Vas- és Fémmunkások Lapja, 1930 (36. évfolyam, 1-18. szám)
1930-01-10 / 1. szám
A MAGYARORSZÁGI VAS- ÉS FÉMIPARI BNC XXXVI. évfolyam, 1. szám Dikgfizetési ár: A Szövetség tagjai részére hetijárulékok ellenében, magánosok részére egész évre 9 pengő 60 fillér, félévre 4 pengő 80 fillér. Rokonszervezeteknek külön megegyezés szerint. Egyes szám ára 40 fillér. Hirdetések díjszabás szerint számíttatnak MUNKÁSOK ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ LAP 1111. Budapest, 1930 január 10 □Ili Megjelenik minden hó második és negyedik péntekén. Szerkesztőség és kiadóhivatal, VHI, Magdolna u. 5. Telefon: József 380—53. Szerkesztőségi zárlat a lap megjelenése előtt négy nappal. A szerkesztővel értekezni lehet minden nap 12—2 óra között Az új esztendőben Évszázados szokás, hogy új év kezdetével az egyén, a család számot vet önnönmagával, hogy kiküszöbölve a múltnél mindazt, ami káros volt, a jövőre úgy rendezkedjék be, hogy annak minél nagyobb hasznát lássa. A munkás mai helyzetében ez a szervezeti életre is vonatkozik, mert minden, ami körülöttünk történik, bizonyos célok érdekében való szervezeti megnyilatkozást jelent, aminek eredménye teljesen attól függ, hogy az elérni óhajtott, cél érdekében milyen szervezeti erőt sikerült fölvonultatni. Visszatekintve az elmúlt évre, megállapíthatjuk, hogy az még közel sem volt olyan, mint amilyennek lenni kellett volna. Pedig az év elején nem ilyennek gondoltuk. Bár tisztában voltunk azzal, hogy a gazdasági helyzet jobbra fordulását igen sok olyan körülmény akadályozza, amelyekkel máról-holnapra megküzdeni lehetetlenség, mégis arra számítottunk, hogy a sok szenvedésteli év után végre egy olyan fog következni, amely a munkások részére is könnyebbséget jelent. Most, azután nyíltan bevallhatjuk, hogy az elmúlt év nemhogy javulást hozott volna, hanem az előbbieknél is súlyosabb volt. A munkáltatói szervezetek az elmúlt év folyamán egy olyan akció keresztülvitelére határozták el magukat, amelyet még a nehéz gazdasági helyzet ellenére is sikerült eredménnyel befejezniük. Arról volt ugyanis szó, hogy miként volna lehetséges az alacsony munkabéreket továbbra is föntartani. Ma már nyílt titok, hogy a munkáltatók arra számítottak, hogy az évek óta fölgyülemlett keserűség ki fog robbanni, ami egyben a munkabérek fölemelését is jelenti. Az egyik munkáltató kijelentése szerint „ezzel mér azért is számolniuk kellett, mert történelmi igazság, hogy az emberek rendszerint akkor lázadoznak valami ellen, amikor annak súlyát a legjobban érzik“. Márpedig a mai helyzet olyan súlyos, hogy az annak nyomában jelenkező kín és szenvedés-minden eddigi nyomort messze fölülmúl. A munkáltatók, ismerve a helyzet komoly voltát, minden igyekezetükkel arra törekedtek, hogy a munkások akaratával és elhatározásával szemben sikeresen fölvehessék a harcot. A tervszerű munkáselbocsátás, a munkások folytonos cserélgetése, az akkordárak újabbi átszámítása és a munkások közötti ellenségeskedés szítása, mind azt a célt szolgálták, hogy a nekik oly sok előnyt jelentő mai helyzet továbbra is fönnmaradjon. A magyar munkáltatók tisztában vannak azzal, hogy a munkanélkülisegélyezés törvényes bevezetése esetén a munkások a munkáltatókkal szemben a mainál sokkal kedvezőbb helyzetbe kerülnének, ami igen könnyen a munkabérek fölemelését vonhatná maga után. A munkáltatók jól megszervezett akciója tehát arra is kiterjedt, hogy a kormánynak ne igen jusson eszébe a munkanélküliek segélyezését törvényesen rendezni. Egy ehhez teljesen hasonló akció a, nyolcórás munkanappal szembeni munkáltatói állásfoglalás, aminek az a célja, hogy a munkanélküliség állandósuljon, nehogy ennek elmaradása esetén olyan helyzet teremtődjék, amely a munkanélküliek munkába állítását és a munkabérek fölemelését eredményezheti. Amint tehát látható, a munkáltatók minden lehetőséget kihasználva, úgy cselekedtek, hogy a munkások fölött ők legyenek a győztesek. Nézzük meg ezzel szemben, mi történt a másik részen. Mint egyén, a munkások legtöbbje szintén levonta az elmúlt év eredményeiből a konzekvenciát azzal, hogy kezüket a zsebükben ökölbe szorítva adtak kifejezést elégedetlenségüknek, ahelyett hogy nyíltan a porondra lépve adtak volna hangot szándékuknak. Családi vonatkozásban pedig az történt, hogy a család nyomorúságos helyzete fölötti kölcsönös felelősségrevonás és perpatvar úgyszólván mindennapi eseménnyé vált, ami természetesen szintén a munkáltatók érdekét szolgálja. Ebben a vonatkozásban tehát — eltekintve a kivételektől — minden úgy történt, ahogyan annak történni nem lett volna szabad. Szervezeti vonatkozásban talán még ennél is rosszabb a helyzet. A szervezkedés, amire a munkás gazdasági helyzetének megváltoztatása ................................. érdekében olyan nagy szükség van, nem mutatott olyan eredményeket, mint amilyenekre szükség volna. Pedig ma már általánosan tudott dolog, hogy a jól megszervezett munkáltatókkal szemben a munkások harcai csak akkor lehetnek eredményesek, ha ők is jól megszervezve állnak ki a csatasíkra. Itt azután még arra sem történhet hivatkozás, hogy erre nem volt meg a kellő alkalom. Szövetségünk szabadszervezeti statisztikája szerint az elmúlt évben csaknem másfélezerrel több értekezlet tartatott, mint az elmúlt évek bármelyikében. De nem történhet hivatkozás arra sem, hogy az alacsony keresetek miatt nem jutott a szakszervezeti járulékra. Régen megállapított igazság, hogy az a pénz, amelyet valaki szakszervezeti járulék fejében lefizet, nem az az összeg, amelynek hiányában a munkás családja nyomorogni kénytelen, mert hiszen ahhoz, hogy a munkás és családja megelégedetten élhessen, ezen összeg ötven-hatvanszorosára van szükség. Sokkal nagyobb jelentőségű ez az összeg, ha egy olyan akcióhoz jelent hozzájárulást, amely 3 munkás könnyebb megélhetését vanhivatva megteremteni. Ugyanilyen mértékű közömbösséget volt módunkban az elmúlt év folyamán a nyolcórás munkanap betartása, illetve be nem tartása körül tapasztalni. Az erre vonatkozó statisztika szerint, ha a munkaidőt az egész vonalon csak egy órával megrövidítenék, úgy minden munkanélküli munkához juthatna, miáltal megszűnne az a veszély is, hogy a munkás a munkanélküliek nagy száma miatt kénytelen alacsonyabb munkabérért munkát vállalni. A munkás tehát azzal, hogy a szükségesnél több órát dolgozik, lényegében önnönmagát bünteti. Ennek ellenére mégis azt látjuk, hogy vannak gyárak és műhelyek bőven, ahol a munkások napi tíz-tizenkét órát is dolgoznak. És ha megvizsgáljuk, hogy ez miért van így, akkor szomorúan vicfel ,megállalítanunk, hogy ennek nagyrészt, a szervezetlenség az oka, mert egyöntetű föllépés esetén — ami csak szervezkedés esetén lehetséges — egyelenegy munkáltató sem merné a napi munkaidőt meghosszabbítani. De itt vannak a bérmozgalmak, amelyek sikere egyben a munkások boldogulását is jelenti. Tudjuk, hogy a mai nehéz viszonyok között igen nehéz olyan akciókban részt venni, amelyek munkabeszüntetéssel járnak, de ugyanekkor tudjuk azt is, hogy végső esetben, ennek alkalmazása éppen azért szükséges, mert enélkül eredményre sincs kilátás. Nagy általánosságban nem is egészen erről van szó, hanem azokról az akciókról, amelyek munkabeszüntetés nélkül is alkalmasak ahhoz, hogy a munkás anyagi helyzetén lényeges változás történjék. Azokra az akciókra gondolunk, amikor a szervezett munkások egyöntetű fellépésejelenti az eredményt, illetve játssza a döntő szerepet, anélkül hogy a munkát be kellene szüntetni. A külföldi és hazai példák sok százai igazolják, hogy a munkások részére kivívott előnyök érdekében az esetek alig egy százalékában kellett csak a munkát beszüntetni, minden további esetben a szervezeti fellépés volt az, ami a munkáltatókat engedékenységre kényszerítette. Igen nagy súlyt kellene tehát minden munkásnak erre fektetni, amit azonban ismét az tesz lehetetlenné, hogy a munkástömegek egy része szervezetlen és így annak sincs meg a lehetősége, hogy a szervezeti erőre támaszkodva, minden gyárban és műhelyben ily módon sikerüljön eredményt elérni. Az elmúlt év tanulságai tehát mindenképpen a szervezkedésre tanítanak. Ezt kell megérteni azoknak, akik bár szervezve vannak, de azért továbbra is agitálniok kell, de ezt kell megérteniök azoknak is, akik még szervezetlenek és így nem törődve önnönmagukkal, a tőke érdekeit szolgálják. Értse, meg mindenki, hogy a jól megszervezett tőkével szemben csak jól megszervezett munkásokkal lehet eredményesen megküzdeni. Vtalami'érdek'tolták'-hogy 31 ország minden' vas- és fémmunkása szervezve legyen. Szinte feltűnő az a magatartás, amelyet a kormány a munkanélkülisegélyezés törvényes rendezésével szemben tanúsít. Hosszú évekre volt szükség, amíg annak elismerésére lehetett rábírni, hogy a munkanélküliség ma már nem tünet, hanem olyan baj, amely a racionalizált termelés bevezetésével állandó jelleget öltött, most pedig valóságos közelharcot kell vívni azért, hogy a munkanélkülisegélyezés ügye végre dűlőre jusson. Mert az, ami nap-nap után mindnyájunk ezeme láttára lejátszódik, nem azt bizonyítja, hogy e kérdésben komoly nehézségek akadályozzák a kormányt, hanem az a „juszt is“ álláspont, amely már eddig is igen sok szociálpolitikai problémát ütött el a törvényes rendezés lehetőségétől. A legutóbbi sorozatos gyűlések, amelyek a munkanélküliség ügyében tartottak, komoly bizonyítékát szolgáltatták annak, hogy milyen nagy a nyomor ebben az országban. A gyűlésük előadói a statisztikai adatok halmazával bizonyították, hogy az ország lakosai között milyen nagy pusztítást végez a munkanélküliség. A legtöbb gyűlésen — és ezt az érdekesség szempontjából tartozunk megemlíteni — a hatósági kiküldöttek maguk is kifejezést adtak a mai helyzet tarthatatlanságának, ami habár Dean is bír valami nagy fontossággal, mégis jelent annyit, hogy az elhangzottak nyomán, az eddigi állásfoglalással szemben a hatósági kiküldöttek egy részének is alaposan megváltozott a véleménye. Azonban itt vannak a városok és községek, amelyek átérezve a helyzet komolyságát, siettek a munkanélküliek támogatására, ami részben a közmunkák megindítása, részben pedig pénz és természetbeni segélyek kiutalása útján történt. Alig van az országnak valamelyes városa vagy községe, ahol ne került volna fölül amaz álláspont, hogy a munkanélkülieket okvetlen segélyezni kell. Ennek ellenére mégis az a helyzet, hogy a kormány tudni sem akar a munkanélküliség esetén való biztost"................... 1.I . ..... tás törvényes bevezetéséről. Pedig tudunk időkről és alkalmaikról, amikor a városok és községek valamely ügyben való állásfoglalása igen nagy jelentőségű volt, de csak addig, amíg az állásfoglalás nem zavarta a kormány intencióit. Most, amikor arról van szó, hogy a kormányt olyasvalami megtételére akarják ösztökélni, ami nem a szívügye, a községekés városok már nem azok a megbízható közületek, amelyek a munkanélküliség kérdésében mértékadó szerepet játszhatnának. Pedig ezúttal a községeknek és városoknak teljesen igazuk van, ami egyben állásfoglalásuk helyességét is igazolja. A városok és községek vezetői sokkal közelebb élnek a lakosokhoz, mint a kormány és így közelebbről jobban szemügyre vehetik mindazt, aminek elintézése az ő hatáskörükbe tartozik. Ennek tudható be, hogy a baj enyhítésére, a karácsonyi ünnepek alkalmából, az az egész vonalon megindult a segélyezési akció és habár ez helyenként nem is járt kellő sikerrel, a jóakarat ezirányban mégis megvolt. Ilyen furcsán hangzik az az érv, amely szerint a kormány csak akkor kíván a munkanélkülibiztosítás kérdésével ismételten foglalkozni, ha majd a gyáripari konjunktúra megjavul. A nyilatkozó miniszter úr ezzel a megállapításával azt bizonyítja, hogy neon ismeri a való helyzetet és nem tud a konjunktúra és a haszon között megkülönböztetést tenni. Tessék csak elővenni a „Statisztikai Szemle“ öszszefoglaló kimutatásait, amelyek hivatalos adatok alapján bizonyítják, hogy habár a foglalkoztatott munkások száma csökkent ami a gyenge konjunktúrára enged következtetni, a termelt érték mégis fölülmúlta az előző évek termelt értékét. Ez a helyzet, a Statisztikai Szemle szerint már évek óta. És minthogy az ipari termékek az idők folyamán semmivel sem lettek olcsóbbak, a termelt érték többlete a munkáltatóknál mint megnövekedett haszon jelentkezik. Ily módon tehát teljesen megdől az az érv is, hogy a munka soss Miért nincs munkanélküliség esetére szóló biztosításunk ? Vasas Sport Club bálja január hó 11-én este a szövetségi székház dísztermében