Magyar Óra és Ékszeripar, 1938 (16. évfolyam, 1-24. szám)

1938-01-01 / 1. szám

olyam 1. XVI. évfolyam 1. szám Budapest, 1938. január 1.t jV Megjelenik 1-én és 15-én A BUDAPESTI­ ÓRÁSIPARTESTÜl­ET 0Н6Щ DF'FIC HIVATALOS'LAPJA. AMTLICHES ЬЁ LA fORP D1 """ ORGAN DER , ** Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPESTS* HORLOGEHo Budapest, VII., Károly király­ út 3/a. IJHQNÄI HPR­Budapest, VII., Károly király­ út 3/a. Telefon: 135—200. Békét a szakmában ! Szakmai közéletünkben az elmúlt esztendőben sajnálatos módon olyan ellentétek merültek fel, melyek több vezető tisztséget viselő kortárs lemon­dását vonták maguk után. Egész életemen át mindig békés eszközökkel igyekeztem minden közéleti kérdésben célt érni, mert a tapasztalat arra tanított, hogy eredményes munkát háborúskodással, ellenségeskedéssel nem lehet vé­gezni. Meg vagyok győződve arról, hogy a félreállott kartársak elhatározását a legjobb szándék vezérelte, de ha mérlegelem, hogy kivonulásukkal saját maguk­nak, vagy pedig a köznek használtak-e, nemmel kell felelnem. Még­pedig azért, mert a kivonult kartársak is jól tudják, hogy a szakma minden ágazata olyan szoros szálakkal van ma összefűzve, hogy azokat most széttépni lehetetlen anélkül, hogy az egész szakmának, így hát az óvásoknak és detailistáknak is súlyos károkat ne okoznának. Tagadhatatlan, hogy egy ilyen sokrétű szakmában minden csoport érdekét összeegyeztetni nagyon nehéz és a béke meg­óvása sokszor lemondással és bizony néha megalku­vással is jár. De még mindig többet lehet elérni békés utakat járva, mint indulatoktól és civódásokkal felzaklatott ellenséges atmoszférában. Ha azok a kartársaim, akik velem együtt hosszú évekig dolgoztak az órás-detailista problémák meg­oldásán és akik most magunkra hagytak bennünket, visszatekintenek azokra az eseményekre, melyek őket visszavonulásra késztették, be fogják látni, hogy nem volt okuk a konzekvenciák ilyen végső levoná­sára. Feltéve azonban, hogy pillanatnyilag talán azt hihették, hogy munkájuk meddőnek és kilátástalan­nak látszik, az azóta történteket figyelembe véve, be kell látniuk, hogy eljárásuk revízióra szorul és a szakma érdekében részt kell venniök a közös munkában. A két legsúlyosabbnak látszó probléma a zálog­házi becsüs és a fornitúra kérdés volt. A zálogházi becsüs kérdésben a postatakarék­pénztár 9443/7. ü. 1937. számú körlevele, melyet szaklapjaink szó szerint közöltek, azt hiszem, teljesen kielégítő megoldás ebben a fontos és sok panaszra okot adó kérdésben. A postatakarékpénztár igazga­tósága mindazokat a cselekményeket a legszigorúb­ban eltiltja, melyeket a becsüsökkel szemben a szakma kifogásolt. Most már csak rajtunk múlik, hogy a konkrét esetek bejelentésével az igazgatóság a kilátásba helyezett legpéldásabb szigort érvénye­sítse. Azt hiszem, hogy a mai viszonyok mellett ezzel a megoldással az egész szakma meg lehet elégedve. A másik súlyos probléma a fornitúra kérdése volt. Ez a probléma — dacára a sok próbálkozásnak — több mint ötven éve még ma sincs megoldva, ami már egymagában is igazolja azt az állításomat, hogy egy-két évi eredménytelenség nem szabad, hogy végleg kedvét szegje a vezető kartársaknak, még akkor sem, ha elismerem, hogy hosszú heteken, hónapokon át, sokszor késő éjszakáig tartó tárgyalás, vitatkozás, deputációzás után nem valami kedvderítő dolog a munkát mindig újból és újból elölről kezdeni. Ma már azonban ebben a kérdésben is ott tar­tunk, hogy a Szövetség teljes súlyával a kérdés el­intézése mellett kötötte le magát, s remélem, hogy testületünkkel karöltve együttesen elég erőnk lesz a probléma végleges elintézéséhez. Szeretném, ha a félrevonult kartársak belátnák, hogy a fentiek alapján tárgyi oka ezek után távol­­maradásuknak nincs és régi, kipróbált munkaerejü­ket és képességeiket változatlanul a bennük bízó órások és detailisták érdekében a közös munka szolgálatába állítják. Singer Adolf.

Next