Műszaki Élet, 1984. július-december (39. évfolyam, 15-25. szám)

1984-07-19 / 15. szám

Tíz ország -10 000 kilométer Piac és szabályozás Mikrogépes adatbázis-kezelők Logikai bombák Kvark-történelem GAZDASÁGI • AGRÁR • TERMÉSZETTUDOMÁNYI MŰSZAKI ÉLET ÖMFB-tanulmány: A villamosenergia-termelés és -elosztás költségelemzése Keretek a közös munkához A halasztások hónapja KGST-csúcs után­­i MŰSZAKI ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYI EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA XXXIX. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM ÁRA: 5 FT 1984. JÚLIUS 19. XXIII. Közgazdász-vándorgyűlés________________________ Gyorsítsuk a műszaki fejlődést A jelenleginél dinamikusabb gazdasági növekedés csak a gazdálkodás hatékonyságának, jövedelmezőségének erőtel­jes fokozásával, a műszaki-fejlesztési tevékenység ütemé­nek gyorsításával érhető el — állapították meg július ele­jén Pécsett a XXIII. Közgazdász-vándorgyűlés résztvevői. Alig másfél hónap telt el azóta, hogy az MTESZ fölvette kiemelt koordinációs témái közé a gazdaságirányítási rend­szer továbbfejlesztését, de mivel már évek óta foglalkoz­nak ezzel a témával, konkrét munkáról adhattak számot az egyesületeket képviselő szakemberek. A július 11­7-én Pécsett meg­tartott közgazdász-vándorgyűlés a gazdaságirányítás és a gazda­sági hatékonyság kérdései kö­zött egyik központi témájául a műszaki fejlesztést választotta. A plenáris előadások után, ame­lyeket Faluvégi Lajos miniszter­elnök-helyettes, Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezés­­ügyi miniszter és Kaposy László ipari miniszter tartott, a vándor­­gyűlés négy szekcióban folytatta munkáját. Az első a tervezés, szabályozás, ár, a második a bankrendszer korszerűsítése és a tőkeáramlás, a harmadik a munkaerő-gazdálkodás és a bér­rendszer kérdéseivel foglalko­zott. A negyedik szekcióban, Pulai Miklós, az Országos Terv­hivatal elnökhelyettesének vi­taindító előadása után a válla­lati műszaki fejlesztés lehetősé­geit, problémáit vitatták meg. Pénzkérdés Az­ előadó mindenekelőtt azt hangsúlyozta: igaz, a magyar ipar technológiai színvonala és a fejlett országoké között jó né­hány területen jelentős az el­maradás, ennek okát azonban nem kereshetjük kizárólag a be­ruházási források hiányában. A GDP 25 százalékát fordítjuk beruházásokra, ami nemzetközi összehasonlításban nem rossz arány. Mindebből tehát követ­kezik, hogy beruházásaink nem elég hatékonyak, hogy a pén­zünket nem mindig a legtöbbet ígérő területekre fektetjük be. Ebben az irányban kell tehát a megoldást is keresnünk, annál is inkább, mert a közeli évek­ben nem számíthatunk arra, hogy a beruházásokra szánt ösz­­szegek jelentősen növekednek. Ehhez egy nagyobb mértékű gazdasági növekedés teremthet­ne lehetőséget, amit viszont csakis a gazdálkodás hatékony­ságának lényeges javulása ala­pozhat meg. A gazdaságirányí­tás továbbfejlesztése ehhez ked­vezőbb feltételeket kíván terem­teni, a közeli években azonban mindenekelőtt a beruházások ésszerűbb, szelektívebb, haté­konyabb felhasználásával kell megoldanunk a műszaki fejlesz­tés kétségkívül szükséges fel­gyorsítását. Kényszerhatások Ebből a szempontból tehát igen fontos kérdés, vajon a gaz­dasági mechanizmus teremt-e — a korlátok ellenére is — kedve­zőbb feltételeket a műszaki fej­lesztéshez? A gazdaságirányítás továbbfejlesztése ebben lénye­ges elmozdulást jelent. A válla­lati műszaki fejlesztést ugyan­akkor nem szabad csupán a szű­ken vett K-I-F tevékenységre leszűkíteni. Bele kell értenünk a kutatáson és a fejlesztésen kívül a termelést és az értékesítést is, tehát a teljes innovációs láncot, már csak azért is, mert a sikeres műszaki fejlesztés a piac igé­nyeiből indul ki. Eredményt is főképp a piaci hatások erősítésé­től várhatunk, amelyek a mai­nál jobban ösztönözhetnek és kényszeríthetnek a műszáli fej­lesztésre. Mindebben természetesen az államnak is megvannak a maga fontos feladatai. A központi műszaki fejlesztési politikának kell azokat a kulcspontokat, fő fejlesztési irányokat meghatá­roznia, amelyektől az ipar mű­szaki-technikai színvonala, ha­tékonysága növekszik. Ilyen például az elektronika, a bio­technika, az automatizálás, az anyag- és energiaracionalizálás. Állami feladat például az infra­struktúra, közte a termelési inf­rastruktúra egy részének fej­lesztése, s természetesen az eh­hez szükséges eszközrendszer kialakítása. Az állam talán leg­fontosabb feladata azonban ma az, hogy olyan gazdasági me­chanizmust alakítson ki, amely megfelelően ösztönöz és kény­szerít a vállalati műszaki fej­lesztés gyorsítására, a verseny­­képes termékek előállítására. A gazdaságirányítás tovább­fejlesztésével kapcsolatos első feladat az, hogy a hatékonyan dolgozó vállalatok jövedelme növekedjen. Ennek egyik eleme az árrendszer továbbfejlesztése a versenyárrendszer irányába, s a gazdasági kalkuláció korsze­rűsítése. A támogatások csök­kentése, az ösztönzés normativi­­tása szintén a jobban dolgozó vállalatokat részesíti előnyben. A vállalati adózás elvei azt segí­tik elő, hogy a vállalatok érde­keltsége növekedjék a nyereség növelésében. A tervezett változ­tatások fontos eleme a kereset­­szabályozás továbbfejlesztése. Az élőmunka tervezett drágítása a műszaki haladás szempontjá­ból is előnyös. A jól dolgozó vál­lalatok fejlesztési forrásai a tő­keáramlás számos új lehetősége révén is bővülhetnek — a ha­tékony vállalatoknak tehát a mainál kedvezőbb lehetőségeik lesznek a műszaki fejlesztésre. Ugyanakkor annak a kényszerítő hatásnak is érvényesülnie kell, hogy amelyik vállalat nem tud megfelelni a követelményeknek, az vissza is fejlődhet, meg is szűnhet. Szintén ezt a kénysze­rítő hatást erősítik az új válla­latirányítási formák, a dolgozók előtti közvetlen felelősség erősí­tése révén. Szakemberek véleménye A vitában a műszaki fejlesz­téssel kapcsolatos számos fontos kérdésről esett szó. Sokirányú nemzetközi és hazai vizsgálat mutatja, hogy iparunk műszaki színvonala közepes. A korszerű technikát több éves késéssel al­kalmazzuk, a korszerűtlen gé­pek és technológiák kiszorulása lassú, a termékcserélődés üteme nem kielégítő, a kutatásigényes gyártmányok aránya alacsony. Ugyanakkor a statisztikák arra is utalnak, hogy a közfelfogás­sal ellentétben a hazai géppark korösszetétele nemzetközi ösz­­szehasonlításban nem kedvezőt­len, így az ipari termékek kö­zepes technológiai színvonaláért a korösszetétel csak részben fe­lelős. A fejlett országokkal való összehasonlítás viszont azt mu­tatja, hogy különösen a terme­lési folyamatok automatizáltsá­gában, a korszerű technológiák bevezetésében és elterjesztésé­ben számottevő a hátrányunk. A műszaki értelmiség érték­ítélete — ha bizonyos tekintet­ben szubjektív is — figyelemre méltó: a műszaki szakemberek ma súlyosabbnak ítélik techni­kai elmaradottságunkat, mint korábban. Újdonságok befogadása Ezt az értékítéletet a műszaki színvonal alakulására vonatko­zó vizsgálatok is alátámasztják — bár az ipar gépállománya bő­vült a legutóbbi években, a gép­állomány automatizáltsági szín­vonala alig emelkedett. Külö­nösen sok a gond a feldolgozó­­iparban, ahol a termelés moder­nizálása, technológiai és ter­mékstruktúrájának korszerűsí­tése az iparpolitika egyik fon­tos feladata. A felszólalások azt is alátá­masztották, hogy feltétlenül ja­vítani kell az ipar innovációs készségét. Egy vizsgálat például, amely a sikeres újítások, talál­mányok megvalósulásának kö­rülményeit elemezte, arra a megállapításra jutott, hogy ezek 90 százalékát nem az ipar, ha­nem a kutatóintézetek kezdemé­nyezték, s az ipar csak akkor fogadta be, amikor bevezetése, alkalmazása már nem járt koc­kázattal. Ugyanakkor a gyors és sikeres műszaki fejlesztést nem egy esetben akadályozza a lassú hatósági ügyintézés — például a lízing vagy a szükséges import­­berendezések beszerzésének en­gedélyezése. Egy intézkedés sikert A vállalati stratégia kialakí­tásához jelentős segítséget nyúj­tott a számítástechnika — ugyanakkor például az operá­ciókutatást többen — tévesen — a direkt irányítás eszközének te­kintik, s emiatt kevés esetben alkalmazzák. Nehezítik elterje­dését a szabályozók gyakori vál­tozása, s az a sok tekintetben érthető, de elgondolkodtató ma­gatartás is, hogy a vállalatok bizalmatlanok információik ki­szolgáltatásában. Ugyanakkor hatásos példák bizonyítják, hogy az operációkutatás milyen kedvező lehetőségeket jelent a stratégiai változatok kidolgozá­sában és a döntésben. A K+F-tevékenység közvet­len szabályozását illetően a hoz­zászólók megerősítették: helyes volt a kötelező műszaki fejlesz­tési alapképzés megszüntetése, mert a vállalatok így sem köl­töttek kevesebbet műszaki­­ fej­lesztésre. Éppen ezért célszerű a vegyiparban és a gépiparban — ahol ez a kötelezettség még fennáll — a kötelező előírás megszüntetése. A fejlesztés — létkérdés igen fontos — hangsúlyozták többen is —, hogy a gazdaság­­irányítás továbbfejlesztése jár­jon együtt a vállalati belső me­chanizmus továbbfejlesztésével. Ezt különösen a műszaki fej­lesztéssel kapcsolatban indokolt hangsúlyozni, hiszen ez a tevé­kenység különösképpen igényli a kisebb csoportok önállóbb, kreatívabb munkáját, a műszaki értelmiség alkotókészségének k­i­bon­takoztatásá­t. Aligha vonható kétségbe, hogy a műszaki fejlesztés meg­gyorsítása, a fő nemzetközi ten­denciákba való bekapcsolódá­sunk gazdaságunk fejlődésének egyik igen fontos tényezője. Eh­hez a gazdaságirányítás tovább­fejlesztése a mainál kedvezőbb feltételeket teremt. Létkérdés, hogy a vállalatok, s a vállala­toknál dolgozó műszaki értelmi­ség éljenek ezekkel, hiszen csak így tudunk helytállni az éles nemzetközi versenyben, s így te­remthetők meg a jövő fejlesz­tési lehetőségei is. KOZMA JUDIT Arató­gondok Egy régi paraszti mon­dás úgy tartja, Péter-Pál­­ra kasza alá érik a gabo­na — megszakad a búza töve. Földhözragadt embe­rek bölcselkednek ekként: gabonaminősítő, szavuk év­százados tapasztalatokból ered. A régebben termelt búzafajták ugyanis június 29-re beértek, a paraszt­­emberek ezen a napon ka­szát foghattak, s nekilát­hattak az aratásnak. Úgy tűnik, ma sincs ez másként. Az aratás mind­máig Péter-Pál jelképében gyökeredzik. Jóllehet, az utóbbi években kinemesí­tett, nagy hozamú búzafaj­ták érési ideje ettől eltérő. Itt korábban, ott későbben érik a kenyérnekvaló. S vele együtt a különböző takarmánynövények: az idén 1 millió 750 ezer hek­tár kalászos betakarítása a feladat. Vajon adottak-e az ehhez szükséges feltételek? Ok­kal. Több éves tapasztala­tok tanúsítják: az előre beharangozott felkészülés rendre kevésnek bizonyult. Nos, az idei esztendőben a mezőgazdasági nagyüze­mek és a téeszek több mint 13 ezer kombájn munká­ba fogásával számolhat­nak. Zömmel nagy teljesít­ményű gépekkel, ilyesfor­mán 16-17 nap alatt befe­jezhető az aratás. Papí­ron. A ráfordított idő át­lagolásával. Hiszen a föld­rajzi, éghajlati különböző­ségek miatt négy-öt hétig is eltarthat ez a munka — még kedvező időjárási vi­szonyok közepette is. Természetesen az emberek mégse nyugtalanok. Pon­tosabban szólva, ha mégis, úgy nem az időjárási vi­szonyok miatt türelmetle­nek. Más aggasztja őket. Nincs, vagy csak hossza­dalmas utánjárással sze­rezhető be a kötözőzsineg. Másutt a­z alkatrészek hiá­nya rontja az aratók han­gulatát. A téeszekben nem értik, hogy a sokéves fel­­használást alapul véve, az ipar miért ne gyárthatna le egy adott mennyiséget pél­dául a szóban forgó zsi­negből. Az ipar pedig amondó: gyárt, de előbb rendeljék meg az üzemek. Ez utóbbit vallják egyéb­ként a mezőgazdasági tár­ca vezetői is. Hozzátéve: közgazdasági szabályozók­kal és követelményekkel „teletűzdelt” jelenünkben senkitől sem várható el a raktárra termelés. A gabonatröszt raktárai­ban kevés a tárolóhely. Az elmúlt évek termésátlagából kiindulva kevesebb a kel­leténél­ a kenyérnek való, s az állattenyésztést szol­gáló takarmányok csak bérraktározással kerül­­(het)nek biztos fedél alá.~ MOLNÁR J. GÁBOR

Next