Textil-Ipar, 1934 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1934-06-08 / 11. szám

A 150 éves Goldberger gyár írta: Kállai László Kossuth Alig lehet izgalmasabb életet elképzelni Kossuth el­­hivatásszerű sorsánál, amint merész agitációval bele­vetette magát a tespedő magyar közélet politikai középpontjába és vihart korbácsoló erővel tarajozta fel az érdeklődés hullámait. Kossuth Lajos a magyar nem­zet régi törvényeinek bástyái között önmagával rendel­kező független nemzetet akart teremteni hazánkból. Az Országgyűlési —, majd az ugyancsak kézirású Tör­vényhatósági — Tudósításokkal olyan figyelemreméltó hatást keltett, hogy az uralkodó hatalom szembe for­dult vele. A kormány 1837 májusában elfogatta és a hétszemélyes tábla négy esztendei várfogságra ítélte. A szabad sajtó mártírja három évig börtönben sínylő­dött és csak Deák közbenjárására 1840-ben kapott amnesztiát. 1841-ben már Kossuth szerkesztette a Lan­derer kiadásában megjelenő Pesti Hírlapot, amelyet a kormány csak azért engedélyezett, mert bízott a szi­gorú cenzúrában és a titkos rendőrség szolgálatában álló »megbízható« kiadóban. »A journa­istica — írja előfizetési felhívásában — közölve az egyes nemzetek belső és külső életé­ben történt eseményeket, mutassa ki azon ösvényt, melyen azok szellemi és anyagi jólétüket eszköz­­lötték. Ez gerjesszen szent érzelmeket a honfiak keblében, dicső tettekre hevítve azokat, kik erőt és hivatást éreznek hazánk érdekében munkálkodni.« Szabadelvű szellemben, az akkori viszonyokhoz ké­pest féktelen nekilendüléssel, kíméletlen őszinteséggel és magával ragadó ékesszólással irányította a közvéle­ményt. Gondolatébresztő, cselekvésre indító vezércik­keiben többek között élesen világította meg a bel­kereskedelem nehéz helyzetét, a közlekedés kátyúba ragadt elmaradottságát, a törvénykezés kirívó méltány­talanságait és főleg pedig az ipar jelentőségteljes problémáját. Széchenyi részben magáévá tette ugyan Kossuth el­veit, de támadó és izgató modorával egyszers minden­­korra le akart számolni, mert az országot a forrada­lomtól féltette és ezért arra szólította fel Kossuthot, hogy hagyja abba a hirlapírást. Kossuth a támadásra rendkívül előzékenyen és tapintatosan felelt, úgy, hogy a legnagyobb magyar naplójában fel is jegyzi: »er hat sich seht geschickt aus der Schlinge gezogen«. A köz­vélemény is Kossuth mellé állott és Ausztriával szem­ben határozottabb állásfoglalást követelt. A kereskedelmi forgalmi statisztika szerint csak pamutárukért évi 30 milió forintot fizettünk Auszt­riának és az összes importunk 65 millióra rúgott, míg oda mindössze csak 60 millió forint értékű árut szállítottunk. A gyarmat állapotába süllyedt ország most már fel­ismerte válságos helyzetét és önálló nemzeti ipart akart teremteni. A rendek eredetileg nem is akartak többet, mint az Ausztria és Magyarország között felállított vámvonal megszüntetését. De midőn felvillant a ma­gyar ipar megteremtésének gondolata, a kérdést már nem csak a mezőgazdaság, hanem az ipari érdekek szempontjából ítélték meg és a vámsorompót olyan­formán akarták kiépíteni, hogy azon belül a hazai ipar is felvirágozhassék. Megalakul az Iparegyesület Kossuth lángoló szózata megtette a hatását és 1841- ben megalakult az Iparegyesü­let. Kossuth bizalmasan Széchenyinek ajánlotta fel az elnökségét. A gazdasági egyesületet vezető gróf erre már azért sem vállalko­zott, mert Kossuth terveiben nem bízott. Amikor Kossuth fogságba került, családjának segé­lyezésére 20.000 forintot gyűjtöttek. A kötelezvények­ből álló adományból Kossuth 5000 forintot az Ipar­egyesületnek ajándékozott és teljes ambícióval szer­vezte meg iparosodásunk ezen fontos tényezőjét. Ez olyan jóravaló, egyszerű társaság volt, —­ mondja Kossuth, — melyben összetartást, munkakedvet talál­tam és ezzel lehetett is valamire menni. Mikor az első kiállítást rendeztem az egyletben, a megnyitás előtt való napon végigmentem a szerény termeken és úgy fejcsóválva gondoltam magamban: lesz' ez édeskevés. De hát az volt a célunk, hogy bemutassuk azt a ke­vés iparunkat, ami akkor volt. Az első kiállítás csekély eredményeit látva, elkezdtük a vasat verni és az ipa­rosokat buzdítani. Nem Málta. A második kiállítás arány­lag már szép volt és nagy haladást mutatott. És megvallom, — folytatja Kossuth, — mikor küldö­tt­­ségileg felkerestem József nádort és végigvezettem a kiállítási termeken, egy hüvelykkel magasabbnak éreztem magamat. A jó nádor folyton azt kérdezgette: De hát miből csinálják mindezt? — És mikor megtudta, hogy bizony az iparegylet tagjai csak kétforintos részvény­jegyekkel bírnak, nemes nevében azt a kérdést in­tézte hozzám, hogy mit tehetne ő a magyar ipar érdekében? Én sem voltam rest és elbeszéltem neki, hogy nemcsak kiállítást csinálunk, hanem ipariskolákat is és ezeknek annyi a hallgatója, — felnőttek is, — hogy néha egy szék tetején négy-öt ember álldogál, hogy a másik szűk szobában álló előadásokat meg­hallgathassa. De ezenkívül szükségünk volna az új gépek, anyagok és szerszámok mintagyűjteményére, hogy iparosaink lépést tarthassanak a haladottabb külfölddel, szóval állandó tágas helyiségre volna szük­ségünk, amelyben mozogni tudjunk. — Nem is elallot­­tam könnyen, érthetően rámutatni az Újvilág­ utcában akkor létezett ktnikai épületre, mely a mi céljainknak pontosan megfelelne és Magyarország nádora öröm­mel ígérte meg, hogy kívánságom teljesülni fog. De ember tervez, Isten végez. A jó nádor nemsokára be­tegeskedni kezdett és meghalt, ígéretét nem válthatta be. Ezen és a politikai viszonyok fordulatján múlt, — fejezi be Kossuth, — hogy az iparegylet akkor nem lehetett mindjárt az, amivé később lennie kellett ... Goldbergerék az első iparműkiállításon Az egyes országok ipari tevékenységét visszatükröző ipark­iállításokat a direktórium idején Franciaországban honosították meg. Münchenben 1818-ban, Drezdában 1824-ben, Berlinben 1827-ben, Prágában 1828-ban, Bécs­­ben pedig 1835-ben és 1839-ben rendeztek iparmű­­kiállítást. Hazánk azonban csak a 40-es években ér­kezett el ahhoz a fejlődési fokozathoz, ahová az örö­kös tartományok a bőkezűen szubvencionált iparkiállí­­tások által már jóval előbb eljutottak. Goldbergerék is kapva-kaptak az alkalmon és kész örömmel jelent­ Goldberger Erzsébet, a család nagyasszonya, akit I. Ferenci József — budai előnévvel — magyar nemességgel tüntetett ki közték az iparkiállításra, ámbár csak meglehetősen ké­sőn értesítették őket és így nem készülhettek fel olyan pompásan, ahogy azt szerették volna. Éppen azért talán ki sem állítanak, ha az ifjúság lánglelkű vezére, Kossuth Lajos, fel nem keresi őket. Kossuth már egészen más szemmel nézte Gold­bergerék akkori kékfestődéjét, mint Széchenyi. Cso­dás fantáziája a valóságot tündérm álommá fokozta fel. A kis gyárépületek lelki szemei előtt falanszter­­szerű óriási gyártelepekké szélesedtek a lóerő­vel hajtott gépek cammogó, nehézkes mozgását, füstöt okádó gőzgépek fürgén morajló ütemes gyors forgása tette elevenebbé. Már látta maga előtt a felvonuló munkásregimenteket, a falusi kényszerű tétlenség homályából előretörő tömegeket, akik­nek már az ipari munka termi a mindennapi ke­nyeret. Soha ennél biztosabb fellépést, magával­­ragadóbb önbizalmat, erősebb és bátorítóbb hi­tet... És napnál világosabban tárultak fel előtte azok a lehetőségek, amelyek a sínylődő agrár­országot az iparosodás révén mentik ki válságos helyzetéből. Séta az iparműkiállításon A főúri szalonok cikornyás stílusú lapja a »Honderű« ékes szózatban ismertette az Iparműkiállítást. Felemlíti­k ama hatalmas akadályt, melyet a honi ipar elé ép­pen az elegáns világ oly megmagyarázhatatlan vak­sága utalkodottsággal szeret gördíteni és ez­ azon óriás bűne a külhoniaskod­ásnak, ami sze­rencsétlen affektáció, mindent rossznak tartani, mi belföldi. És mig ez így tart, míg vagy törvény, vagy morális erő — s főképp azon tiszta meggyőződés, hogy honi ipar nélkül nincs anyagi üdv, elhatározott pártolás nélkül meg nincs ipar, gátat nem vetnek e métely­nek, — mindaddig, újra ismételjük, nincs kilátás semmi dicsőre, semmi nagyszerűre. Hazánk előkelő hölgyei! — folytatja a Honderű — Szálljatok magatokba, űz­zétek ki fejecskéitekből azon nevetséges előítéletet, mintha magyar készítmények nem lehetnének fény­­űzési cikkeitekre fölhasználhatók. Jöttek megtekinteni velünk az iparműkiállítást, nézzetek kissé körül, hadd lássuk, mi az, mit fényes szalonaitok, vagy urias ma­gatok számára elég illő áron s derék minőségben meg nem kaphatnátok? De közéig az ebéd, nektek öltöznétek kell. Egek­ minő mondhatatlan bűbáj dicskoszorúzza ma öltözé­keitek teljességét. Pedig nem Lyon, sem Milan, hanem Pest és Pozsony adták ama selyemkelméket, melyek oly festői redőzetben hullanak szét úri termeteiteken. Mi szépen fognak azok a Batthyány és Károlyi gróf­nővérek sylphidalakjain szétömleni. Most lássuk, hogy áll a dolog urainkkal? Jobbak-e ők is a diákné vásznánál, s ha jobbak, műiparunkban, avagy bennök feneklik-e a főbibe? Előbkelő uraink egytől-egyig külföldi posztót viselnek: nagyobb része bécsi szabókkal dolgoztat, párisi kalapot visel, cipője bécsi, kesztyűje, sőt esernyője, szemcséje vagy séta­botja is külföldi, az utolsó selyemzsebkendőig, mely­hez a kelmét Nyugatindia kölcsönzi. De íme, nyílik az ajtó s egy pár nagyon fashionable pesti arszlánt látunk belépni az iparművek termeibe. Kísérjük őket az érdekes zarándokságban... íme a gácsi gyapjú­szövet- és finomposztógyár derék művei mindent nyúj­tanak, mi egy arsztán divatos öltözetéhez szükséges.« Így a Honderű — és ebből azt hinné az ember, hogy egy nagyarányú kiállítás kápráztatta el a bámulók tö­megét. Mit mond­ tehát a száraz statisztika­ Az első iparműkiiállítást 1842 augusztus 25-én a Redoute ter­meiben nyitották meg és szeptember 21-ig tartott. Kiállítók száma: 213. Összevissza 298 tárgyat mutat­tak be. Kétségbe kellene esnünk, ha ez nem a kezdet kezdetét jelentette volna és nyilván a kossuthi akarat­erőnek köszönhető, hogy a ma már szegényesnek tűnő kiállítást mégis 14.425-en látogatták. (Folyt. köv.) FORTUNA Gyárt: elsőrangú minőségű KÖTŐ- ÉS SZÖVŐGYÁR FLÓR zoknit BUDAPEST, VII. RÓZSA­­ UTCA 8 FLÓR férfi harisnyát Kérjen á r a j ,­­ 1 a t O t ! FLÓR patentharisnyát (IX. közlemény) Vasfonal Jtelöfonal , fierléfonal JpeszöVöfonaL TFelVelöfonal Cromópamut Oforgolópamut fZDeztm­unka gyapjúdon alatt. gépkötő-, és kézimunkafonalak, mindennemű testett kézimunkák, DMC és CB áruk állandó nagy raktára. ADLER BERTALAN Budapest, IV. Károly király­ út 4. sz. Telefon: 89-1­08 ! TRUNKHAHN POSZTÓGYÁR ÉS RUHAGYÁR R.­T. KÖZSZÁLLÍTÁSOK ! POSZ­TÓG­Y­ÁRI BÉRMUNKÁK! BUDAPEST, I. LENKE-ÚT 117 BAHNER-FÉLE HERNYÓSELYEM HARISNYA ÉS J’IHNNINIS ízlésben és technikai kivitelben felülmúlhatatlan GYÁRTJA ZOKNI MÁS MINT A TÖBBI L. G.A.J BAHNER HARISNYAGYÁR BUDAPEST,VII. KER. ISTVÁN-ÚT 49. SZÁM TEL.: 36­6-85

Next