Viz és Világitás, 1933 (10. évfolyam, 1-24. szám)
1933-01-01 / 1-2. szám
VÍZ ÉS VILÁGÍTÁS termelünk. A jelen esetben, tekintve, hogy 13—15 atm. üzemnyomás és 4 atm. ellennyomás (ezzel a nyomással bocsátjuk a gőzt a távvezetékbe) határok között dolgozó turbina mintegy 23 kg. gőzt fogyaszt kwh.-ként, azaz 14.000 kal/kwh.-t, tehát 80—100 millió max. (—20 fok C hőfoknál) melegszükségletnek megfelelően 40—50 millió kal/h. évi közepes terhelés mellett a fűtési idényben, 180 nap és napi 10 órai üzem mellett a termelt kwh.-k száma: 40 (50 millió X 10X180 14.000 " = 5,150.000 (6,400.000) kwh. lesz. Amennyire egyszerű elméletben annak a követelménynek teljesítése, hogy a termelt összes gőzzel, mielőtt azt a távvezetékbe bocsátanánk, áramot termeljünk, a gyakorlatban annál nehezebb annak megvalósítása egy centrálon belül. Az áram- és melegszükséglet nem egyértelműen változik. Más időben van a melegszükséglet maximuma, máskor van az áramszükségleté. A melegszükséglet a külső hőmérséklettel közel arányosan változik, az áramszükséglet a külső hőmérséklettől általában független. Az egymáshoz képest állandóan változó áram- és melegszükséglet kielégítését illetően az áram- és melegtermelés közötti harmónia tekintetében lényegesen megváltoznak a viszonyok, ha nem egy, hanem több, kooperációban működő erőműről van szó, így a mi esetünkben is, amikor a városfűtés centráléja, a kelenföldi és a bánhidai telep kooperációban működhetnek, az áram- és melegtermelés közötti harmónia teljes mértékben biztosítható és kielégíthető. Nem kell mást tenni, csak a városfűtés centráléjában mindig pontosan annyi gőzt termelni, mint amennyi a pillanatnyi fűtőgőz(meleg)szükséglet. Ezt a gőzmennyiséget kell a turbinákon átbocsátani, miután az 1315 atm. nyomásról 4 atm. nyomásra expandál, a fűtőhálózatba jut, a termelt áramot pedig egyszerűen a közös hálózatba kell betáplálni. Ennél az üzemvitelnél az áram a „melléktermék“, de olyan melléktermék, amely minden pillanatban, teljes mennyiségében maradék nélkül értékesül. Ilyen megoldást rövid egy évtizeddel ezelőtt nem lehetett megvalósítani, mert hiszen a különböző elektromos művek nemcsak hogy különböző nemű és rendszerű áramot termeltek, de legtöbb helyen a legélesebb versenyben állottak egymással szemben. Városfűtések létesítésénél egyik igen fontos kérdés a távvezeték költsége. Megépített távvezetékek költségeiből, valamint részletes kalkulációkból megállapítható, hogy a távvezetékek átlagos költsége, a csőcsatornák építési költségével együtt, fm.-ként 250—300 pengő körül mozog. A rentabilitást nagymértékben befolyásolja, hogy a távvezeték hosszegységére, pl. 1 km. 1000 m. hoszszára mekkora terhelés esik és naponként mennyi ideig tart a fűtés. A Magyar Mérnök- és Építész- Egylet 1930—31. évi Kossuth közgazdasági pályázatán pályadíjat nyert tanulmányomban ezzel a kérdéssel részletesen foglalkoztam. Ott a kérdést általános szempontból, új kazántelep költségeit is figyelembe véve, tettem vizsgálat tárgyává. Abból indultam ki, hogy a fűtésnek a városfűtéshez csatlakozva is csak annyiba szabad kerülni, mint amennyibema kerül öntöttvas-kazánokkal és koksztüzeléssel, kérdés, ebben az esetben különböző terheléseknél mennyit költhetünk fm.-ként a távvezeték megépítésére? A számítások eredménye azt mutatta, hogy 1000 méterenként 10 millió kal/h, max. terheléssel és napi 16 órai fűtéssel (mindig a terhelés és üzemidő szorzata a mérvadó), a távvezeték belekerülhet fm.-ként 650 pengőbe, 5 millió kal/h. max. terheléssel és napi 8 órai üzemmel belekerülhet 72 pengőbe. Ebből látjuk tehát a terhelés rendkívüli nagy befolyását a rentabilitásra. De nézzük, hogyan alakul a rentabilitás ma, az adott konkrét esetben. Vegyünk aránylag kicsiny, tehát kedvezőtlen, 1000 méterenként 4 millió kal/h. max.2 terhelést, ezzel a 80 millió kal/h. max. teljesítmény esetén a távvezeték hossza: 80 , 4 X 1000 x 20.000 méter; fm.-ként 300 pengővel számítva, a befektetési költség 20.000 X 300 - 6.000.000 pengő. A napi fűtési idő az épületek rendeltetése szerint 8—16 óra között változik. Az átlagos fűtési idő 12 óra felett van, mivel a 8 órai fűtési idővel számítható félnapos hivatalok aránylag kiseb számmal vannak, vegyünk mégis 12 órai fűtésnél is kedvezőtlenebb esetet, napi 10 órát. Végül vegyünk 180 fűtési napot és átlagos terhelésül 40 millió kal/h.-t, ezzel az évi (fűtési idény) melegszükséglet 40 millió X 10 X 180 X 72.000 millió kal. Ha ezt a 72.000 millió kal.-t öntöttvaskazánokban termeljük 55 százalékos kazánhatásfokkal, 6500 kal. fűtőértékű, g-ként 6.80 pengő áru kokszból, akkor a fűtés költsége, kizárólag csak a tüzelőanyag költségét véve figyelembe, 72.000 millió X 6.80 0.55 X 6500 X 1000 1,370.000 pengő. 1,000.000 kal.-ra esik kereken 19 pengő. Ezen kívül a fűtést természetesen további költségek is terhelik, nevezetesen a fűtőszemélyzet, salakfuvarozás, új berendezéseknél a kazántelep karbantartásának és amortizációjának költségei. Hanyagoljuk el azonban ezeket a költségeket és vegyük fel, hogy a fogyasztók a fenti 1.370.000 pengőnél többet nem fizetnek a fűtésért. Ebből az összegből kell tehát fedezni a városfűtésnek a szénköltséget, a távvezeték befektetési költségének amortizációját, karbantartási, személyzeti és igazgatási, végül kisebb üzemi és vegyes szükségletek költségeit. Nézzük ezeket egyenként. Vegyünk 5200 kai. fűtőértékű, g-ként 2.60 pengő árú aprószenet, 74 százalék kazánhatásfokot, 6 százalék meleg veszteséget a távvezetékre, úgy a szénköltség 72.000 millió X 2.600.68 X 5200 . 100 X 530.000 pengő. A 6.000.000 pengő költséggel létesítendő távvezeték a mai 4,5 százalékos hivatalos kamatláb mellett évi 10 százalékkal amortizálható és karbantartható. Ez a költség tehát évi 600.000 pengő. A felsorolt további költségekre marad 1,370.000 (530.000 + 600.000) , 240.000 pengő, amely öszszegből azok valóban fedezhetők. Az előzőkben láttuk azonban, hogy a városfűtés 5,15.000 kwh. elektromos energiát is termel Félgömbölyű csapgummi, ventilgummi, gázrezsőgummi. Kopits, József körút 20. 3