távlatilag pontosan mekkora a megtakarítható energiamennyiség. A gyártók számára e pillanatban mindenesetre úgy tűnhet, hogy nálunk egyelőre melegvízgyártó hőszivattyúval a hideg vízre valót sem lehet megkeresni. KOCSIS KRISTÓF A magyar mezőgazdaság három lába (Folytatás az 1. oldalról) lizáció előnyeivel. Hazánkban egy korszerű traktor vagy kombájn kihasználtsági foka 4—5- szöröse a nyugati farmok ilyen mutatóinak. A magyar mezőgazdaság a sajátos termelőszövetkezeti mozgalom és a termelési rendszerek mellett produkált egy harmadik szerencsés gazdálkodási formát is, a háztáji és kisegítő gazdaságok rendszerét. Ezek ugyan kialakultak más szocialista országokban is,de nem ilyen nagy mértékben, nem ilyen szervezett, a nagyüzembe integrált formában. Hazánkban ma öt és fél millióan foglalkoznak mezőgazdasági kistermeléssel, Bulgáriában például csak 400 ezren. Egészséges munkamegosztás alakult ki a nagyüzem és a kistermelők között. A technikaigényes kultúrákat az előbbi, a munkaigényes kultúrákat az utóbbi műveli. A sertéshústermelés 56 százaléka származik a kistermelőktől. Ha ezt a menynyiséget a nagyüzem akarná magára vállalni, kb. 120 milliárd forint beruházás válna szükségessé. Rengeteg töredék munkaerő, hulladék, másutt nem használható anyagok, építmények stb. vesz így részt a népgazdasági termelésben. Ez szinte a japán bedolgozó módszer, csak nem az iparban, hanem a mezőgazdaságban. A magyar agrártermelés tehát, ha úgy tetszik, három lábon áll: korszerű nagyüzem (tsz, ág), hatékony integrációk (termelési rendszerek), háztáji és kisegítő gazdálkodás. Az elmúlt 20 évben évente átlagosan 3 százalékkal növeltük a termelés volumenét. Ez több mint kétszerese a világátlagnak. A búza és kukorica termésátlagokat szintén hazánk növelte a leggyorsabban a világon ezen időszak alatt. Míg búza termésátlagunk 1961. és 1965. között (1860 kg ha) 80 százaléka volt az európai átlagnak, addig 1978-ban már 119, sőt, az EGK átlagának is 108 százaléka. A hivatalos statisztikák szerint a munkaképes korú lakosság 19 százaléka dolgozik a mezőgazdaságban. A valóságban ez az arány csak 11—12 százalék. A mezőgazdasági nagyüzemekben a dolgozók jelentős hányada kifejezetten ipari tevékenységet folytat. A melléküzemágak virágzása szintén magyar sajátosság, legalábbis az arányokat tekintve. Ma már a mezőgazdasági nagyüzemek árbevételének egyharmad része ipari, kereskedelmi tevékenységből származik. A falusi élet átalakult, megszűnt a hagyományos paraszti életforma, eltűnt a régi értelemben vett parasztság. Az agrárszférában dolgozók jövedelmi színvonala eléri az iparban foglalkoztatottakét. Ez is magyar sajátosság. Ma az egy m mezőgazdasági dolgozóra jutó technikai eszközök értéke hazánkban eléri az ipari átlagot. Végül érdemes figyelni arra, hogy a mezőgazdságban a szervezettség színvonala a legfejlettebbek szintjén áll. A szállítási fegyelem is jóval nagyobb, mint az iparban. Egy kombájn alkatrész-utánpótlása az aratási időszakban sokkal nagyobb fegyelmet követel meg, mint az ipar viszonyai között ez ma tapasztalható. A magyar mezőgazdaság az ország nemzeti jövedelmének 16 százalékát, exportáru-alapjának 22—23 százalékát termeli meg. Ezért nincs alapja az agrárország-romantikának. Gazdasági fejlődésünk, így agrárfejlődésünk is az ipar (és egyre inkább a szolgáltatások szférája). Jó lenne, ha iparunkban is kialakulnának végre azok az érdekeltségi viszonyok, ösztönző és kényszerítő komponensek, amelyek mezőgazdaságunkat oly viharos gyorsasággal a világ élvonalába emelték. DR. GAZDAG LÁSZLÓ közgazdász 3 Az országos elnökség vb ülése Az MTESZ országos elnökségének végrehajtó bizottsága december 15-i ülésén dr. Kónya Albert társelnök, a BME Fizikai Intézet igazgatója, az MTA rendes tagja elnökletével hat napirendet tárgyalt meg. Dr. Tóth János főtitkár terjesztette elő az intézkedési tervet az MTESZ 1982—1986. évi cselekvési programjához, valamint az MTESZ vezető szervek 1983. évi munkatervét. Az MTESZ 1983. évi költségvetését dr. Fehér József, a gazdasági bizottság elnöke ismertette. Füzessy János főtitkárhelyettes beszámolt a szakértői tevékenységről és annak továbbfejlesztési irányairól, valamint az Országos Szakértői Tanács és Szakértői Iroda működéséről és szervezeti kereteiről. Dr. Lontai Endre, a MIÉ főtitkára ismertette az újító-feltalálói tevékenységgel kapcsolatos irányelveket. Füzessy János főtitkárhelyettes terjesztette elő az MTESZ feladatait a „Gazdaságos anyagfelhasználás és technológiák korszerűsítése” program végrehajtásában. Végül megvitatták az MTESZ és tagegyesületeinek konferencia céljára készülő kiadványainak 1983-as előtervét, az OMBKE bányászati szakosztálya és az Angol Bányászati Egyesület közötti együttműködési megállapodást, továbbá a Magyar Elektrotechnikai Egyesület győri csoportja és a Burgerlandi Elektromos Művek Kft közötti együttműködési megállapodást. ME