Műszaki Élet, 1983. július-december (38. évfolyam, 14-26. szám)

1983-07-07 / 14. szám

Kreativitás akadémia Mikrohullámú fűtés Mi az új a szabadalmi törvényben? Az áltudomány tudománya A képernyőről: Felkínálom... GAZDASÁGI • AGRÁR • TERMÉSZETTUDOMÁNYI MŰSZAKI ÉLET Hegyek helyett Membrán vagy billentyű? Űrkutatási események Csökkenő mező, erdő Innovációs­ lánc az NSZK-ban A MŰSZAKI ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYI EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA XXXVIII. ÉVFOLYAM, 14. SZÁM ÁRA: 5 FT 1983. JÚLIUS 7. Külföldön járt ösztöndíjasok M Naprendszer le­gt távolabbi boly­os­ója lett a Pioneer-10 / A/ X - a•• A/® A világűr űltörője 1973. április 6-án, pénteken számoltak be a hírügynöksé­gek arról, hogy aznap hajnalban útjára bocsátották a Pio­neer—10 űrszondát. A Pioneer—10 a Földtől csaknem egy­­milliárd kilométerre levő Jupitert vette célba, hogy mel­lette elhaladva később végleg elhagyja­ a naprendszert. Ez utóbbi pillanat 1983. június 13-án be is következett. Persze szó sincs arról, hogy valamilyen radikális változás következett be ezen a ponton, egyszerűen a szonda távolsága ettől a pillanattól fogva na­gyobb, mint a Naptól éppen legtávolabb lévő Neptun boly­góé. (Egyébként az iskolában azt tanuljuk, hogy a Nap leg­külső bolygója a Plútó, és ez így is van, de a Neptun és a Pluto pályája keresztezi egy­mást, tehát előfordul, hogy ép­pen a Pluto van közelebb a Naphoz, mint például most is.) Mondhatnánk tehát, hogy mos­tantól a Naprendszer legtávo­labbi ismert bolygója a Pioneer —10. A szondát készítők eredeti­leg abban reménykedtek, hogy akár hét évig is tartani tudják vele a kapcsolatot, és most már tizenegy év óta zavartalan az összeköttetés, olyannyira, hogy a mai remények további tíz évet mondanak, feltehetőleg ■még ennyi ideig tudják a szon­da útját követni. Noha itt már várhatóan nem­ fog olyan izgal­mas felvételeket készíteni, mint amilyeneket a Jupiterről kül­dött, mégis, további útja is szolgáltathat akár szenzációkat. Testvérével — a Pioneer—11-­­ gyel — együtt mozgásának pá­lyájával árulkodhat arról, hogy létezik-e az a bizonyos sokat­­keresett tizedik bolygó, a­­ely a csillagászok feltételezései sze­rint az Uránusz és a Neptu­nusz pályáját zavarja. Hiszen a Pluto — méretei miatt — nem adott ezekre a zavarokra ma­gyarázatot. A Pioneer—10 ha­­ egyszer „kezébe” kerülne vala­­­­milyen értelmes lénynek, ak­­­­kor erre az esetre található raj­ta egy plakett olyan üzenettel, amely az emberiség létéről és jellemző dolgairól tudósít. Az utolsó tizenegy évben a Pioneer és a Voyager szondák mérései, fényképei alapvetően megváltoztatták a csillagászok elképzeléseit a Naprendszerről, pontosabban a külső bolygók­ról. A belső bolygók — Merkur, Vénusz, Mars — nagyon hason­lítanak a Földhöz, ezeket már meglehetősen jól ismerjük. A külső bolygókon tett látogatá­sok viszont rengeteg meglepe­téssel szolgáltak. Mindenekelőtt kiderült, hogy ezeknek nincs szilárd felszínük, hanem légkö­rük folyamatosan cseppfolyós halmazállapotba megy át. Eredetileg a csillagászok úgy gondolták, hogy a Jupiter lég­köre ammóniából és metánból áll, és fogalmuk se volt arról,,­ hogy a már többszáz éve is­mert vörös folt valójában mi­csoda. Összesen 14 Jupiter-hol­­dat és tíz Szaturnusz-holdat ismertek. A Szaturnusz gyű­rűiről is annyit­­ tudtak, hogy valamiféle apró részecskére ke­ringenek a bolygó körül és eb­ben három vagy négy sötét sáv, üres rész található. Az űrszondák meghatározták a külső bolygók pontos össze­tételét, és kiderült, hogy az megegyezik a Napéval, vagyis a Nap kiáramlott anyagából keletkeztek. Ezzel egyben ki­derült, hogy bizonyos naprend­szer-keletkezési elméletek biz­tosan nem lehetnek jók. Azok az elméletek (ilyen is számos van) járnak jó nyomon, ame­lyek feltételezik, hogy a külső bolygók a Nap anyagából ke­letkeztek, ami központi csilla­gunk lehűlése során folyama­tosan kiáramlott. Egy ilyen el­méletet tett közzé például Fred Hoyle, a neves angol csillagász már a hatvanas években. Ez tehát nem jelenti azt, hogy ma már tudjuk, hogyan keletke­zett a Naprendszer, de legalább azt tudjuk, hogy hogyan nem keletkezett. A Jupiter vörös foltjáról vi­szont ma már pontosan tudjuk — sokszáz évi találgatás után —, hogy micsoda. Kiderült, hogy időjárási jelenségről van szó, ez a vörös folt egy hatal­mas légörvényt, hasonló a földi hurrikánokhoz, csak persze eb­ben a hurrikánban akár az egész Földet el lehetne helyez­ni, hiszen az átmérője több tízezer kilométer. A földi hur­rikánok általában a szárazföld fölé érve csillapulnak le, mert elvesztik a tápláló energiafor­rást, a felmelegedett óceánt. A Jupiteren viszont nincs száraz­föld, nincs szilárd felszín, ezért van az, hogy ez a vihar már többszáz éve tombol a­­bolygó felszínén. Valószínű, hogy még sokszáz évig nem is szűnik meg. Az óriási örvényben fel­lépő felfelé áramló mozgás egyébként az­­ alsóbb rétegekből állandóan hoz fel anyagot, ami­nek a színe eltérő, vöröses, ez adja a folt színét is. Ebből hagy maga mögött ez a vihar — amely halad előre — apróbb örvényeket. A Jupiter holdjainak a vilá­ga szintén roppant meglepte a csillagászokat. Eredetileg úgy gondolták, hogy ezek, sőt álta­lában a külső bolygók holdjai egy forrásból, feltehetőleg egy korábban darabokra tört na­gyobb égitest darabjaiból ke­letkeztek. Azt gondolták tehát, hogy ezek nagyon hasonlítanak egymáshoz. A szondák fényké­peiről azonban egy roppant vál­tozatos világ tárult a­ csillagá­szok elé ezeken a Holdakon, szinte minden hold más. Egyik legérdekesebb képződmény a Jupiter Ió nevű holdja. Ennek a felszíne majdnem teljesen sima, befagyott kéntenger bo­rítja. A Jupiterhez meglehető­sen közel kering. A bolygó erős árapály-hatása következtében, vagy más hatások miatt — pél­dául meteorbecsapódás — a kén­ jég gyakran megreped, és az alatta levő folyékony kén fel­tör és krátereket alkot. Ez a jelenség igen gyakran bekövet­kezik. Az űrszondák elhalad­­tukban többször is megfigyel­ték ezt a jelenséget. Sőt, a két Voyager szonda látogatása kö­zött — rendkívüli módon — megváltozott e folyamat követ­keztében az Io felszíne. Az Európa olyan, mint egy hatalmas hólabda, a felszíne vízből van, megfagyva, és va­lószínűleg a belsejét is jég al­kotja. Ez az égitest a naprend­szer eredeti anyagát őrizte meg számunkra, és ezért a csillagá­szokat nagyon érdekli, hogy va­jon található-e az anyagában szerves anyag, vagy esetleg élet­maradványok. Itt lehetne pél­dául megtalálni annak a jeleit, hogy az élet a Földön keletke­zett-e, vagy már benne volt a Naprendszer kiinduló­ anyagá­­ban is. Nagyon érdekes a csillagá­szok számára, hogy milyen erős és nagy kiterjedésű a Ju­piter mágneses tere. Ez a mág­neses tér óriási sugárzási öve­zetet hoz létre a bolygó körül (a Föld körül is van ilyen su­gárzási övezet, Van Allen-öv­­nek nevezik, amelyben a mág­neses tér által befogott, a koz­mikus térből érkező részecskék találhatók), olyan hatalmasat, hogy ez biztosan elpusztítaná az életet a Jupiter holdjain, mégha keletkezne is ott. Megváltozott a Jupiter ismert holdjainak a száma is, a csil­lagászok ma már 18 Jupiter­­holdat tartanak nyilván. Korábban is utaltak bizonyos jelek arra, hogy a Jupiternek, akárcsak a Szaturnusznak, szin­tén vannak gyűrűi, de erre bi­zonyítékot csak a Pioneer—10 szolgáltatott. Az igazi nagy ér­dekesség azonban a Szaturnusz gyűrűinek a világa volt. A Sza­­turnuszt szintén Galilei figyel­te meg először. Már ő is ész­revette, hogy van valami kü­lönleges körülötte. Éppen akkor a gyűrűk úgy álltak, hogy olyan volt a jelenség, mintha két fü­le volna a bolygónak. Később a gyűrűk élükkel fordultak a Földnek, és eltűntek, Galilei azt hitte, nem látta jól a dol­got. Idővel persze a csillagá­szok megállapították, hogy a Szaturnusz körül egy gyűrű ala­kú képződmény látható. Kide­rült az is, hogy a gyűrű több részből áll, közötte sötét ré­szekkel. A csillagászok úgy gondolták, hogy ennek az egész szerkezetét meg lehet magya­rázni az égi mechanika segít­ségével, úgy, hogy számításba veszik a Szaturnusz holdjainak zavaró hatását, amely a sötét részekből „kisöpörte” az anya­got. Feltételezéseik szerint koz­mikus por és anyagdarabok ke­ringtek a Szaturnusz körül, ezek alkották a gyűrűket. A képződmények már az első felvételeken úgy néztek ki, mint valami mikrobarázdás hangle­mez. A sötét részekben is vol­tak gyűrűk, és a gyűrűk is te­lis-tele voltak résekkel. Sőt, akadtak olyan gyűrűk is a sok száz vagy sok ezer között, ame­lyek megcsavarodtak. Ezt a káoszt semmilyen égi mechani­ka nem tudta azóta sem meg­magyarázni. A Szaturnusz holdjai viszont némileg kárpótolják az égi mechanikával foglalkozókat. Ugyanis e bolygó körül, ahol csak az égi mechanika törvé­nyei szerint hold lehetséges, ott találtak is. Például találtak két holdat, ami egy pályán kering, és hol megközelítik egymást, hol eltávolodnak. Az első fel­vételek után, amikor éppen közelítettek egymáshoz, a csil­lagászok izgatottan figyelték, hogy mi lesz, összeütköznek-e? Azután kiderült, hogy nem lesz karambol, hanem a kö­zeledés átment távolodásba, majd megint közeledésbe. Ezt a fajta úgynevezett librációs mozgást már régen megjósolták az égi mechanikusok, és most elégedetten tapasztalták, hogy a Szaturnusz holdjai is ismerik számításaikat. Nagyon sokat vártak a csillagászok a Szatur­nusz legérdekesebb holdjától, a Titántól, melynek tetemes lég­köre van. Úgy gondolták, hogy talán valamilyen üvegház-hatás következtében ezen az égitesten kialakulhatnak olyan magas hőmérsékletek is, amelyek mel­lett már keletkezhet az élet­nek legalábbis valamilyen pri­mitív formája. Már az első mé­rések csalódást okoztak. Ki­derült, hogy a Titánon a hő­mérséklet —200 °C körül van, ahol nemcsak a víz és a szén­dioxid, de már a levegő is meg­fagy. Még egy nagyon fontos do­logra világított rá az az óriási ismeretanyag, amit ez alatt az évtized alatt megszereztünk a Naprendszerről. Arra, hogy a Naprendszer nem valamikor ke­letkezett és most olyan ami­lyen, hanem egy állandóan vál­tozó, ma is fejlődő rendszerről van szó. Az élet, a földi élet sem egy már meglevő rend­szerben keletkezett, hanem ez­zel a rendszerrel együtt szüle­tett és fejlődik, e fejlődés ré­é­szét alkotja. EGYED BASZLÓ &ALDEBARAN A KPM át­szervezése Az egyik legjelentősebb szervezeti változás volt az idén, hogy a Minisztertanács határozata szerint július else­jétől önállóvá válik a Magyar Posta, a KPM pedig Közleke­dési Minisztérium lesz, és az új szervezeti felépítésben irá­nyítja a közlekedési ágazatot. A Magyar Posta országos Hatáskörű szervként működik tovább a Minisztertanács fel­ügyelete alatt, Tóth Illés ál­lamtitkár irányításával. Az átszervezés legfőbb cél­ja a minisztérium szervezeté­nek egyszerűsítése és műkö­désének hatékonyabbá tétele. Amint az intézkedésről szóló sajtótájékoztatón elmondták: nem lesz ezentúl minisztériu­mi főosztály a Magyar Állam­vasutak és a Mahart, hanem mindkét intézmény önálló vál­lalatként működik a Közleke­dési Minisztérium felügyelete alatt. A hatósági ügyek nagy része pedig tanácsi hatáskör­be kerül át azért, hogy a te­rületi hovatartozás szerint egy­szerűsítsék az ügyintézést. Pél­daként hangzott el: a jövőben a magánkereskedők, kisiparo­sok részére is a tanácsok ad­ják ki a tehergépkocsik üzem­ben tartásához az engedélye­ket, s itt végzik a személygép­kocsik forgalomba helyezés előtti, valamint az időszakos műszaki vizsgálatát, továbbá a tehergépkocsik üres futása esetén a büntetés kiszabását. A KPM nagy jelentőségű át­alakítása további közlekedési szervezetek működési rendjét is megváltoztatja. Megszűnik a KPM Autófelügyelet, az Autóközlekedési Tanintézet, valamint a Hajózási Felügye­let. Működési területüket nagyrészt ugyancsak a taná­csok veszik át. A közúti igaz­gatóságokat is összevonják: az eddigi 19 helyett 9 műkö­dik tovább. Eddig a közlemény. Indok­lása: az adminisztráció to­vábbi csökkentése. Ennek csak örülhetünk és bizakodhatunk a prognózisban: a szervezeti módosítás 15 százalékkal csökkenti a minisztérium lét­számát, és 45 millió forinttal a költségvetési támogatás nagyságát. Nyomatékosan hangsúlyt kapott a tájékoztatón az is, hogy ez a szervezeti módosí­tás természetesen nem vál­toztat a közlekedéspolitikai koncepción, a prioritás ezen­túl is a tömegközlekedésé, a hálózatfejlesztés továbbra is elsőrendű feladat. Az ügyin­tézés tehát csökken és eh­hez csak szívből gratulálha­tunk. És reménykedhetünk, hogy a sok-sok panasz — a pos­tával és a közlekedéssel kap­­■csolatban is — a remények­nek megfelelően csökken. P. GY.

Next