Újítók Lapja, 1961 (13. évfolyam, 1-23. szám)

1961-08-10 / 15. szám

Individualizmus vagy kollektív felelősség — Mégegyszer a Goldberger-gyár újítómozgalmának hanyatlásáról — A­z újítómozgalom — mint a szocialista munka-a verseny szerves része — mind nagyobb töme­geket mozgat meg és kapcsol be az alkotó munkába. Termelő életünknek nincs egyetlen olyan területe sem, ahol ma már ne jelentkeznének újítók, feltalá­lók. Hazánkban törvény biztosítja az újítók jogait, ezen túlmenően olyan erkölcsi légkör van kialaku­lóban, amely megbecsüléssel, segítő szándékkal öve­zi az alkotó embert. Pártunk, kormányzatunk, tár­sadalmi, sajtó- és propaganda szerveink türelmes, szívós és következetes munkája mindjobban kiala­kítja azt a társadalmi közérzést, amelyben elsorvad az előző rendszerből ballasztként magunkkal hozott individualista szemlélet és helyét a jobb jövőt építő társadalom iránt megnyilvánuló kollektív felelősség­­érzet foglalja el. Az „Enyém” fogalmát lassanként kiszorítja a „Miénk” szemlélete. Mind jobban megta­nuljuk, mit is jelent számunkra a társadalmi érdek és az egyéni érdek összhangja. Ez az összhang az újítómozgalom vetületében azt jelenti: államunk érdeke, hogy mennél több újítást, találmányt valósítsunk meg üzemeinkben, s hogy a dolgozók még szélesebb rétegét vonjuk be az újat, a jobbat, a szebbet, az emberibbet akarók nagy családjába. Ez az összhang azt is jelenti, hogy az újító ember — tevékenysége nyomán — megtalálja a számítását. Az újítómozgalom területén is érvényesülnie kell társadalmunk egyik alapvető törvényének, hogy mindenki dolgozzon képessége szerint és végzett munkája arányában részesüljön a ja­vakból. Az elmélet a mi társadalmunkban nem „lelki man­kó”. Tudjuk és számtalanszor tapasztalhattuk, hogy nálunk is anyagi erővé válik a jól alkalmazott lenini elmélet. És ha rosszul alkalmazzuk az elméletet, ha a dogmatizmus „hüvelyk­szorítójába” préseljük az elvi megállapításokat, akkor ez anyagi és eszmei veszte­ségként bosszulja meg magát. Vegyünk egy konkrét példát. Szocializmust építő társadalmunknak egyik fő követelménye a takarékosság. Takarékoskod­nunk kell az emberért, de nem az ember ellen. Lapunk július 10-i számában például a „Mi az oka a Goldberger-gyári újítómozgalom hanyatlásának” című, Nagy Angéla munkatársunk tollából megje­lent cikkben többek között szóvá tettük Berta József lakatos-újító esetét. Berta a robbanó folyadékok tá­rolására — a földalatti tárolás helyett — két kocsit alkalmazott és ezzel 300—400 ezer forint nagyságren­dű beruházási problémát oldott meg mindössze 10.000 forint költséggel. A Goldberger-gyárban csak ennél az egy esetnél a hibák egész sorát követték el. Bertának — írva és mondva — a nagyösszegű megtakarításért — rosszul értelmezett takarékosságból — 200 forint eszmei díjat állapítottak meg. Így, el kell ismernünk, Berta József rovására „megtakarítottak” néhány ezer forintot De azzal nem számoltak, hogy az újítók elkedvetlenedé­sével hány tíz- sőt százezer forint értékű megtakarí­tás marad el. Joggal kérdezhetjük azt is, hogy ebben az esetben Berta „a végzett munka arányában” ré­­szesedett-e a javakból? A törvény azt is előírja, hogy ahol kiszámítható a megtakarítás, ott aszerint kel díjazni. Vajon ebben az esetben miért állapítottak meg eszmei díjat? Továbbmenve: vajon a díj megál­­lapítói nem gondoltak arra, hogy az ilyen és hasonló „juttatás” az újítómozgalom lejáratására, megbéní­tására vezet? Nem, sajnos erre nem gondoltak. Bíráló írásunkat a Goldberger-gyár dolgozói, mint saját véleményüknek a kifejezését fogad­ták. A gyár üzemi lapja, az „óbudai Goldber­ger” a cikket átvette és teljes egészében közölte. A gyár pártszervezete elhatározta, hogy rövidesen megvizsgálja a gyár újítómozgalmának helyzetét, a szakszervezet is hasonlóképpen cselekszik. Tehát mindenki egyetértett azzal, hogy a Goldberger-gyár újítómozgalmát felül kell vizsgálni, a hiányosságokat ki kell küszöbölni. A Goldberger-gyáriak bizonysá­gát adták annak, hogy él bennük a kollektív felelős­ségérzet. A gyár üzemi lapja egyetlen mondatban foglalta össze a Goldberger-gyáriak véleményét: Egy napot sem szabad késlekedni az újjászervezéssel! És, amíg a Goldberger-gyár párt-, szakszervezeti és újítómozgalmi szervei azon fáradoznak, hogy minél előbb hozzákezdhessenek a hiányosságok kikü­szöböléséhez, amikor a kollektív cselekvő­készség legszebb megnyilvánulásának lehetünk tanúi, akkor... „Simon Imre a Goldberger Textilművek főköny­velője, aki„ könyvvizsgáló” aláírással levél érkezik szerkesztőségünkbe. Téved, aki azt gondolja, hogy a gyár főkönyvelője levelében mélyreható elemzését adja a gyár újítómozgalmában tapasztalható hanyat­lás okainak. A levélben a kollektív felelősségérzetnek — amit egy felelős vezetőtől joggal elvárhatnánk — nem sok nyomát találjuk. „Bár az újítómozgalomért — írja Simon Imre — a vállalatnál a főkönyvelőt a törvény nem teszi fele­lőssé (??!), mégis, mint a vállalatvezetőség egyik tagja, beosztásánál fogva erkölcsi felelősséget érez azzal kapcsolatban, hogy az újítómozgalom jó úton haladjon”. Ez az „erkölcsi felelősségérzet” azonban nem na­gyon tűnik ki a levélből. Simon Imre főkönyvelőnek egyetlen megjegyzése sincs arra nézve, hogy például Berta József lakatosnak a nagyösszegű megtakarítás után miért akartak csak 200 forint eszmei díjat adni. A kalkuláció helyzetére vonatkozóan a főkönyvelő az említett levélben ezt írja: „A kalkulációkat illetően elmondtam (az újságíró­nak — a szerk.), hogy a Kalkulációs Osztály eleget tesz az újításokkal kapcsolatban a reá háruló felada­toknak és az előírásoknak megfelelően készíti el eze­ket. Sajnos elég kevés általában a kalkulálható újí­tás és ez esetben egyszeri újítási díjat kell fizetni, természetesen, ha népgazdasági haszon mutatkozik”. Tehát a kalkulációs osztály munkájában nincs hiá­nyosság, minden szép és minden jó. Csak éppen kur­tára szabott eszmei díjakkal „becsülték meg” az újí­tókat. Sajnos, a rendelkezésünkre álló hely nem teszi le­hetővé, hogy Simon Imre levelét teljes egészében

Next