Újítók Lapja, 1951 (3. évfolyam, 1-21. szám)
1951-06-01 / 11. szám
Dunapentele építői újítással és neveléssel dolgoznak az újvárosért Dunapenteléről mindig időszerű az írás. De különösen időszerű most, amikor egyéves születési évfordulójához érkezett az épülő szocialista város. Noha az egy év nem nagy idő, mégis óriási méretű város és gyár nőtt itt ez alatt az év alatt. Lakótelepén már hosszú utcasorok állnak: széles, pázsitos szegélyű utcák, beton úttestek és gyalogjárók. A házakban irodák, legényszállások, és a családosok lakásai. A várost a gyártól elválasztó „zöld övezetben zsenge jegenyék mutatják, hogy a természet nem tud lépést tartani az emberi alkotás ütemével. Nemsokára ontani fogja termékeit a gyár, melyet ma még csak az óriás betonoszlopok jeleznek. Hatalmas területen meredeznek az ég felé, csupaszon, szürkén, szinte komoran. Az oszlopok alatt azonban már most is vidáman lüktet az élet. A holnap kohászai, szerelői, kovácsai hordják a téglát, rakják a betont, építik boldog jövőjük műhelyeit: „a mechanikát“, akovácsolót“ és ahengersort“. Kimondhatatlanul szép mindez. Szerte a környéken gépek búgnak, csikorognak. Már kilométerekről hangzik az építés zaja, kilométerekre száll az életteli zsivaj és a hangszórókból áradó muzsika. A Dunán terhes uszályok jönnek. Töméntelen mennyiségű fa, tégla, cement és vasanyag kell az építéshez. Akaratlanul is Komszomolszkra gondol az ember — testvérvárosára a mi Pentelénknek. Ifjú városok — az ifjúság városai, römber ül bátorban a fiataloké Azoké a fiúké, leányoké, akik száz kilométerekről, Zemplénből, Csabádból, Zalából sereglettek ide építeni. De nemcsak építenek itt, hanem majd a jövő családjait is alkotják. Azokat a családokat, amelyek háromszobás lakásokat, virágos parkokat, ragyogó gépcsodákat, üzletházat, gyönyörű kultúrpalotát, boldog jövőjű életet kapnak itt nászajándékul. „A holnapba néz, aki dolgozik, épít...“ — hangzik a bőtorkú hangszórókon át. Mennyire igazat is mond ez az induló, mennyire idetalálnak ezek a szavak! A „Partizán“-brigád már hónapok óta őrzi a vándorzászlót. Fiúk-lányok tucatjával jelentkeznek átképzősöknek. Szlipcsevics István sztahanovista kőműves ifjúsági brigádjával 200 százalékra teljesíti Szlipcsevics elvtársról külön kell szólnunk. Szorgalmas, nagyszerű szakmunkás, akit az Építésügyi Minisztérium azért küldött a Vasműhöz, hogy itt átadja munkamódszerét és bevezesse újítását Nagy buzgalommal indult útnak, mert átérezte feladata fontosságát. Tudta, milyen sok dolga lesz, hogy mennyi mindent kell elintéznie a rövidre szabott határidő alatt. Mégsem kérte, hogy hosszabb időre maradhasson, mert úgy vélte, hogy az országtöbbi építkezésein is nagy szükség van tapasztalataira és újítására. Áprilisban érkezett, és ma már Gyöngyösön vagy Kiskunfélegyházán tanítaná a rászorulókat, ha itt nem fogja a „Varga-féle kaloda“. A „Varga-féle kaloda“ — amely eredetileg ugyan a téglák megfogására szerkesztődött — jobbnak bizonyult, mint Szlipcsevics elvtárs hasonló jellegű újítása. Ezért az a fonák helyzet állt elő, hogy az átadónak jött kőművesből átvevő lett. Ez a fordulat azután minden tervet felborított. Szlipcsevics elvtárs nem ment tovább , így másként alakult a gyöngyösi és félegyházi kőművesek szakképzése, de másképen alakult Szlipcsevics eltárs élete és Dunapentele építése is. Szlipcsevics elvtárs ugyanis nem nyugodott bele kudarcába és mindaddig tervezett, számított, míg jobb megoldást neon talált a Varga-féle kalodánál. E munkában gyorsan peregtek a hetek, mégis jutott ideje, hogy közben megalakítson és vezessen egy 40 tagú építőbrigádot. Brigádja jórészt friss erőkből — építkezést még alig látott fiúkból és leányokból — áll. De állandóan túlteljesítik tervüket, ezért a brigád egyike a legjobbaknak a pentelei építkezésen. Az új falazó kalodával még főbb fötdmérnyekre számítanak. Ennek megvan a reális alapja is, mert a kísérleti munkán bebizonyult, hogy az új kaloda valóban jobb a Varga-félénél. Kezelése egyszerű. Szerkezete fémből készült, így nagyon strapabíró és rendkívül pontosan lehet beállítani. Pontossága révén nagy elősegítője lesz az anyagtakarékosságnak, mert használatával a 62 cm-es falból soha nem lehet 64—65 cm (amint az a régi kalodánál előfordulhatott), tehát nem lesz felesleges habarcspocsékolás (a vastagabbra sikerült falak különbözetét a habarcs adja), elmarad az előkészítő ácsmunka és lehetővé válik, hogy a segédmunkások is olyan falazómunkát végezhessenek, amit eddig csak a szakmunkásokra lehetett rábízni. Mindezt összevéve: előreláthatóan 100 százalékkal fog emelkedni munkájuk termelékenysége. Ez az eset nagyon jó példa mindarra, amit leginkább csak általánosságokként szoktunk hallani: az élet formálja és alakítja az embert, az újjálalakult ember pedig dialektikus visszahatással van az életre. Szlipcsevics elvtársat valóban átformálták a pentelei események. De Szlipcsevics elvtárs átalakulása is visszahatott a pentelei eseményekre. Miután itt maradt — és most már végleges elhatározása, hogy továbbra is marad, a vezetése alatt újjáformálódott negyven ember. Olyan emberek, akiknek legtöbbjét idejövetelükkor csak a napszám érdekelte. Ma már egészen más gondjaik vannak. Szívügyük lett a brigád, együtt laknak, együtt vonulnak fel az ünnepségeken, együtt őrködnek a munkafegyelmen, az építés rendjén. Ők és a többi ilyen ember jelenti az újat, ők jelentik az erőit, a százszázalékos biztosítékot arra, hogy legelső szocialista városunk falai időre készen álljanak. Hogy felépülnek a tágas lakások, műhelycsarnokok és a Dunai Vasmű rövidesen készen áll feladata megvalósítására. Acélszerszámot, fegyvert ad dolgozó népünk kezébe. Nagy József