Technika, 1928 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1928-11-01 / 9. szám
Hungária, köztek Böröcz András aspiráns hegedűszámai, melyet Ottó Ferenc zeneakadémiai növendék kísért zongorán. Utána Fixl János, az Egyetemi Énekkarok közismert tenorja énekli el a »Rákóczi megtérése« c. dalt, amely után végeszakadatlanul zúg fel a taps. A műsoron következő szám Ürge Gyula sen. »Rákóczi él« c. saját szerzeményű költeményének szavalása, melyet azonban a szerző betegsége folytán csoportunk másik koszoruzatlan költője, Féreghy István sen. szavalt el. Az officiális részt Rohringer Sándor Dom. Magister, a csoport Dominus maiora zárta be megköszönve a vendégeknek azt. Fiatalon búcsút venni az élettől mindig tragédiát jelent és kétszeresen fájdalmas búcsúzni attól, aki az ígéretek után hirtelen elmegy közülünk és itt hagyja a munkát, aminek elvégzéséhez mindőnk tudása és ereje is kevés és itt hagy bennünket árván, fájdalommal tele és itt hagyja családját, amelynek minden tagja hittel élt mellette a legnehezebb évek közepette is. Szörnyű csapás, ha akkor szólít valakit el a halál közülünk, mikor a munka vetésének gyümölcse már ott érik, ott piroslik közel elérhető távolban. Szinte még ma sem tudjuk elhinni, hogy lelkes bajtársunk Ybl Micu már nincsen velünk. Pedig rövid idő telt el azóta, hogy lakásában ~~gytörítkeztek~Bornemisza, Madarász, Králik és a többi fiatalok, hogy semmiből, pusztán lelkes akarattal megteremtsék a magyar technikusok egyesületét, a »Hungáriát«, olyan időkben, amikor a legtöbb ember néma döbbenettel csak a mának és esetleg a holnapnak élt. Álmodó, idealista volt Ybl Micu mindig, erős, igaz hittel megáldott lelkes magyar ember... Talán szülővárosának, Kassának építészete és hatalmas dómja inspirálta már gyermekkorában, de tény az, hogy mindig hitt a munkával, akarattal teli élet sikerében. Lelke szépséggel volt tele és csodálatos, hogy az az ember, aki a külső élettel anynyiranem törődött, a művészetért, az hogy ünnepségünk fényét megjelenésükkel emelték. Megemlékezett a Fejedelem sírjáról, amely fölé most idegen fellegek borulnak. Ehhez a sírhoz most csak lélekben zarándokolhatunk el. Figyelmezteti az öszszes megjelenteket, hogy soha semmi körülmények között se felejtkezzenek el a végső, nagy célról: Nagy-Magyarországról. Az inofficiális részben felharsantak a megjelent dalos csoporttól a legszebb kuruc nóták, majd a csoport énekli el a csoport-nótát, a »Csinom Palkó«-t. Késő éjjeli órákig tartott a nótázás, melyet Fixl Jancsi szólódalai tettek változatossá, igazi tehetséggel alkotott szépségért mindig síkra szállt és megalkuvást nem ismerve védte azt. A művészetnek ez a nagy szeretete volt az, amely a gépészeti fakultásról két évi tanulás után az építészethez szólította és ennek a művészetnek volt alázatosan szolgáló apostola utolsó percéig. Nem csüggedtel soha egy percig, pedig Őneki igazán meg kellett ismernieazt a rögös utat, amit ma Magyarországon gon minden fiatal művésznek végig kell kálváriáznia. A pályázatok, amelyen a fiatal törekvések legtöbbször meg nem értéssel találkoznak, a megbízók és a hivatalos adminisztrációnak minden újtól, meg nem szokottól való ösztönös borzadozása az ő tehetségének is meg akarták tépdesni szárnyát. És ő, aki különben mindenben és mindenkivel szemben konciliáns volt, ezen a téren nem engedett. Érezte, hogy minden alkuba való belemenés bűn, és evvel a bűnnel terhelten, nem felelhet meg annak a hivatásnak, amire neve, nagyatyai nagybátyjának, a nagy Ybl Miklósná Entreveds kötelezte. Azokban az iskolákban, amelyeket épített, tovább folyik az élet, új nemzedékeket nevelnek bennük a jövő Magyarországnak, az általa tervezett csepeli, református templomban pedig az idők végéig fognak zsoltáros szívvel áldást kérni a munkára és köszönetet mondani a munkán volt istenáldásért. Csupán Ybl Micunak, e dolgok megalkotójának nem adatott meg, hogy gyümölcsét élvezze hittel teljes,a ifj. lovag Ybl Miklós* 1895-1928 * Ifj. lovag Ybl Miklós haláláról már korábban megemlékeztünk, eme hosszabb megemlékezést azonban helyszűke miatt csak most tudtak közzétenni. Szerk.