Technikai Kurir, 1932 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1932-01-01 / 1. szám
III. évfolyam Budapest, 1932 január hó 1. szám TECHNIKAI KURÍR A MAGYAR KÉMIKUSOK EGYESÜLETÉNEK HAVI ÉRTESÍTŐJE lllllllllllllllllllllllllllllllllllllltlllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll MEGJELENIK HAVONTA EGYSZER SZERKESZTÉSÉRT ÉS KIADÁSÉRT FELELŐS PFEIFER IGNÁC NYUG. MŰEGYETEMI TANÁR, A MAGYAR KÉMIKUSOK EGYESÜLETÉNEK ELNÖKE SZERKESZTŐSÉG : BUDAPEST VI. DESSEWFFY UTCA 47. SZÁM PÉLDÁNYONKÉNT 20 FILLÉR ELŐFIZETÉSI ÁRA ÉVENKÉNT 20 AZ EGYESÜLET TAGJAI DÍJTALANUL KAPJÁK . ггиъ Dehydratisatiós kísérletek bauxitokkal és bauxitásványokkal Kivonat Györki József oki. vegyészmérnöknek a Magyar Kémikusok Egyesületében 1931 november 25-én tartott előadásából A bauxit — Magyarországnak a szén mellett legtekintélyesebb bányakincse aluminiumérc, de ha az aluminium mellett vasat is jelentékeny mennyiségben tartalmaz, vasércnek is lehet tekinteni. A bauxitot mint aluminiumércet lúgos feltárással készítik elő a kohósításra, illetve lúgokkal előbb tiszta aluminiumoxidot (Al2()3) állítanak elő belőle. Ez az utóbbi körülmény okozza azt, hogy a bauxittal szemben igen erős minőségi kikötések vannak a szennyező alkatrészeknek tekinthető vas kovasav és titánoxid tekintetében. A bauxitok nagy vasoxid tartalma miatt esetleg a vas is gazdaságosan kitermelhető volna belőlük s igy a vasoxid szeparálásának és dúsításának kérdése is felvetődik. Mindazok a kísérletek, melyeket előadó a gánti bauxitoknál pl. a kovasav mentesítésére vonatkozólag tett, többékevésbé negatív eredménnyel igazolást nyertek az amerikai Bányászati Hivatal (Bureau of Mines) által végrehajtott kísérletekkel, melyeket legutóbb B. W. Gandrud és Fred D. Vaney publikáltak. Nem mondhatók eddig eredményesnek a vas szeparálására vonatkozó eljárások sem. Mindez arra ösztökélte az előadót, hogy elsősorban természetesen a gánti-bauxitok alkatával foglalkozzék, hogy a szeparálhatóság és dúsíthatóság kérdését ebből kiindulva lehessen eldönteni. Szükségesnek mutatkozott a bauxitjaink kémiai és mineralógiai szempontból való vizsgálata, mert hiszen az idevonatkozó irodalom e tekintetben hiányos, sőt a gánti bauxitok keletkezésével, geneziseinek elfogadható magyarázatával is adós a geológia. Szádeczky „A Biharhegység aluminiumérceiről“ írt munkájában értékes felsorolását találjuk a bihari bauxitokban található ásványoknak, de sem ő, sem pedig a gánti bauxitokkal foglalkozó szerzők nem tesznek említést pl. a technológiai szempontból leglényegesebb szennyező alkatrésznek a kovasavanhidridnek (SID*) szerepéről, illetve kötésmódjáról. A megejtett vizsgálatok kiindulási pontjául az a megfigyelés szolgált, hogy a bauxitot alkotó vegyületek kevés kivétellel hydrátok. Ilyenek: az aluminiumoxid mono- és trihydrátja, melyeket a mineralogia diaszpor és hydrargillit néven ismer, a vasoxid hydrátjai, a limonitok, továbbá aluminiumhydroszilikátok, mint például a kaolin, vagy ennek megfelelő, több vizet tartalmazó hydrátok (A IIS io H H LO+xfd). Természetesen e hydrátok mellett, melyekhez még a titánoxid hydrátja is társulhat vannak, vagy lehetnek nem hydralizált ásványok is, mint a hematit, FesCn, Ilmenit (Fe, Ti) 20*, Kvarc (SiOl), de mégis a bauxitokat elsősorban alkatrészeinek hydratizált állapota jellemzi. Ebből a felismerésből kiindulva, meg lehetett keresni a bauxitjainkban levő ásványokat vagy vegyületeket oly módon, hogy előbb maguknak a minearolgiailag és chémiailag tiszta ásványoknak dehydratizálását tanulmányozták. Minthogy F. Groth szerint a vasoxid-, aluminiumoxid-, mangánoxidnak hydrátjainak elegykristályai nem ismeretesek, csak keverékei, mineralogiailag is adva van a lehetőség arra, hogy az egyes ásványok dehydratilálásának tanulmányozása útján módot találjunk a bauxitokban foglalt ásványok, illetőleg vegyületek meghatározására. Kísérleti anyagok voltak: Diaszpor és hydrargillit a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményéből. Mindkét ásvány a teoretikus tisztaságot megközelíti tisztaságban. Limonit, 2 minta, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Földtani Intézet gyűjteményéből. Az egyikben a Fe*Os : H20 1 : 1.1, a másikban ez az arány 2 : 2.8. Kaolin, az Al2H2Si2()e. 1120 teoretikus összetételnek megfelelő tisztaságban előállítva elektrosinetikus után sárospataki kaolinföldből. Ami a kaolin dehydratizálását illeti, Le Chatelier még 1887-ben megállapította, hogy az 500° C-on elveszti vizét és úgy ő, mint utána kevés kivétellel több szerző is azt találta dehydratizálási kísérletek alapján, hogy a kaolinban foglalt két-két OH gyök/symmetrikusan az alumíniumhoz van kötve. Ezzel szemben a tiszta kaolinnal végzett kísérletekből arra kell következtetni, hogy a kaolin dehidratizálása pontosan két teljesen elválasztható (50—50%) részben folyik le (a hevítés alkalmával előbb SiO-_)-t és AlO (OH)-t ad és így a benne levő két-két OH külön-külön az alumíniumhoz és szilíciumhoz van kötve. A kaolinnal és a kaolint tartalmazó agyagokkal Rieke és Wohlin foglalkoztak. Wohlin már bauxitokkal is végzett dehydratizálási kísérleteket és diaszport is vizsgált, de hydrargillith I nem végzett kísérleteket. Wohlin módszere, éppúgy mint Rieke dehydratizálási módszere Le Chateliertől származik: 75 perces hevítéssel megállapította a vizsgált anyagok endothermikus töréspontjait( és ily módon diaszporral és hydrargillit typusu bauxitok víztelenítésének segítségével megállapította azt, hogy a bauxitok két typusra oszthatók, és pedig hydrargillit typusu bauxitokra, melyek endotermikus víztelenítési pontja 310° Celsius és diaszpor ') Az Al-ОЯ-пá t és APOS-at tartalmazó ásványoknál észlelhető exotermikus jelenségek e kutató munkából ki voltak kapcsolva.