Újítók Lapja, 1961 (13. évfolyam, 1-23. szám)
1961-08-10 / 15. szám
Individualizmus vagy kollektív felelősség — Mégegyszer a Goldberger-gyár újítómozgalmának hanyatlásáról — Az újítómozgalom — mint a szocialista munka-a verseny szerves része — mind nagyobb tömegeket mozgat meg és kapcsol be az alkotó munkába. Termelő életünknek nincs egyetlen olyan területe sem, ahol ma már ne jelentkeznének újítók, feltalálók. Hazánkban törvény biztosítja az újítók jogait, ezen túlmenően olyan erkölcsi légkör van kialakulóban, amely megbecsüléssel, segítő szándékkal övezi az alkotó embert. Pártunk, kormányzatunk, társadalmi, sajtó- és propaganda szerveink türelmes, szívós és következetes munkája mindjobban kialakítja azt a társadalmi közérzést, amelyben elsorvad az előző rendszerből ballasztként magunkkal hozott individualista szemlélet és helyét a jobb jövőt építő társadalom iránt megnyilvánuló kollektív felelősségérzet foglalja el. Az „Enyém” fogalmát lassanként kiszorítja a „Miénk” szemlélete. Mind jobban megtanuljuk, mit is jelent számunkra a társadalmi érdek és az egyéni érdek összhangja. Ez az összhang az újítómozgalom vetületében azt jelenti: államunk érdeke, hogy mennél több újítást, találmányt valósítsunk meg üzemeinkben, s hogy a dolgozók még szélesebb rétegét vonjuk be az újat, a jobbat, a szebbet, az emberibbet akarók nagy családjába. Ez az összhang azt is jelenti, hogy az újító ember — tevékenysége nyomán — megtalálja a számítását. Az újítómozgalom területén is érvényesülnie kell társadalmunk egyik alapvető törvényének, hogy mindenki dolgozzon képessége szerint és végzett munkája arányában részesüljön a javakból. Az elmélet a mi társadalmunkban nem „lelki mankó”. Tudjuk és számtalanszor tapasztalhattuk, hogy nálunk is anyagi erővé válik a jól alkalmazott lenini elmélet. És ha rosszul alkalmazzuk az elméletet, ha a dogmatizmus „hüvelykszorítójába” préseljük az elvi megállapításokat, akkor ez anyagi és eszmei veszteségként bosszulja meg magát. Vegyünk egy konkrét példát. Szocializmust építő társadalmunknak egyik fő követelménye a takarékosság. Takarékoskodnunk kell az emberért, de nem az ember ellen. Lapunk július 10-i számában például a „Mi az oka a Goldberger-gyári újítómozgalom hanyatlásának” című, Nagy Angéla munkatársunk tollából megjelent cikkben többek között szóvá tettük Berta József lakatos-újító esetét. Berta a robbanó folyadékok tárolására — a földalatti tárolás helyett — két kocsit alkalmazott és ezzel 300—400 ezer forint nagyságrendű beruházási problémát oldott meg mindössze 10.000 forint költséggel. A Goldberger-gyárban csak ennél az egy esetnél a hibák egész sorát követték el. Bertának — írva és mondva — a nagyösszegű megtakarításért — rosszul értelmezett takarékosságból — 200 forint eszmei díjat állapítottak meg. Így, el kell ismernünk, Berta József rovására „megtakarítottak” néhány ezer forintot De azzal nem számoltak, hogy az újítók elkedvetlenedésével hány tíz- sőt százezer forint értékű megtakarítás marad el. Joggal kérdezhetjük azt is, hogy ebben az esetben Berta „a végzett munka arányában” részesedett-e a javakból? A törvény azt is előírja, hogy ahol kiszámítható a megtakarítás, ott aszerint kel díjazni. Vajon ebben az esetben miért állapítottak meg eszmei díjat? Továbbmenve: vajon a díj megállapítói nem gondoltak arra, hogy az ilyen és hasonló „juttatás” az újítómozgalom lejáratására, megbénítására vezet? Nem, sajnos erre nem gondoltak. Bíráló írásunkat a Goldberger-gyár dolgozói, mint saját véleményüknek a kifejezését fogadták. A gyár üzemi lapja, az „óbudai Goldberger” a cikket átvette és teljes egészében közölte. A gyár pártszervezete elhatározta, hogy rövidesen megvizsgálja a gyár újítómozgalmának helyzetét, a szakszervezet is hasonlóképpen cselekszik. Tehát mindenki egyetértett azzal, hogy a Goldberger-gyár újítómozgalmát felül kell vizsgálni, a hiányosságokat ki kell küszöbölni. A Goldberger-gyáriak bizonyságát adták annak, hogy él bennük a kollektív felelősségérzet. A gyár üzemi lapja egyetlen mondatban foglalta össze a Goldberger-gyáriak véleményét: Egy napot sem szabad késlekedni az újjászervezéssel! És, amíg a Goldberger-gyár párt-, szakszervezeti és újítómozgalmi szervei azon fáradoznak, hogy minél előbb hozzákezdhessenek a hiányosságok kiküszöböléséhez, amikor a kollektív cselekvőkészség legszebb megnyilvánulásának lehetünk tanúi, akkor... „Simon Imre a Goldberger Textilművek főkönyvelője, aki„ könyvvizsgáló” aláírással levél érkezik szerkesztőségünkbe. Téved, aki azt gondolja, hogy a gyár főkönyvelője levelében mélyreható elemzését adja a gyár újítómozgalmában tapasztalható hanyatlás okainak. A levélben a kollektív felelősségérzetnek — amit egy felelős vezetőtől joggal elvárhatnánk — nem sok nyomát találjuk. „Bár az újítómozgalomért — írja Simon Imre — a vállalatnál a főkönyvelőt a törvény nem teszi felelőssé (??!), mégis, mint a vállalatvezetőség egyik tagja, beosztásánál fogva erkölcsi felelősséget érez azzal kapcsolatban, hogy az újítómozgalom jó úton haladjon”. Ez az „erkölcsi felelősségérzet” azonban nem nagyon tűnik ki a levélből. Simon Imre főkönyvelőnek egyetlen megjegyzése sincs arra nézve, hogy például Berta József lakatosnak a nagyösszegű megtakarítás után miért akartak csak 200 forint eszmei díjat adni. A kalkuláció helyzetére vonatkozóan a főkönyvelő az említett levélben ezt írja: „A kalkulációkat illetően elmondtam (az újságírónak — a szerk.), hogy a Kalkulációs Osztály eleget tesz az újításokkal kapcsolatban a reá háruló feladatoknak és az előírásoknak megfelelően készíti el ezeket. Sajnos elég kevés általában a kalkulálható újítás és ez esetben egyszeri újítási díjat kell fizetni, természetesen, ha népgazdasági haszon mutatkozik”. Tehát a kalkulációs osztály munkájában nincs hiányosság, minden szép és minden jó. Csak éppen kurtára szabott eszmei díjakkal „becsülték meg” az újítókat. Sajnos, a rendelkezésünkre álló hely nem teszi lehetővé, hogy Simon Imre levelét teljes egészében